Nemzeti Sport, 2018. november (116. évfolyam, 297-310. szám)
2018-11-08 / 303. szám
BODNÁR Zalán , akik 1986 után nem sokkal nőttünk bele a magyar futballba, mindig arról ábrándoztunk, bárcsak kijutna egyszer a válogatottunk egy nagy világversenyre, vagy bárcsak bejutna bármelyik magyar klubcsapat egy európai kupasorozat csoportkörébe. Kizárólag magára a kvalifikációra vágytunk. Arra, hogy ott legyünk és nagy csapatok ellen játszhassunk nagy meccseket. A vágyak netovábbjára, az egyenes kieséses szakaszba kerülésre legmerészebb álmunkban sem mertünk gondolni, hiszen abban száz százalékig biztosak voltunk, hogy ha egyszer sikerülne valahová bejutni, úgyis bucira vernek minket - de legalább legyünk ott, az ég szerelmére! Ifj NAGY A válogatott CSAPATOK ELLEN “óta már túl JÁTSZHASSUNK is teljesítette az NAGY MECCSEKET, elvárásainkat, hiszen mikor végre kijutott a két évvel ezelőtti Eb-re, nagy lendületében azonnal tovább is jutott a csoportjából (ráadásul elsőként). Klubcsapataink közül viszont hiába szerepelt már az évek során a Ferencváros és a Debrecen is a Bajnokok Ligája, valamint az UEFA- kupa/Európa-liga csoportkörében, és utóbbiban a Videoton is, a továbbjutás még egyiküknek sem sikerült. A legközelebb ehhez még a székesfehérváriak álltak hat évvel ezelőtt, amikor az El negyedik csoportfordulója előtt így állt a magyar együttest is magában foglaló négyes: 1. Genk 7 pont, 2. Videoton 6, 3. Basel 2,4. Sporting 1. Vagyis az volt a helyzet, hogy ha a negyedik körben a Vidi újfent megveri a Baselt, mint két héttel korábban, és a Sporting nem győzi le a Genket, a négy meccs után máris továbbjutónak mondhatja magát. Ehelyett - bár a Sporting valóban nem nyert a Genk ellen - a Vidi kikapott Bázelben, majd minden újabb lehetőségét elszalasztva végül kiesett. A helyzet most kísértetiesen hasonló a negyedik meccs előtt, mert ha biztosra vehető továbbjutás nem is jár még azért, ha Marko Nikolics csapata legyőzi idehaza a PAOK-ot, de ez esetben kiváló helyzetbe kerülne a csoportjában. Például ha a papírformának megfelelően közben a Chelsea legyőzné a BATE Boriszovot, a továbbjutást jelentő második helyről várná az utolsó két kört. A futballzsargon ótvaros közhelye már, hogy mindig csak a következő meccsre szabad gondolni, nem tekinteni előrébb. A Vidinek most azonban ennél is nehezebb dolga van, tanulva a múltból: nemcsak a következő meccsre szabad koncentrálnia, de egyáltalán nem is szabad gondolnia arra, hogy a győzelem mit jelentene a továbbjutás szempontjából. Egyszerű, igaz? Éppen annyira, mint megfelelni az utasításnak, amikor elhangzik: „Ne gondolj a fehér elefántra!” TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK AZ INTERNAZIONALE-BARCEUWiA (1-1) LAB DARÚGÓ ».-CSOPORTMECCSRŐL AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Hol van Thanes? „ Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a Barca a tili-toli »atomfoci«-val is csak egy gólra volt képes az Inter ellen. Meg úgy is, hogy ha Politano fejese bemegy, akkor a katalánok egy pontnak sem örülhettek volna. Minden csak nézőpont kérdése. " Maradásul ! „Nekem kicsit sok volt Coutinho. Neymarra hajazott régebbről, csak gyengébb kiadásban. Rengeteg csel, totál céltalanul, nem irányítja úgy a csapatot, ahogy tőle simán elvárható lenne. Lesz ez még jobb is." RGB7 „ Ez a Barcelona piszok erős, nem éreztem azt, hogy az Internek lennének győzelmi esélyei, de az is igaz, hogy az Intert nem lehet egy legyintéssel elintézni. Nem rossz gárda.” RealCR7 „A Ramának több helyzete volt, azok alapján megérdemelte volna a győzelmet. Ugyanakkor a Barca önmagához képest gyengén játszott, a labdatartás és a blokkolt lövések számomra nem jelentettek életveszélyes helyzetet, valamirevaló helyzet a második félidőben alig volt.” Bence.Ezzel a góllal Malcom barátunk is megérkezett a csapatba, már megérte elutazni Milánóba.” Ili a modonatól OLVASNI JÓ! 2018. november 8., csütörtök nemzetisport Kulcsszava v ersenyző, sportvezető, szurkoló gyakran szembesülhet azzal a ténnyel, hogy