Nemzeti Sport, 2018. június (116. évfolyam, 161-175. szám)
2018-06-18 / 163. szám
IV * 2018. június 18., hétfőA Nemzeti Sport retrómelléklete Népsport 1968 — Ötven éve szerezte meg eddigi egyetlen Eb-aranyát Olaszország Gulden a lefolyóban Számos érdekességgel szolgált az 1968-as labdarúgó Európabajnokság, de a legnagyobb szenzációt kétségkívül az jelentette, hogy az olaszok pénzfeldobással jutottak be a döntőbe. Már ha tényleg a „fej" volt a nyerő, s nem az „írás". . „Odamentem az orosz csapatkapitányhoz (Albert Sesztyemyjov), majd a két csapat egy-egy vezetőjének társaságában beballagtunk az öltözőbe. A játékvezető (Kurt Tschenscher) elővett egy érmet. »Fej« mondtam, s ez lett a helyes választás, mi jutottunk a döntőbe. Felrohantam a lépcsőn, ki a pályára. A stadionban hetvenezer embert várta a hírt. Ünnepelni kezdtem, s ebből persze rögvest megértették, hogy a szerencse Olaszország mellé állt" - mesélte Giacinto Facchetti, az olasz labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, miként lett finalista az 1968-as Európa-bajnokságon Nápolyban a hazai válogatott a Szovjetunió ellenében. Először rendezték ezen a néven a kontinentális tornát - korábban Európai Nemzetek Kupájának hívták és ez volt az egyetlen alkalom, amikor futballvilágversenyen pénzfeldobás döntött a továbbjutásról. A sorsoláson jelen lévő magyar játékvezető, Zsolt István utóbb azzal színesítette a történetet, hogy valójában két pénzfeldobásra került sor. Miután a kéznél lévő valuták közül a pesetát, a rubelt és a dollárt kirostálták, az Európai Labdarúgó-szövetség ellenőre, a spanyol Pujol úr (s nem Tschenscher) egy holland guldent repített a levegőbe. Ám a leeső érme begurult a zuhanyzó rácsa alá, így kénytelenek voltak megismételni a sorsolást. Miután kiürült az öltöző, Zsolt - állítólag - felemelte a rácsot, és a holland forint „írás" oldalát pillantotta meg; ennek alapján a szovjeteknek kellett volna az aranyéremért játszaniuk. Az 1968-as Európa-bajnokság nemcsak az elnevezésében hozott újdonságot: megváltozott a lebonyolítás is, és először nevezett a Német Szövetségi Köztársaság. Ám a friss vb-ezüstérmes nem jutott tovább a selejtezőből, mert a 4. csoportban második lett a jugoszlávok mögött. A nyolc között még ott voltak a magyarok is, Sós Károly együttese a kvalifikációban a Német Demokratikus Köztársaságot, Hollandiát és Dániát előzte meg. S a szovjetek elleni negyeddöntőt is jól kezdte, a Népstadionban „hatalmas küzdelemben harcolta ki rendkívül értékes győzelmét" - írta a Népsport, mely egy nappal később azért figyelmeztetett: „A 2:0 szép siker - de a folytatás hátra van!" Nem volt alaptalan az óvatosság, a visszavágót követően (0:3) már csalódottan jelentette a lap kiküldött munkatársa: „Nem volt elég a kétgólos előny!" A negyeddöntőben a szovjetek mellett az angolok, az olaszok és a ezután jugoszlávok maradtak talpon, kezdődött el Itáliában a négycsapatos Eb. A nápolyi olasz-szovjet elődöntőben a hosszabbításban sem született gól, ezután következett a már említett pénzfeldobás. A firenzei ágon sem volt gólzápor, az egyetlen találat Dragan Dzsajics nevéhez fűződik, így az aktuális világbajnoknak meg kellett elégednie a bronzmérkőzéssel. Sir Alf Ramsey csapata ráadásul tíz emberrel fejezte be a találkozót, Alan Mullery lett az első, nemzetközi meccsen kiállított angol futballista. A középpályást azután küldte le a pályáról José María