Nemzeti Sport, 2019. augusztus (117. évfolyam, 222-236. szám)

2019-08-24 / 229. szám

DEÁK Zsigmondi­ ff /A SPORTON BELÜL MÉG EZ SEM FELTÉTLENÜL ELÉG. z a hitel nem az a hitel, amelyet vissza kell fi­zetni a banknak, mert ha nem teszi az ember fia, olyan adósságspirálba kerül, hogy arról kódul. Ez a hitel az, amikor valakinek érdemes és üdvös odafigyelni a szavára, mert hiteles és valós a véle­ménye, a mondanivalója. Az ilyen ember általában okos vagy inkább bölcs, s a sporton belül még ez sem feltétlenül elég, ezenfelül nem árt a jelenlegi vagy a múltbeli eredményesség. Hányszor gon­doljuk, vagy ki is mondjuk, egy-egy szakértést hallgatva, hogy­ ez meg minek dumál, amikor so­hasem volt képes még csak a közelébe sem jutni annak a teljesítménynek, amelyet épp kritizál? Többek között ezért mennek el a televíziós kom­mentárok és kommentátorok inkább a számok, a statisztikák világa felé, mert onnan legalább támadhatatlanok, feltéve, hogy jókor emlegetnek pontos adatokat. Melléjük viszont mindig szüksé­ges egy szakember, akinek megvan a hitelessége. Most ilyeneket citálnék, akik ugyan nem a tévé­­közvetítés alatt „okoskodnak", viszont egykori él­sportolóként van a témában, sportágban, amelyhez értenek. Ifjabb Albert Flóriánnál akadt már jobb magyar labdarúgó a történelemben, például az édesapja, de a válogatottságait, BL-főtáblás szereplését a Ferencvárossal, gólját a Real Madridnak senki sem veheti el tőle. Ha ő hiányolja a kreativitást és az állandóságot a mai Fradiból, akkor illik ebbe belegondolni, esetleg megpróbálni rajta javítani, s felesleges nemtelen támadásnak ven­ni, főképp a csütörtöki litvániai meccs alapján. Wladár Sándornak pedig még inkább lehet hitele és szava a medencék világában, elvégre egyrészt olimpiai bajnok, másrészt a Magyar Úszószö­vetség elnöke. Szerinte sorozatosan sikeres vi­lágversenyeket rendezni van akkora stressz és energiabefektetés, mint felkészülni egy aranyat hozó olimpiára, s mivel mindkettőben volt része, előfordulhat, hogy igazat beszél. Ahogy plaszti­kusan fogalmazott, „én már nemcsak a Himnuszt hallom, hanem látom mögötte az elvégzett mun­kát és a teljesítményt is". A szurkolóknak valóban nincs felemelőbb, mint a Himnuszt hallgatni egy honfitársunk tiszteletére, esetleg újra magyar futballcsapatot látni valame­lyik nemzetközi sorozat főtábláján. S ha egy hiteles sportember segít a siker mögé kukkantani, vagy egy másik rámutat a meglévő erények mellett a hiányosságokra is, azért csak köszönet jár. TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK A LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA CSOPORTKÖRÉÉRT ZAJLÓ SUDUVA-FTC (0-0) PÁRHARC ELSŐ MECS­­CSÉRŐL, AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKE­ZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. ügyfelő: „A Fradi itthon kiporolja a Suduvát." R. L. „Az a legnagyobb baj, hogy a Suduva hoz­ta a tőle megszokott formát, beállt sündisznóba hátul, amivel a Fradi semmit sem tudott kezdeni. Ilyen csapat ellen átlövésekkel kell próbálkozni." Giguere „A Fradi valószínűleg behúzza valahogy a hazai meccset, de az nagyon szembetűnő az elmúlt