Nemzeti Sport, 2018. január (116. évfolyam, 1-14. szám)

2018-01-02 / 1. szám

Sportcsillagok BODNÁR ZALÁN A Nemzeti Színházban, pazar környezetben, rangos és színpompás gálaest ke­retében hirdetik ki január 11-én a sportújságírók szavazatai alapján az 2017-es év sportolóit. Ha a hely­szín nem is mindig a Nemzeti Szín­ház volt, ha a külsőségek nem is mindig voltak méltóak az esemény rangjához, ha nem is mindig M4 Sport­­ Az Év Sportolója Gála volt a rendezvény elnevezése, immár hatvan éve tart a hagyomány, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsé­ge megválasztja és ünnepli az adott naptári évben a legjobbak között is a legjobb teljesítményt nyújtó spor­tolókat és edzőket. A sportvilág számos remek kezdeményezésé­hez - a modern kori olimpia életre hívása, a Nemzetközi Labdarúgó­szövetség, a futball Európa-baj­­nokság vagy az Aranylabda - ha­sonlóan az ötlet francia eredetű, a neves sportlap, a L’Équipe 1946-tól már évente megrendezte saját sza­vazását, s nevezte meg a „Cham­­ pions des champions fran$ais”-t, vagyis a francia bajnokok bajnokát. A kezdeményezést a Népszabadság híresen frankomán beállítottságú, „Monsieur” becenéven is ismert sportrovatvezetője, Lukács László ültette át a hazai viszonyok közé az 1950-es évek második felében. Miért ne csinálhatnánk egy ilyet mi is Magyarországon? - tette fel a kérdést Lukács az akkor még a MÚOSZ szakosztályaként működő sportújságíró-szervezet tagjaként, és nyomban támogatókra talált a szövetségben. Az első Év sportolója-választást az 1958-as esztendő legjobbjairól tartották, magára a díjátadó ünnep­ségre pedig 1959. március 22-én került sor újságírókat, szerkesz­tőket a soraiban tudó sportklub, a Sajtó SC éves sportbálján. Pataky Károly, a MÚOSZ sportújságíró­szakosztályának elnöke, valamint Kéri János titkár adta át a sportúj­ságírók szavazatai alapján odaítélt díjakat. Az első győztes az 1958-as Roland Garrost megnyerő Kör­­möczy Zsuzsa teniszező volt, a férfiaknál a Budapesten világbaj­noki címet szerző későbbi olimpiai bajnok birkózó, Pólyák Imre, míg a csapatok között a szintén Buda­pesten, az Európa-bajnokságon diadalmaskodó férfi vízilabda-válo­gatott nyert. A hagyomány útjára indult. A helyszínek gyakran változtak (erről lásd keretes írásunkat), a kategóri­ák pedig idővel bővültek. Elsőként 1985-ben az edzők kategóriájával, 1995 és 2014 között pedig a tagság megszavazta az év szövetségi kapi­tányát is. Idén már 11 kategóriában választják meg a győztest (továbbá az év góljáról a szurkolók szavazhat­nak az M4 Sport honlapján), hiszen négy kategóriában a parasportoló­­kat is díjazzák, illetve a labdarúgás mint a kimagaslóan legnépszerűbb sportág külön megítélés alá esik, és három kategóriában is képvisel­teti magát. Régi óhajnak eleget téve az MSÚSZ elnöksége úgy döntött, hogy idén már két külön kategóriá­ban versenghetnek az év csapatai, a klasszikus csapatsportágakban és az egyéni sportágak csapat­­versenyeiben (tenisz, kajak-kenu, evezés, úszóváltók és így tovább). Minden kategóriában az MSÚSZ el­nöksége állított össze tízes listákat, amelyeken három-három jelöltre szavazhattak a tagok. A kategóri­ák első három helyezettjét január 4-én sajtótájékoztatón nevezi meg a szövetség. A versenyben maradó jelöltek kapnak meghívót a gálára, amelynek élő televíziós adásában derül fény a győztesek kilétére. Az egyéni rekorder Egerszegi Krisztina úszó, aki 1988 és 1993 között sorozatban hatszor, ösz­­szesen hétszer nyerte el a címet. A hölgyeknél mögötte szintén két úszó következik: az idén is ver­senyben lévő Hosszú Katinka