Nemzeti Sport, 2019. október (117. évfolyam, 282-296. szám)

2019-10-19 / 285. szám

SOMOGYI Zsolt azes hét előtt áll a Ferencváros: szombaton bajnoki az Újpest ellen, szerdán irány Moszkva, csütörtökön Európa-liga-fellépés a CSZKA ellen, vasárnap pedig újabb rangadó az NB I-ben a Mól Fehérvár otthonában. Alighanem jól jött a válogatott meccsek miatti szünet Szerhij Rebrovnak, az FTC vezetőedzőjének, és persze csapatának: testben és lélekben felkészülhettek a három, a Fradi szem­pontjából különböző okokból fontos mérkőzésre. A derbi a presztízs miatt mindig különleges, a hangu­lat a két csapat találkozóin speciális, néha ugyan taszítóan gyűlölködő, de manapság már nagyon megünnepeljük, ha sokan kimennek a stadionba. Erre pedig ez a párosítás még mindig garanciát je­lent. Az biztos, hogy a játékosok mindent megtesz­nek majd, de attól tartok, néhányan a gyepen nem is sejtik, mennyire fontos ez a meccs azoknak, akik a nézőtéren vagy a tévé előtt ülnek... Az elmúlt években az újpestieket irányító szerb szakember, N­e­b­o­­­s­a Vignjevics többször is megzavarta a zöld-fehéreket azzal, hogy - a magyar klubok többségével el­lentétben - nem tíz emberrel védekező csapatot küldött pályára, hanem letámadást rendelt el már a ferencvárosi térfélen, okkal bízva abban, hogy ehhez nincsenek hozzászokva a magyar bajnok­nál - érdekes kérdés tehát,, ki milyen stratégiával készül. Ha csak túlélni, megúszni akarják a vendé­gek a meccset (láttunk ilyet is), nincs sok esélyük. S ha már az esély szóba került: mostanában a két csapat nincs egy súlycsoportban, nem ugyanabban a „térben" léteznek, ahogy az ütközéseknél mond­ják, nem egyenlő testhelyzetből várják a meccset, de a bajnokságnak biztosan nem tenne rosszat, ha az Újpest a korábbiakhoz hasonlóan erősebb lenne. Ami meglepő, az idény előtt talán kevesen hitték, hogy a 9. fordulóban a Mól Fehérvár mezőkövesdi fellépésén a tabella első két helyezettje találkozik, s nem lenne meglepő, ha a fehérvári együttes lenne óvatosabb. A Vidi korábbi játékosa, a Mezőkövesd­­ a látottak szerint - nagyon is rátermett edzője, Kuttor Attila magyar szinten kimondottan élvezetes futballt játszó csapatot épített, és az eddigi legje­lentősebb bajnoki teszt előtt áll: meri-e, képes-e uralni a mérkőzést a listavezető ellen, mint ahogy általában szokta? A szurkolónak - persze ez természetes - a győze­lem a lényeg, de bízzunk benne, ez a szombat két élvezetes, látványos, szórakoztató mérkőzést hoz. MANAPSÁG MÁR NAGYON MEGÜNNEPELJÜK, HA SOKAN KIMENNEK A STADIONBA. PSG: Neymar Ronaldónak mondta el, miért fetreng annyit ONLINE KIADÁSUNKBAN MEGÍRTUK, HOGY A PSG BRAZIL SZTÁRJA SZERINT MIÉRT TÖLT ANNYI IDŐT A GYEPEN FEKVE­ AZ INTERNETES PORTÁ­LUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. pitbusH „Így is sérült állandóan, mi lenne, ha nem fetrengene?" alaves „Akkor ez nem jött be, hiszen öt-hat mér­kőzés, és sérültet jelent. ” FradiBarcalan „Rugdossák rendesen." balt­a­p ! „Azért, mert a Barcelonában szocia­lizálódott. " sí„bal csapott, gondolom, Santost akar­tál írni. " arra bona"? „Nem ismerem ezt a YouTube-csa­­tornát, de a magyarázatából arra következtetek, hogy nem a szellemóriások a célközönsége." VirgulaSZ „A vékonycsontú ember valóban óriási hátrányban van a mai fociban, ahol a test gyakran úgy ütközik testtel, hogy a csontok csattannak ösz­­sze. Például Busquets is vékony, de nem vékony­csontú. Neymar az, de nagyon gyors és nagyon lab­daügyes, emellett a játékintelligenciája is hatalmas. Ezért világsztár, de az alkati adottságai behatárolják a lehetőségeit, amit ő így kompenzál. Teljesen reá­lis, amit Ronald mond róla. Ha megnézitek az '53- as angol-magyart, láthatjátok, hogy körülbelül a 35. percben volt az első test test elleni ütközés, tehát teljesen más volt a foci, amiben Neymar még jobban villogott volna.” HB. | ÍW9.tC 17 Í& S6 | ***** 2019.1C 17 1*21 2019. október 19., szombat nemzetisport M ff Jg