Nemzeti Sport, 2018. október (116. évfolyam, 282-296. szám)

2018-10-18 / 284. szám

agy az össztűz Joachim Löwre, a német lab­darúgó-válogatott Párizsban elszenvedte idei hatodik vereségét. A németek szemében kiábrán­dító vb-szereplést követően a Nemzetek Ligájában is jött a hideg zuhany, még az is előfordulhat, hogy a csapat búcsút int az A-ligának. Csendben jegyzem meg, ez presztízsvereség, mert az Eb-re ettől még simán kijuthat az együttes. A szakma egy része „Deutschland unter alles” állapotban láttatja a válo­gatott helyzetét, kérdés, hogy a szövetség vezetői, akik még az oroszországi torna előtt 2022-ig szóló szerződést kötöttek a kapitánnyal, hogyan ítélik meg a jelenlegi helyzetet: a felháborodási hullámra felülve menesztik (azaz Löw „közös megegyezés­sel’’ lemond...) az ország futballtörténetének tizedik szövetségi kapitányát, vagy megvárják, míg elhal­kul a kritikusok hangja, és az Eb-selejtezőnek is a szakvezetővel vág neki a csapat, feltételezve, hogy a kritikákból maga az érin­nt.. .-rr-r-i u a un tett iS levonja DEUTSCHLAND a következte-UNTER ALLES... réseket. Megy a szájkarate, az edzőként eddig maradandót nem alkotó Micha­el Ballack szerint elfáradt a kapitány és néhány játékosa kapcsolata, mire az egyik szóba hozott középpályás, Toni Kroos úgy reagált, Ballack azért beszél, mert Löw állására pályázik. Lothar Matthäus a kapus Manuel Neuert pécézte ki, mondván: Marc-André tér Stegen jobb nála. De hát Lotharról mi is tudjuk, hogy a pályán jobb volt, mint a kispadon. Még korábban Uli Hoeness az­zal eresztette útjára a válogatottból távozó Mesut Özilt, hogy már évek óta nem látta jól futballozni, úgyhogy nem gond, hogy az Erdogan, Gündogan, Özil pályán kívüli háromszögelés után utóbbi kénytelen volt lemondani a válogatottságot. Rá­adásul még a Bayern is duzzog, hogy a hollandok ellen kisebb sérülése ellenére Joachim Löw a pályán tartotta Jérome Boatenget. Nem szerencsés párhuzamot vonni a magyar és a német futball között, bár így, utólag, jobb lett vol­na, ha az 1954-es vb-n a 8:3-as Magyarország- NSZK meccs után Sepp Herberger szedi a sátorfá­ját, mert akkor nem biztos, hogy az ellenfél hosszú stoplis cipőben játszik a döntőben, a többit, ugye, tudjuk - de a német futball színvonala nagyrészt attól olyan, amilyen, mert a tudatos döntések és a következetesség vezérlik. Más kérdés, hogy gyen­ge vb-t követően az egy naptári évben elszenvedett hat vereség párját ritkítja, de a 12 éve kispadon ülő Löw eddigi munkássága csak a második világhá­ború után 10-12 évig kapitánykodó Herbergerével és Helmut Schönével, illetve a hat évig a legjobba­kat irányító Franz Beckenbaueréval vethető össze. Ez van a mérleg másik serpenyőjében. TEGNAP INTERJÚT KÖZÖLTÜNK MARCO ROSSI­­VAL, A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYÁVAL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉ­ZÜNK. paszkor „Abszolúte nem látom reménytelennek a válogatottat. Ennek a válogatottnak kell egy jó kapus, és kész. Ettől nem lesznek persze világve­rők, de az Eb-selejtezőre jók lehetünk, ha Rossi mellőzi a Baráth-, Eppel-, Pátkai-féle embereket. Kísérletezett, nem jött be, de szerintem már látja, ki az, aki kilóg ebből a csapatból. ” rtck35 „A hozzáállással is baj van, mert például Kádárt ilyen teljesítménnyel biztos elzavarnák a Kijevből, ha nincs kedve a válogatottban játszani, nem kötelező." Horváth Lajos „Az út jó. De most már hozzá kéne nyúlni ezekhez a csapnivaló védőkhöz, és kipróbálni másokat is, bárkiket! Orbánon kívül a többi nem nemzetközi szintű. A kapust is fruszt­rálhatja, hogy nincs kire támaszkodnia."­sener zapata „Rossinak tétmeccsen kell próbál­gatni taktikát, felállást, variációkat, játékosokat stb. Ahány meccs volt, annyiféle összeállításban játszottunk. Talán lesz belőle valamilyen vár az Eb-selejtezőkre." garancza „Akármi lesz, Rossit hagyni kell mini­mum négy évig, de inkább hatig." 