Nemzeti Sport, 2019. november (117. évfolyam, 311-325. szám)
2019-11-26 / 321. szám
BOBORY Balázs tór Fehérvárnál megszakadt az a hagyomány, hogy a csapatot bajnoki címig vezető edzőtől a szezon végén el kell köszönni, hiszen a harmadik aranyérem kovácsa, Marko Nikolics még majd’ másfél idényt a piros-kékek kispadján tölthetett az elsőség megszerzése után, s nem is volt eredménytelen az időszak, hiszen tavaly ősszel az Európa-liga csoportkörében vitézkedett az együttes. Akkor még lehetett a kettős terhelésre fogni, hogy a „Vidi” közben itthon a keret összetételének erősségéhez képest visszafogott, esetenként nézhetetlen teljesítményt nyújt. Bár EBBEN a tavasszal már csak A HELYZETBEN emlék volt az európai KIVÁLÓ menetelés, a Ferencvá-VÁLASZTÁSNAK is lekörözte a fehérvá-TŰNIK CARRILLO.riakat's nemcsak eredményességben, hanem látványban, szórakoztatásban is, amely nem utolsó szempont akkor, ha ezrek váltanak belépőt egy-egy mérkőzésre. A „szenvedős" Nikolics-féle futball erre az idényre is maradt, a szerb mester talán túlságosan ragaszkodott a taktikai hadrendhez, bizonyos játékosokhoz, illetve talán el is fáradt a kapcsolat a mester és a keret tagjai között. Igen, megérett az idő a váltásra egy olyan lehetőségekkel bíró klub életében, mint a Mór Fehérvár. Miközben hétfőn Nikolics talán éppen az irodáját ürítette ki, a klub máris bejelentette az utódot, mégpedig Joan Carrillót, aki 2015-ben utcahosszal nyerte meg a bajnokságot a csapattal, majd máig ismeretlen okokból nem tudott megegyezni a vezetőséggel, és távozott. Pedig a spanyol szakember abban az idényben visszalopott valamit a játékból a Sóstói Stadionba a portugál José Gomes tömegpusztító fegyverként ható sótlan antifutballja után, ráadásul ez még eredményességgel is párosult, éppen ezért volt érhetetlen, miért kellett mennie. Úgy tetszik, az elmúlt négy esztendőben behegedtek a sebek, sikerült túllépni sérelmeken edzőnek, vezetőnek, tulajdonosnak egyaránt. A Fehérvár "olyan helyzetbe lavírozta magá - és most nem a bajnoki tabellán elfoglalt helyezésére, hátrányára gondolok amely után lépni kellett, és ebben a helyzetben kiváló választásnak tűnik Carrillo, aki már megmutatta, hogy egészen más filozófia mentén is lehet sikeres egy csapat a modern futballban. Ami biztos: a jelenlegi állomány semmivel sem rosszabb, mint a négy évvel ezelőtti volt, sőt talán mélyebb is a keret, persze nagy kérdés, hogy egyik napról a másikra képes lesz-e megújulni a jelenleg fajultnak, időnként motiválatlannak tetsző társaság. Az is igaz, hogy Carrillo temperamentuma is egészen más, mint elődjéé volt, és a hevesebb, valószínűleg pozitívabb szemlélet akár jótékony hatással is lehet az öltözőre - a bajnoki versenyfutás pedig sokkal élesebb lehet, mint azt akár egy nappal ezelőtt gondoltuk. VÁLTÁS A MOL FEHÉRVÁR FUTBALLCSAPATÁNÁL MARKO NIKOLCS HELYETT A KORÁBBAN MÁR OTT DOLGOZÓ JOAN CARRILLO LETT A VEZETŐEDZŐ. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Prfu „Ez már hetek óta várható volt. A csapatnál a 7-8. forduló után megszakad valami. Az egész csapat motiválatlan volt már több hete. Egyetértek, hogy most kellett lépni. De attól tartok, a Fradi már behozhatatlan előnyre tett szert.A csapatbasz „a magam részéről előbb rúgtam volna ki a komplett keretet, mint ezt az edzőt. Metoresz .Ennek a mostani garnitúrának nem volt játéka. Nehéz lesz utolérni a Fradit, hogy Carrillónak sem lesz könnyű, az biztos, de a váltásra mindenképpen szükség volt." Tempa,így lehet megbuktatni egy edzőt. Tavaly még szárnyalt vele a Vidi, most úgy döntöttek elsősorban a játékosok, hogy valamiért elég belőle. Lehet, hogy Nikolics be akart keményíteni, és ez néhány játékosnak nem tetszett." magicall magyars „Nem mondom, hogy örülök Carrillónak, mert szerintem a leves felmelegítve már nem lesz ugyanaz. De lehet, jobb megoldás, mint a további munka Nikoliccsal. Emberileg viszont sajnálom Markát. Továbbra is jó edzőnek tartom, ám láthatóan már nem tudott volna javítani a csapat teljesítményén." Fehérvár: távozik Marko Nikolics vezetőedző - hivatalos 