Nemzeti Sport, 2018. június (116. évfolyam, 161-175. szám)

2018-06-18 / 163. szám

IV * 2018. június 18., hétfőA Nemzeti Sport retrómelléklete Népsport 1968 — Ötven éve szerezte meg eddigi egyetlen Eb-aranyát Olaszország Gulden a lefolyóban Számos érdekességgel szolgált az 1968-as labdarúgó Európa­­bajnokság, de a legnagyobb szenzációt kétségkívül az jelentette, hogy az olaszok pénzfeldobással jutottak be a döntőbe. Már ha tényleg a „fej" volt a nyerő, s nem az „írás". . „Odamentem az orosz csapatkapitány­hoz (Albert Sesztyemyjov), majd a két csapat egy-egy vezetőjének társaságában beballagtunk az öltözőbe. A játékvezető (Kurt Tschenscher) elővett egy érmet. »Fej« mondtam, s ez lett a helyes választás, mi jutottunk a döntőbe. Felrohantam a lép­csőn, ki a pályára. A stadionban hetvenezer embert várta a hírt. Ünnepelni kezdtem, s ebből persze rögvest megértették, hogy a szerencse Olaszország mellé állt" - mesél­te Giacinto Facchetti, az olasz labdarú­gó-válogatott csapatkapitánya, miként lett finalista az 1968-as Európa-bajnok­­ságon Nápolyban a hazai válogatott a Szovjetunió ellenében. Először rendez­ték ezen a néven a kontinentális tornát - korábban Európai Nemzetek Kupá­jának hívták és ez volt az egyetlen alkalom, amikor futballvilágversenyen pénzfeldobás döntött a továbbjutásról. A sorsoláson jelen lévő magyar já­tékvezető, Zsolt István utóbb azzal szí­nesítette a történetet, hogy valójában két pénzfeldobásra került sor. Miután a kéznél lévő valuták közül a pesetát, a rubelt és a dollárt kirostálták, az Eu­rópai Labdarúgó-szövetség ellenőre, a spanyol Pujol úr (s nem Tschenscher) egy holland guldent repített a leve­gőbe. Ám a leeső érme begurult a zuhanyzó rácsa alá, így kénytelenek voltak megismételni a sorsolást. Mi­után kiürült az öltöző, Zsolt - állítólag - felemelte a rácsot, és a holland forint „írás" oldalát pillantotta meg; ennek alapján a szovjeteknek kellett volna az aranyéremért játszaniuk. Az 1968-as Európa-bajnokság nem­csak az elnevezésében hozott újdonsá­got: megváltozott a lebonyolítás is, és először nevezett a Német Szövetségi Köztársaság. Ám a friss vb-ezüstérmes nem jutott tovább a selejtezőből, mert a 4. csoportban második lett a jugosz­­lávok mögött. A nyolc között még ott voltak a magyarok is, Sós Károly együttese a kvalifikációban a Német Demokratikus Köztársaságot, Hollan­diát és Dániát előzte meg. S a szovje­tek elleni negyeddöntőt is jól kezdte, a Népstadionban „hatalmas küzdelemben harcolta ki rendkívül értékes győzelmét" - írta a Népsport, mely egy nappal ké­sőbb azért figyelmeztetett: „A 2:0 szép siker - de a folytatás hátra van!" Nem volt alaptalan az óvatosság, a visszavágót követően (0:3) már csalódottan jelen­tette a lap kiküldött munkatársa: „Nem volt elég a kétgólos előny!" A negyeddöntőben a szovjetek mellett az angolok, az olaszok és a ezután jugoszlávok maradtak talpon, kezdődött el Itáliában a négycsapatos Eb. A nápolyi olasz-szovjet elődöntő­ben a hosszabbításban sem született gól, ezután következett a már említett pénzfeldobás. A firenzei ágon sem volt gólzápor, az egyetlen találat Dra­gan Dzsajics nevéhez fűződik, így az aktuális világbajnoknak meg kellett elégednie a bronzmérkőzéssel. Sir Alf Ramsey csapata ráadásul tíz emberrel fejezte be a találkozót, Alan Mullery lett az első, nemzetközi meccsen kiál­lított angol futballista. A középpályást azután küldte le a pályáról José María Ortiz de Mendibil