Nemzeti Sport, 2020. szeptember (118. évfolyam, 230-244. szám)

2020-09-12 / 241. szám

nemig sport 2020. szeptember 12., szombat ­ A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA ★ SOMOGYI ZSOLT értékelte a mérkőzést A sztorit minden futballszurko­­ló ismeri. Az elmúlt napokban róka koronavírus irányított Pak­son, több mint egy hete, múlt csü­törtökön edzettek utoljára a tolnaiak - és mert az első és a második csa­patból is rengeteg játékosnak pozi­tív lett a tesztje, a klub elhalasztotta volna a mérkőzést, amibe a Ferenc­város nem egyezett bele. A meg­fogyatkozott ellenfél kapcsán arra talán még Szerhij Rebrov sem szá­mított, hogy ez a meccs már a 25. másodpercben lényegében eldőlt: fél perc sem telt el, amikor Tok­mac Nguen megszerezte a vezetést a házigazdának, „válaszképpen" a frusztrált Böde Dániel - aki amúgy vastapsot kapott a ferencvárosi szurkolóktól - jókorát rúgott Abra­ham Frimpongba. A gyengén futballozó vendégek jelentősen megkönnyítették a baj­nok dolgát ezen az estén, s ha már így alakult, a ferencvárosi játéko­sok megpróbálták annyira élvezni a mérkőzést, amennyire csak lehet: cseleztek, kényszerítőztek, igyekez­tek minél több akcióval, lövéssel és persze góllal kiszolgálni a közönsé­get. Tokmac Nguen a paksiak soka­dik hibáját kihasználva már az első félidőben mesterhármast ért el.. A második félidő pontosan úgy kez­dődött, ahogy az első, igaz, ekkor egy teljes perc eltelt a ferencvárosi gólig, és innentől végképp csak a gólkülönbség volt kérdéses. Szélpál Norbert meg­gondolatlansága miatt (szegény em­­ bert az ág is húzza) a második félidő nagy részét emberhátrányban kellett túlélniük a vendégeknek, akik 4-4-1- es hadrendben próbálták lelassítani a Fradit. Az előzmények tudatában nem volt meglepő, hogy a mérkőzés így ala­kult - szakmai értéke nem sok lehetett a találkozónak, hacsak az nem, hogy az FTC „élesben" is edzett egy jót a horvá­­tok elleni összecsapás előtt. Tokmac NGUEN a Ferencváros csatára az M4 Sportnak Múlt héten csütörtökön edzettünk legutóbb, a mérkőzés napján járt le a karanténidőszak, eljöttünk játszani, ez van, ezt el kell felejteni. Nem tudom, for­dított esetben a Ferencvárosnak pályára kellett volna-e lépnie... BÖDE Dániel a Paks csatára az M4 Sportnak -be Qt c' E 2 ★★Habkönnyű siker A Ferencváros a koronavírus-fertőzéstől gyengített Paks ellen Tokmac Nguen MESTERHÁRMASÁVAL és Franck Boli két góljával győzött. 1­1. perc: Laidouni támadt le a félpályánál, egy érintésből estében­­ vágta előre a labdát, amellyel Nguen törhetett kapura, tizenkét mé­■ tőrt vezette, majd a tizenhatoshoz érve középről, a becsúszó Szélpál­y Norbert lábai között a kapu jobb alsó sarkába gurította. 1-0 20. perc: Somália passzolt a védők mögé kerülő Heisterhez, ő a bal­­ oldalról laposan tette tovább a labdát a középen érkező Nguennek,­­ aki az indokolatlanul lest reklamáló Szabó Jánosról leválva három­­ méterről jobbal a kapu közepébe emelt. 2-0 . 28. perc: A középhátvéd posztján helyezkedő Windecker könnyelmű I volt, Nguen megszerezte tőle a labdát, eltolta Szélpál mellett, majd I 18 méterről jobbal - Rácz Gergő mozgásával ellentétes irányba - a ■ kapu jobb alsó sarkába lőtt. 3- 0 || 47. perc: Haratin passzolt a jobb oldalon felfutó Lovrencsics Gergő- I höz, aki egy igazítás után középre ívelte a labdát, Boli az öt és feles-­­ ről jobbal a kapu közepébe lőtt. 4- 0 . 