Nemzeti Sport, 2019. október (117. évfolyam, 267-281. szám)

2019-10-10 / 276. szám

Noha vannak, akik állítják, NEM LESZ BALHÉ SPLITBEN, a helyi rendőr azzal fogadott minket, hogy néhány magyar szurkolót már megvertek a horvátok. PIETSCH TIBOR, PUSZTAI VIOLA (nso) TÖRÖK ATTILA és MEDER ISTVÁN (fotó) I**­ ég az év elején történt. Amikor lehetőségem nyílt az egyik élvonalbeli horvát klub vezetőjével, egyben a Horvát Labda­rúgó-szövetség (HNS) tisztviselő­jével Budapesten interjút készíteni, már akkor mesélt arról, hogy az ok­tóber 10-i, Horvátország-Magyar­­ország Európa-bajnoki selejtezőnek Split lehet a házigazdája. „Még ne vegyék készpénznek, hogy a Hajdúk stadionjában lesz a meccs, de jó esély van rá"- mond­ta, majd sejtelmesen hozzátette, a maga részéről nem bánná, ha mégis inkább Zágráb, esetleg Eszék adna otthont a mérkőzésnek. „Az igazság az, hogy Splitben nem szeretnek minket - tért a lé­nyegre. - Persze, mint Horvátor­szágban mindenütt, Dalmáciában is kedvelik a válogatottat, a világ­­bajnoki ezüstérem megszerzése arrafelé is óriási boldogságot vál­tott ki az emberekből, de... Főleg Splitben és környékén nemcsak a Dinamo Zagrebre, hanem a szövet­ségre is ellenségként tekintenek. Legfőképp azért, mert úgy vélik, a szervezet a Dinamót favorizálja. Ez természetesen nem így van, ám ezt a Hajdúk vezetőivel és szurko­lóival nehéz, sőt lehetetlen meg­értetni. Ezzel is magyarázható, hogy minket nem szívesen látnak Dalmáciában. Én például imádok vitorlázni az Adrián, de tisztában vagyok vele, hogy van egy képze­letbeli határ, amelyet nem lenne szerencsés átlépnem, mert ha kiszúrnának, veszélyben forogna a testi épségem... Megjegyzem, nem csak én vagyok így ezzel, sőt, akadnak nálam nagyobb »célpon­tok« is. Szóval nem zárható ki, hogy ha valóban Splitben lesz a meccs, azt egyes szurkolók arra használják majd fel, hogy balhét csináljanak, és ezzel kárt okozza­nak a horvát szövetségnek. De ne legyen igazam, és telt ház előtt, remek hangulatban győzzük le a magyarokat!" Hónapokig csend honolt, mígnem a Horvát Labdarúgó-szövetség jú­nius 12-én nyilvánosságra hozta, hogy Zlatko Dalic együttese - állí­tólag a szövetségi kapitány kérésé­re - Splitben fogadja a magyarokat. Az nyilván a véletlen műve, hogy a bejelentést napra pontosan négy évvel azt követően tette meg, hogy a horvát válogatott legutóbb a Poljud Stadionban szerepelt. Az Olaszor­szág elleni Európa-bajnoki selejtező nem a végeredményről (1-1) marad emlékezetes, és még csak nem is arról, hogy a mérkőzést zárt kapuk mögött rendezték, hanem arról, hogy valakik a kezdést megelőzően horogkeresztet vájtak a gyepbe. A szabotázst emlegető HNS sietve kért mindenkitől bocsánatot, de a fele­lősségre vonást nem úszta meg: az Európai Labdarúgó-szövetség pont­levonással sújtotta a válogatottat. Még júliusban történt. Amikor a Splittől három és fél órányi kompútra lévő Korculán szó­ba került a budapesti hotelben meg­ejtett beszélgetés, a májustól szep­temberig gyakorlatilag a tengeren élő Ivan helyeslően bólogatott: igen, néhányan jobban teszik, ha messze elkerülik Dalmáciát. A húszas évei végén járó hajós sietett leszögezni, nem a magyarokra gondol, ő spéciel az akkor már a Fehérvár kötelékébe tartozó korábbi Hajduk-csatárt, Fu­­tács Márkot éppúgy kedveli, mint az akkor még a spliti csapatot erősítő Gyurcsó Ádámot. „Amíg meg nem sérültem, én is a Hajdúkban futballoztam, még korosztályos válogatott is voltam - mesélte Ivan. - Hidd el, tudom, hogyan érez a horvát szövetség velünk kapcsolatban. Amit sza­bad a Dinamónak, azt nem sza­bad a Hajdúknak, egyszerűen nem engedik, hogy megnyerjük a bajnokságot. Tizennégy éve már, hogy legutóbb elsők lettünk... A HNS mindenben támogatja a zág­rábiakat, szoros összefonódás van a