Nemzeti Sport, 2019. március (117. évfolyam, 73-88. szám)
2019-03-23 / 80. szám
OSSZA Az előzményekről annyit: győzködni kellett, hogy nyilatkozzon. Ha nem kapunk némi „hátszelet” a paksi futball egyik legendás alakjától, egyben a klub asszisztensétől, Éger Lászlótól, talán nem is áll kötélnek. Holott ha valakit jó hallgatni, az Karszt József, aki a Paksi FC „örökös" technikai vezetőjeként a saját hazájában vált prófétává. JOZSÓ BÁ Nincs oda a reflektorfényért? Csak a meccseken szeretem, amúgy kerülöm - csapta le mindjárt a magas labdát a 60. életévét március 9-én betöltő Karszt József, vagy ahogy Tolna megyében, sőt még azon is túl mindenki ismeri, Jozsó bá. - Úgy vagyok vele, a futballisták és az edzők, a játék művelői legyenek a középpontban, ne a technikai vezetők. Nekünk a háttérben van tennivalónk, addig jó, amíg csendben végezzük a dolgunkat. Ha rólunk szólnak a hírek, az inkább bajt jelent. Azért van kivétel. Hogy mást ne mondjak, decemberben arról lehetett olvasni, hogy megkapta a Lussonium-díjat. Fel is vetődött bennem, hogy nagy gondban lehettek a döntéshozók, ha nem találtak mást. Én már megéltem annyit, hogy nem sok mindenen tudok meglepődni, de amikor értesültem arról, hogy méltónak találtak az egyik legrangosabb paksi elismerésre, leesett az állam. Hogy megértse, mire gondolok, nemegyszer feltettem magamnak a kérdést, mit keresek én a Paksi Atomerőmű első vezérigazgatója, Pónya József vagy a fél várost világra segítő dr. Csók Sándor társaságában? S akkor még az olimpiai bajnok Kovács Antal edzőjét, Hangyási Lászlót nem is említettem. Ahogy pedig a családom fogadta a hírt... A sógornőm elsírta magát, úgy örült. Paks kis város, mindenki ismer mindenkit, miután átvettem a díjat, rengetegen gratuláltak. Felemelő érzés volt. Ami az én életemhez kell, megvan, már rég nem a pénz motivál. Ezért is ajánlotta fel a kitüntetéssel járó összeget jótékonysági célra? Ha tudom, hogy jó helyre megy a pénz, szívesen adakozom. A kolléganőim javaslatára egy idős embereket támogató alapítványra esett a választásom. Hozzáteszem, a klubnál nem én vagyok az egyetlen, aki igyekszik a rászorulókat patronálni, olyanynyira nem, hogy minálunk mindenkiről elmondható, hogy ott segít, ahol tud. Egyebek mellett ezért is vagyok büszke arra, hogy itt dolgozom. Mióta is? Áprilisban lesz húsz éve, hogy a felnőttegyüttes jelenlegi pályaedzője, az akkor még az egyik gyerekcsapatot irányító Péter Norbert megkért, kísérjem el őket egy tatabányai tornára. Hogy hozzám fordult, arra van logikus magyarázat, egyrészről az unokaöcsém a csapatban játszott, másrészről Tatabányán születtem, így volt némi helyismeretem. Ennek az sem mond ellent, hogy négyéves voltam, amikor Paksra költözött a család, így én már tősgyökeres paksinak vallom magam. Itt nőttem fel, ez a hazám. Szóval, Norbi megkért, én meg boldogan mentem. Aztán itt ragadtam. Ha azt mondom, Haraszti Zsolt? Azt felelem, hogy egymás gondolatait is ismerjük - 2001-ben lett ő a szakosztályvezető. Szombat délelőtt volt, egy kispályás tornát rendeztünk, amikor szólt, hogy üljünk le beszélgetni. Úgy álltunk fel, hogy mostantól együtt csináljuk. Egyszerűen hangzik. Nem volt az. Amikor nekivágtunk, az akkor még negyedosztálynak számító NB IlI-ban szerepelt a csapat. Azon