Nemzeti Sport, 2019. április (117. évfolyam, 104-116. szám)
2019-04-20 / 107. szám
Színpadi bemutatói száma megközelíti a háromszázat, alapító tagja volt a Kaláka együttesnek, és korszakosnak számít másik négyese a Mindhalálig Beatles előadásában is. Manapság ingajáratban utazik a főváros és Sopron között, játszik, rendez, és emlékszik rá, hogy a Pénzügyőr néhány évig az NB I/B-ben is szerepelt. KERITESBÉRLETES MOHAY GÁBOR Sokat tett a soproni színjátszás megújításáért, az előadás végi hosszan tartó ünneplés jelzi, hálásak is érte a város színházlátogatói... Azt hiszem, ezen végül is nincs mit csodálkozni, hiszen 1991-től tizenkét évig játszottam itt, és vezettem is a Petőfi Színházat. Márpedig egy férfi negyven- és ötvenéves kora között van a legtermékenyebb alkotói korszakában. Közben nagyon megszerettem a várost, és úgy látszik, ez kölcsönös. Fűznek ide rokoni szálak is, de az utcán ismeretlen emberek is gyakran megállítanak. Örökös tagja vagyok a színháznak, az utóbbi időben is minden évben kaptam feladatot különböző műfajokban, játszottam Miskát a Csárdáskirálynőben, Svejket prózában, Balut A dzsungel könyvében vagy éppen Alfred Doolittle-t a My Fair Ladyben. És remélem, a mostani sem az utolsó szerepem. Miközben tizenhat éve oszlopos tagja a Turay Ida Színháznak, és ott nemcsak játszik, rendez is. Hogyan lehet mindezt összeegyeztetni? Tény, nem könnyű ugyanazt a darabot rendezni és játszani is benne, mert saját magamat nem láthatom. Elsősorban a többiekkel foglalkozom, de ha kell, segítségül hívom a kollégák meglátásait. Rendezésben már nem kevés tapasztalatom van, kialakult metódussal. Ami azért fontos, mert szeretek felelős lenni azért, amihez a nevemet adom. Erre itt van az egyik legutóbbi példa, a Hippolyt, a lakáj, amelyet még 1997-ben Valló Péter rendezésével szerettem meg Sopronban. A filmeken kívül számos sikeres színpadi bemutatója volt, és bíztam benne, hogy az általam játszott Schneider Mátyás fuvarossal sem vall szégyent a rendezésem. Tekintettel a nagyobb színpadra, bele kellett írnom az érthetőség kedvéért egy rövid jelenetet, amikor minden szereplő a színen van, és a dalok között sem hangzott el a Pá, kis aranyom, pá!, valamint a Köszönöm, hogy imádott. De Eisemann Mihálynak annyi más kedves szerzeménye van, hogy sikerült velük elnyerni a közönség tetszését. Bátran játszhatjuk a nyáron egy másik rendezésemmel Nyíregyházán, a Mandala Dalszínházzal is. Még egy klasszikus cím: Indul a bakterház. Igaz, hogy a kedvence? Valóban kedvelem, folyamatosan játsszuk 2007 óta a Turay Ida Színházban bemutatott változatot. A Rideg Sándor regényéből készült előadást Cseke Péter rendezte, nagyszerű érzés Nemcsák Károllyal és a Magyarországi Szerb Színházból, zenei vonalról is ismert Rusz Milánnal együtt szerepelni benne. Egy évre rá Sopronban, később Kecskeméten is közönség elé került. Elmondhatom, hogy összesen több mint kétszázszor alakítottam Szabó bakter szerepét, és a tehénpásztor fiú, Bendegúz története nagyon a szívemhez nőtt. Folyamatosan műsoron van a fővárosi József Attila Színházban, legközelebb május nyolcadikán adjuk elő. Régi igazság, hogy egy-egy színpadi mű önmagában is determináló tényező, sokszor a darabválasztás és a szereposztás döntő jelentőségű. Így van ez az Indul a bakterház esetében is, a nézők pedig megérzik, hogy valami jó csillagzat alatt született. Igazgatott több színházat, rendező és szereplő. Melyik válfaja az igazi? Mindenekelőtt színész vagyok, arról van diplomám, azt csinálom a legszívesebben, s ha választani kell, a filmezéssel és a tévézéssel szemben is a színpadot részesítem előnyben. Élvezem, szeretem a rendezést is, de semmi sem tudja az élő előadásokat, a közönséggel való találkozást felülmúlni. A szinkronszerepeim is háttérbe szorultak. Igaz, ebben része van a szinkronizálás nagyüzemmé válásának, amely nagyon sokszor egyeztetések kérdése, és mára úgy látom, annyiban egyre inkább specializálódik a szakma, hogy vannak színpadi, film- és szinkronszínészek. Ami az egyeztetések kérdését illeti, az ön esetében sem árt, ha mindig kéznél tartja a naptárt. Hogyan bírja a megterhelést fizikailag? Nem könnyű feladat, és nemcsak a 68 éves korom miatt, hanem mert lassan fél évszázada egy baleset következtében az egyik lábfejemmel bajlódom, olyannyira, hogy futásra nem nagyon vállalkozhatok. De tudom, hogy szükségem van a jó erőnlétre, ezért tartok otthon olyan erősítőgépet, amely a tornát is lehetővé teszi állva és fekve végezhető gyakorlatokkal. Ezen kívül vannak teleszkópos botjaim, ezek segítségével tempósan tudok a gyalogolva haladás ritmusával akár felsőtestet is erősíteni. Sohasem vágyott sportolói babérokra? Valahogy a futball kimaradt az életemből, pedig olyan fociélményeim vannak, amelyekről kevesen tudnak. A pasaréti Pénzügyőr-pálya mellett nőttem