szövetség és a Dinamo között, maffia az egész. Nem csoda, hogy egyiket jobban utáljuk, mint a má­sikat. A válogatott azért más, még akkor is szeretjük, ha a Dinamó­ban nevelkedetteket preferálják. Hogy várható-e botrány a magya­rok ellen? Noha nem tartozom a kemény maghoz, nem gondolnám, hogy bárkinek is aggódnia kellene. Legfeljebb a VIP-lelátón ülőknek... Persze senkinek sem érdeke, hogy rendzavarás legyen, remélem, nem is lesz. Már csak azért sem, mert tudjuk, mi történik Splitben, ha egyesek balhétól tartanak. Fi­gyeld meg, olyan szigorú bizton­sági intézkedések lesznek, hogy szinte mindenki vigyázzban áll majd végig." Már tegnap történt. Letenyénél azért telt öt percbe az átkelés, mert amíg a magyar határőr csupán egy pillantatos ve­tett a személyazonosságot igazoló dokumentumokra, és már intett is, hogy mehetünk, addig horvát kol­légája mindannyiunk adatait bevitte a rendszerbe, majd a keresztnevek alapján ellenőrizte, hogy azok ül­­nek-e a gépjárműben, akiknek az okmányait a kezében tartja. Becsü­letére váljék, miután meggyőződött arról, hogy valóban Viola, István, At­tila és Tibor foglal helyet a kocsiban, jó utat kívánt. Öt és fél óra múltán, amikor meg­érkeztünk Splitbe, a fizetőkapunál már rendőrautókra lettünk figyel­mesek. Akkor még nem gondoltunk sem­mi rosszra. Hovatovább még akkor sem, ami­kor a stadiontól szűk egy kilométer­re fekvő szállásunkat kerestük. Az utcai bolyongást aztán egy szürke Skoda szakította félbe - három egyenruhás szállt ki belőle. „Segíthetünk valamiben?"-tet­te fel egyikük udvariasan a kérdést, mi pedig elmondtuk, mi járatban vagyunk. „Jöjjenek velünk, tegyék le az autót a stadionhoz közeli őrzött parkolóban, ott biztonságban lesz addig, amíg önök itt tartózkodnak" - hangzott a kissé vészjósló tanács. Egyhamar arra is fény derült, mi­ért kaptuk. „A horvát szurkolók megvertek már ma néhány magyar drukkert, úgyhogy nem ajánlatos magyar rendszámú kocsival körözgetni..." A rendőrök mindenre figyelnek, így Kádár Tamás (balra) és Vida Máté is vigyázó szemek között indult a pálya felé Parkolni csak rendesen, szépen­­ Splitben biztonságba helyezték a kocsikat Labdarúgó Európa-bajnokság Távolról nézve gyönyörű, azonban a spliti stadionban a meccsnapok idején „pokoli" is lehet a hangulat, nem véletlen, hogy a szurkolók csak a kordonokat leküzdve tudnak majd eljutni a helyükre csütörtök este Belügyes belépőt vegyenek! Úgy tűnik, hiába minden erőfeszítés és soha nem lá­tott biztonsági intézkedés, megtörténhet, hogy olyanok is bejutnak a Horvátország- Magyarország találkozóra, akiknek nem lenne joguk rá. Szerda délután az egyik leg­népszerűbb online piactéren két belépőt kínáltak eladásra, méghozzá olyat, amelyekkel a horvát belügyminisztérium tagjai juthatnak be a stadion­ba. A két belépőért 3400 km­­ét (152 ezer forintot) kért az eladó, azonban a hirdetés elég gyorsan lekerült az oldalról. A szervezők szerint minden belépő névre szól, így a be­léptetéskor mindenkinek fel kell mutatnia egy azonosításra alkalmas iratot. Amennyiben a dokumentumon és a belé­pőn szereplő név nem egyezik meg, úgy az illető nem mehet be a stadionba, a belépőjegyét azonnal megsemmisítik, az árát nem térítik meg. T. J. A vége az lett, hogy előbb elkísér­tek bennünket a szállásra, megvár­ták, amíg gyorsan kipakolunk, majd rendőri felvezetést kaptunk az őrzött parkolóig is. Búcsúzóul elhangzott még egy „tipp”: „Ha a meccs napján sétál­ni akarnak a városban, csak saját felelősségükre tegyék, mi nem ajánljuk. Ha mégis bemennek, le­hetőleg ne beszéljenek magyarul. Sok szerencsét!" (A magyar és horvát sajtótájékoz­tatóról a 4-5. oldalon olvashatnak) OLDJ 32 STATISZTIKÁK• TIPPEK • ELEMZÉSEK • ÖTLETEK F­ókuszban: 18 sportág, 76 Keresse iDEN PÉNTE­KEN az újságárusnál!

Next