Nemzeti Sport, 2018. július (116. évfolyam, 191-206. szám)

2018-07-30 / 205. szám

IV • 2018. július 30., hétfő • A Nemzeti Sport retrómelléklete Népsport ........... HiliHHPHBWBHBMWBWMi 928 — Keresztes Lajos szerezte az amszterdami olimpia első magyar aranyát Sóvidéki Herkules­­ Olimpiai arany- és ezüstérmesként­­ amszterdami diadalát éppen kilencven éve, 1928 nyarán alatta - joggal került a magyar és az egyetemes birkózás történelemkönyvének legfényesebb lapjait Keresztes Lajos. Az erdélyi Sóvidékről elszármazó legenda edzőként sem adta alább, ő„találta meg”, s nevelte ki a sportágnak az eddigi egyetlen kétszeres ötkarikás bajnok honfitársunkat, Kozma Istvánt. A hazai birkózószövetség (MBSZ) még 2015 novemberében megállapo­dást kötött a Nemzetstratégiai Kuta­tóintézettel, célként megfogalmazva többek között az egykor határon túlra szakadt magyarság szőnyegen kitű­nő tehetségeinek integrálását a hazai versenyrendszerbe, a nemzeti váloga­tottba. Korábban, úgymond, maga a történelem intézte a honosítást, „kar­fiolfülű" olimpiai bajnokaink közül például Keresztes Lajos (1928, Amsz­terdam) és Lőrincz Márton (1936, Berlin) az erdélyi Sóvidéken, egészen pontosan a Parajdhoz tartozó Alsósó­­falván, illetve Korondon látta meg a napvilágot, ezért hívta őket a köznyelv Sóvidéki Herkulesnek. A Keresztes családot alaposan meg­tépázták a történelem viharai, nem véletlenül kellett az I. világháború, majd Trianon szorításában Székely­földről az anyaországba települni a jobb megélhetés reményében. Az ifjú Lajos a hentes szakmát tanulta ki, inas­ként dolgozott, s gyakorlatilag orvosi tanácsra kezdett el sportolni, birkózni, logikusan a Húsos SE szakosztályá­ban. Bár csak húszévesen léphetett elő­ször szőnyegre, néhány hónap alatt a hazai elitbe emelkedett. Mindezt auto­didakta módon, mivel akkoriban még nem nagyon akadtak edzők, mesterek, akik átadhatták volna a tudásukat. Aki viszont akarta, megszerezhette, ha a középkori céhlegényekhez hasonlóan elment szerencsét próbálni a legjob­bakhoz. Keresztes ezt tette, 1921-től közel egy évet töltött a birkózás finn- és svédországi oroszlánbarlangjában. Mondhatjuk, ennek a túrának a jó­tékony következménye lett az 1924-es párizsi ötkarikás ezüstérem könnyű­­súlyban (67,5 kg), két finn közé éke­lődve. Ahogy a Nemzeti Sport július 18-i számának franciaországi tudó­sítása írta: „Keresztes Lajos szerezte a legnagyobb dicsőséget a magyar névnek. Legyőzte Westerlundot, a súlycsoport fa­­voritját, s mindössze egy igazságtalan le­­pontozással került a többszörös világbajnok Friman mögé." Még az olimpia előtt vá­ratlan betegsége miatt fel kellett adnia az egyik válogatóversenyt, ezért itthon többen megkérdőjelezték kiküldése jo­gosságát, de bizonyított a kétkedőknek és magának egyaránt. Ám általánosságban is még jobbra, még többre vágyott, ezért Németor­szágba, Bad Kreuznachba települt, s 1925-ben megnyerte a magyar és a né­met birkózóbajnokságot, így mindkét ország benevezte a milánói Európa-baj­­nokságra. Ide német költségen utazott, de a szívére hallgatva magyar színek­ben versenyzett, s nyert aranyérmet. Félt visszatérni a Rajna-vidéki kis für­dővárosba, ehhez képest zenekarral fo­gadták a pályaudvaron, és lóháton kel­lett bevonulnia a főtérre... A szíveslátás ellenére végleg hazatért, szakmájában elhelyezkedve három hentesboltot nyi­tott, miközben készült az 1928-as amsz­terdami olimpiára, a