öt, Kovács Ágnes pedig négy elsőség­gel (Hosszú Katinka férje, Shane Tusup is volt díjazott, háromszor is elnyerte az Év edzője címet), míg hármat szerzett Pap Kornélia evezős és Gyarmati Andrea úszó. A sportágak rangsorát is az úszók vezetik (21 elsőség), megelőzve a kajakosokat (8), valamint az atlétá­kat és a vívókat (7-7). A hölgyeknél egyébként 2008 óta csak „vizes" sportág képviselője győzött: úszó vagy kajakos. Figyelemre méltó, hogy az eddigi ötvenkilenc elsőség­ből huszonegyet szerzett úszónő, nyolcat pedig kajakos - ez az ösz­­szes győztesnek csaknem a fele. A férfiak közül is egy úszó, Darnyi Tamás győzött a legtöbbször (5), míg négyen is háromszor végeztek az élen: Balczó András öttusázó, Magyar Zoltán, Berki Krisztián (mindkettő tor­nász) és Gyurta Dániel úszó. Tizenegy sportág képviselői nyertek, a leg­többször az úszók (13), őket követik az öttusázók és a tornászok (9-9). Ha a csapattagként kiérdemelt elsőségeket is beszámítjuk, akkor viszont senki sem nyert többször Balczó Andrásnál, aki háromszor lett az év férfi sportolója és ötször volt tagja az év csapatának megvá­lasztott öttusa-válogatottnak is. Ami a csapatokat illeti, a ma­gyar vízilabda háromszoros olim­piai bajnokai közül Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Mol­nár Tamás hatszor is tagja volt az év csapatának, és ugyancsak hat­szoros első a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund és Stein­metz Barnabás is. Az egyéni győztesek közül mind­össze ketten, Török Ferenc és Storcz Botond nyertek később edzőként vagy szövetségi kapitány­ként. Sőt, Török doktor az egyetlen, aki három kategóriában (egyéni­ben, csapatban és edzőként) is az élen végzett. 2018. A bálteremtől a Nemzeti Színházig Az immár harmadik éve M4 Sport - Az Év Sportolója Gála elnevezésű és a Nemzeti Színházban helyet kapó esemény legelső helyszíne - mint említettük - a Sajtó SC sportbálja volt az Andrássy úti (akkor Népköztársaság útja) MÚOSZ-székházban. Aztán a hatvanas évek második felében a Magyar Televízió Sportturmix című adásában ad­ták át a díjakat, a hetvenes-nyolcvanas években végig egy tv-stúdióban. Az esemény 1987-ben került ki a stúdió meghittségéből, és a Budapest Sportcsarnokban tartották meg, immár több ezer néző előtt. Ám a díjkiosztó továbbra sem lelt tartósan otthonra sehol, volt példa rá, hogy a szilveszteri tv-műsorban adták át a kitüntetéseket, máskor az öttusázók gáláján vagy éppen különböző patinás szállodákban, például a régi Inter­continentalban (ma Marriott) vagy a Kempinskiben. Sőt, egy ízben még a köztársasági elnök szabadság-hegyi vendégháza is helyszínül szolgált. Ezután költözött az akkor már Sportcsillagok Gálaestje néven futó rendezvény a Budapest Kongresszusi Központba, majd a Syma-csarnokba, amely ugyan maximálisan megfelelt a követelményeknek, de onnan anyagi okokból az Akvárium klubba szorult. Harmadik éve azonban a Nemzeti Színház immár valóban méltó helyszíne a rangos eseménynek. 2., kedd nemzet sport Magyar győztesek határon túl Szinte a világ összes országá­ban megválasztják az év legjobb sportolóit, de mindenhol más és más módon. Természetesen nem mindenhol az újságírók szavaz­nak, és van, ahol csak szimplán bejelentik a férfi és női győztest, míg máshol szintén rangos gá­lán ünnepük a legjobbakat. A legtöbb környező országban is létezik a díj, így előfordul, hogy külföldön a helyi magyarság egy-egy képviselőjét is megvá­lasztják. A környező országok magyar nemzetiségű sportolói közül 1982-ben Bugár Imre diszkoszvető, 1989-ben Szabó Attila kajakozó lett az év spor­tolója Csehszlovákiában. Az ön­álló szlovák államban 1999-ben Gönci József sportlövő került a lista élére, a 2015-ös szavazá­son pedig a nyitrai Matej Tóth (Tóth Máté) atléta másodikként végzett. 