Nemzeti Sport, 2018. október (116. évfolyam, 282-296. szám)
2018-10-18 / 284. szám
agy az össztűz Joachim Löwre, a német labdarúgó-válogatott Párizsban elszenvedte idei hatodik vereségét. A németek szemében kiábrándító vb-szereplést követően a Nemzetek Ligájában is jött a hideg zuhany, még az is előfordulhat, hogy a csapat búcsút int az A-ligának. Csendben jegyzem meg, ez presztízsvereség, mert az Eb-re ettől még simán kijuthat az együttes. A szakma egy része „Deutschland unter alles” állapotban láttatja a válogatott helyzetét, kérdés, hogy a szövetség vezetői, akik még az oroszországi torna előtt 2022-ig szóló szerződést kötöttek a kapitánnyal, hogyan ítélik meg a jelenlegi helyzetet: a felháborodási hullámra felülve menesztik (azaz Löw „közös megegyezéssel’’ lemond...) az ország futballtörténetének tizedik szövetségi kapitányát, vagy megvárják, míg elhalkul a kritikusok hangja, és az Eb-selejtezőnek is a szakvezetővel vág neki a csapat, feltételezve, hogy a kritikákból maga az érinnt.. .-rr-r-i u a un tett iS levonja DEUTSCHLAND a következte-UNTER ALLES... réseket. Megy a szájkarate, az edzőként eddig maradandót nem alkotó Michael Ballack szerint elfáradt a kapitány és néhány játékosa kapcsolata, mire az egyik szóba hozott középpályás, Toni Kroos úgy reagált, Ballack azért beszél, mert Löw állására pályázik. Lothar Matthäus a kapus Manuel Neuert pécézte ki, mondván: Marc-André tér Stegen jobb nála. De hát Lotharról mi is tudjuk, hogy a pályán jobb volt, mint a kispadon. Még korábban Uli Hoeness azzal eresztette útjára a válogatottból távozó Mesut Özilt, hogy már évek óta nem látta jól futballozni, úgyhogy nem gond, hogy az Erdogan, Gündogan, Özil pályán kívüli háromszögelés után utóbbi kénytelen volt lemondani a válogatottságot. Ráadásul még a Bayern is duzzog, hogy a hollandok ellen kisebb sérülése ellenére Joachim Löw a pályán tartotta Jérome Boatenget. Nem szerencsés párhuzamot vonni a magyar és a német futball között, bár így, utólag, jobb lett volna, ha az 1954-es vb-n a 8:3-as Magyarország- NSZK meccs után Sepp Herberger szedi a sátorfáját, mert akkor nem biztos, hogy az ellenfél hosszú stoplis cipőben játszik a döntőben, a többit, ugye, tudjuk - de a német futball színvonala nagyrészt attól olyan, amilyen, mert a tudatos döntések és a következetesség vezérlik. Más kérdés, hogy gyenge vb-t követően az egy naptári évben elszenvedett hat vereség párját ritkítja, de a 12 éve kispadon ülő Löw eddigi munkássága csak a második világháború után 10-12 évig kapitánykodó Herbergerével és Helmut Schönével, illetve a hat évig a legjobbakat irányító Franz Beckenbaueréval vethető össze. Ez van a mérleg másik serpenyőjében. TEGNAP INTERJÚT KÖZÖLTÜNK MARCO ROSSIVAL, A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYÁVAL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. paszkor „Abszolúte nem látom reménytelennek a válogatottat. Ennek a válogatottnak kell egy jó kapus, és kész. Ettől nem lesznek persze világverők, de az Eb-selejtezőre jók lehetünk, ha Rossi mellőzi a Baráth-, Eppel-, Pátkai-féle embereket. Kísérletezett, nem jött be, de szerintem már látja, ki az, aki kilóg ebből a csapatból. ” rtck35 „A hozzáállással is baj van, mert például Kádárt ilyen teljesítménnyel biztos elzavarnák a Kijevből, ha nincs kedve a válogatottban játszani, nem kötelező." Horváth Lajos „Az út jó. De most már hozzá kéne nyúlni ezekhez a csapnivaló védőkhöz, és kipróbálni másokat is, bárkiket! Orbánon kívül a többi nem nemzetközi szintű. A kapust is frusztrálhatja, hogy nincs kire támaszkodnia."sener zapata „Rossinak tétmeccsen kell próbálgatni taktikát, felállást, variációkat, játékosokat stb. Ahány meccs volt, annyiféle összeállításban játszottunk. Talán lesz belőle valamilyen vár az Eb-selejtezőkre." garancza „Akármi lesz, Rossit hagyni kell minimum négy évig, de inkább hatig." 