fel, de a vasárnapi meccsekre sokáig nem engedtek el, mert hegedülni tanultam és gyakorolnom kellett. Kitaláltam egy trükköt, hogyan tudjam meg legalább az eredményt. Ha kinyitottam az ablakot, éppen a félpálya környékére láttam rá, s a középkezdésekből nagyjából tudható volt, melyik csapat ért el gólt. Később meg a kerítésbérletesek közé tartoztam, ami azt jelenti, hogy hokedlin állva, szotyolázva, a kerítésen kívülről néztem a mérkőzéseket. Jó kis csapata volt a Pénzügyőrnek, a hetvenes évek elején még az NB I/B-be is feljutott. A játékosai közül Károly Jánosra, Süle Lászlóra, Kisházy Tamásra, Fonyódi Ferencre, a később a Vasasban és az élvonalba feljutó Zalaegerszegben is szereplő kapusra, Bolemányi Jánosra emlékszem. De főként a fedezet Bihami Bélára azért, mert operettszínházi munkáim idején a hangtárban, később a soproni színházban műszaki vezetőként volt a kollégám. A magyar sport nemzetközi sikereit persze, mindig nagyra értékeltem, különösen a kajakos lányok eredményeit becsülöm sokra, régebben Kőbán Ritáét, Janics Natasáét, az utóbbi időben Kozák Danutáét. Nem hiányzik, hogy alapítóként lemarad az alakulásának 50. évfordulóját ünneplő Kaláka együttes országos koncertkörútjáról? Csak részben, mert megyek velük majd többször is, az például már biztos, hogy Kapolcson, Egerben az együttessel zenélek. Annak idején a népzenei vonalon erős Gryllus Danival találtuk ki, hogy megzenésített versekkel lépjünk fel. Jó ötlet volt, mozgalommá vált, stílust és műfajt teremtett, számos új formáció követte, tehetséges együttesek feltűnését indította el. Nekem egy idő után döntenem kellett a pályám irányáról, és úgy gondolom, helyesnek bizonyult a színházi út választása. És mi lett a másik nagy zenei élmény hatására született Mindhalálig Beatlesből? Másfél évtized alatt több mint ötszázszor játszottuk el Forgács Péterrel, Győri Péterrel, Incze Józseffel a Thália Színházban. Ma már nem biztos, hogy fizikailag végig bírnám a rock and roll követelte tempót, hangszerrel és énekkel. A zene iránti érdeklődésem azonban semmit sem csökkent, a szekszárdi költő, Kis Pál István verseire komponáltam a rövidesen megjelenő Vidám borisszák című lemezt, amely Robert Burns szerzeményére, A vidám koldusokra utal, csak hosszabban és valódi kantáta formájában. Három vendégzenész mellett hegedűn, gitáron, furulyán én játszom, és enyém az ének és a próza is. Ismert a hangszerek iránti érdeklődése. Gyűjti is a megszólaltatott eszközöket? Annál jóval többet, az a szerencsém, hogy a fiam asztalos cége révén Az 1950. október 22-én, Budapesten született Mikó István pályája elismeréséül Jászai Mari-díjat kapott, érdemes művész és átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. Színészként, rendezőként, zene- és dalszövegszerzőként ismert, de koreográfusként, díszlettervezőként, jelmeztervezőként, dramaturgként is alkotott. Sokan mégis Robin Williams, Micimackó, Breki, vagy A nagy ho-ho-horgász Kukaca hangjaként azonosítják. Tavaly részt vett a „veszprémi csoda" 30. évfordulójának megünneplésében: a veszprémi színházban ő adta elő az 1988-ban története során először az NB I-be feljutó veszprémi futballcsapat hőstettét megörökítő, A 88. perc című monodrámát, amelyet Varga Róbert írt az együttes akkori edzője, Glázer Róbert visszaemlékezése alapján, ezeket szekrényekben tudom tárolni, és ha kedvem támad rá, időnként kicsit gyakorolok velük. Könnyebb a pipáimat elrakni, akad belőlük félszáz különböző darab, és bevallom, időnként szükségét is érzem, hogy valamelyikkel szertartásosan rágyújtsak. Mielőtt rákérdezne egyéb hobbijaimra, gyorsan elmondom, hogy nagyon szeretek a barátaimmal hajózni, van közöttünk szakember is, a segítségével legutóbb a lengyelországi Mazuri-tavakon lehettem kormányos. És bár sohasem vonzott a fényűző életmód, azt sikerült elérnem, hogy mindig megbízható autóval járhassam az utamat, most éppen egy Opel Mokkával. A ...Tied a világ! című darabban Pista, a házsártos, akadékoskodó szomszéd és házmester szerepében a végén hat fiatal színész kíséretében nagy sikerrel adja elő az Illés együttes egyik slágerét. Mit jelent ez a művésznek? Nosztalgiát semmiképpen, de amíg színpadra lépés előtt tudok izgulni, addig nem hagyom abba. Sohasem tanultam könnyen szerepet, de most annyit dolgozom, amennyi jólesik, s ha Mikó István jó Pista szomszédnak, akkor talán jó lesz a nyáron a Fertőrákosi Barlangszínházban a Valahol Európában egyik főszerepére is. „Mindenekelőtt színész vagyok, azt csinálom a legszívesebben, s ha választani kell, a filmezéssel és a tévézéssel szemben is a színpadot részesítem előnyben." MIKÓ ISTVÁN FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS Balról jobbra Varga Tamás, Zsurzs Kati, Végh Judit, Mikó István és Martin Márta a Karinthy Színházban a Te csak pipálj, Ladányi! című darabban