2018. október 18., csütörtök nemzeti sport­ ot tartják, kétféle sportoló létezik: aki már volt sérült, illetve aki ezután sérül meg. A momentum elkerülhetetlenségét, mond­hatni, sorsszerűségét előrevetítő tézisben persze jó adag sarkítás, illetve általánosítás rejtőzik, ettől függetlenül meglehetősen tényszerűnek tetszik az állítás. A sportoló rendszeres, a civil mércénél jó­val erőteljesebb erőfeszítésnek teszi ki a szervezetét, ami bármelyik pillanatban sérülésbe torkollhat. Míg korábban hétköznapi élete, munkája, tanulmányai mellett edzett és versenyzett, ma egy profi léte szin­te kizárólagosan a sportban merül ki, egész életét és megélhetését arra alapozza. A versenyzés, a telje­sítménykényszer, nem ritka esetben a későbbi évek egzisztenciális biztonságának megteremtése, illetve az ezzel járó stressz ugyanakkor óvatlanná teszi a sportolót, és egyetlen pillanat alatt kész a baj. Nem túldimenzionálva, de nem is bagatellizálva azt az ele­met sem, hogy amint egyes sportolók jobban izgulnak mérkőzés előtt-közben, mások meg kevésbé, ugyan­úgy jellemző a sérülés a versenyzők egy bizonyos csoportjára. A fiziológiai, gének által befolyásolt haj­lamokkal „megáldottakon" túl például olyanokra, akik nehezebben tudják kezelni a stresszes versenyhely­zeteket, ezért koncentráltságukban könnyebben be­következik a filmszakadás. Ez a stresszérzékenység teszi sok esetben sérülésre „fogékonnyá” a sportolót. Nem csoda, ha állandó veszélyként éli meg a ká­rosodás lehetőségét. Már az is lelki teherként jelent­kezik, ha egy sérülés a következő mérkőzéstől, via­daltól tartja távol, a kétely máris gyökeret ver: vajon sikerül-e zökkenőmentesen folytatnia, megmarad-e a helye a csapatban? A hasonló típusú bizonytalanság már a sérülés megléte előtt is súlyos árnyékként te­lepedhet az életére és teljesítményére, az igazi krízist azonban a sérülés bekövetkezte váltja ki, pláne ha olyan nagy a baj, hogy veszélybe kerül a karrierje. Ez magyarázza, hogy a legtöbb esetben lassabban gyó­gyulnak be a lelki sebek, a versenyző szinte képtelen elhinni szervezete „üzenetét", mely szerint készen áll a folytatásra. Ezért aztán nem túlzás azt állítani, hogy a sérülés a legnehezebben feldolgozható pszichológiai tényező egy sportoló életében. Szakemberek szerint egy sérülés tudatos és tudat­alatti szinteken egyaránt krízisállapotot teremt, amely viszont annak lehetőségét is hordozza, hogy a gyó­gyulás folyamatából a kárvallott fejlettebb, érettebb megküzdési módok és eszközök birtokában „jön ki”. Persze, amikor valaki alig van túl, mondjuk, egy ke­­resztszalag-szakadás műtéti fázisán, nehezen gondol a nyereség lehetőségére. Ilyenkor már az is nagy szó, ha nem a sérülés pillanatának filmecskéje pörög ál­landóan az agyában, ha nem a „hogyan csinálhattam volna másként?" kérdés zakatol benne. Mert ha nem egy másik játékossal való ütközés, netán az ellenfél rosszindulata okozta a bajt, a hibakeresgélés óhatat­lanul a saját forrásban teszteli az agysejteket, eset­leg a magasabb elrendeltetés kárhoztatása, az annak való kiszolgáltatottság pokoli érzése tolul előtérbe. Miközben a mozdulatsor, illetve a sérülés „előéleté­nek" alapos vizsgálata roppant fontos - feltéve, hogy nem válik rögeszméssé. „A pálya jó, a kedvenceim közé tartozik - szögezte le 2017 februárjában Miklós Edit, az azóta visszavo­nult alpesi síelő, amikor a több mint egy hónappal ko­rábbi súlyos sérülése körülményei felől érdeklődtem. - Tavaly ugyanott majdnem elestem, de akkor kisebb volt a sebesség, mert lejjebbről indították a futamot. IDEÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT A SPORTPSZICHOLÓGUSNAK ITT MÁR VASTAGON BENNE KELLENE LENNIE A TÖRTÉNETBEN. LEGINKÁBB AZZAL, HOGY TUDATOSÍTSA A SPORTOLÓBAN: A SÉRÜLÉSSEL ÉS FÁJDALOMMAL KAPCSOLATOS ÉRZÉSEI, GONDOLATAI TELJESEN NORMÁLISAK, A SIKERES REHABILITÁCIÓ RÉSZÉT KÉPEZIK. HASONLÓ ASSZISZTENCIÁBAN AZONBAN EGYELŐRE KEVESEN RÉSZESÜLNEK. Most viszont hosszabb volt a pálya, volt időm felgyor­sulni." Azt mondta, a „soha többé nem fogok síelni” érzés egyetlen pillanatra hatalmasodott el rajta, a föl­det érést