Nemzeti Sport, 2018. szeptember (116. évfolyam, 237-251. szám)
2018-09-08 / 244. szám
nemzetisport 2018. szeptember 8., szombat nem lehet... ilyen rövid időn belül két mérkőzést lejátszani. A kezdőcsapat összeállt a fejemben, részleteket azonban nem árulnék el. A stratégia, a koncepció megvan, ezt a futballistáink is megismerték már. A döntő különbséget mindig a játékosok jelentik, nem az edzők." Szombaton Tamperében Szalai Ádám viseli a csapatkapitányi karszalagot, az ő vezetésével vonul ki a magyar válogatott a pályára. Kíváncsiak voltunk, miért a Hoffenheim csatárára esett Marco Rossi választása, és miért nem mondjuk a szintén rutinos Kádár Tamás lesz a csapatkapitány, aki legutóbb viselte a karszalagot. „Összeültünk a tapasztaltabb labdarúgókkal, és egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy Szalai Ádám legyen a csapatkapitány. Figyelembe vettük, ki mennyi mérkőzést játszott a válogatottban, a végső szót természetesen én mondtam ki. Szalai Ádámra esett most a választásom, nagy rutinja van nemzetközi színtéren is. A csapatunknak mindig, minden körülmények között bíznia kell magában, hiszen enélkül kevesek vagyunk. Ádámtól azt várom, hogy segítse a fiatalokat, a pályán legyen vezér, ragadja magával a többieket, legyen mindig magabiztos. Kádár Tamásra és Gulácsi Péterre is vezérként tekintek, tőlük is ugyanezt várom. Ők olyan futballisták, akik sok mindent megéltek már a pályán, tudják, mit jelent Magyarországért, a válogatottért játszani. ” Marco Rossi, mióta kinevezték szövetségi kapitánynak, egyetlen elődjével sem beszélt - sem személyesen, sem telefonon. Az olasz tréner egyszerűen úgy érezte, nem kell felhívnia egyiküket sem, ám mint elmondta, korábban, amikor még a Honvéd edzője volt, többükkel is baráti beszélgetést folytatott. S ha már Kispest. Nem mostanában volt, amikor az olasz tréner bemutatkozott a Bozsik-stadionban, és az sem, amikor legutóbb (óriási meglepetésre) bajnoki címet nyert velük. Vajon melyik összecsapás előtt izgult jobban? Amikor a Honvéd aranycsatára várta a Videotont, vagy most, Finnországban, amikor szövetségi kapitányként mutatkozik be? „Jó kérdés. Kispesti edzőként tisztában voltam vele, mit jelent, ha nyerünk vagy döntetlent játszunk a Videoton ellen. Itt, Finnországban teljesen más érzéseim vannak. Nagy felelősség nyomja a vállamat, miután ebbe a speciális, egyben megtisztelő pozícióba kerültem. Az biztos, a nyomás sokkal nagyobb rajtam most, mint klubedzőként. " A hírek szerint a finnek mindent tudnak rólunk, Markku Kanerva szövetségi kapitány a legapróbb részletekig feltérképezte válogatottunkat. Persze Marco Rossit sem kell félteni, a házi feladatát ő is mindig komolyan vette, így aligha fordul elő, hogy Finnország szombat este meglep bennünket valamivel. „Sok mérkőzésüket megnéztük a szakmai stábbal. Láttunk olyan részleteket, amelyeket kihasználhatunk majd, de erről többet nem árulnék el. A finnek a négy-négykettes felállást részesítik előnyben, tudjuk, kikre kell külön