Ortiz de Mendibil spanyol játékvezető, hogy törlesztett a kíméletlenül futballozó Dobrivoje Trivicsnek, aki véresre rúgta a vádliját. „A meccs után Sir Alf nyersen kommentálta az esetet, de kiállt mellettem, sőt az angol szövetség által rám rótt ötven font büntetést is kifizette helyettem, pedig ez akkoriban nagy pénz volt" - emlékezett a 35-szörös válogatott. Az Eb-döntőt 1968. június 8-án játszották az olasz fővárosban, a Stadio Olimpicóban 80 ezer néző előtt. A házigazdáktól a sérült Giancarlo Bercellino és Gianni Rivera helyére Aristide Guameri és Giovanni Lodetti került be. A kezdőcsapatból kimaradt még - a Népsport tudósítója szerint „formájában erősen visszaesett és fáradt játékos benyomását keltő" - Sandro Mazzola, valamint Luigi Riva is. A késői kezdés miatt csupán az első 40 perc történései jelenhettek meg a lapban. Ekkor 1:0-ra vezettek a jugoszlávok, miután „egy ártatlannak látszó jobb oldali támadás végén Trivics középre játszott, az olaszok védők elhibázták a labdát, és Dzsajics estében, a kifutva vetődő Zoff mellett a hálóba továbbított”. A folytatásról „Jugoszlávia-Olaszország 1:1" címmel egy nappal később értesültek az olvasók. A hazaiak a 111. percben egyenlítettek, amikor a „Lodettivel szemben elkövetett szabálytalanságért az olaszok a kaputól 20 méternyire szabadrúgáshoz jutottak. Domenghini nagy erővel rálőtte a labdát, amely átszállt a hézagos sorfalon, és térdmagasan a kapu bal sarkában kötött ki." Noha a „hosszabbítás első 15 percében a jugoszlávok közelebb álltak a győzelemhez", maradt a döntetlen, így „a versenykiírás értelmében a döntőt hétfőn, Rómában, ugyanebben a stadionban megismétlik". Ha a helyszín nem is változott, a két gárda összetétele módosult. Bár ajugoszlávok változatlan összeállításban szerettek volna pályára lépni, de a jobbszélső Petkovics hétfő délután rosszul lett, ezért döntött úgy Mitics, hogy eltekint a szerepeltetésétől, s helyette Fleszicsot, a Partizan Belgrád játékosát teszi be a csapatba". Kollégája, Ferruccio Valcareggi öt helyen cserélt: kimaradt Ernesto Castano, Giorgio Ferrini, Antonio Juliano, Giovanni Lodetti és Pierino Prati, helyettük Giancarlo De Sisti, Sandro Mazzola, Luigi Riva, Roberto Rosato és Alessandro Salvadore lépett pályára. A frissítés jót tett a squadra azzurrának, már a 12. percben vezetést szerzett: „Domenghini átadását Riva kapta, a balszélső nagyszerűen ismerte fel a helyzetet és védhetetlen gólt lőtt". A lapzárta miatt a második gólról már csak annyit írhatott a tudósító, Tabak Endre, hogy „a jugoszláv védelem kapkodni kezdett, és a 32. percben ezt Anastasi kihasználta". De lényegi eseményről nem maradtak le az olvasók, a vége ugyanis 2:0 lett - megszületett az eddigi egyetlen olasz Európa-bajnoki siker. A Népsport szerint „az olasz válogatott imponáló biztonsággal győzte le nagy ellenfelét. Elismerés illeti a játékosokat azért, mert a megerőltető előküzdelmek után tudtak újítani, illetve a megismételt döntőn harcba vetettek nagyszerűen beilleszkedtek a válogatott hadrendjébe." A torna után itthon az volt az egyik kérdés, miként állta volna meg a helyét a magyar válogatott az Eb-n (emlékeztetőül: a szovjetek elleni, kiesést hozó meccsen Tamás - Novák, Solymosi, Mészöly, Ihász - Komora, Szűcs - Varga, Albert, Farkas, Rákosi összeállításban játszottunk). Nos, a Képes Sport szerkesztője, Lakatos György szerint „a kemény küzdelem, a sokszor