a bizonyos kispályás tornán is épphogy ki tudtunk volna állni, ugyanis hét játékossal kezdtük a munkát. Még az sem rémisztett meg minket, hogy az első edzőmeccsünkön öt egyre kikaptunk a Dunaszentgyörgytől. Nem túlzás, a nulláról indultunk, olyan gárdát vettünk át, amellyel senki sem akart foglalkozni. Akkor lettem hivatalosan is technikai vezető, és azóta is az vagyok. Habár csak 2007 óta vagyok főállásban. Hja, akkor már NB I-es volt a Paks! Öt év alatt eljutottunk a negyedik vonalból az első osztályig. Erre megint csak olyan büszke vagyok, mint... Áh, ezt nem is lehet leírni. Mondom, nem vagyok a szavak embere. Nem is értem, miért szeretett volna velem beszélgetni. A hatvan év az hatvan év. A Lussonium-díj az Lussoniumdíj. Arról nem szólva, hogy az NB I-es technikai vezetők között nincs - már elnézést - régebbi bútordarab ennél. Ja, és Éger László súgott. Sejtettem, hogy Laci benne van, majd „meghálálom” neki. Ami a technikai vezetőket illeti, különös világ a miénk. Köztünk nincs ellenségeskedés, mindenki jóban van mindenkivel. Azt tudta, hogy a Ferencvárosnál dolgozó Haáz Ferenc is Tolna megyei? Gerjeni legény. Ő is öreg motoros. Szegény Schneider Sanyi is az volt, Isten nyugosztalja. Simon Gabi már kiszállt a mókuskerékből, de vele is remek volt a kapcsolatom. Mi az, hogy volt?! Most is az! Mint ahogy Horváth Bélával. És a többiekkel is. Jól elvagyunk a háttérben. Mindannyian igyekszünk a lehető legalaposabban elvégezni a munkánkat, közülünk senki sem akar csodát tenni. Főleg én nem, immár a hatvanon felül. Zavarja, hogy betöltötte? Egyáltalán nem. Számos bakelitlemezt őrzök otthon, elhiheti nekem, a B oldalon is vannak jó számok... No és Karszt Józsefnél ki a sláger? Ha nem tévedek, a kérdés arra vonatkozik, ki a kedvenc játékosom. Nos, amióta Zsolttal itt vagyunk, 169 futballista játszott az első csapatban... Vagyis nem tud közülük választani. De, tudok! Rengetegen állnak közel a szívemhez, de a legközelebb Böde Dani és Éger Laci. Annak is áprilisban lesz húsz esztendeje, hogy megismerten Danit, tizenhárom éves volt. Az évtizedek óta vezetett statisztikáimnak köszönhetően sok mindent meg tudok mondani, ám azt nem, hányszor vittem haza Madocsára. Talán nem véletlen, hogy úgy hív: Fater. Jóllehet nem tegez. Holott amikor elment a Fradiba, kis Haraszti meg a Vidibe, mindkettejükkel megittam a pertut. Persze azóta is magáznak. Nyilván tiszteletből. Tradícióra építő sportág a futball, addig jó, amíg nem veszik ki belőle a tisztelet. Ennek jegyében az első csapatból is csak a mindenkori kapitánnyal vagyok tegező viszonyban. Jelen esetben Báló Tamással, aki tizenhárom éve szolgálja a klubot, minden sorozatot beleszámítva négyszáznál is több meccsen lépett pályára. Ha valaki esetleg a klubhűség fogalmát kutatja, hozzá bizalommal fordulhat. Ha már szóba hozta a statisztikát, feltehetek egy-két „vizsgakérdést"? Nyugodtan. Ki játszotta a legtöbb meccset a Paksban? Bajnoki mérkőzésen Kiss Tamás, aki összesen 258-szor lépett pályára. Heffler Tibor eggyel, Bartha László öttel kevesebbszer. Ha utóbbi felépül a sérüléséből, még tavasszal átveheti a vezetést. Az összesített házi góllövőlistán ő áll az élen, méghozzá Tököli Attilát és Böde Danit megelőzve. Bár Dani állítja, ha egyszer hazajön, egy