évekhez képest, hogy nincs vezéregyéniség, egy olyan játékos, aki pusztán a jelenlétével is fel tudja pörgetni a többieket. Kamkterek nélküli gépesített foci." states „Az egész meccsnek semmi köze sem volt ahhoz, amit labdarúgásnak neveznek az olyan országokban, ahol létezik ez a sportág. ” nandorvil „A Fradi túl fegyelmezett volt. De ki tudja, lehet, hogy éppen ez lesz a továbbjutás kul­csa, és akkor senki sem fogja kétségbe vonni. ’ Lester: „Itthon simán tovább kell jutni. Ez a csapat gyenge, a litvánok abban bíznak, hogy itt rúgnak majd egy gólt és kibekkelik, hogy ne kapjanak ők sem egynél többet. Ezt a taktikát úgy lehet felborítani, hogy a Fradi bever kettőt az első 20 percben, aztán küzdjön a Suduva, ha tud." őszintén el­mondták a véleményüket a Nemzeti Sportnak ab­ 1­ET I­DÉBÍ&jÜk 2019. augusztus 24., szombat memmeitsport Vizesnyolcas sarkunkban lihegő globális klímakatasztrófa miatt az ember eleve ne röpködjön feleslegesen, ha nem muszáj, márpedig a Szeged és a tongai főváros Nukualofa közötti 16 894 kilométeres légi távolság úgy zabálja a kerozint, mintha nem lenne holnap. (És könnyen lehet, hogy épp az ilyenek miatt lassan tényleg nem is lesz, de ez itt és most tényleg csak zárójeles megjegyzés.) Spéciel mi sem ezért, helyesebben nemcsak ezért ta­nácsolnánk ennek a drága jó Pita Nikolas Taufatofuának, hogy a világért se csekkoljon ki egyből a szállodai szobá­jából a kajak-kenu világbajnokság bankettje után, és főleg ne foglaljon jegyet az első, hazafelé induló járatra, hanem inkább maradjon nálunk még legalább két hetet. Hiszen így egy füst alatt az öttusa-vb-részvételt is kipipálhatná a bakancslistájáról, mert ha valaki esetleg nem tudná, azt is Magyarország rendezi a jövő hónap elején. Sőt - de ezt már tényleg csak suttogva tennénk hozzá - az az egy va­lójában kettő, hiszen az öttusa mellett a terepfutásból és lövészetből álló kombinált szám (ahogy a sportági benn­fentesek hívják: kombájn) különálló világbajnokságát is a budapesti Kincsem Parkban bonyolítják le. Egyébként, ha már témánál vagyunk, ez az önálló entitással bíró sport­ág a laser run nevet viseli, és amilyen vagányul hangzik, éppen annyira látványos is. Taufatofuától még ki is telne, hogy az ünnepélyes versenymegnyitón a szokásától elté­rő módon nem a taevala szoknyának hívott, tradicionális tongai viseletben parádézna, miközben a felsőteste csak úgy tocsog a rákent kókuszolajtól, hanem a tetőtől talpig szőrös Chewbaccának öltözve játszaná el a nagyra nőtt vuki szerepét a Star Warsból, kezében az elmaradhatatlan sugárvetővel. És innen már tényleg csak egy lépés felülni a nagy sportágválasztó expresszre: a tongai sportágfaló helyében tőlünk Kijevbe mennénk a szeptember közepi sárkányha­­jó-világbajnokságra (oké, nem olimpiai szám, de legalább élesben lehetne csiszolni a technikát), onnan meg tovább Asztanába, a birkózó-világbajnokságra. Térben és időben beleférne Bakiban a ritmikus gimnasztikázók világbaj­noksága is, gyakorlatban viszont itt csak néző lehetne Taufatofua, nem úgy, mint a szintén szeptember közepén a thaiföldi Pattayában rendezendő súlyemelő-világbaj­­nokságon. A jövő