2018. október 18., csütörtök nemzeti sport ot tartják, kétféle sportoló létezik: aki már volt sérült, illetve aki ezután sérül meg. A momentum elkerülhetetlenségét, mondhatni, sorsszerűségét előrevetítő tézisben persze jó adag sarkítás, illetve általánosítás rejtőzik, ettől függetlenül meglehetősen tényszerűnek tetszik az állítás. A sportoló rendszeres, a civil mércénél jóval erőteljesebb erőfeszítésnek teszi ki a szervezetét, ami bármelyik pillanatban sérülésbe torkollhat. Míg korábban hétköznapi élete, munkája, tanulmányai mellett edzett és versenyzett, ma egy profi léte szinte kizárólagosan a sportban merül ki, egész életét és megélhetését arra alapozza. A versenyzés, a teljesítménykényszer, nem ritka esetben a későbbi évek egzisztenciális biztonságának megteremtése, illetve az ezzel járó stressz ugyanakkor óvatlanná teszi a sportolót, és egyetlen pillanat alatt kész a baj. Nem túldimenzionálva, de nem is bagatellizálva azt az elemet sem, hogy amint egyes sportolók jobban izgulnak mérkőzés előtt-közben, mások meg kevésbé, ugyanúgy jellemző a sérülés a versenyzők egy bizonyos csoportjára. A fiziológiai, gének által befolyásolt hajlamokkal „megáldottakon" túl például olyanokra, akik nehezebben tudják kezelni a stresszes versenyhelyzeteket, ezért koncentráltságukban könnyebben bekövetkezik a filmszakadás. Ez a stresszérzékenység teszi sok esetben sérülésre „fogékonnyá” a sportolót. Nem csoda, ha állandó veszélyként éli meg a károsodás lehetőségét. Már az is lelki teherként jelentkezik, ha egy sérülés a következő mérkőzéstől, viadaltól tartja távol, a kétely máris gyökeret ver: vajon sikerül-e zökkenőmentesen folytatnia, megmarad-e a helye a csapatban? A hasonló típusú bizonytalanság már a sérülés megléte előtt is súlyos árnyékként telepedhet az életére és teljesítményére, az igazi krízist azonban a sérülés bekövetkezte váltja ki, pláne ha olyan nagy a baj, hogy veszélybe kerül a karrierje. Ez magyarázza, hogy a legtöbb esetben lassabban gyógyulnak be a lelki sebek, a versenyző szinte képtelen elhinni szervezete „üzenetét", mely szerint készen áll a folytatásra. Ezért aztán nem túlzás azt állítani, hogy a sérülés a legnehezebben feldolgozható pszichológiai tényező egy sportoló életében. Szakemberek szerint egy sérülés tudatos és tudatalatti szinteken egyaránt krízisállapotot teremt, amely viszont annak lehetőségét is hordozza, hogy a gyógyulás folyamatából a kárvallott fejlettebb, érettebb megküzdési módok és eszközök birtokában „jön ki”. Persze, amikor valaki alig van túl, mondjuk, egy keresztszalag-szakadás műtéti fázisán, nehezen gondol a nyereség lehetőségére. Ilyenkor már az is nagy szó, ha nem a sérülés pillanatának filmecskéje pörög állandóan az agyában, ha nem a „hogyan csinálhattam volna másként?" kérdés zakatol benne. Mert ha nem egy másik játékossal való ütközés, netán az ellenfél rosszindulata okozta a bajt, a hibakeresgélés óhatatlanul a saját forrásban teszteli az agysejteket, esetleg a magasabb elrendeltetés kárhoztatása, az annak való kiszolgáltatottság pokoli érzése tolul előtérbe. Miközben a mozdulatsor, illetve a sérülés „előéletének" alapos vizsgálata roppant fontos - feltéve, hogy nem válik rögeszméssé. „A pálya jó, a kedvenceim közé tartozik - szögezte le 2017 februárjában Miklós Edit, az azóta visszavonult alpesi síelő, amikor a több mint egy hónappal korábbi súlyos sérülése körülményei felől érdeklődtem. - Tavaly ugyanott majdnem elestem, de akkor kisebb volt a sebesség, mert lejjebbről indították a futamot. IDEÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT A SPORTPSZICHOLÓGUSNAK ITT MÁR VASTAGON BENNE KELLENE LENNIE A TÖRTÉNETBEN. LEGINKÁBB AZZAL, HOGY TUDATOSÍTSA A SPORTOLÓBAN: A SÉRÜLÉSSEL ÉS FÁJDALOMMAL KAPCSOLATOS ÉRZÉSEI, GONDOLATAI TELJESEN NORMÁLISAK, A SIKERES REHABILITÁCIÓ RÉSZÉT KÉPEZIK. HASONLÓ ASSZISZTENCIÁBAN AZONBAN EGYELŐRE KEVESEN RÉSZESÜLNEK. Most viszont hosszabb volt a pálya, volt időm felgyorsulni." Azt mondta, a „soha többé nem fogok síelni” érzés egyetlen pillanatra hatalmasodott el rajta, a