odafigyelni, és hol sebezhetők. Biztos vagyok benne, hogy erőszakos, agresszív, támadó szellemű csapattal találjuk magunkat szembe. Hazai pályán lépnek pályára, a szurkolóik sokat remélnek tőlük. Felkészültünk az ellenfélből, izgatottan, reménykedve, önbizalommal telve várom az összecsapást. Biztos vagyok benne, nemcsak én, a játékosaim is ugyanígy éreznek." Marco Rossi szövetségi kapitány Gera Zoltánnal is összedolgozhat Labdarúgás - Nemzetek Ligája II I U21 EB-SELEJTEZŐ Elszálltak fe az álmok Elmaradt a svédországi bravúr: titkon a magyar fiatalok sikerében reménykedett mindenki, Svédország ellen azonban vere séget szenvedtek. A svéd fiatalok megőrizték veretlenségüket, ugyanis a Falkenbergben rendezett mérkőzésen érvényesült a hazaiak fizikai fölénye, s egyértelműen az erő döntötte el a három pont sorsát. Hiába futballoztak időnként jobban, hiába birtokolták az első félidőben többet a labdát Varga Kevinék, hiába rúgott rúgó kapufát Zsótér Donát a 20. percben, hiába jutottak el a mieink háromszor is a gólvonalig, a svédek menteni tudtak, s aztán látványos góllal a vezetést is megszerezték, amely végül a győzelmet jelentette. Szünet után eleredt az eső, rendkívül csúszóssá vált a pálya, de inkább a nagyobb kockáztatás miatt váltak veszélyesebbé a svéd akciók, mégis Zsótér Donát előtt adódott újabb lehetőség a 79. percben, ám lövése nyomán az elcsúszó és a gyepre huppanó Mattias Svanberg a gólvonal elől fejelte ki a labdát. A továbbjutási esélyek minimálisra csökkentek, a fiatalok kedden 18 órától a Szusza Ferenc Stadionban Belgium ellen játszanak. Jó: Linnér, Svanberg ill. Lenzsér, Zsótér Zsótér Donát jól játszott, de - sajnos - a helyzetei kimaradtak fotó: szabó Miklós AZ ÁLLÁS I Svédország 86 2 -19-4 +15 20 . 2. Belgium 86 217-5 1 +12 20 i 3 MAGYARORSZÁG73 211 10-7 1 +3 11 : 4. Törökország 83X 3 11-9 1 *2 11 i 5. (Ciprus12-7 7-22 H5i i 6. Málta8--8 5-22 1-1710 A csoport további mérkőzésein: Málta-Belgium 0-4 (0-2), Törökország-Ciprus 4-0 (1-0) MKATIONS LEAGUE SVÉDORSZÁG -IF Falkenberg, 1500 néző. Vezette: Kevin Clancy (Sean Carr, Jordan Stokoe) - mindhárom skót SVÉDORSZÁG: Linnér- Wahlqvist, Dagerstal, Brorsson, J. Andersson - Levi (Beijmo 68.), Svanberg, Ssewankambo, Rakip (Salétros 86.) - G. Nilsson, Asoro (J. Larsson 77.) Szövetségi edző: Roland Nilsson MAGYARORSZÁG: Gemjén - Katona M. Lenzsér, Spandler - Vida M. - Varga K. Gazdag, Haris (Kundrák 66.), Banó-Szabó (Szivacski 76.) - Zsótér - Bíró B. Szövetségi edző: Michael Boris Gólszerző: Svanberg a 26. percben MAGYARORSZÁG 1(0) HIRDETÉS----JEGYINFO: www.molvidi.hu EUROPA LEAGUE EUROPA LIGA CSOPORTKÖR , , A GROUPAMA ARENABAN! SZEPTEMBER 20. 18:55 VIDI FC FC BATE BORISOV NOVEMBER 8. 18:55 VIDI VIDI FC rJADK PAOK FC DECEMBER 13.18:55 VIDI FC CHELSEA FC BÉRLETEK MÁR 11 000 FORINTTÓL! Jegyértékesítési helyszínek: Székesfehérvár - VidiShop, Tourinform, Petőfi Kultúrtanszék Budapest - Groupama Aréna főpénztár Üllői út, Bálna Ticket Express jegyiroda :-4'- -4 % _ -* frotti SSI