Nemzeti Sport, 2017. november (115. évfolyam, 297-325. szám)
2017-11-22 / 317. szám
THURY Gábor Kchal Hipp, a Haladás vezetőedzője szerint csapata a Balmazújváros ellen jelentős erőnléti hiányosságokkal küzdött. Ez persze nem azt jelenti, hogy a fiúknak már nem volt erejük beállítani a meleg vizet a zuhanyozóban, de a 2-1 -es vereség azt igazolja, a szakmához (jelen esetben futball) kellő erőnlét nem volt meg. Vajon miért? Mészöly Géza lerázta magáról a kérdést, mint macska a vizet, mondván, már nem szeretne a múlttal foglalkozni. Erőnléti edzője, Garami Zsolt azt állítja, noha a felkészülés elején még voltak problémák, a bajnokságra összeállt a csapat. Ezt a modern technikára alapozva emlí-NEM EGY tette feg, s JÁTÉKOSNAK mint tudjuk, a SÚLYFELESLEGE VAN, számok nem hazudnak. A Mészölyt követő Pacsi Bálint és erőnléti edzője információnk szerint nem használta az úgynevezett polar rendszert - vehetjük persze úgy, hogy a számok itt sem hazudnak, mert nincs mit. Megjegyzem, Pacsi az utánpótlásért továbbra is felel. Hipp erőnléti edzője némileg finomít a visszafelé mutogatásban, szerinte nemcsak az erőnléttől függ a szufla, hanem például a motiváltságtól is. Ezek után nehéz jót mondani, annyit azért igen, hogy Tóth Miklós ügyvezető legalább elismeri a tényeket. Persze ha nem ismeri el, akkor is látjuk. Futballunk eredményei pontosan tükrözik az erőnléti hiányosságokat. Válogatottunk a tavalyi Eb-n elsősorban azért vette fel a versenyt a vele majdnem azonos képességű csapatokkal, mert Bernd Storck a rendelkezésre álló idő alatt erőnlétileg felhozta a játékosokat. Egyszerű: ha van kondid, elfutsz - lehetőleg gyorsan -, és beadod a labdát, ha nincs, el sem tudsz futni, de lehet, hogy nincs is mit beadni, mert a labdát már rég lecsapdázta az ellenfél. Amikor a belgák futóversenyre késztettek minket, nekünk annyi volt. Bizonyos határig a jó fizikai felkészülés elegendő, még akkor is, ha minden szakember mantrázza, a keringési rendszer és a tüdőkapacitás egy bizonyos kor felett nem fejleszthető. Bódog Tamás Németországból érkezve Diósgyőrbe azt állapította meg, nem egy játékosnak súlyfeleslege van, továbbá robbanékonyságban, erőszakosságban, gyorsaságban le van maradva nyugati kollégáitól. Na jó, csak nevében profi, de a gyakorlatban megélhetési futballistákról beszélünk, de mégis. Bódog hozzátette, ez nem csak az ő hibájuk. Ha ez így van, a szakma a felelős. Magyarra lefordítva: az ilyen edző, az olyan tréner, a terapeuta meg a dietetikus. Egy kérdés bukik ki belőlem: mi folyik itt?! TEGNAPI SZÁMUNKBAN ANNAK KAPCSÁN KÖZÖLTÜNK INTERJÚT KASSAI VIKTORRAL, HOGY NEM KERÜLT BE A JÖVŐ ÉVI FUTBALL-VB JÁTÉKVEZETŐI KERETÉBE. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Szeker „Azt sem bánom, ha soha többet nem lesz vb-n magyar játékvezető, csak a focisták jussanak ki." Avox_KeyRo_Q „Szerintem azért marad le, mert botrányosan vezette az elmúlt időszakban a BL-meccseit." HajráFagyi „Az én véleményem az, hogy Kassai a tévedései nagy százalékát az asszisztensei miatt követte el. Több mérkőzés is volt, amikor például a gólbíró 2 méterre a labdától benézett dolgokat. Ilyen asszisztenciával nem lehet kimagasló teljesítményt nyújtani. Meg is van az eredménye." xenosz2 „Hajrá Fagyi, ha én bíró lennék, és az asszisztenseim miatt kapnám az ívet, lecserélném őket. Kassai túlságosan nagy hangsúlyt fektet a személyes viszony ápolására, ami nagy hiba. Lassan az is körvonalazódik, hogy a hazai játékvezető-képzés színvonala sem megfelelő, így lehet, hogy Kassai után nem lesz elismert magyar bíró a jövőben. ” boxosnozi „Örülök, hogy az okoknál a saját teljesítményét hozta fel először. Ez így nagyon rendben van, ha nem ezt jelölte volna meg, akkor most kapna tőlem hideget-meleget, de mivel ő is látja a hibáit, így teljesen okafogyott. ” A . „Nincsenek *1 bérelt helyek” egutóbb az olaszok selejtezős blamája után jött elő a futballistákkal szembeni követelmény, hogy „Dolgozzatok! Dolgozzatok!", ami nekem sokkal többről árulkodik, mint amennyit jelent. Alapvetően azt, hogy