gPM|­H JUI fi..Mm e­ lőször azt gondoltam, leírom tizenkilencszer egy­más után, hogy Simone Biles, és lemérem, meny­nyi időmbe telik elolvasni. Nyugodjanak meg, vé­gül jobb belátásra bírtam magam, úgyhogy egyáltalán nem fogom leírni tizenkilencszer Simone Biles nevét, és nem is fogom lemérni, mennyi időmbe telik elolvasni. Pedig hatásos kezdés lett volna, mert bizonyára sokan hallottak és olvastak az elmúlt napokban az amerikai szertornászzseni újabb fantasztikus rekorddöntéssel párosuló világbajnoki szerepléséről, vagyis arról, hogy immár tizenkilenc világbajnoki címből áll a gyűjtemé­nye - bár úgy sejtem, talán nem elegen. Szóval, Simone Biles a múlt vasárnap véget ért stuttgarti világbajnokságon újra megmutatta a hátát a komplett női tornászmezőnynek, és ahogy 2013 óta jóformán mindig, ez a megmutatás ezúttal is a teljes verseny idejére szólt. Kezdésnek, aperitifként az ame­rikai válogatottal megnyerte a női csapatversenyt - a siker futószalagon jött, mondhatni, rendelésre, noha ebben a versenyszámban a leginkább kiszolgáltatott a Biles formátumú éltornász, hiszen hiába hozza a ma­ximumot, ha a másik négy kollegina itt-ott ront, oda az aranyérem. Biles viszont eddig még sosem csalat­kozott társaiban, hiszen felnőttpályafutása valamennyi világversenyén megszerezték a csapataranyat - csu­pán azért van ebből a versenyszámból eggyel kevesebb első helye, mint a legnagyobb truvájnak számító egyéni összetettbeli győzelemből, mert a 2013-as antwerpe­ni vb-n a csapatviadal nem szerepelt a programban, ahogy egyébként 2005 óta egyetlen olimpiát követő évben rendezett világbajnokságon sem. Az amerikai­ak újabb, megszakítás nélküli ötödik női csapatsikere egyébként meg inkább amiatt szájtátós teljesítmény, hogy miközben rácsodálkozunk a pazar és minőségi utánpótlásképzésükre, azt is tudjuk, hogy a közelmúlt­ban minden idők legmocskosabb és bőven 18-as kari­kás szexuális zaklatási ügyének részleteitől szennye­ződött be (amelyben a legsúlyosabb büntetési tétel 175 év letöltendő börtönbüntetés volt), s amelynek csak az utórengéseitől úgy a földbe kellett volna állnia az észak-amerikai ország komplett tornasportjának, mint Bilesnak bármelyik gyakorlata végén. Biles, aki maga is áldozata volt az egyébként a tornán túl sok más sportágra is kiterjedő ügynek, a csapatarany után immár ötödször elhódította a főfogásnak tartott egyéni összetett első helyét - nemhogy ennyiszer, még négyszer sem tudta ezt korábban „utánacsinálni" senki, már ha élhetünk ezzel az időbeli képzavarral. Majd zárás­képp következett az - ismét csak szokásosnak nevezhető - desszert, benne három szergyőzelemmel. A lehetséges négyből. A 22 esztendős klasszis, mint 2013 óta mindig, ezúttal is első lett talajon, a tavalyi vb után címet védett ugrásban, és 2015 után újra, összességében már harmad­szor győzni tudott gerendán. Egyedül a felemás korláttal akad némi nézetkülönbsége, vagy ahogy mifelénk mond­ják a labdarúgóklubok vezetői, nem egyezik a sportágról alkotott filozófiájuk. Ez a gyakorlatban mondjuk úgy nyil­vánul meg, hogy az egy éve Dohában nyert vb-ezüstjéhez képest ezúttal be kellett érnie a szerenkénti finálé ötödik helyével. Mindenesetre látva a stuttgarti 6/5-ös győzelmi mutatóját, riválisainak lassan bele kell nyugodniuk abba, hogy a tokiói olimpián sem lesz mellette sok keresniva­lójuk, s tényleg csak abban bízhat a tornásztársadalom, hogy az apró termetű, mindössze 12 centiméter magas óriás a sikerektől eltelve és az érmektől jóllakottan majd valóban szögre akasztja a tornadresszét a 2020-as ötka­rikás játékok után, ahogy tervezi.­­ AZT MÁR CSAK EGÉSZEN HALKAN MONDOM, HOGY HA BILES AZ ELKÖVETKEZŐ ALIG EGY ÉV ALATT BRUTÁLISAN RÁFEKÜDNE A FELEMÁS KORLÁTRA, AKKOR......... Mondjuk ha most tenné meg, akkor sem érhetné szó a háztetejét. 