megszűnt Húsos helyett már a MAC színeiben. A sportág itthon a lokális zenitjén járt, az augusztus 5-i Nemzeti Sport címoldalán büszkén kürtölte vitággá az ötkarikás részeredményt: „Mi va­gyunk az egyetlen nemzet, melynek még nem esett ki egy birkózója sem az olimpiai versenyeken". Keresztes többek között a hazai Masoppal játszadozott el, a tudó­sítás szerint „befog egy dupla Nelsont és a jó hollandus nem sokáig áll ellent, lefek­szik..." Hősünkről pedig szuperlatívu­­szokban írja, hogy „olyan szenzációs for­mában van, hogy eminens esélyei vannak". S valóban, az augusztus 6-i címlap már a diadalát - az első amszterdami aranyunkat - ünnepelheti emelkedett hangulatban: „Mintha minden ott levő magyar szív akarása, minden lelkesedése izmait acélosította volna, úgy állott ott a szőnyeg sarkán." Keresztes az előző játékok 75 kilós bajnokát, a finn Westerlundot (nem azonos a Párizs kapcsán már említet­tel) „a szó szoros értelmében összevágja" és „régi nagy tempóban legyőzi", majd következő, cseh(szlovák) riválisa el­len „a 8. percben egy pompás supless, és Wawra eltűnt. Tussgyőzelem!"’. A török Tayart karfelszedéssel tanítja móres­­re, majd a német Sperling ellen zár: „A második percben Keresztes szaltójá­­ban annyi a lendület, hogy mind a ketten leesnek a pódiumról. (...) Mintegy húsz pont fölénye van már Keresztesnek, (...) amikor a mérkőzés ideje letelik, ragyogó magyar arcok között találja magát. Olim­piai bajnok!" Másnap már érkeztek a táviratok a Jekerstraat környéki pos­tára, még Karafiáth Jenő, az Országos NÉVJEGY KERESZTES LAJOS Született: 1900. április 30., Alsósófalva Elhunyt 1978. augusztus 9., Budapest Sportága: birkózás Súlycsoportja: könnyűsúly Klubjai, versenyzőként: Húsos SC (1919-1921), MAC (1924-1928) Edzőként: Vasas SC (1946-1970) Eredményei: olimpiai bajnok (1928, Amszterdam), olimpiai 2. (1924, Pá­rizs), Európa-bajnok (1925, Milánó), négyszeres magyar bajnok (egyéni: 1923,1925; csapat: 1927,1931), német bajnok (1925) Testnevelési Tanács szabadságon lévő elnöke is gratulált. Minden kereknek látszott akkor Keresztes életében, de a sors csakha­mar próbára tette. Miközben Amsz­terdamban csodás teljesítménnyel a dobogó tetejére állhatott, itthon egy barátja adóssága fejében meghatá­rozatlan összegre kibocsátott csekk tönkretette, s mire hazatért az olim­piáról, elárverezték az üzleteit. S még ez sem volt elég a felelőtlen barát tar­tozásának kielégítésére... Szerencsére kapott munkát, az Országos Társa­dalombiztosítási Intézet Mátyás téri húsfeldolgozó üzemének vezetője lett, de a Testnevelési Főiskola katedrájára, sőt, Amerikába profinak, illetve film­szerepre is hívták. Ezekre nem bólintott rá, a Vasas 1946-os invitálására viszont igen, edző­nek szegődött a piros-kékekhez. Még maga is beszállt birkózni, részt vett még az 1952-es csapatbajnoki döntőn is (52 évesen!), ám egy sérülés végleg a szőnyeg szélére terelte. S itt szintén maradandót alkotott, hála szakmai és emberi kvalitásainak, hiszen felfedezte és edzette egyetlen kétszeres olimpiai bajnok birkózónkat, Kozma Istvánt, a legendás Picit (lásd keretes írásunkat). „Ő volt a legtöbb sikert megért tanítvá­nyom, s egyben a legutolsó. Vele befejeztem, fájdalmas halála óta már csak nézőként já­rok ki a birkózóversenyekre" - vallotta egy 1972-es interjúban Keresztes Lajos, aki azért bottal a kezében valóban meg­tisztelte jelenlétével a hazai viadalokat 