hóvégi, októbere elejei d­ohai­­ atlétikai és az ugyancsak október elején Stuttgartban sorra kerülő torna- vb logisztikaiig nem illeszkedik a sportoló útvona­lába, de ne legyünk telhetetlenek, ez így is jóval szélesebb merítés, mint amit egy átlagember elképzelhet - és főleg amire egy élsportoló képes lehet. Taufatofuának viszont, úgy fest, nincs lehetetlen, de fő­leg kihasználatlanul hagyott versenyrészvétel. A most 35 éves sportember mindenekfölött az olimpiai indulásra van rákattanva, két (2008-ban, majd 2012-ben) sikertelen pró­bálkozás után harmadjára, 2016-ban csak kivívta, hogy ott legyen a riói játékokon, majd két évvel később azt a bravúrt is elmondhatta magáról, hogy a nyári olimpia után részt vett egy télin is­­ Brazíliában tekvondóversenyzőként, a dél­koreai Pjongcsangban pedig sífutóként volt jelen, mindkét eseményen ő volt hazája zászlóvivője, utóbbi eseményen is félmeztelenül vonult fel. Az idei, szegedi „látogatása” pedig már egy harmadik sportággal való jegyben járásá­nak köszönhető: az Odüsszeusznál is leleményesebb ton­gai ugyanis a fejébe vette, hogy a harmadik olimpiáján egy harmadik sportágban kívánja kipróbálni a tokiói olimpiai falu lakhatási feltételeit. A választása végül a kajak-kenura esett, talán azért, mert a kajakozásban szerzett már koráb­ban némi alapszintű jártasságot, és mert ebben látott olyan kvalifikációs lehetőséget, amit teljesíteni is tud. Szegeden először a K-1 200 méteres távon láthattuk versenyezni, bár közelebb áll az igazsághoz, ha azt írjuk, ebben a verseny­számban figyelhettük meg, milyen az, ha valaki már azért is ír . NEM AZ A BAJ, HOGY VALAKI MEGPRÓBÁLJA LEGYŐZNI A SAJÁT HATÁRAIT, ÉS ARRÓL TESZ TANÚBIZONYSÁ­GOT, HOGY SZÁMÁRA A LEHETETLEN CSAK EGY SZÓ A SZÓTÁRRÓL. DE HA AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS­HOZ KÜLDETÉSTUDAT IS TÁRSUL, AKKOR INKÁBB KÜLDJÜK VISSZA A RAJTHOZ. vért izzad, hogy egyáltalán fel tudja venni a kívánt rajtpozí­ciót. Arról, hogy mekkora különbséggel maradt el a futama utolsó előtti helyezettjétől, kár is szót vesztegetni, arról már nem is beszélve, milyen kínos volt látni, amikor K-200-on a vízbe is beborult. Az viszont már inkább beszédtémát ér­demelne, hogy a saját teljesítményétől el nem ájuló, ettől függetlenül a 2020-as kajakos olimpiai indulását reális opciónak gondoló sportember mégis hogyan keveredhetett a szegedi versenymezőnybe, főleg ha legalább háromszo­ri nekifutás után elolvassuk azt a nyilatkozatát, amelyben arról beszél, mint versenyző a vb előtt hat, azaz hat nappal kezdett el foglalkozni a versenykajakozással. Röviden: jól van ez így? Mert, leben und leben lassen, vállat rándítva simán mondhatnánk, hogy az ember hadd tegye már azt, amihez kedve szottyan. Ha postatiszta bélyegeket kíván gyűjteni, akkor tegyen albumba sorokat, blokkokat és emlékíveket, ha Déri, Bláthy és Zipernowsky zárt vasmagú transzfor­mátora hozza lázba, akkor nézegesse napestig Déri, Blá­thy és Zipernowsky zárt vasmagú transzformátorát. Ha pedig tekvandózás és sífutás után kajakosként kívánja hazáját képviselni egy olimpián, és erre a részvételi szabá­lyok lehetőséget adnak, akkor