év sem telik bele, és a kukába dobhatom a jelenleg érvényes rangsort. A válasz több mint kimerítő. No de menjünk tovább! Hány edzővel dolgozott 2001 óta? Nyolccal. Magyar viszonylatban nem sok, ugye? Klement Pistával kezdtük, majd jött Lengyel Feri, Gedlei Imre, Kis Károly, a négy mécsesen megbízott edzőként dolgozó Máté Csaba, aztán Horváth Feri, Tomiszlav Szivics és végül, de nem utolsósorban Csertői Aurél. S mielőtt kérdezné, mindnyájukkal kiváló kapcsolatot ápoltam, ám a Mester, azaz Gellei Imre külön kategóriát képviselt. Ön hány találkozón ült a kispadon? Az NB I-ben eddig 393, minden más meccset beleszámítva mintegy 700 mérkőzésen. Feladom, nem találok fogást. De az igaz, hogy a futás és esténként egy pohár vörösbor tartja fiatalon? Igaz hát! No meg Rita, Gabi, Zsuzsi és Kriszta személyében négy okos és csinos kolléganő, aki mindenben segít nekem. Nem akarom sajnáltatmi magam, de reggel fél nyolctól este hatig fent vagyok az irodában, annyi a teendő. A lányok nélkül sohasem érnék a végére. De ha éppen indulnék haza, amikor kiderül, hogy az U17-es gárda egyik játékosának megsérült a bokája, már megyek is vele a szekszárdi kórházba. Ha nem mennék, szégyellhetném magam. Vajon meddig lehet ezt a tempót bírni? Amíg az egészségem engedni. Amíg van motiváció. Amíg az hajt, hogy újabb Égert, Bödét, Hefflert, Harasztit fedezzünk fel. Amikor már csak lesem, mikor jön meg a fizetésem, abbahagyom. Az a gyanúm, ez odébb van. Magam is ebben bízom. Tudja, az a szerencsém, hogy ami a hobbim, az a munkám. Szerelemből teszem azt, amit. Az U7-es együttestől a felnőttcsapatig minden és mindenki érdekel. Van, amit elfelejtene az elmúlt húsz évből? Ó, kérem, én csak a szépre emlékezem. És mi volt a legszebb? Talán a Ligakupa-győzelem. Hiszen nyerni valamit, nagy tett. Mindazonáltal a bajnoki ezüstéremmel vagy az Európa-liga-szereplésünkkel is történelmet írtunk. Úgy vélem, amit egy húszezres város csapata elérhet, el is értük. Korábban megkapta a Pro Urbedíjat és a Paks Város Sportjáért kitüntetést is, és néhány hónapja már a Lussonium-díj tulajdonosának is vallhatja magát. Van ennél feljebb? Az én kis polcom már megtelt, de a klub vitrinjében talán még akad hely... FOTÓK: MEDER ISTVÁN I*■ „Jozsó bá két unokaöccse a mai napig focizik, nincs olyan családi ebéd vagy vacsora, hogy ne kerülne szóba a futball. Amikor abbahagytam a futballt, egy évig szenvedtem, de Jozsó bá - és Haraszti Zsolt - mindvégig mellettem volt. Ha valami nem tetszik neki, nem kertel, megmondja a véleményét. S a végén mindig kiderül, hogy neki van igaza.” J ÉGER LÁSZLÓ a Paks korábbi játékosa „Volt egy év az életemben, amikor fennállt a veszélye, hogy abbahagyom a futballt, de Jozsó bá és Péter Norbert addig nyüstölt, amíg rászántam magam a folytatásra. A szívét, lelkét kiteszi mindenkiért. Ódákat tudnék zengeni róla, de talán mindent elmondok azzal, hogy fantasztikus ember.” BÖDE DÁNIEL a Ferencváros támadója „Fiatal korában itt játszott, már a gyerekkora is a klubhoz köthető. A szakmájában az egyik legjobb az országban, mindig lehet rá számítani. Módfelett precíz. És iszonyú konok. Ha úgy érzi, igaza van, a végletekig kiáll mellette. A kemény emberben azonban hatalmas szív lakozik.” HARASZTI ZSOLT a Paks ügyvezetője RÓLA MONDTÁK