2019. november 26., kedd nenneitsport om először adom a fenti címet írásomnak, higygyék el, nem a fantáziátlanságom teszi, leginkább az, hogy meglehetősen régóta a szavak és nem a tettek uralják a magyar labdarúgást. Ahogy mondani szoktam, verbális futballban világbajnokok vagyunk. Többszörös címvédők. Mielőtt folytatnám, leszögezem, nincs bennem semmi indulat a válogatottal kapcsolatban, a helyzetet meglehetősen egyszerűnek látom, most éppen a Wales elleni kudarc kapcsán. Ennyit tudunk - ez meggyőződésem, ami persze nem tántorít el attól, hogy esetről esetre, meccsről meccsre drukkoljak, reménykedjek. De álmodozni nem vagyok hajlandó. A gondom az, hogy az érdekeltek meccs utáni véleménye nem állásfoglalás, hanem egymás utáni szavak összege. A hétköznapi logikának ellentmondó (ál)érvelések. Ha mégis előjön belőlem némi indulat, az csak azért van, mert a szavakat legalább annyira tisztelem, mint az igazi futballt. Példáim vannak, jöjjön néhány mutatóba! Baráth centerhalf magától értetődően kezdte azzal a mondandóját, hogy „több volt a meccsben". Már miért lett volna több, éppen annyit tartalmazott, amennyit láttunk. A szóban forgó cardiffi estén ennyire futotta, a produkció látható volt és mérhető (lásd: eredmény). Azt is mondja Baráth - érvként persze -, hogy „a mi hibáink is kellettek a gólhoz”, ami szintén semmitmondás, hiszen ugyan miért lehetne mentség maga a tény, a kijelentés még magyarázatnak is kevés. A kedvencem azonban az, hogy „ha odatesszük magunkat, sikerülhet”, mármint az Európa-bajnokságon való részvétel, itt a legátlátszóbb a semmi, hiszen a visszakérdezéshez nem kell érettségi: „Uraim, most miért nem »tették oda« magukat?” Egyedül Sallai Roland szavai szolgálnak magyarázatul, a Freiburg szépreményű futballistája rezignáltan állapította meg: „Öt pontos passzunk nem volt." De megyek tovább. Kovács István megengedhetetlennek tartotta, hogy egy ilyen fontos meccset „le tudtak hozni" két sárga lappal. Hát... Ha azt veszem, hogy a júniusi Bajnokok Ligája-döntőn (Liverpool-Tottenham) egyetlen sárga lapot sem osztott ki Damir Skomina játékvezető, erősen kérdéses az érvelés, feltéve persze, hogy elfogadjuk, egy BL-döntő van olyan jelentős meccs, mint a mi Eb-selejtezőnk. Ha a harcosságot kéri vele számon a fehérvári ifjú, úgy-ahogy rendben van, ám én arra is emlékszem, milyen keményen tiportak visszatérően a „fiúk” az éppen útjukba kerülő Achilles-inakra, például Kovács Ethan Ampaduval találkozva. Visszatérve arra, hogy nincs értelme dühöngeni, annyit tudunk, amennyit látunk, tudom, hogy a mi kis játékosaink ezt találják a legsértőbbnek. Pedig Rossi kapitány sokkal keményebben fogalmazott nálam. Arról beszélt, hogy a képességekkel van a baj, s ezzel reménytelenebb képet fest, mint én. A képesség ugyanis lehetőség, az öröklött adottságok mentén érhető nyomon, ha ez hiányzik, megette a fene az egészet. A tudás viszont tanulás eredménye, kulcsszerepben a szorgalommal. Lehetőség, tanulás, szorgalom - őket összekapcsolva juthatunk valamire. Nem én mondom, a pedagógia hozzáértői. Meggyőződésem, hogy a 2016-os franciaországi Ebszereplés legalább annyit ártott a magyar futballnak, mint használt. Nekünk (és többes szám első személyben fogalmazok, mert nem kenyerem a „mi” győztünk, „ők" kikaptak alapállás) már a kijutás is hatalmas eredmény volt, elsöpörte még azt is, hogy a nyolcaddöntőben pályán sem voltunk a belgák ellen. De csoportelsők lettünk, ezt senki sem veszi el tőlünk. " A GONDOM AZ, HOGY AZ ÉRDEKELTEK WALESI MECCS UTÁNI VÉLEMÉNYE NEM ÁLLÁSFOGLALÁS, HANEM EGYMÁS UTÁNI SZAVAK ÖSSZEGE. A HÉTKÖZNAPI LOGIKÁNAK ELLENTMONDÓ (ÁL)ÉRVELÉSEK. Akkor még ott volt a válogatottban Gera Zoltán, Juhász Roland és Király Gábor - tettek ők annyit az asztalra játékosként és (sport)emberként, hogy a tekintélyük megkérdőjelezhetetlen legyen, ők pedig tudták, milyen kivételes esemény, hogy Európa-bajnokságon szerepelhet a magyar válogatott. Igazi parancsnokok voltak, karszalagon innen és túl. Kiesésükkel nincs látható, a képernyőn át is érezhető kisugárzású egyénisége az együttesnek. Azok