Nemzeti Sport, 2019. április (117. évfolyam, 89-103. szám)

2019-04-01 / 89. szám

Népsport 2019. április 1., hétfő * A Nemzeti Sport retrómelléklete • B B B 1915-1919 - Schaffer elvtárs pénzért volt amatőr, tudása alapján joggal Száz évvel ezelőtt, 1919. április 6-án játszott utoljára a válogatottban Schaffer A­lfréd, az MTK legendás csatára. Ekkor készült az elhíresült csapatkép, amelyen Bokányi Dezső egykori népbiztos munkatársaként Spéci puskával a jobb kezében áll csapattársai körében, ám nem forradalmárként alkotott maradandót. Az alábbiakban a robusztus terme­tű, ám technikás futballista játékos­karrierjével foglalkozunk, a cikknek nem témája, hogy Schaffer edzőként is „spéci" volt. Schaffer 21 évesen már az MTK játékosa volt, előtte megfordult a Tatabánya és a­ BAK együttesében. Más kérdés, hogy az MTK-ból lett váloga­tott és sikereit is ott érte el. Valamennyi válogatott meccsén a kék-fehérek lab­darúgójaként lépett pályára, összesen 15 alkalommal, s 17 gólt szerzett. A ti­zenöt mérkőzés közül csupán egy volt, amelyen nem Ausztria volt az ellenfél (Svájc és 2:1), és ha már a gól: 1915 és 1919 közötti mérkőzésein a meccs/gól átlagot tekintve a harmadik legeredmé­nyesebb magyar futballista Kocsis Sán­dor és Deák Ferenc mögött. Szeretett az MTK-ban játszani, ez abból­ is kiderül, hogy első alkalommal öt évet húzott le a Hungária körúton - hogy aztán játé­kosként és szakvezetőként még vissza­térjen. Mert nem volt szívbajos, ahol nem érezte jól magát, onnan távozott, s nem lehet azt mondani, hogy ellensége lett volna a pénznek... Bujkál bennem a kisördög: a kommün híveként ez ho­gyan volt összeegyeztethető futballista énjével? A kérdést fel lehet tenni, még akkor is, ha jó tudni, a sportág amatőr alapokon működött. Igen ám, csak­hogy a jobbak (és a kevésbé jobbak is) hamar felismerték, tudásuk nem is any­­nyira aprópénzre váltható. Tehát a ma­gyar futballban a profizmus bevezeté­séig (1926) mindenki amatőr volt, más kérdés, hogy a közvéleményben hamar elterjedt, a labdarúgók úgy amatőrök, hogy a játékukért pénzt vesznek fel... Álamatőröknek titulálták őket, sőt, Sze­gedi Péter Schafferről szóló cikkében megemlíti, hogy a nép a játékosokat a népszerű színésznőkhöz hasonlóan nem minden él nélkül egyszerűen pri­madonnáknak nevezte. Első válogatott mérkőzésén Ausztria ellen lépett pályára Spécs 1915. novem­ber 7-én az Üllői úton, 6:2-re megnyert meccsen három gól fűződött a nevéhez, a második, a negyedik és a hatodik. Utolsó találkozóján a legjobbak között (1919. április 6.) ugyancsak az Üllői úton 2:1-re győztünk, Schaffer nem szerzett gólt. Minder Frigyes szövetségi kapi­tány 1915-ben a következő együttest állította ki: Zsák (33 FC) - Payer (FTC), Csüdör (MTK) - Bíró (MTK), Kertész III (MTK), Kovács E. (MTK) - Tóth II (FTC), Kertész II (MTK), Schaffer (MTK), Schlosser (FTC), Borbás (FTC). Míg a Tanácsköztársaság regnálása idején rendezett magyar-osztrákon Fehéry Ákos kapitány irányításával ez az együttes futott ki a pályára: Zsák - Zatykó (Vasas), Fogl II (UTE) - Ker­tész II, Ging (Törekvés), Tury (Vasas) - Braun (MTK), Konrád II (MTK), Orth (MTK), Schaffer, Szabó (MTK). Ha a két válogatottat összevetjük, kitűnik, hogy Zsák Károly, Kertész II Vilmos és Spécs képviselték az állandóságot. Még az első MTK-s időszakában, 1916-ban négy társával együtt a szö­vetség vizsgálatot indított ellene pro­fizmus vádjával. Hiába játszottak pén­zért, nem sikerült rájuk bizonyítani. Szegedi egy későbbi, 1923-as Sporthír­lapból idéz, amely rímbe szedve cáfol­ta a pletykát.: „Benne volt a napokban / Schafferről a hír az összes lapokban, / hogy