követő nagy fájdalom hatására nem kapott levegőt, halálközeli érzése támadt. „Miután kórházba kerültem, lecsillapodtam. Még pozitívabb lettem, mi­után beszéltem az orvosommal, mert tudtam, hogy ő rendbe tudja tenni a lábam.” Az esetek túlnyomó többségében a sportolók figyel­me ilyenkor teljesen a problémára irányul, más nem is érdekli őket, szakértők szerint feladataikat ilyen­kor teljesen elhanyagolják. Kevésbé vesznek részt a hétköznapi tevékenységekben, mentális kapacitásuk korlátozottabb, nehezükre esik még a helyzet érté­kelése, átgondolása is. Érzelmi kontrolljuk csökken, énközpontúvá válnak, önsajnálat tölti el őket agresz­­szivitással és „csodavárással" párban. Van, aki beteg­ségnek tekinti a sérülését, mások inkább azt akarják bizonyítani, hogy bármivel képesek megküzdeni. Az is előfordulhat, hogy a bajra egyfajta megváltásként tekintenek, de a már említett beszélgetésben Miklós Edit a sors intéseként kezelte, szervezete figyelmez­tetéseként, hogy ideje lassítani. Más kérdés, hogy a székelyföldi számazású sportoló második súlyos sé­rülése nyomán azóta teljes mértékben behúzni kény­szerült a kéziféket. Ideális körülmények között a sportpszichológus­nak itt már vastagon benne kellene lennie a törté­netben. Leginkább azzal, hogy tudatosítsa a spor­tolóban: a sérüléssel és fájdalommal kapcsolatos érzései, gondolatai teljesen normálisak, a sikeres rehabilitáció részét képezik. Hasonló asszisztenciá­ban azonban - anyagi és gondolkodásbeli hiányos­ságokra egyaránt visszavezethetően - egyelőre csak kevesen részesülnek. És máris ágaskodik a következő, az anyagi kö­vetkezményektől való félelemben gyökerező belső vívódás: mi lesz a pénzemmel, amíg képtelen va­gyok csapatom hasznára lenni? Mert bizony ritka az a bebetonozott szerződés, amelyet nem szabna szívesen az új helyzetre a kárvallott klub. A sport­biztosítások terepe ugyanis egyelőre igencsak megműveletlen. Természetesen létezik a klasszi­kus kategória - mínusz extrém sportok­­, amely elsősorban a versenyzőnek kínál egyfajta bizton­ságot. A sérülések nyomán keletkező értékcsökke­nés minimalizálását célzó, vállalati mintára kötött klubgaranciák ötlete azonban egyelőre többnyire az ügynök homlokráncolását váltja ki, mintsem a kíná­lat azonnali sorolását. Márpedig a sporttevékenységek piaci értékének növekedése lassan ennek a műfajnak a kiteljesedé­séhez is vezethetne. Mert a megállapodás értelmében a jó pénzért odaszerződő futballistának sérülés miatti hosszú távú kiesése esetén is jár a kifizetendő összeg. A klubvezető azonban nemcsak ezért szívja a fogát, hanem azért is, mert párhuzamosan helyettesíteni kénytelen a játékost­­ újabb anyagi források mozgó­sítása árán. Mert a show-nak folytatódnia kell, arra hivatkozni pedig, hogy az idei célokat lefelé módosítja egy elkésett szerelési kísérlet, nos, ez a változat még fikcióként is alig-alig vetődhet fel. Közben pedig egyre fogyatkozó türelemmel ér­deklődnek a gyógyulófélben lévő, amúgy is tűkön ülő játékostól: „Hogy érzed magad, mikor kezdheted el az edzéseket?” A sportoló a fentebb ecsetelt okokból már amúgy is kezdené a mozgást. A türelmetlenség meg igen magas arányban vezet a rásérülések sta­tisztikájának növeléséhez. Műkedvelő amatőrként ért utol sok évvel ezelőtt egy Achilles-ín­­szakadás. Emlékszem, a gyorsan ifl­m megszüntethető fájdalmon túl, im­már derékig gipszben azon járt az agyam, hogy vajon tudok-e i­s még valaha futballozni. Pedig esetemben sem­mi más nem volt a tét, mint a pocaknöveke­dés visszaszorítása, vagy változatlanul­­ teljes jogú tagja ma­radni az ezeréves ba­ráti társaságnak. Ne ily halált adj, Istenem...! Ágyban, párnák közt CSINTA Samu A fizika törvényszerűségeit meghazudtoló, gyönyörűen légies mozdulatot mutat be Hrisztina Pogranicsna Buenos Airesben az ifjúsági olimpián. Az ukrán ritmikus gimnasztikázó leány nemcsak saját testét, hanem a szalagot is bámulatosan uralja, s mivel a többi szerrel is remekelt, a pontozók ezüstéremmel honorálták. REUTERS

Next