eljutván a földkerekség valamely pontjára, ahol az adott sportesemény zajlik, nincs közös nyelve a helyiekkel. Természetesen ez a helyzet folyamatosan és előnyére változik, az úgynevezett basic angol, vagyis a legnagyobb világnyelv leegyszerűsített, lebutított formája lassan, de biztosan egyre szélesebb területet hódít meg, hasonlóan az egykori hatalmas brit gyarmatbirodalomhoz. A volt szovjet tagköztársaságokban az orosszal mindig lehet mit kezdeni, Dél-Amerikában a spanyollal, mégis, adódhat olyan szituáció, amikor a beszédnél többre van szükség. Ilyenkor jön a mutogatás, a mimika, a gesztusok kitüntetett szerepe, hiszen ha nem tudjuk elég szabatosan elmondani, amit akarunk, vagy tudnánk, de a másik nem értené, el kell játszanunk, mint egy színésznek, pantomimművésznek. S mivel ezzel a módszerrel nem lehet csak úgy foghegyről odavetni a közlendőt, még megvan a maga bája is. Ki kell tárnunk a szívünket, megmutatni, sőt, felnagyítani az érzelmeinket, mint a commedia dell’arte műfaj középkori színészei, s aztán annál nagyobb a közös öröm, ha sikerül megértetnünk magunkat a másikkal, egymással. Ilyen esetekben azért mindenképpen elkél a nyelvi segítség, amit a különböző nagyszabású sportesemények felkészültebb szervezőbizottságai meg is adnak a résztvevőknek. Mivel a magyarnak nincs közeli nyelvrokona, a számunk pedig a milliárdos nagyságrendet távolról sem súrolja, a hozzánk érkezők hálásak néhány jó, használható hazai szóért. A nemrég nagy sikerrel véget érő budapesti birkózó-világbajnokság rendezői gondoltak rájuk is, angol, valamint a sportág hátországából adódóan orosz „mankót" adtak a külföldi akkreditáltak és a szurkolók kezébe. Nézzük tehát a legfontosabb szavakat, kifejezéseket. A köszönések tényleg fontosak: Szia! Jó reggelt! Jó estét! Viszlát! Ezeket persze nekünk is érdemes megtanulnunk a messze idegenben, mert a helyiek kifejezetten hálásak érte, sőt, akaratunkon kívül meg lehet őket téveszteni vele. Több mint két éve a Rio de Janeiró-i olimpián olyan jól begyakoroltam portugálul a bom diát (jó napot), hogy amikor beugrottunk egy taxiba, s köszöntem, a sofőr,azt hitte, brazil vagyok, így azonnal elkezdett iszonyatos sebességgel beszélni hozzám. Gyorsan közbe kellett vágnom, hogy „eu nao entendo” vagyis, hogy nem értem, mire ő kicsit elszontyolodva bevitt minket a szokásos riói közlekedési dugóba, ahonnan csak órák múltán és gyalog tudtunk kikecmeregni, le is maradtunk a megcélzott versenyszámról. A „nem értem” egyébként tényleg kulcskifejezés, utána következhet a már említett pantomimezés, ezenkívül az „elnézést” és a „tudna segíteni?” ugyancsak igen hasznos lehet, nem beszélve a szeretem, nem szeretem párosról. Ennek továbbfejlesztett változata egy kedves kollégám (Isten nyugosztalja) sajátja volt, aki - nagy barátja lévén a női nemnek - amerre csak járt a világban, minden nyelven megtanulta: „Szép vagy, szeretlek!" S bármilyen hihetetlen, néha bejött neki... Egyébként igazi nyelvzseninek számított, orosz nyelvterületen saját maga által azon melegében kitalált, rímes, verslábas költeményekkel szórakoztatta a helyieket, s annak is fültanúja voltam egy ökölvívó-vb-n, amikor Arany János: A walesi bárdok című klasszikusát kezdte szavalni szabad angol fordításban, természetesen a walesi küldött ség tagjainak: „Edward King, english king is horsing..." Elképzelhetjük a bunyósok érdeklődő arckifejezését. Ám ennél még nagyobb bravúrral olyan nyelven is képes volt interjút készíteni, amelyiket nem ismert. Teófilo Stevensonnal például hosszan beszélgetett, s amikor ezután a magyar kollégák megkérdezték a csak spanyolul értő kubai bokszlegendát, ugyan milyen nyelven folyt közöttük a diskurzus, a háromszoros olimpiai bajnok hosszasan elgondolkodott, majd kibökte: „Nem tudom." ENNEK TOVÁBBFEJLESZTETT VÁLTOZATA EGY KEDVES KOLLÉGÁM (ISTEN NYUGOSZTALJA) SAJÁTJA VOLT AKI - NAGY BARÁTJA LÉVÉN A NŐI NEMNEK - AMERRE CSAK JÁRT A VILÁGBAN, MINDEN NYELVEN MEGTANULTA: »SZÉP VAGY, SZERETLEK!