Nemzeti Sport, 2018. január (116. évfolyam, 1-14. szám)

2018-01-02 / 1. szám

141 Labdarúgás KORKÉP FELKÉSZÜLÉS BODNARZALAN A hány ház, annyi szokás. Máskor és máshol, de szé­pen lassan minden NB I-es csapatnál véget ér a téli pihenő, és megkezdődik az alapozás, a felkészülés a tavaszi folytatásra, a február 24-i rajtra. A legkeveseb­bet Felcsúton pihennek, ugyanis az élvonal újoncánál Pintér Attila vezetőedző már január 4-én, csü­törtökön edzést vezényel a játéko­soknak (mint ahogyan Balmazújvá­rosban is negyediké a kezdés napja, de az újoncnál akkor „csak” orvosi vizsgálat szerepel a programban). Január második hetében már min­den csapat munkába áll, legkésőbb a Debrecen, a Lokinál a megszokott állapotfelmérő teszttel 11-én és 12-én indul az új év. S ahogy az már lenni szokott, több csapat is meleg égövi országba utazik edzőtáborozni. Az éllovasok közül a Videoton például kétszer is Spanyolország felé veszi az irányt: előbb január 16. és 30. között tölt el ott két hetet a Marko Nikolics edzette keret, majd február 3. és 13. között újfent ott készül. Az éllovas Ferencváros is kétszer utazik el az Ibériai-félszigetre, előbb Portugáliába, majd Spanyolország­ba. S mint minden évben, most is lesz olyan klub, amely közelebbi úti célt választott, a Vasas például a január 8-i, első edzés után nyomban Mátra­házára utazik. A felkészülés kezdete az NB I-es kluboknál a következőképpen alakul (a tabellán elfoglalt helyezés szerint állítottuk sorrendbe a csapatokat): Ferencváros - január 10. Videoton - január 10. Debrecen - január 11. és 12. - állapotfelmérés Honvéd - január 8. - átmozgató edzés, január 9. - orvosi vizsgálat Újpest - január 11. Diósgyőr - január 11. Paks - január 10. Puskás Akadémia - január 4. Vasas - január 8. Haladás - január 9. - átmozgató edzés, január 10-11. - terheléses vizsgálat Balmazújváros - január 4-5. - orvosi vizsgálat, január 9. - első edzés Mezőkövesd - január 8. Munkára fel, fiúk! Mátraházától a trópusi égövig, sokfelé készülnek a február végi rajtra az élvonalbeli csapatok. A téli edzéseknek a leghamarabb a PUSKÁS AKADÉMIA VÁG NEKI, ugyanis a felcsúti klubnál már csütörtökön elkezdődik a munka. . Vinícius, Danko Lazovics és Varga József (a háttérben) két spanyolországi edzőtáborozással hangolódhat a tavaszi folytatásra FOTÓ: VIOI.HU/PEKA ROLAND Az angyalföldi Vida Máté Mátraházán gyűjthet majd erőt fotó: vasassc.hu Kovács Zoltán: Van egy erős mag! Mint látható, a második helyen te­lező, a Ferencvárost hárompontos lemaradással üldöző Videotonnál lesz a leginkább speciális a fel­készülés a tavaszi szezonra. A székesfehérvári csapat a bajnoki címre hajt, és Marko Nikolics ve­zetőedző korábban már utalt rá, hogy a célok eléréséhez meg kell erősíteni a játékoskeretet. Erről is beszélt a Videoton honlapjának, a www.vidi.hu oldalnak adott inter­jújában Kovács Zoltán sportigaz­gató: „Legfőbb riválisunknál öt tétmérkőzéssel többet játszottunk a szezon során, tény, hogy kicsit elfogytunk a végére. Néhány já­tékoson látszott, nem olyan friss, mint a szezon addigi részében, de nem foghatunk mindent erre. Nem is szeretnénk, ezzel csak magunkat csapnánk be. Kiderült, hogy kikre lehet számítani, és kikre nem. A téli szünetben sze­retnénk tovább erősíteni a kere­tet, de számíthatnak a szurkolók távozókra is. Az jól látható, hogy van egy erős mag, ezt a magot szeretnénk erősíteni meghatáro­zó játékosokkal." MLSZ HÁTTÉR Mesélnek a (mez)számok Statisztikai aranybánya lett a futballszövetség új adatbankja, amely egészen újszerű megköze­lítésekkel is előrukkolt. A magyar futball és a statisztikák szerelmesei örömmel vehették észre az év végi napokban, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség hi­vatalos honlapja (mlsz.hu), illetve adatbankrésze (adatbank.mlsz.hu) hosszú hónapok hányattatása után amilyen gyökeresen, olyan látványo­san megújult. A felület remekül ke­zelhetővé vált, és azon túl, hogy már a mérkőzések videói is hozzárende­lődtek az meccslapokhoz, számtalan új statisztikai adattal és rangsorral bővült az oldal. Eddig Magyarorszá­gon csak fizetős weblapokon lehetett hozzáférni olyan mecs­­csadatokhoz, egyéni és csapatstatisztikákhoz, mint a sikeres cselek, a