a Tottenham Hotspurba lép, / és profi lesz végképp. ” Én e hír fölött erősen kétkedem, / mert, hogy a Hotspurba lép, / eddig még igazat mondhat a nóta, / de, hogy Spédi profi lesz, ezt mégsem hihetem róla." De térjünk vissza a válogatotthoz. Az első meccsén szerzett három gólja után ezt írta a Sporthírlap: „A nap hőse kétségtelenül Schaffer volt, aki tényleg azt nyújtotta, amit a közvélemény várt tőle. Passzai, driklijei kitűnően sikerültek, lövései tekintetében pedig újabb fényes bizonyítékot szolgáltatott félelmetes gólcsináló hírnevé­hez.­ Utolsó válogatottbeli találkozóján nem lőtt gólt, a Sporthírlap kritikája meg is jegyezte: „Schaffer sok igyekezettel, de nagy balszerencsével dolgozott. Egyes jól kezdődő akciói épp a befejezésnél szenved­tek hajótörést, bár kétségtelen, hogy messze van még régi formájától." A lap említést tett arról is, hogy a közönség „megértő lelkesedéssel, csillogó szemekkel hallgatta a tüzes beszédeket", amelyeket Bokányi De­zső népbiztos és három társa mondott a találkozó előtt. Ám nem mulasztották meg megírni, hogy „a magyar címer - ez­úttal először - hiányzott a vörös ingekről". Mármint a mieink mezéről... Persze az is előfordult, hogy győz­tes meccs után szigorú kritikát kapott, igaz, osztrák újság, a Femden Blatt volt a bíráló. Az 1916 júniusában a Hungá­ria körúton 2:1-es magyar győzelem­mel végződő találkozó után ezt írta: „Schaffer mozdulatai sokszor nehézkesek, érthetetlenek, de ezek játékának hatását nem befolyásolják, mert labdavezetése, techniká­ja, lövése és stoppolása különleges magas fokon állanak. Mindezek ellenére Schaffer nekünk vasárnap nem tetszett, nem volt a csapat lelke." És: „Schaffer csak az első fél­időben volt igazán az, aminek ismerjük és ami feleslegessé teszi további jellemzését." Ugyanezen esztendő novemberében Bécsben 3:3-ra végződött a magyar­osztrák, Spéci az 56. percben gólt szer­zett, válogatottunk ezzel egyenlített. A Rajongókban nem szenvedett hiányt Schaffer Alfréd, szívesen fotózkodtak vele Hegyen-völgyön, bilincsben 1963. április . Münchenben nejlon­bilincset raktak a versenyzők csukló­jára, hogy a versenybíróság könnyen ellenőrizhesse a volán mögött ülők személyazonosságát. Ezzel megkez­dődött a nyugatnémet, az osztrák és a magyar autósok 30 órás és 1200 ki­lométeres versenye. A „lebilincselő" művelet kissé megmosolyogtatta a mintegy 300 részvevőt, ám közel sem ez jelentette a München-Bécs-Buda­­pest verseny nyitányát. A nyitányt az jelentette, hogy nem is olyan régen az osztrák meg az NSZK-beli autósok kijelentették: „Mi még sohasem küzdöttünk or­szágúton a magyarokkal." A magya­rok is hasonlóképp vélekedtek, és az eszmecserének egy kitűnő verseny lett a vége. Egyhuzamban, szinte pi­henés nélkül száguldottak a gépko­csik hazánk fővárosa felé, át az Al­pok sok veszélyt jelentő útjain, át az osztrák hegyi terepeken, ráadásul az időjárás felettébb télies volt. De nem csupán ez jelentette a veszélyt. Kes­­jár János és Kiss Gyula, a Skodával induló egyik magyar páros csak ki­sebb baleset árán úszta meg annak a regensburgi nővezetőnek a könnyel­műségét, aki figyelmetlenül beléjük szaladt. Egy 1200 kilométeres távon ver­senyezni nem kis dolog. Nem csak jó kocsi, jó vezető is kell hozzá. Ez­úttal egyikben sem volt hiány: Por­schék, Alfa Romeók, Borgwardok, Volvók, Volkswagenek, Fiatok, Lan­ciák, Morrisok, DKW-k, Wartburgok, Skodák, BMW-k és egyéb nevezetes gépkocsik küzdöttek, s a márkák mö­gött az emberek teljesítménye sem maradt el. V. G. Névjegy SCHAFFER ALFRÉD (SPÉCI) Született: 1893. február 13., Pozsony Elhunyt: 1945. augusztus 28., Prien am