hallatlanul gyors játék egyelőre nem a mieink játéka. Ebben itt nem tudtuk volna felvenni a versenyt egyik csapattal sem... Tudnak a mieink úgy cselezni, úgy lőni, úgy passzolni, mint az Eb legjobbjai. Dejóval lassabban, s ez a lassúság behozhatatlan hátrány lett volna." A Labdarúgásban pedig Tabák Endre arra intett, hogy „megtorpanás nélkül kell tovább menni azon az úton, amelyen kialakulhat az új, ütőképesebb válogatott együttes. Emelni kell a klubokban folyó szakmai munka színvonalát, hogy jobban felkészült labdarúgók közül válogathassák ki a válogatott csapatba leginkább megfelelőket. És továbbra is - még fokozottabb mértékben - biztosítani kell, hogy a legjobbakból gondosan megalapozott tervek alapján kemény és komoly közös edzésmunkával alakulhasson ki a magyar válogatott játéka!" Azóta éppen fél évszázad telt el... S. Tóth János WIESÍJS. A labda néha még zavar 1958. június. Merre tart a teniszsport? - tette fel a kérdést a Népsport hasábjain Birkás György, sokszoros magyar bajnok, elismert edző és újságíró. A szerző mint versenyző vett részt a párizsi nemzetközi teniszversenyen, mely nem hivatalos salakpályás világbajnokság, s amely Körmöczy Zsuzsa győzelme miatt kapott jelentőséget. Birkás György megfigyelhette a világ legjobbjainak a játékát, s bebizonyosodott előtte, hogy annak, aki az elitbe akar tartozni, mindent, kell tudnia. Egyformán biztosan kell ütnie a tenyerest, a fonákot, a röptét, na meg nem szabad elveszítenie az adogatását. Ez röviden azt is jelenti, hogy a korszerű teniszezőnek egyszerre kell értenie a támadáshoz és a védekezéshez. Megemlítette azonban, hogy jóformán egyetlen játékostól sem látott egyenes, úgynevezett tiszta ütést, amilyen volt például Asbóth József híres tenyerese, így fogalmazott: „A mai nagyágyúk a tenyerest általában felfelé pörgetik, a fonákot pedig vagy lefelé nyesik, vagy pedig ugyancsak felfelé pörgetik. Hogy a magyar teniszsport kilábaljon nehéz helyzetéből, fiataljainknak meg kell tanulniuk »bánni« a labdával." Fontos része a játéknak, hogy a teniszező megtalálja ellenfele gyengéjét, és annak megfelelő módon játszszon. Ehhez jó megfigyelőkészség és főleg nagy technikai tudás szükséges. Birkás György kritikus volt, mondván: „Hiába ismerem ellenfelem erős és gyenge oldalát, ha nincs megfelelő technikai tudásom, nem tudom végrehajtani a helyes taktikát." V. G. EMLÉKEZTETŐ Olaszország-Jugoszlávia 1:1 (0:1,1:1,1:1) 1968. június 8., Eb-döntő Róma, Stadio Olimpico, 80 ezer néző, vezette: Dienst (svájci) Olaszország: Zoff - Burgnich, Guarneri, Castano, Facchetti - Ferrini, Juliano - Lodetti, Domenghini, Anastasi, Prati Szövetségi kapitány: Ferruccio Valcareggi Jugoszlávia: Pantelics - Farlagics, Paunovics, Holcer, Damjanovics - Pavlovics, Trivics - Acsimovics, Petkovics, Muszemics, Dzsajics Szövetségi kapitány: Rajkó Mitics Gólok: Domenghini (81.), illetve Dzsajics (39.) Olaszország-Jugoszlávia 2:0 (2:0) 1968. június 10., Eb-döntő, megismételt mérkőzés Róma, Stadio Olimpico, 55 ezer néző, vezette: Ortiz de Mendibil (spanyol) Olaszország: Zoff - Burgnich, Facchetti, Rosato, Guarneri - Salvadore, Domenghini - Mazzola, Anastasi, De Sisti, Riva Szövetségi kapitány: Ferruccio Valcareggi Jugoszlávia: Pantelics - Farlagics, Paunovics, Holcer, Damjanovics - Pavlovics, Trivics - Acsimovics, Hoszics, Muszemics, Dzsajics Szövetségi kapitány: Rajkó Mitics Gólok: Riva (12.), Anastasi (32.)