képviselje abban. Akkor is, ha a világbajnoki mezőnyben talán egyedüliként a nulladik lépésnek gondolt rajtolás is nagy kihívás elé állítja. Ezenfelül ráadásul ez a Taufatofua tündéri fickónak tetszik, aki nehéz körülmények között nőtt fel, aki már gyerekkorától fogva komolyan veszi az életet, közte a sportolást is, aki volt, hogy sérülten, fél lábon ugrálva ver­senyzett, és aztán hónapokig nem tudott normálisan elsé­tálni a sarokig. És aki egykor a vágyott nyári olimpiai in­dulás reményében képes volt Dél-Koreában bevállalni egy edzőtáborozást úgy, hogy egy óvodai csoportszoba volt az éjszakai szálláshelye, de az is csak azzal a feltétellel, hogy mire megjönnek reggel a gyerekek, összepakolja a cuccát és szépen felszívódik. Ő egyetlen, nála magasabb tudású kajakozó elöl sem vette el a helyet a szegedi vb-n. A riói olimpiára, bár ott az első fordulóban csúnyán kikapott egy iráni riválisától, jelen­tős kvalifikációs versenyen vívta ki a részvételt, a két évvel későbbi téli játékokra pedig, a végén már jogász testvérétől kölcsönkérve, tényleg az utolsó utáni és számára világvégi izlandi versenyre elutazva szerezte meg az indulási jogot. Mégis, bármennyire is szimpatikus ez az önmegvalósí­­tós részvételhalmozás, azért bizonyos kérdéseket felvet. Például elsőnek mindjárt azt, komolyan lehet-e venni azt a közeget, amelyben Taufatofua az esetlenségével tud ma­gának hírnevet, jó pontokat, olimpiai részvételt és még sok más egyéb pozitív jelzőt gyűjteni. Valóban az adott sportág­nak csinál vele reklámot, nem pedig saját magának, illetve, ahogy a riói megnyitón mutatott bevonulós performanszá­­val, hazájának, hiszen a három évvel ezelőtti zászlóvivése utáni két napban csaknem háromszázmillióan kerestek rá az interneten Tongára. Viszont a tékvandóra, a sífutásra, és az a gyanúm, a szegedi „rajtbénázás” után Magyarországra vagy a kajak-kenura már jóval kevesebben. És az sem va­lószínű, hogy a majdani sportolók éppen miatta kezdenek majd el valamelyik szép és egészséges mozgásformával megbarátkozni, és nem mondjuk a kajakkirálynő Kozák Danuta, a svájci sífutómenő Dario Cologna vagy bármelyik olimpiai tekvondóbajnok sikerei láttán. Ezzel szemben a hozzá hasonló nagy vágybeteljesítők (ott lenni és meg­csinálni, mindenáron) éppen az ilyen példákon kapnak. A pjongcsangi férfi 15 kilométeres sífutásban az utolsó helye miatt sztárrá váló mexikói Germán Madrazo például annak hatására kapott­­ kedvet a sportághoz, hogy olvasott egy cikket egy perui versenyző próbálkozásairól. És még egyszer hangsúlyoz­­mÉÉÉBKi­zuk, nem az a baj, hogy valaki megpróbálja legyőzni a saját határait, és mindenféle hát­ráltató (családi, földrajzi, pénzügyi is még ki tudja milyen) hátulütőt leküzdve tesz arról tanúbizonyságot, hogy számára a lehetetlen valóban csak egy szó a szótárból. De ha az önmeg­valósításhoz küldetéstudat is társul, akkor inkább küld­jük vissza a rajthoz. Hátha egyszer megtanulja. BERTA Mihály ■j»Ji jji ! Nagy lelkesedésében egyszerre nyúlt a labdáért a malajziai Csan Peng Szun és Go Liu Jing a bázeli tollaslabda­­világbajnokságon. Vajon melyikük volt a gyorsabb? REUTERS

Next