63. perc: A félpályánál Baturina iramodott volna meg a labdával, ám­­ a becsúszó Szélpál Norbert rátartott a jobb lábára, s buktatta. A pak-­i­­si védő sárga lapot kapott szabálytalanságáért, s mivel volt már neki Bil egy, a kiállítás sorsára jutott. H 90+2. perc: Boli tört be a tizenhatoson belülre, miután Bognár Ist­vántól visszapattant hozzá a labda, az ötös bal oldali sarkához érve estében okosan lőtt jobb lábbal a kapu bal oldalába. d­Iff Ifi GROUPAMA ARÉNA DS 1­­ 7021 NÉZŐ_____________mkrnmnM FERENCVÁROS:1-4-2-3-1 _______________________Dibusz 0 ......._..Lovrencsics G. 6. Haratin 6. Frimpong 6. Heister 6 Laidouni 6. Somália 6______________ Isael 6, Nguen 8, Varga R . Boli 7 CSERE: Isael helyett Sigér (4) a szünetben, Lovrencsics G. helyett Baturina (-) a 62.. Nguen helyett Zubkov (-) a 68. percben _1........._.................... Rácz G. 5 .._............................. Vas G. 5, Szélpál N. 5-2.3, Lorentz 5, Szabó J. 5 Windecker 5, Balogh B. 5............................... ......Haraszti 5. Bognár I. 5. Szakály D. 5..................... Böde 5 CSERE: Haraszti helyett Szendrei Á. (5) az 55., Vas G. helyett Görög (-) a 82., Szakály D. helyett Debreceni Á. (-) a 89. percben Gólszerző: Nguen (1-0) az 1., Nguen (2-0) a 20., Nguen (3-0) a 28., Boli (4-0) a 47., Boli (5-0) a 90+2. percben Sárga lap: Böde (Frimpong megrúgásáért) a 3., Haraszti (reklamálásért) a 38., Szélpál N. (Laidouni buktatásáért) az 51. percben Kiállítva: Szélpál N. a 63. Játékvezető: Andó-Szabó Sándor 9 - Engedte a kemény játékot, s amikor kellett, laphoz nyúlt. Jogosan állította ki Szélpál Norbertet, partjelzői pedig rendre kisegítet­ték a leshelyzetek megítélésénél Partjelzők: Búzás Balázs, Georgiou Theodoros Alapvonali partjelzők: Pillék Ádám, Zierkelbach Péter Dinamo Zagreb: negatív teszteredményeit A Dinamo Zagreb közleményt adott ki péntek délután, tudatva, hogy az UEFA előírásainak megfelelően a keret összes tagján elvégezték a koronavírustesztet, és valamennyi negatív lett. Pánikra az adott okot, hogy a napokban a keretből egy meg nem nevezett játékosnak pozitív lett a tesztje, őt elkülönítették. A csütörtökön elvégzett teszteket va­sárnap megismétlik, a Dinamo Zagreb küldöttsége kedden indul Bu­dapestre, hogy szerdán 19 órától a Bajnokok Ligája harmadik selejte­zőkörében a Ferencvárossal mérkőzzön. B. B. ÍGY OSZTÁLYOZZA A JÁTÉKOSOKAT A nemzeti­ sport 10 extraklasszis, nemzetközi összevetésben is kimagasló teljesítmény 5-0 Pályafutásom első mesterhár­masát szereztem a felnőttfut­­ballban, örülök neki, de most már a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőre figyelek. Tudom, hogy a paksiak gondokkal küz­denek, köszönjük nekik, hogy kiálltak eme a mérkőzést. Az új idényben a legjobb formában lévő ferencváro­si játékos ezen a mérkő­zésen is csapata erőssége volt. Sokat futott, rengeteg akcióban vállalt szerepet, fél perc sem telt el, amikor megszerezte a vezetést, meghatározva a mérkő­zés összképét. A körülmé­nyektől függetlenül három gólt szerezni kevesebb mint harminc perc alatt nagy­szerű teljesít­mény - bár a Dinamo Zagreb el­len menne ennyire jól neki! A 4. FORDULÓ TOVÁBBI MŰSORA Szeptember 13., vasárnap Újpest-Kisvárda** 15.00 MTK Budapest-Zalaegerszeg* 17.30 Élő közvetítés: *M4 Sport, **M4 Sport* NGUEN az FTC támadója 9 876543210 klasszisteljesítmény