spanyol játékvezető, hogy törlesztett a kíméletlenül futbal­lozó Dobrivoje Trivicsnek, aki véresre rúgta a vádliját. „A meccs után Sir Alf nyersen kommentálta az esetet, de kiállt mellettem, sőt az angol szövetség által rám rótt ötven font büntetést is kifizette helyet­tem, pedig ez akkoriban nagy pénz volt" - emlékezett a 35-szörös válogatott. Az Eb-döntőt 1968. június 8-án ját­szották az olasz fővárosban, a Stadio Olimpicóban 80 ezer néző előtt. A há­zigazdáktól a sérült Giancarlo Bercel­­lino és Gianni Rivera helyére Aristide Guameri és Giovanni Lodetti került be. A kezdőcsapatból kimaradt még - a Népsport tudósítója szerint „formá­jában erősen visszaesett és fáradt játékos benyomását keltő" - Sandro Mazzola, valamint Luigi Riva is. A késői kezdés miatt csupán az első 40 perc történései jelenhettek meg a lapban. Ekkor 1:0-ra vezettek a jugoszlávok, miután „egy ár­tatlannak látszó jobb oldali támadás végén Trivics középre játszott, az olaszok védők elhibázták a labdát, és Dzsajics estében, a kifutva vetődő Zoff mellett a hálóba továbbí­tott”. A folytatásról „Jugoszlávia-Olasz­­ország 1:1" címmel egy nappal később értesültek az olvasók. A hazaiak a 111. percben egyenlítettek, amikor a „Lodet­­tivel szemben elkövetett szabálytalanságért az olaszok a kaputól 20 méternyire szabad­rúgáshoz jutottak. Domenghini nagy erő­vel rálőtte a labdát, amely átszállt a hézagos sorfalon, és térd­magasan a kapu bal sarká­ban kötött ki." Noha a „hosszabbítás első 15 percében a jugoszlávok közelebb álltak a győzelemhez", maradt a döntetlen, így „a versenykiírás értelmében a döntőt hét­főn, Rómában, ugyanebben a stadionban megismétlik". Ha a helyszín nem is változott, a két gárda összetétele módosult. Bár a­­ju­goszlávok változatlan összeállításban sze­rettek volna pályára lépni, de a jobbszélső Petkovics hétfő délután rosszul lett, ezért döntött úgy Mitics, hogy eltekint a szere­peltetésétől, s helyette Fleszicsot, a Partizan Belgrád játékosát teszi be a csapatba". Kol­légája, Ferruccio Valcareggi öt helyen cserélt: kimaradt Ernesto Castano, Gi­orgio Ferrini, Antonio Juliano, Giovan­ni Lodetti és Pierino Prati, helyettük Giancarlo De Sisti, Sandro Mazzola, Lu­igi Riva, Roberto Rosato és Alessandro Salvadore lépett pályára. A frissítés jót tett a squadra azzurrának, már a 12. percben vezetést szerzett: „Domenghini átadását Riva kapta, a balszélső nagyszerű­en ismerte fel a helyzetet és védhetetlen gólt lőtt". A lapzárta miatt a második gólról már csak annyit írhatott a tudósító, Ta­bak Endre, hogy „a jugoszláv védelem kapkodni kezdett, és a 32. percben ezt Anas­­tasi kihasználta". De lényegi eseményről nem maradtak le az olvasók, a vége ugyanis 2:0 lett - megszületett az eddi­gi egyetlen olasz Európa-bajnoki siker. A Népsport szerint „az olasz válogatott imponáló biztonsággal győzte le nagy el­lenfelét. Elismerés illeti a játékosokat azért, mert a megerőltető előküzdelmek után tud­tak újítani, illetve a megismételt döntőn harcba vetettek nagyszerűen beilleszkedtek a válogatott hadrendjébe." A torna után itthon az volt az egyik kérdés, miként állta volna meg a helyét a magyar válogatott az Eb-n (emlékez­tetőül: a szovjetek elleni, kiesést hozó meccsen Tamás - Novák, Solymosi, Mészöly, Ihász - Komora, Szűcs - Var­ga, Albert, Farkas, Rákosi összeállítás­ban játszottunk). Nos, a Képes Sport szerkesztője, Lakatos György szerint „a kemény küzdelem, a sokszor hallatlanul gyors