2003 és 2008 között a csapatok versenyében négyszer is a kajak négyes győzött, benne a Riszdorfer testvérekkel, Mi­hállyal és Richárddal, valamint Vicék Erikkel, Bacsa Györggyel, majd Tarr Gyulával. Szerbiában az ottani olimpiai bizottság an­kétjén az év sportolónője 2003- ban az asztaliteniszező Erdélyi Szilvia lett. A Sportske novosti nevű zágrábi lap „összjugoszláv” ankétjén 1960-ban és 1962-ben Gere Olga magasugró, 1985- ben és 1990-ben Szeles Mónika teniszező - aki az idei magyar­­országi gála egyik sztárvendége lesz, s aki 1992-ben a világon is az év sportolónője lett - győzött a hölgyek között. „A lapban megjelenő hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal fetet kisséget Az elhelyezett politikai hirdetések nem tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét. A hirdetés közzétételekor teljes mértékben figyelembe vesszük a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi Ildi­. törvény rendelkezéseit, valamint az önszabályozó reklámpiacon kialakult gyakorlatot." A mediaworks Content first Főszerkesztő: Szöllősi György Főszerkesztő-helyettes: Deák Zsigmond Vezető szerkesztők: L. Pap István, Szűcs Miklós, S. Tóth János, Somlóvári Dávid (online) Vezető olvasószerkesztő:­­ Skrapits László Rovatvezetők: Vincze András (labdarúgás), Tóth Anita (csapat- és egyéni sportágak), Szabó Miklós (fotó), Budai Miklós (Sportfogadás), Kun Zoltán (Sportkrém), dr. Malonyai Péter (Népsport),­­ Németh Andrea (Hosszabbítás), Szűcs András (itt van Amerikai), Tősér Norbert (Hajrá, foci!) Főmunkatársak: Bálint Mátyás, Csillag Péter, Pietsch Tibor, Sinkovics Gábor, Thury Gábor Művészeti vezető: Varga Zoltán Mai számunkat szerkesztette: L. Pap István Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. (1) 460-2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Sportüzletág-igazgató: Baltai Attila Stratégiai kapcsolatok menedzsere: Buzgó József PR- és marketingigazgató: Kázmér Judit Értékesítési igazgató: Túri Árpád Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1034 Budapest Bécsi út 122-124. Levélcím: 1591 Budapest Pf. 330. Apróhirdetés: 460-2543. Hirdetési ügyekben 460-2529. e-mail hirdetes@mediaworks.hu. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazgatóság, Postacím: 1900 Budapest. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél. Megrendelhető: +36-1-767-8262; e-mail: hirlapelofizetes@posta.hu Reklamációk fogadása: 06-46-998-800; fax: 06-66-527-213; e-mail: elofizetes@mediaworks.hu Nyomás: Mediaworks Hungary Zrt. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.mediaworks.hu E-mail: nyomda@mediaworks.hu A Nemzeti Sport példányszámát a Matesz hitelesíti Szerkesztőség: (1) 460-2500 Hirdetés (hirdetes@nemzetisport.hu): (1) 460-2541 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: 06-46/998-800 Tilos a Nemzeti Sport bármely fotóját, írott anyagát részben vagy egészében, illetve átdolgozva ■átvenni vagy újraközölni a Kialdó írásos engedélye nélkül! E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu mti) HU ISSN 0866-2517 NEMZETI SPORT ELŐFIZETÉSI DÍJAK 6 napos 7 napos Egyhavi díj 4950 Ft 5590 Ft Negyedéves díj 14 370 Ft 16 350 Ft Féléves díj 27 480 Ft 31 740 Ft Éves díj 52 560 Ft 61 080 Ft 7 napra előfizetőinknek a vasárnapi lapszámot hétfőn terjesztik Az előfizetés száma: 06-46/998-800 fax: 06-1/460-2490 E-mail: elofizetesimediaworks.hu

Next