válogatott kiemelkedő az átlagost valamivel közepes, a mezőnyjátékban súlyos hibákat gyakorlatilag kiállítás miatt érdemi védenivaló forma játék meghaladó jó átlagos alig részt vállaló elkövető és durván értékelhetetlen harminc percnél nélküli kapus, teljesítmény, teljesítmény labdarúgó játszó futballista produktum kevesebb játék kezdőként harminc különlegességek percnél kevesebbet nélkül játszó mezőnyjátékos (-) harminc percnél kevesebb játékidőt kapó csere A ferencvárosiak mosolygóson ünnepelhették Tokmac Nguent, aki a Paks elleni mérkőzésen is remekül futballozott, mesterhármast ért el fotó: Dömötör csaba Tokmac 1 Ferencváros 3 2 1-8-2+67 2 Puskás Akadémia 2 2 - - 6-2 +4 6 3 Mór Fehérvár FC 3 1 2 - 8-5 +3­5 6 MTK Budapest 312-5-3-23 5. Diósgyőri VTK 2 11-3-2+16 6 Újpest FC 3 1115-504 1 Mezőkövesd Zsóry 31114-404 8. Budafoki MTE 3 1114-6­ 2 4 2. Kisvárda Master Good 3 1-23-6-33 10 ZTiFC 3 - 2 15-6 -1 2 11. PaksiFC 4 - 1 3 3-10 -7 1 '2 Budapest Honvéd 2-5 -5 i tő 5: PC iS <-o Szerhij REBROV az FTC vezetőedzője A BL-MECCS MÁR MÁSIK SZTORI LESZ Lehet-e következtetni bármire a jövő heti, Dina­mo Zagreb elleni Bl- selejtező kapcsán? Az teljesen más sztori lesz! Természetesen minden­­ ki tudja, hogy jövő héten milyen fontos mérkőzés vár ránk, de most csak a Paks elleni összecsapásra kon­centráltunk. Annak tudatában, hogy az ellenfél nyolc napig nem edzhetett a vírus felbukkanása miatt, mi­lyen szakmai értéke van ennek a találkozónak? Nem tudom, ki döntötte el, hogy ezt a mérkőzést meg kell rendezni, én a saját feladatomra, a saját csapa­tomra koncentráltam. Számunkra minden meccs fon­tos, ez is az volt, komolyan is vettük. Van-e a mostani bajnoki mérkőzéssel kapcso­latban bármiféle hiányérzete? Nem kétséges, hogy az első percben szerzett gól ha­talmas segítséget adott nekünk. A játékosokban meg­volt a kellő motiváció és a koncentráció, ennek lehet örülni. A második félidőt is góllal kezdtük, de kicsit más meccs vette kezdetét, amikor az ellenfél meg­fogyatkozott. Természetesen figyelemmel követjük a Dinamo szombati, Hajduk Split elleni össze­csapását, és szeretnénk jól szerepelni a szerdai találkozón. Túl vannak rajta... így alakult. Azért szeretnék gratulálni a Ferencváros­nak a Celtic legyőzéséhez, az ellenünk elért eredmé­nyéhez, és mindannyian sok sikert kívánunk a jövő szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőre! Hogyan lehet szakmailag értékelni ezt az össze­csapást paksi szempontból? Miután nyolc napig nem edzettünk, számítottam ama, hogy a mérkőzés végén lesznek hibáink, elfáradunk, elfogyunk, de arra azért nem gondoltam, hogy már az első percben szervezetlenek, pontatlanok leszünk. A második félidőt sem kezdték sokkal jobban. Sajnos nem, de ebben nyilván közrejátszott az is, hogy addigra a Ferencváros jelentős előnyre tett szert. Ez ilyen este volt, amikor a kispadon ülő egyik fiatal játékost kérdeztem, azt mondta, nézőként sem járt még soha ebben az arénában, most viszont pá­lyára lépett. Ha a legjobb csapatunkkal állunk fel, a Fradi akkor is gyorsabb lett volna. Egyelőre nem so­kat tudunk a folytatásról, akik ezen a meccsen pályá­ra léptek, azoknak éjfélkor ért véget a karantén, újabb két hét lesz megújítani a sportorvosit, szóval nem nagyon tudjuk, hogyan ál­lunk fel a következő mérkőzésen. ESZTERMÁJER Gábor a Paks vezetőedzője Labdarúgás 131

Next