« S BÁRMILYEN HIHETETLEN, NÉHA BEJÖTT NEKI... Visszatérve a birkózó-vb háromnyelvű segédanyagára, szerepel még benne néhány logikus szó, mint a metró, a szálloda, a repülőtér, a sportág küzdő jellegét pedig a kórház, valamint az „orvosra van szükségem" kifejezés domborítja ki. A hét napjai, az irányok (bal, jobb) és egytől tízig a számok szintén megtalálhatók benne, csakúgy, mint a „Köszönöm szépen!", a „Sok sikert!" és az „Ez nagyon jó!". S hogy mi lehet a nagyon jó? Flát a tea, a kávé, a sör és a bor természetesen, mint a legnépszerűbb italok, s a shoppingolással kapcsolatos kulcskérdés sem hiányozhat: „Mennyibe kerül?” Ez és a számok ismerete, bármerre járunk, tényleg fontos. Másik kedves kollégám története szerint az Olaszországban versenyző és vásároló egyszeri magyar öttusázó igen egyedi módját választotta az alkudozásnak, hiszen felfelé tolta a megvenni szándékozott termék árát. „Quanto? - Quattromila! - Cinque! - Bene!” azaz „Mennyi? - Négyezer! - Öt! - Rendben!" A szép emlékű Sándor Csikar valahol arab földön ennél hatékonyabban alkudozott az ötvenes-hatvanas évek fordulója környékén, olyannyira, hogy az ebben a műfajban enyhén szólva rutinos ottani árus már a haját tépte. Aztán amikor több mint egy óra elteltével száz helyi pénzegységről lementek nagyjából ötre, Csikar megjegyezte: „Inkább nem kell!” Onnantól viszont szaladni kellett, de ő ebben is a legjobbak közé tartozott, amint azt a futballpálya jobb szélén annyiszor bizonyította. A sportszféra szereplőinek nyelvtudásáról, illetve hiányáról már olvashattak ezeken a hasábokon (Ballai Attila: Szó, kincs - 2017. 09. 22.), az a publicisztika kiválóan kivesézte a „sport mint közös nyelv” állítás közhely jellegét, pontosabban kizárólagossága fonákságát. Jómagam most csak annyit tennék hozzá, hogy a pár napra idegenbe utazó szurkolónak hasznos, de nem feltétlenül muszáj elmerülnie az adott nyelvben, a néhány hétre tudósítani érkező újságírónak már abszolút érdemes, hiszen kitágítja a feldolgozható témák horizontját, az évekre oda igazoló sportolónak, edzőnek pedig egyenesen kötelező. Nincs ugyanis az a közeg, amelyik ne lenne befogadóbb a szokásait tisztelő, nyelvét (meg-) ismerő érkezővel, s az idegen is összehasonlíthatatlanul könnyebben asszimilálódik e tudással felvértezve a környezetébe. Természetesen a sport szereplői között is akadnak jó és rossz nyelvérzékkel megáldottak-megvertek, mint a társadalom más rétegeiben, de a szándék, az elhivatottság mindenképpen pozitív hatást vált ki. Esetleg érzelmes, megható jelenetet. Szintén egy kedves kollégám mesélte, hogy több mint egy hónapot töltve Japánban a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon, a búcsúvacsora után, amelyet a szokásos kifőzde asztalánál költött el, vendéglátója, „Fifty-one szán” (Ötvenegy úr, mert mint korábbi, „angol japánul” folytatott beszélgetéseikből kiderült, az édesapja ennyi éves volt, amikor ő fogant) a magyar újságíró távoztakor több könnycseppet morzsolt el a szeme sarkában. Azt sem feledem el, amikor a 2005-ös mienjangi ökölvívó-vb-n, Kína Szecsuán tartományában - ahogy a turisztikai brosúra büszkén hirdette, „az óriáspanda és a kínai atombomba hazájában" - a pincér hölgy az édesanyját és kislányát is bemutatta nekünk, miután csaknem három héten át az ő éttermében ettünk-ittunk. Rióban az olimpián meg szambáznom kellett egy matrónával, csak azért, mnért a legalább hatvanéves lányával beszédbe elegyedtem egy igen érdekes magyar-portugál-angol dialektust használva, az atlétikai stadionhoz közeli kocsma teraszán. Ott is megismerkedtem a família számos tagjával... Fontosak tehát az idegen kulcsszavak, mert ha a helybéli emberek eszét nem is, a szívét megnyithatjuk általuk. S nem ez a legfontosabb, a legfelemelőbb? DEÁK Zsigmond Határtalan boldogságukban szinte kiszaladtak volna a stadionból a Crvena zvezda futballistái, miután Belgrádban Bajnokok Ligája-csoportmeccsen nagy meglepetésre 2-0-ra győztek a Liverpool ellen, de a lelátó előtt megálltak, s a nézőkkel együtt folytatódott a tombolás. REUTERS i