megnyert párharcok, az elkövetett vagy elszen­vedett szabálytalansá­gok, a kapura lövések, a labdaszerzések, a labdavesztések száma vagy éppen a labdabirtoklási adatok. A gazdag futballmúlt sincs elhanyagolva, vannak érdekességek, rekordok, örökranglisták is a meg­újult honlapon. Lehet nézegetni, bön­gészni a számokat, amelyeket ha illik is a helyükön kezelni, azért többnyire fontos tényekről tanúskodnak. Akinek nagyon sok szabadideje van, az „búvárkodhat" egy statisztikai „dzsungelben" is, amelynek meglé­te éppen annyira szórakoztató, mint amennyire rendhagyó. Külön ablaka van ugyanis a mezszámoknak. Végig lehet nézegetni egyesével, hogy az összes mezszámot (1-től 99-ig ugye­bár) hány labdarúgó viseli Magyaror­szágon, illetve azt is, hogy az adott mezszámot viselők hány gólt sze­reztek ebben a bajnoki idényben. Az adathalmazt az teszi kiváltképp kü­lönlegessé, hogy nem csupán az NB I-es játékosokra vonatkozik, hanem mindenkire, aki az országban bár­milyen szinten igazolt sportolóként futballozik. Beleértve az alacsonyabb osztályokban szereplő amatőröket, a nőket, az ifjúsági és futsaljátékoso­­kat is. Meglepő például, hogy 1-es mezszámban (tehát alapesetben a kapusokéban) ebben az idényben már 432 gólt szereztek. Rá lehet keresni ezekre a gólszerzőkre is, így kiviláglik, hogy ebben a mezszámban a legtöbb gólt, nyolcat a Kéthelyi SE U 15-ös játékosa, Orsós Márk szerez­te. Az ő nevére kattintva pedig feljön pályafutásának valamennyi adata, átigazolásai és még csapattársainak adatlapjai is. Jelentjük: pillanatnyilag Magyar­­országon 7-es mezben futballoznak a legtöbben, 57 482-en. Ők össze­sen 22 700 gólt szereztek, közülük a legtöbbet Gulyás Norbert, az Abonyi Kid FC U 13-as játékosa, akiről például megtudjuk, hogy fényesen ível felfelé a pályája: élete eddigi 44 korosztályos meccsén már 101-szer volt ered­ményes. Bár valamivel kevesebben vannak a le­gendás 10-es mezt viselők (57 161), több mint háromezerrel több gólt szereztek (25 894-et), mint a 7-esek. Köztük a 15 éves Fehér Bence György (DMTK-ULE) a legnagyobb menő 67 góllal, de a top tízbe befért két lány is, Vámosi Georgina (Tolna-Mözi, leány U13) és Vágó Anikó (Szolnok, női fut­­sal), 41-41 találattal. A legkeveseb­ben egyébként a 62-es dresszt viselik az országban, csupán 247-en. S aki nem akar lemaradni a góltermelés­ben, jól teszi, ha nem 76-os számú mezt választ magának, hiszen ebben szerzik a legkevesebb gólt, ebben az idényben eddig 49-et. A sok dicséret mellé a végére pedig egy kevés kritika: jó lenne, ha ezek között a számok közötti lehet­ne szűrni osztályokra, nemekre vagy szakágakra, mert annyi ideje azért senkinek sincs, hogy kikeresse, me­lyik NB I-es felnőtt férfi futballista szerezte a legtöbb gólt 4-es mezben. Pedig tuti, hogy van, akit érdekel. B. Z. A MEZSZÁMA a legtöbb hazai játékosnak 2018. január 2., kedd mismueilsport GYŐR EMLÉKTORNA A futball jótékony ereje M­ég az óévben, szombat késő este ért véget Győrben az im­már kilencedik alkalommal meg­rendezett Fehér Miklós-emléktor­­na, amelyen a VIP-csoportban a „Miki barátai" elnevezésű együttes (a csapatban Stark Péterrel, Farkas Balázzsal, Bognár Zsolttal) bizto­san védte meg elsőségét. A további sorrend: M4 Sport Tv, Győri Köz­élet, Olimpikonok, Parlament, Open House ügynökség. A korábbi profi játékosok tornáján hagyományosan jól szereplő Lázár Lovaspark Team - ezúttal Tököli At­tilával és Keneszt Ferenccel erősítve - mind a négy ellenfelét legyőzve szerezte meg ezúttal is az első he­lyet (a fináléban a jó erőkből álló, Fehér Csaba, Zombori Zalán, Tokody Tibor, Erőss Károly összetételű Új­pestet múlta felül), a lilák mögött a tartalékos Bp. Honvéd végzett, míg a hazai pályán szereplő ETO FC a Du­­naszerdahely együttesét tudta meg­előzni. A hazai közönségnek némi vigaszt jelentett, hogy győri játékos lett a torna gólkirálya: a VIP-csapa­­tok mezőnyében hat, míg a profik között öt gólt szerzett, és végzett az élen Oross Márton. A záróünnepségen az is kiderült, hogy a Fehér Miklós-emléktornán ez alkalommal hétszázezer forint gyűlt össze az újszülöttek gyógyítására. M. G. A fiatalon elhunyt Fehér Miklós mosolyát sohasem lehet feledni FOTÓ: nemzeti sport

Next