játék egyelőre nem a mieink játéka. Ebben itt nem tudtuk volna felvenni a ver­senyt egyik csapattal sem... Tudnak a mi­eink úgy cselezni, úgy lőni, úgy passzolni, mint az Eb legjobbjai. De­­jóval lassabban, s ez a lassúság behozhatatlan hátrány lett volna." A Labdarúgásban pedig Tabák Endre arra intett, hogy „megtorpanás nélkül kell tovább menni azon az úton, amelyen kialakulhat az új, ütőképesebb válogatott együttes. Emelni kell a klubok­ban folyó szakmai munka színvonalát, hogy jobban felkészült labdarúgók közül válogathassák ki a válogatott csapatba leg­inkább megfelelőket. És továbbra is - még fokozottabb mértékben - biztosítani kell, hogy a legjobbakból gondosan megalapo­zott tervek alapján kemény és komoly közös edzésmunkával alakulhasson ki a magyar válogatott játéka!" Azóta éppen fél évszázad telt el... S. Tóth János WIESÍJS.­ A labda néha még zavar 1958. június. Merre tart a tenisz­sport? - tette fel a kérdést a Népsport hasábjain Birkás György, sokszoros magyar bajnok, elismert edző és új­ságíró. A szerző mint versenyző vett részt a párizsi nemzetközi teniszver­senyen, mely nem hivatalos salak­pályás világbajnokság, s amely Kör­­möczy Zsuzsa győzelme miatt kapott jelentőséget. Birkás György megfigyelhette a világ legjobbjainak a játékát, s bebi­zonyosodott előtte, hogy annak, aki az elitbe akar tartozni, mindent, kell tudnia. Egyformán biztosan kell üt­nie a tenyerest, a fonákot, a röptét, na meg nem szabad elveszítenie az adogatását. Ez röviden azt is jelenti, hogy a korszerű teniszezőnek egy­szerre kell értenie a támadáshoz és a védekezéshez. Megemlítette azonban, hogy jó­formán egyetlen játékostól sem látott egyenes, úgynevezett tiszta ütést, amilyen volt például Asbóth József híres tenyerese, így fogalma­zott: „A mai nagyágyúk a tenyerest általában felfelé pörgetik, a foná­kot pedig vagy lefelé nyesik, vagy pedig ugyancsak felfelé pörgetik. Hogy a magyar teniszsport kilábal­jon nehéz helyzetéből, fiataljaink­nak meg kell tanulniuk »bánni« a labdával." Fontos része a játéknak, hogy a te­niszező megtalálja ellenfele gyengé­jét, és annak megfelelő módon játsz­­szon. Ehhez jó megfigyelőkészség és főleg nagy technikai tudás szükséges. Birkás György kritikus volt, mond­ván: „Hiába ismerem ellenfelem erős és gyenge oldalát, ha nincs megfelelő technikai tudásom, nem tudom vég­rehajtani a helyes taktikát." V. G. EMLÉKEZTETŐ Olaszország-Jugoszlávia 1:1 (0:1,1:1,1:1) 1968. június 8., Eb-döntő Róma, Stadio Olimpico, 80 ezer néző, vezette: Dienst (svájci) Olaszország: Zoff - Burgnich, Guar­­neri, Castano, Facchetti - Ferrini, Juli­­ano - Lodetti, Domenghini, Anastasi, Prati Szövetségi kapitány: Ferruccio Valcareggi Jugoszlávia: Pantelics - Farlagics, Paunovics, Holcer, Damjanovics - Pavlovics, Trivics - Acsimovics, Pet­kovics, Muszemics, Dzsajics Szövetségi kapitány: Rajkó Mitics Gólok: Domenghini (81.), illetve Dzsajics (39.) Olaszország-Jugoszlávia 2:0 (2:0) 1968. június 10., Eb-döntő, megismé­telt mérkőzés Róma, Stadio Olimpico, 55 ezer néző, vezette: Ortiz de Mendibil (spa­nyol) Olaszország: Zoff - Burgnich, Facchetti, Rosato, Guarneri - Salva­dore, Domenghini - Mazzola, Anas­tasi, De Sisti, Riva Szövetségi kapitány: Ferruccio Valcareggi Jugoszlávia: Pantelics - Farlagics, Pa­unovics, Holcer, Damjanovics - Pav­lovics, Trivics - Acsimovics, Hoszics, Muszemics, Dzsajics Szövetségi kapitány: Rajkó Mitics Gólok: Riva (12.), Anastasi (32.)

Next