Chiemsee (Németország) Sportága: labdarúgás Posztja: csatár Klubjai játékosként: Typographia SC, Lipótvárosi TE, FTC, BTK, KAOE, Fővárosi Torna Kör, Ferencvárosi SC, Tatabányai SC, Terézvárosi TC, Tata­bányai SC (1911-1912), BAK (1912- 1913), MTK (1914-1919), FC Basel (1919-1920), 1. FC Nürnberg (1920- 1921), Wacker München (1921-1922), Sparta Praha (1922), MTK (1922-1923, de bajnokin nem játszott), Amateu­re Wien (1923-1925, játékos-edző), Sparta Praha (1925-1926, játékos­edző), Hungária FC (1933) Eredményei: nyugati kerületi és or­szágos vidéki bajnok (1912), magyar bajnok (1917, 1918, 1919), délnémet bajnok (1921, 1922), osztrák bajnok (1924), Osztrák Kupa-győztes (1924), csehszlovák bajnok (1926), magyar gólkirály (1918: 46 gól; 1919: 26 gól) Válogatottság/gól: 15/17 (1915-1919) Sporthírlap a 3:3-as meccset követően áradozott: „Schaffer talán még sohasem volt annyira tudásának zenitjén, mint tegnap. Ő volt a mezőnynek kimagaslóan legjobb embere. Labdatechnikája, akcióinak szépsége hivatásos angol csapatok játékába is stílszerűen illeszkedne bele. Ő rúgta a magyar csapat harmadik goalját, és ebben a kalandos nehézségeken keresztülvitt lab­dában benne volt a footballjáték minden gyönyörűsége. Az elismerés meleg tapsvi­hara honorálta a bravúros goallal befejezett bravúros áttörést." Halkan jegyezzük meg: a cikkből egyöntetűen kiderül, a játékvezető bizony a hazaiaknak fújt: „A mérkőzést Max Seemann vezette, teljes elfogultsággal terhelten. (...) Igazságta­lan ítélkezése a végtelenségig elkeserítette a magyar fiúkat. Határozottan hibáztatni kell az MLSz-t, hogy komoly mérkőzések vezetésére még meg nem érett, pelyhedző állú játékbírót fogadott el." Az osztrák Herr Seemann például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Spécit a 67. percben kiállította... Az 1917. július 15-én Bécsben játszott és 4:1-es magyar győzelemmel végződő osztrák-magyaron gyakorlatilag ő ver­te meg a hazaiakat: három gólja mellett a mieink közül csak Schlosser talált a hálóba. Ehhez képest a Sporthírlap érté­kelésben ez állt az Urik József, Schaffer és Schlosser alkotta a belső hármasról: „A belső csatárok közül az első félidőben csak Urik nyújtott kielégítőt agilitásával. A második félidőben mind a hárman a legjob­bat produkálták (...), különösen Schaffer bombaszerű lövéseiről (...) kell dicséretet mondani." Azért volt, amikor elég volt egy gól is, hogy elismerést kapjon. Az 1917. június 3-án az MTK-pályán 6:2-re megnyert magyar-osztrák után játékát így értékelték: „Schaffer bravúros egyéni akcióiról, hatalmas lövéseiről és társaival való összjátékáról szólva, kifogyunk a di­csérő jelzőkből." Április 6-án lesz 100 éve, hogy utol­jára szerepelt a válogatottban, nyilván­való, hogy a tanácshatalmat követő politikai kurzus nem ölelte keblére a kommünt fegyverrel szolgáló elvtár­sat, nem véletlen, hogy az MTK 1919-es túrájáról nem tért haza: „A kommün bu­kása után előállott új politikai helyzetben, érthető okokból, de most már hozzátehetem, hogy ok nélkül féltem hazamenni." Német nyelvterületen egyébként csak Fuss­­ballkönig (Futballkirály) névvel illették, 1919 után futballistaként s edzőként is zömmel a határon túl tevékenyke­dett. Idegenben is hunyt el, különös körül­mények között. A Bayernnél volt alkal­mazásban, amikor 1945 augusztusának utolsó napjaiban Prien am Chiemsee állomáson egy vonatról ismeretlen el­hunyt férfi holttestét emelték le, egy futballhoz értő személy Schafferként azonosította. A német településen he­lyezték örök nyugalomra, sírkövén születési helyeként Pozsony helyett pontatlanul Budapest szerepel. Thury Gábor

Next