lehet akármilyen jó a marketing, akármennyi a duma a drukkerek és csapat közös nagy családjáról, a lelátó és a pálya külön világ. Mert ugyebár a játékos hivatásos, tehát értelemszerűen éppen úgy dolgozik, mint a néző, csak éppen pechjére a teljesítménye látványosabban mérhető, könnyebben kiderül a frankó, mint annál, aki a pálya széléről ráüvölti minden keserűségét, indulatát. Még azt sem mondom, hogy a futballban több a megkívánt nívót el nem érő teljesítmény, mint a civileknél. Más kérdés - és ezt az itthoni tapasztalataim sugallják -, hogy ha valaki a hétköznapokban csak annyit tud a szakmájáról, mint amennyit a nálunk labdával poroszkáló honfitársaim, aligha kap kiemelkedő bérezésű állást, már ha foglalkoztatják egyáltalán. Magyarán, a futballisták dolgoznak, csak éppen rosszul, s a gyatra munkát nem azok kérik rajtuk számon, akiknek ez a dolguk. A drukkernek a futball mindig szórakozás marad. Játék, amellyel gyerekként a grundon, a téren többnyire megpróbálkozott, s beleszeretvén - még mindig gyerekfejjel - arról álmodozott, hogy a világbajnoki döntőben az ő tizenegyesével nyer a válogatott világbajnokságot. Alapállását erősíti, hogy a hivatásos látszólag éppen úgy rúg a labdába, mint ő, mert az ugyebár nem látszik, hol érinti a labdát, hogyan lép melléje, hol a súlypontja és így tovább. Innen jön az „Ezt még a nénikém is berúgta volna...!" felkiáltás. A munka egyébként nálunk mindig kulcskérdés volt a futballban. A háború előtti ősprofizmusban például a játékosok többsége nem keresett annyit, hogy kizárólag a labda közbejöttével éljen meg, így aztán - profizmus ide vagy oda - kénytelen volt állást is vállalni. Az Est számolt be arról a harmincas évek második felében, hogy a Fradi legnagyobbjai - a jogvégzett Sárosi György például - heti 60 pengő fizetést kaptak, meg persze prémiumot, ám ez hiába szándított jó pénznek (sláger: „Havi kétszáz pengő fixszel, ma egy ember könnyen viccel.”), nem volt kiemelkedő jövedelem. Vagy a Hungária világbajnoki ezüstérmes (1938) hátvédje, Bíró Sándor, aki azért igazolt 29 évesen a BSZKRT-ba, mert villamosvezető lehetett. Nyugdíjas állás volt - ez vezérelte egy nyilatkozata szerint. Aztán 1945 után a politika ráharapott a munkára a futballban is. Főként a kommunista hatalomátvétel után, amikor a munka „becsület és dicsőség” dolga volt, a propagandában mindenképpen. Az MLSZ elnöke, dr. Ries István (nem mellesleg igazságügy-miniszter) például 1949-ben kijelentette, aki azt hiszi, hogy csak sportból meg lehet élni, az nem gondol a jövőre. „A mi szemünkben a válogatott játékosok a magyar sport büszkeségei, élmunkások" - tette hozzá, miközben a futballisták akkoriban is azért cseréltek klubot, mert az átigazolásnál nem kevés pénz ütötte a markukat. Azt persze tudták, mit kell mondaniuk. Egy korabeli riport szerint Krasznai László, az Újpest tartalékcsapatának balszélsője edzés után közölte az,újságíróval, hogy „Mi még visszamegyünk a gyárba. Pótoljuk az edzés miatt elmulasztottakat." A szombathelyiek Hiba II Jánost állították pellengérre, mert „a munkához való viszonya a lehető legrosszabb. Az elmúlt időben semmilyen munkakörben nem állta meg a helyét. Legutóbb két héten keresztül nem jelent meg a munkahelyén.” A MI AZ ELITSPORT. ESETÜNKBEN A FUTBALL ÁTKA, HOGY ALAPSZINTEN CSAK A MESTERMUNKA HOZ DICSÉRETET. AMIHEZ PERSZE LEGALÁBB ALAPSZINTEN ILLIK JÁRTASNAK LENNI A SZAKMÁBAN. HOGY ÍGY LEGYEN, AHHOZ VALÓBAN CSAK EGYETLEN ÚT VEZET: DOLGOZNI KELL! Ez volt ugyebár az álamatörizmus, ami megmaradt egészen a rendszerváltásig. Változó erősséggel. A hatvanas években a játékosok még „benéztek" néhanéha a munkahelyükre. Attól voltak amatőrök, hogy fizetésüket a munkahelyüktől kapták, a kalóriapénzt a sporthivatal utalta át, a klub csak a prémiummal gazdálkodhatott. Meg közbenjárt a munkahelyeknél, leginkább az őt támogató bázisszervnél, intézménynél, hogy egy-egy ütősebb igazolásnál a játékos szüleinek, feleségének, anyósának is legyen állása. Az NB Ill-ban esett meg, hogy amikor a csapat a megyeszékhelyről