Nemzeti Sport, 2020. szeptember (118. évfolyam, 245-259. szám)

2020-09-28 / 257. szám

nemzetmport 2020. szeptember 28., hétfő S­zületésnapi rangadóra készül­tek a gyirmótiak: pénteken volt öt éve, hogy átadták az Alcufer Stadiont, s a játékosok mesterüknek, az 55 éves Csertői Aurélnak is sze­rettek volna örömet szerezni. A baj­nokság kezdetén a szakemberek az angyalföldiekben látták a DVSC mel­letti másik feljutót, de ettől igencsak messze vannak a piros-kékek, ezért a győri reménykedésnek is volt alap­ja. Az új igazolások közül a Fehérvár­tól érkező Pátkai Máté azonnal a Va­sas-kezdőben találta magát, míg a Fraditól távozó Otigba Kenneth nem volt a keretben, azonban a hat sé­rült és a négy karanténban lévő játé­kos hiánya alaposan megnehezítette Schindler Szabolcs dolgát. Lendületesen kezdett a Gyirmót, s tíz perc elteltével góllá érett a fölé­nye: egy látványos bal oldali akciót követően Varga Barnabás révén ju­tott előnyhöz, a támadó kicsivel ké­sőbb fejjel is eredményes volt, így gyorsan eldőlni látszott a mérkő­zés. Fél óra elteltével felzárkózha­tott volna a Vasas, de Birtalan Bo­­tond óriási lehetőséget szalasztott el a gólszerzésre: tizenegyesét Hárs­falvi András hárította. Ez a momen­tum döntőnek bizonyult, a vendégek láthatóan megrogytak. A szünetben Szatmári Lóránddal és Radó And­rással a támadósort igyekezett fris­síteni Schindler Szabolcs, de a nagy kedvvel és kirobbanó formában ját­szó Gyirmót ellenfele minden pró­bálkozását megfojtotta, vagy Hárs­falvi András védett magabiztosan. A labdaszerzést követő kontrákkal több alkalommal is lehetőséghez ju­tottak a gyirmóti támadók, hogy nö­veljék csapatuk előnyét, de a kellő koncentráció hiánya miatt az ered­mény már nem változott. A Gyirmót végig irányítva a játékot megérdemelten győzte le esélye­sebbnek mondott riválisát, játékosai három bajnoki ponttal is köszönthet­ték születésnapos mesterüket. Tudósított: LAPINCS ATTILA T Debrecen MSC 9 6 2 1­­ 20-7­­20 2 Gyirmót FC Győr 9 6 1 2­ 16-7 19 3. Nyíregyháza 10 6 1 3 10-7 19 4. Budaörsi SC 10 6 - 4 16-12 18 5 Szolnoki MÁV FC 10 5 3 2­­ 10-9 18 6. Békéscsaba 10 4­­ 5 . 1 ; 12-8 17 7. Dorogi FC......­­Tjl 3 2 9-10 15 8. Soroksár SC ~IW4 12 1 4 1 11-12 14 9. FC Ajka 10 4 1 5 19-16 13 10. ETO FC Győr SC 3 UjTj 16 12 13­­.Haladás :1 3 4.3. MO­KA 12. Pécsi MFC T 3 m­ 9-5 13_ 13. Kazincbarcikai SC IQj 3 ifU 1 10-14 j¥ 14 Szeged-Csanád GA 913 2 4 9-13 11 15. BFC Siófok­­ 101 3 21 5 1 1 10 A 16 Vasas FC 1 l­|2 5.3 14-15 11 17. Kaposvári Rákóczi 10 1 2^51­ 3 * 13-14 11 18 Szentlőrinc SE ‘ *Tf 2 I 2 • T 9-18 8 19. Debreceni EAC 10 2 - 8 8-18 1o­ 20 Aqvitat FC Csákvár 9 - 3 6 9-220­ A 10. FORDULÓ TOVÁBBI MŰSORA Szeptember 28., hétfő Debreceni VSC-Pécsi MFC* 20 Élő közvetítés: *M4 Sport 12. perc: Szegi Vince bal oldali be­dobása után Széles Imre a rövid sa­roknál a kapufától emelt a hosszú saroknál érkező Varga Barnabás elé, ő négy­ méterről jobbal a bal alsó sarokba helyezett. 1-0 17. perc: Szatmári István mesterien ívelt a kapu elé a bal oldalról, a közé­pen érkező Varga Barnabás nyolc méterről a kapu jobb felső sarkába fejelt. 2-0 29. perc: Szivacski Donát tört kapu­ra a jobbösszekötő helyén, ütközött a szerelni szándékozó Vass Ádám­mal, s a játékvezető büntetőt ítélt. A labda mögé Birtalan Botond állt, de a bal alsó sarokra tartó labdát Hársfalvi András bravúrral szöglet­re tenyerelte. Csertői Aurél: - Végig nagyon fegyelmezetten, koncentrál­tan játszott a csapat. Kétgólos vezetésünk birtokában meccs­labdánk és több helyzetünk volt, hogy végérvényesen eldöntsük a találkozót, de a sorsdöntő a vendégek ti­zenegyesének hárítása volt. Teljesen megérdemelt a győ­zelmünk. Schindler