1978 augusztusáig, amikor örökre tá­vozott a szőnyeg mellől. Emlékét s 1928-as amszterdami dia­dalát szerencsére örökül hagyta. Deák Zsigmondi Valóra váltotta „eminens esélyeit" Keresztes Lajos, s minden oka megvolt a de­rűre, nem úgy, mint amikor arra tért haza az olimpiá­ról, hogy tönkrement Legendák egymás között: Keresztes Lajos és Kozma István ­ Atyai pofon Picinek A fáma szerint a jó szemű Keresztes 1956-ban a Vajda Péter utcai buszmeg­állóban szólított le egy langalétát, bizonyos Kozma Istvánt, aki, bár megígérte, napokig a birkózóterem felé sem nézett. Keresztes újra elsétált az első találka színhelyére, amelynek közelében Kozma lakott, s amikor másodszor is ösz­­szefutottak, egy atyai pofonnal teremtett rendet az ifjú fejében: „Ott kezdődik az ember, hogy betartja a szavát!" A folytatás ismert, Kozma „Pici" ifjúsági válogatott kosárlabdázóból kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és egysze­res Európa-bajnok birkózólegenda lett, aki olyan szoros kapcsolatot ápolt az őt kezdésnek felpofozó Keresztessel, amelyhez kevés fogható, mondjuk egy rokonsportból, az ökölvívásból Papp Lació és Adler Zsigmondé. Ennek plasz­tikus példája Kozma 1968-as levele mesteréhez több mint tízezer kilométer távolságból, Mexikóvárosból: „Jó érzés, hogy oly távol a hazától is gondolnak rám! A klímáról sokat lehetne beszélni. Öt szabadfogásút már kórházba vittek. Én mégis ígérem, hogy mindent megteszek a győzelemért! Sok szeretettel gondolok a Szt. Családra: Pisti." A feladó megtartotta ígéretét, megszerezte má­sodik ötkarikás bajnoki címét, levelét, a tanítványi ragaszkodás mintáját pedig Keresztes Lajos személyes emlékei között féltve őrizte. S bizony az is sorsszerű, hogy Kozma az 1970. áprilisi Felszabadulási Emlékversenyről is a szeretett mes­tert fuvarozta haza, hogy aztán, ütközve a 15-ös busszal, végzetes autóbalesetet szenvedjen. M­ellőzték a szeszt 1938. július. Már reggel kilenckor talpon volt a teljes oxfordi gárda a szigeti szállóban. A Nemzeti Sport tudósítója a hallban talált rá az angol evezősökre, akik a délelőtti edzés­hez készülődtek. Egyik vezetőjük elmondta: „Úgy-ahogy kipihentük magunkat. Akik vonaton jöttek, azok már régen elfelejtették az utazást, mi viszont eléggé sokat autóztunk." Volt olyan, aki kétszemélyes kis sportkocsival érkezett Budapestre, mondván: szenvedélyes autós, és ilyen szép utat nem akar vonaton tölteni. Tíz órakor elindult a társaság a Pannónia klubháza felé, mire azon­ban a csónakházhoz értek, eleredt az eső. Amikor már az időjárás megen­gedte, az angolok kiválasztották a nekik legjobb nyolcas hajót. De nem kezdhették el az edzést, mert egy sereg fényképész fotografálta őket óriási buzgalommal. Amikor már a felvétel készült elölről, hátulról, va­lamint felülről is, az egyik evezős - a legkisebb - kiadta a parancsot: „Get in!", vagyis „Beülni!" . A nyolc evezős elfoglalta helyét a hajóban, s ezzel megkezdődött az an­golok első budapesti edzése. Először idegenül mozogtak, ám visszafelé már egészen pompásan haladtak. Utána a vendégek a kormányos nél­küli négyesbe ültek be, majd a kormá­nyos nélküli kettősbe, mert: „Ahogy eredetileg terveztük, több számban indulunk a versenyen." A délutáni edzés után pihenő következett. Este a Pannónia vendégei voltak az ango­lok, a vacsorán azonban mellőzték a szeszes italt, s már éjfél előtt ágyban voltak. Jó erőben akartak lenni. V.G.

Next