19 világbajnoki címe van (oké, neki volt szerencséje oly korban élni e földön, amikor az olimpiai esztendőket kivéve évedként rendezték meg a világbajnokságokat), ami jelenleg éppen héttel több, mint az örökrangsorban második helyre szoruló ukrán Vitalij Scserbóé, és összéremszámban (25) is mindenkinél jobban áll. Olimpián eddig csak egyszer szerepelt, Rio de Janeiróban, akkor négy első hely­­lyel tette le a névjegyét, ha Tokióban ugyanezt hozza, minden idők harmadik legsikeresebb olimpiai szer­tornásza lehet. Ha a stuttgarti formáját tudná tarta­ni, aranyszámban utolérné a szovjet-orosz sportági nagyasszony Larisza Latinyinát, aki kilenc arannyal és összesen 18 éremmel a sporttörténelem legered­ményesebb női olimpikonja. És azt már csak egészen halkan, „suttogó betűkkel” írva mondom, hogy ha Biles az elkövetkező alig egy év alatt keményen ráfe­küdne a felemás korlátra, akkor... És akkor itt végre helyben is lennénk. Mert Simone Biles a sporttörténelmet szinte döntőről döntőre újraíró teljesítménye kapcsán hiába hemzsegnek a különféle adatok, rekordok és információk, az ember inkább a kibicsaklott időérzékével próbálna kezdeni valamit. Az amerikai lány még csak 22 esztendős, és még az­zal együtt is csupán hét esztendeje van ott kandírozott cseresznyeként a világelit krémjének tetején, hogy a 2017-es esztendőt cakkpakk kivette alkotói szabad­ságként. Ehhez képest ez az időszak (ami még annyi sincs, mint elsős becsengetéstől a nyolcadikos balla­gásig) több évtized hosszúságúnak tűnik. Valahogy úgy, mint Phelps első és utolsó olimpiai aranyérme között eltelt 12 esztendő, ami megélve hosszabbnak tetszett az Árpádok uralkodásánál, vagy mint Usain Bolt 100- on és 200-on mindent vivő korszaka (rendben, a 2011- es vb-n kizárták a százas fináléban) a pekingi és a riói olimpia közötti nyolc (!) évben, vagy az örök időktől fogva fennállónak érzett triumvirátus (Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovics) a férfiteniszben, ami valójában jó, ha egy évtizede uralkodik. És a sor hosz­­szan sorolható lenne Messi és Cristiano Ronaldo kettős királyságával, Hosszú Katinka „múlt században kez­dődő" versenyforradalmával. Miközben meg az igazán régi történetek ijesztően mainak hatnak. Az érettségi bankett vagy a végtelenségig halogatott szigorlat, az első Pearl Jam-album, John Travolta és Um­a Thurman mezítlábas tánca, „szeptember tizenegy”, Görbicz első válogatott tornája, Tom Brady kölyökképe, Vince Carter tényleg előző évezredes zsákolása, Egerszegi három barcelonai bajnoki címe (igen, az volt az az olimpia, amelyiken az üzbég Okszana Csuszovityina először vett részt, és jövőre, 15 évesen nekivág a nyolcadiknak is) - mintha tegnap történtek volna. És mire ezt az egészet át- és feldolgozzuk ma­gunkban, elfáradunk. Meg elbizonytalanodunk. Hogy akkor most tulajdonképpen mi mennyi ideig is tart va­lójában. És nagy szerencse, hogy egy véletlen folytán éppen ekkor gabalyodunk bele a Qubit elnevezésű ol­dalon egy tavaly novemberi írásba (a szerzője a kiváló Dippold Ádám), aki Carlo Rovelli olasz elméleti fizikus tavaly ősz óta magyarul is olvasható könyvéről, Az idő rendjéről írt ismertetőt, amelyből kiderül, hogy ez a Rovelli úgy véli, az idő, nos, az idő, valójában nem is létezik. „Az pedig, amit az idő múlásaként érzékelünk, nem egy univerzális, valós folyamat, még kevésbé valamiféle rajtunk kívül álló idea, csak egyfajta mód, ahogy megpróbáljuk ma­gyarázni a hétköznapi tapaszta­latainkat”. Simone Biles neve egy­más után tizenkilencszer leírva 246 karaktert tesz ki szóközökkel együtt, ami hétköznapi reggeli­­zős tempóban 12.72 má­sodperc alatt olvasható el - ez egyébként négy századdal kevesebb, mint Siska Xénia 1984-ben fel­állított országos csúcsa 100 gáton. Idő van TENISZCSÁRDÁS Egyet jobbra, egyet balra - így ropta Kiki Bertens a moszkvai kemény pályás WTA-torna negyeddöntő­jében. Ám a meccs végén bizonyosan nem volt kedve táncolni a holland hölgy­nek, ugyanis Babos Tímea párospartnere, a francia Kristina Mladenovic három játszmában legyőzte.

Next