igazolt három „nevet”, a legfőbb ösztönző az volt, hogy a három feleség megkapta a pálya melletti kocsmát gebinbe, azaz nyereségre, és nem szoros elszámolásban üzemeltethették. Hogy a helyiek nagyon hamar „Hatcsöcsűnek” nevezték el a műintézményt, és még akkor is, amikor már rég nem voltak ott a nagy igazolások, népi lelemény, ám a megoldás hű tükre a korabeli viszonyoknak. A hetvenes években változott a helyzet, a gyár, a vállalat, az intézmény átutalta a játékosok fizetését a klubba, mondván, ne bosszantsák jelenlétükkel a dolgozókat. Ezzel együtt természetesen mindvégig a futballból éltek, profi futballisták voltak. Hazug rendszer volt, s mérhetetlen károkat okozott. Nem a népgazdaságnak,hiszen a vállalatoknak nem volt nagy teher az a néhány százezer forint a sok százmilliós költségvetésükhöz képest, a dolgozókat sem érte kár, hiszen nem az ő borítékukból hiányoztak a forintok - morálisan. A rendszer hazugságra épült évtizedeken át, s meggyőződésem, ahol a simli korokon átívelően magától értetődő, ott több emberöltő kell a megtisztuláshoz, ha elérkezhet a tisztaság egyáltalán. Példa rá, hogy hiába beszél mostanság mindenki üzleti alapról, piacgazdaságról a labda környékén, a futballban ténykedőknek megygyőződésük, hogy minden jár nekik - elsősorban persze a rengeteg pénz és a kivételes bánásmód. Erősíti őket, hogy nincs olyan testület, amely ellenőrizné, hogy van-e egyáltalán remény a befektetés (hívjuk így) megtérülésére. Nem pénzügyileg, az ügyes vezető ismeri a kiskapukat szakmailag. Hiszen akik helyet kaphatnának egy-egy ellenőrzésre létrehozott csoportban, biztosan érdekelve vannak abban is, hogy ne legyen tiszta a kép. Hogy nehéz túllépni a simlin, arra példám is van. Amikor egy válogatottban is megforduló játékostól megvált utolsó NB I-es klubja, csalódottan nyilatkozott. Pedig még edzői állást is adtak a gyerekeknél... - érvelt, miközben azért léphetett egyáltalán hivatalba, mert az utánpótlásban szerepet kapva taopénzből folyósíthatták a javadalmazását. Az elitsport, esetünkben a futball átka, hogy alapszinten csak a mestermunka hoz dicséretet, amihez persze legalább alapszinten illik jártasnak lenni a szakmában. Hogy így legyen, ahhoz valóban csak egyetlen út vezet: dolgozni kell! Én is mindig ide térek vissza, csak éppen a pályára gondolok. Már én is unom egy kicsit, amit szajkózok, de mit csináljak, nem sok változást látok az elmúlt évtizedekhez képest. Leszámítva persze a dumát. A legújabb kedvencem, hogy a válogatottnál arról folyt a vita a luxemburgi blama után, hogy milyen rendszerben játsszon a csapat. Könyörgök, nem mindegy? Ugyanakkor az is igaz, hogy a magyar futballista valóban univerzális, nincs az a valaha létezett, sőt még ki sem talált szisztéma a WM-rendszeren innen és túl, amelyben ne tudna rosszul játszani. Tudna jól is, de ahhoz először is meg kellene fogadni a lelátó tanácsát: „Dolgozzatok...! Dolgozzatok...!” Ne csak ijedtükben szedjék össze magukat a „fiúk” és az őket szakmailag terelgetők, hanem... És itt megállók, jól néznénk ki, ha nekem kellene motivációt sugallnom azoknak, akiknek megadatik, hogy a világ legnépszerűbb játékában vállalhatnak szerepet.’És ugyebár manapság ami legnépszerűbb, az nagy üzleti lehetőség. Még nálunk is ráharapnak a nagy cégek a játékra, nyilván hasznuk is van belőle, így képzelhető, mi lenne, ha valódi piaci érték (is) ösztönözné őket a befektetésre. Azt viszont egyáltalán nem kívánom, hogy a bekiabálások hatására a futballisták csatlakozzanak a lelátó népéhez, és elhelyezkedjenek a „termelő munkában" (hogy történelmi kifejezéssel éljek). Ahogy hallom, a magyar gazdaság stabil. s-« Futballmunkások MALONYAI Péter 2017. november 22., szerda mmmei sport m 1 IfrrfTqTfiTn Nem rossz megoldás: a régi csarnokot Georgia Dome-ot, az Atlanta Falcons NFL-csapat otthonát akkor bontották (robbantották) le, amikor már több hónapja használták az újat, a Mercedes-Benz Arénát. Persze ehhez hely is is kellett Atlantában. Vagy eddig keresték az előző üzemeltetőjét... ? V BOMBASZTIKUS I ■ fimagoj