közé tartozom, akik elfogadják Dzsudzsák Balázst úgy, ahogy van (nem várom, hogy az emberiség hozzám igazodjon), az ő élete, az ő sorsa, ám azért nem a legjobb jel, hogy csapatkapitányként az utolsó helyre szavazták be a drukkerek a Wales elleni meccs után. Hogy volt benne indulat, keserűség is? Miért ne lett volna, a drukkernek szíve joga az érzelmek legszélesebb skáláján szörfözni. Akkor pedig, ha nincs az a játékos, aki ne szajkózná visszatérően, hogy milyen csodásak az őket a lelátóról támogatók, illendő komolyan venni az indulataikat is. Nem elnézést kell kérni tőlük, hanem komolyan venni őket. Jut eszembe, nagyot fordult a világ, hiszen mostanság rendre a futballban szereplők udvarolnak a közönségnek, gyerekkoromban ez fordítva volt: a föld felett jártunk, ha valamelyik válogatott futballista visszaköszönt, ha ráköszöntünk az utcán, persze hogy ismeretlenül. Szóval az Eb 2016-ban... Hogy miért nem tett jót... Az index.hu honlapon olvastam egy kitűnő elemzést a francia válogatottról (aktuális világbajnok, már Eb-résztvevő), benne Didier Deschamps véleményét: „A rizikó az, hogy amíg a játékosok feje a csillagok között van, elkezdenek rosszabbul dolgozni, kevésbé megkérdőjelezni magukat, kevesebb erőfeszítést tenni... Aztán a valóság utoléri őket. Én is megéltem, az én dolgom lesz, hogy az eufóriából kijöjjünk.” Nem tudom, melyik franciaországi „hősünk” mit hitt el magáról, sejtésem szerint többen is többet a kelleténél, ám fontosabb, hogy a jelenség nem egyedi a magyar sportban. Vízilabdában a tokiói olimpiai bajnoki címünk (1960) után legközelebb 1973-ban nyertünk világversenyt (vb-cím), a montreali olimpiai arany (1976) és a jönköpingi Eb első helyét (1977) követően pedig 1997-ben Sevillában (Eb: 1.). Az okok között szerepelt, hogy a klasszisok utódai előbb vették át az életformájukat, élvezték a rájuk is hulló fényt, mint a hozzáállásukat, szorgalmukat. Meglehet, azt hitte mindenki magasabb futballkörökben, hogy az Európa-bajnoki eufória (végeredményben: 13. hely) a türelmet erősíti és nem a bizakodást. Rossi kapitány azt is mondja, ha van olyan, aki úgy gondolja, hogy nélküle többre menne a csapat, csak tessék... Nos, nem gondolok semmit, én arra vagyok kíváncsi, vele mire megyünk, legfeljebb az jut eszembe, hogy felesleges a látványosság a dumához (főként azt követően, hogy megerősítették tisztében), nekem még az is sok, hogy nem győzte hangsúlyozni: mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, neki is. Szép gondolat, de nincs igazi tartalma, hiszen természetes, hogy az embernek eleget kell tennie a kötelezettségeinek, a felelősség pedig akkor jön elő, ha valaki nem teszi meg. Így aztán, ha egyáltalán szóba kerül, szóba hozzák a felelősséget, az lenne a lényeg, ki milyen kötelmét rúgta föl, milyen normát szegett meg. A közösségi médiát is segítségül hívta Marco Rossi, ott is közzétette, hogy felteszi a kezét..Természetesen nem hiányoztak a hozzászólások, az egyiket engedelmükkel idézem: „Az lenne az őszinte megbánásra a korrekt és hihető gesztus, ha az évről évre, újra és újra becsapott, megalázott szurkolókkal szemben a következő hazai válogatott meccs ingyen lenne, sőt a meccs pénzét az egész bagázs, Rossitól a játékosokig mindenki felajánlaná jótékony célra, és az átadást érő egyenes adásban közvetítené az MA Sport!!! Na, akkor megbocsátható lenne ez a szereplés! Addig csakT - duma, duma és duma. Őszinte és szívhez szóló tettek kövessék, ha már a foci nem megy!" Ennél jobb zárszóval én sem szolgálhatok, legfeljebb azt teszem hozzá, hogy remélem, a nyilatkozók nem gondolják komolyan, amivel elhalmoznak, ha engem be akarnak húzni a csőbe, rendben, de magukat ne csapják be! Ha kérhetem, MALONYAI Péter A duma árad Egykori elnökükre, az olimpiai bajnok vízilabdázóra, Szívós Istvánra emlékeztek a fradisták a Groupama Arénában a Ferencváros-Zalaegerszeg futballmeccs előtt, akinek a búcsúztatása ma 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. TUMBÁSZ HÉDI inam.* tmétee wm Wt.SIWtalSNtal lackv&vü X . SZÍVÓS ISTVÁN DR. SZÍVÓS ISTVÁN'