földet érést követő nagy fájdalom hatására nem kapott levegőt, halálközeli érzése támadt. „Miután kórházba kerültem, lecsillapodtam. Még pozitívabb lettem, miután beszéltem az orvosommal, mert tudtam, hogy ő rendbe tudja tenni a lábam.” Az esetek túlnyomó többségében a sportolók figyelme ilyenkor teljesen a problémára irányul, más nem is érdekli őket, szakértők szerint feladataikat ilyenkor teljesen elhanyagolják. Kevésbé vesznek részt a hétköznapi tevékenységekben, mentális kapacitásuk korlátozottabb, nehezükre esik még a helyzet értékelése, átgondolása is. Érzelmi kontrolljuk csökken, énközpontúvá válnak, önsajnálat tölti el őket agreszszivitással és „csodavárással" párban. Van, aki betegségnek tekinti a sérülését, mások inkább azt akarják bizonyítani, hogy bármivel képesek megküzdeni. Az is előfordulhat, hogy a bajra egyfajta megváltásként tekintenek, de a már említett beszélgetésben Miklós Edit a sors intéseként kezelte, szervezete figyelmeztetéseként, hogy ideje lassítani. Más kérdés, hogy a székelyföldi számazású sportoló második súlyos sérülése nyomán azóta teljes mértékben behúzni kényszerült a kéziféket. Ideális körülmények között a sportpszichológusnak itt már vastagon benne kellene lennie a történetben. Leginkább azzal, hogy tudatosítsa a sportolóban: a sérüléssel és fájdalommal kapcsolatos érzései, gondolatai teljesen normálisak, a sikeres rehabilitáció részét képezik. Hasonló asszisztenciában azonban - anyagi és gondolkodásbeli hiányosságokra egyaránt visszavezethetően - egyelőre csak kevesen részesülnek. És máris ágaskodik a következő, az anyagi következményektől való félelemben gyökerező belső vívódás: mi lesz a pénzemmel, amíg képtelen vagyok csapatom hasznára lenni? Mert bizony ritka az a bebetonozott szerződés, amelyet nem szabna szívesen az új helyzetre a kárvallott klub. A sportbiztosítások terepe ugyanis egyelőre igencsak megműveletlen. Természetesen létezik a klasszikus kategória - mínusz extrém sportok, amely elsősorban a versenyzőnek kínál egyfajta biztonságot. A sérülések nyomán keletkező értékcsökkenés minimalizálását célzó, vállalati mintára kötött klubgaranciák ötlete azonban egyelőre többnyire az ügynök homlokráncolását váltja ki, mintsem a kínálat azonnali sorolását. Márpedig a sporttevékenységek piaci értékének növekedése lassan ennek a műfajnak a kiteljesedéséhez is vezethetne. Mert a megállapodás értelmében a jó pénzért odaszerződő futballistának sérülés miatti hosszú távú kiesése esetén is jár a kifizetendő összeg. A klubvezető azonban nemcsak ezért szívja a fogát, hanem azért is, mert párhuzamosan helyettesíteni kénytelen a játékost újabb anyagi források mozgósítása árán. Mert a show-nak folytatódnia kell, arra hivatkozni pedig, hogy az idei célokat lefelé módosítja egy elkésett szerelési kísérlet, nos, ez a változat még fikcióként is alig-alig vetődhet fel. Közben pedig egyre fogyatkozó türelemmel érdeklődnek a gyógyulófélben lévő, amúgy is tűkön ülő játékostól: „Hogy érzed magad, mikor kezdheted el az edzéseket?” A sportoló a fentebb ecsetelt okokból már amúgy is kezdené a mozgást. A türelmetlenség meg igen magas arányban vezet a rásérülések statisztikájának növeléséhez. Műkedvelő amatőrként ért utol sok évvel ezelőtt egy Achilles-ínszakadás. Emlékszem, a gyorsan iflm megszüntethető fájdalmon túl, immár derékig gipszben azon járt az agyam, hogy vajon tudok-e is még valaha futballozni. Pedig esetemben semmi más nem volt a tét, mint a pocaknövekedés visszaszorítása, vagy változatlanul teljes jogú tagja maradni az ezeréves baráti társaságnak. Ne ily halált adj, Istenem...! Ágyban, párnák közt CSINTA Samu A fizika törvényszerűségeit meghazudtoló, gyönyörűen légies mozdulatot mutat be Hrisztina Pogranicsna Buenos Airesben az ifjúsági olimpián. Az ukrán ritmikus gimnasztikázó leány nemcsak saját testét, hanem a szalagot is bámulatosan uralja, s mivel a többi szerrel is remekelt, a pontozók ezüstéremmel honorálták. REUTERS