Szabolcs: -Sajnos nem tudtuk azt játszani, amit szeret­­­­­ünk volna, mert a korai gól rányomta a bélyegét a játékunkra. A bünte­tő értékesítésével visszajöhet­tünk volna a meccsbe, de ezt és más adódó lehetőségünket sem tudtuk gólra váltani. BUDAÖRS: Kovács P. 6 - Marques-Airosa 5 (Menyhárt 81.), Kékesi 6, Gyurácz 5, Fényes 6 - Molnár Cs. 5, Sajbán Miklós 5 (Horváth E. 75.), Petneházi 6, Zeke 5 - Halmai Á. 6, Pethő 5 (Horváth R. 67.) Vezetőedző: Márkus Tibor SOROKSÁR: Varga Á. 6 - Csernik 5, Takács Zs. 6, Gyömbér 6, Valencsik 5 - Huszák 5 - Orosz 6 (Szerető 78.), Ladányi 5 (Tóth D. 5,60.), Derekas 5, Korozmán 5 - Lovrencsics B. 5 (Erdélyi 68.) Megbízott edző: Kocsis Attila Gólszerző: Halmai Á. (1-0) a 88. percben Vezette: Farkas Tibor (8) (Tőkés Róbert, Hofbauer Roland). 1 Márkus Tibor: - Nehéz meccsen vagyunk túl. A találkozó nagy részében iS ráerőltettük akaratunkat a Soroksárra, a végén pedig a győztes gólt is Ktl megszereztük. f! Kocsis Attila: - Egyenlő erők küzdelmében nagy helyzetet egyik csapat­­a sem tudott kialakítani, így a döntetlen igazságosabb lett volna, de ilyen­­­ a labdarúgás. Vezetőedzőnk távollétében is mindent megtettünk a pont-­os szerzésért, ám ezúttal ennyire tellett. PERCRŐL PERCRE 88. perc:­­ Egy balról érkező labdát Horváth Emil lépett át, Halmai Ádám le­csapott rá, majd két csel után 15 méterről ballal a jobb alsó sarokba belsőzött. 1-0 Miután a Paks kispadján Bognár György váltotta Osztermájer Gábort, a Budaörs im­már Márkus Tibor irányításával vágott neki a Soroksár elleni összecsapásnak, míg a vendégcsapatnak ezúttal nélkülöznie kellett betegséggel küszködő vezetőedzőjét, Lipcsei Pétert. Az első félidőben sok említésre méltó esemény nem történt, a két csapat derekasan gyűrte egymást, a kapuig ritkán jutottak el a felek. A Budaörs har­colt ki némi mezőnyfölényt, Petneházi Márk révén többször veszélyeztetett, de egyik együttes sem került igazán közel a gólszerzéshez. A második játékrészben inkább a Soroksár futballozott fölényben, Derekas Zoltán, majd Korozmán Kevin is helyzetbe került, de egyiküknek sem sikerült a kapuba találni. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a találkozó gól nélküli döntetlennel ér véget, ám két perccel a rendes játékidő vége előtt Halmai Ádám remek egyéni megmozdulást követően megszerezte a találkozó egyetlen találatát. Bár a játék képe alapján a dön­tetlen talán igazságosabb lett volna, Márkus Tibor győzelemmel debütált a budaörsi kispadon. Tudósított: KUN ATTILA DVSC: pályán a kedvenc is A forduló záró mérkőzésén 20 órától a listavezető Debreceni VSC a Pé­cset fogadja, ám nem kizárólag a Loki eddigi remek szereplése miatt várnak több ezer szurkolót a Nagyerdei Stadionba. A hétfő este jegyet váltó drukkereket talán még a soron következő mérkőzésnél is job­ban érdekli a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs visszatérése. FOTÓ: KISALFÖLD/NAGY GÁBOR GYIRMÓT: Hársfalvi 7 - Major 6, Hudák 6, Széles 1.6, Szegi 7 - Vass Á. 6 - Szatmári J.6 (Nagy K. 90.), Nagy P. 6, Heftier N. 6 (Hajdú Á. 83.) - Varga B. 8, Simon A. 6 (Juhász Zs. 85.) Vezetőedző: Csertői Aurél VASAS: Jova 6 - Szivacski 6, Viczián 6, Litauszki 6, Silye 5 (Kovács M. 75.) - Hidi M. S. 5 - Vernes 6 (Szatmári L. 5, a szünetben), Pátkai 5, Hinora 5, Pekár 5 - Birtalan 5 (Radó 5, a szünetben) Vezetőedző: Schindler Szabolcs Gólszerző: Varga B. (1-0) a 12., Varga B. (2-0) a 17. percben Vezette: Pintér Csaba (8) (Szert Balázs, Király Zsolt) NYÍREGYHÁZA: Fadgyas 7 - Papp M. 5, Fodor F. 5, Jánvári 6, Svédjük 5 - Papucsek 5, Kartik 5 (Farkas A. 5, a szünetben) - Kalocsai 5, Ötvös 5 (Györgyi 79.), Hamed 5 - Hornyák 5 (Gyurján 87.) Vezetőedző: Gálhidi György Gólszerző: Kondor (1-0) a 80., Papp M. (1-1 -11-esből) a 84., Jánvári (1-2) a 92. percben Vezette: Radványi Ádám (7) (Kiss Balázs, Máyer Gábor) ■ Marián Sluka:­­ A nyolcvanadik percben még úgy éreztem, vidám le-­t szék a lefújás után. Az idényben most játszottunk a legjobban, az első ■ félidőben több százszázalékos helyzetet is kidolgoztunk, így azt kértem a ■ szünetben, hogy türelmesen folytassuk is ezt. Ismét kétes szituáció után­­ kaptunk gólt, aztán Lehoczky Roland fejelte a labdát a kapu mellé, majd I pedig fegyelmezetlenség után kaptunk újabb gólt. Ennek ellenére jó úton­­ haladunk, habár néha inkább csúnya játékkal kellene mérkőzést nyerni. Ba m­int most a Nyíregyháza.­­ Gálhidi György: - Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. El kell ismerni, jobban is játszott a Szentlőrinc. A második félidőben már jobb volt a támadójáté­­ko­­kunk, majd kaptunk a semmiből egy gólt. Hála istennek a helyén volt a Ki fiúk szíve, és nagy mentális erőről tettek tanúbizonyságot, mert nem elő-­­ ször szereztünk gólt a hosszabbításban. SZENTLŐRINC: Slakta 7 - Czuczi 5, Havas 5, Keresztes 6, Forgács 5 - Törőcsik 5 (Torvund­­, 79.), Hleba 5, Kapronczai 5 (Lehoczky­­, 89.) - Lili 6, Kondor 5, Harsányi 1.6 (Nagy B.­­, 73.) Vezetőedző: Marián Sluka 80. perc: Torvund indította a jobb szélen Lilit, aki lefutotta emberét, majd nyolc méterről jobbal gurította a labdát kapu jobb alsó sarka irányába, de erre még Fadgyas kapus odaért. A kipattanóra Kondor reagált a leggyorsabban, és hat méterről, középről estében jobbal kotorta a kapuba a labdát. 1-0 83. perc: Nagy Barnabás rúgta meg a tizenhatoson Györgyit, amiért bünte­tőt kapott a Nyíregyháza. A labda mögé Papp Máté állt, akinek jobblábas, félmagas, középre tartó lövését követően Slakta kiütötte a labdát, de éppen a védő elé, aki másodszorra már nem hibázott, és öt méterről jobbal a kapu közepébe lőtt. 1-1 92. perc: Bal oldali szöglet után Jánváriról feledkeztek meg a szentlőrinciek, a Nyíregyháza védője pedig három méterről tisztán fejelte a labdát a kapu bal oldalába. 1-2 Új helyszínen, Kaposváron fogadta a Nyíregyházát az újonc Szentlőrinc. A „hazai pálya” előnyét így is igyekeztek kihasználni a baranyaiak, hiszen az első félidő­ben lényegesen többet birtokolták a labdát a mélyen védekező vendégek ellen. Ebből adódóan a lehetőségek is a szentlőrinciek előtt adódtak, főként a nagy kedvvel futballozó Harsányi István hozta helyzetbe társait vagy éppen saját ma­gát, de a gólhoz ez kevésnek bizonyult. A meccs utolsó harmadában viszont már sok pontatlanság jellemezte a szent­lőrinciek játékát ám egy kontra után így is előnyre tettek szert. A hátralévő perceket azonban nem tudta kihúzni a hazai együttes, amelyből hiányzott a rutin, hiszen egy igen kérdéses büntető utáni kipattanóból tudott egyenlíteni a Nyír­egyháza, majd a ráadás perceiben Jánvári Gábor eldöntötte a három pont sorsát. Igaz, ezt a másik oldalon Lehoczky Roland is megtehette volna az első labda­érintéséből, de a baranyaiak balszerencséjére centikkel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret a labda. Tudósított: KLEIN PÉTER SZOLNOK: Molnár-Farkas 8 - Tajti B. 5 (Tóth B.­­, 76.), Szekszárdi 5, Horgosi 6, Tamás L. 6, Bárdos 5 - Kónya M. 5, Rokszin 5 (Kurdics 5,59.), Tisza K. 5 - Novák Cs. 5, Szabó B. 5 (Berdó 5,59.) Vezetőedző: Csábi József AJKA: Horváth D. 6 - Görgényi 6, Heffier T. 5, Tar 5, Présinger 6 - Kenderes 5 (Zsolnai R. 5,54.), Tóth G. 5 - Zamostny 6 (Szekér­­, 67.), Csizmadia Z. 6, Rétyi R. 5 (Nagy I. 80.) - Nagy M. K. 4 Vezetőedző: Kis Károly Gólszerző: Horgosi (1-0) a 82. percben Kiállítva: Csábi József a 92. percben Vezette: Zám Zsolt (7) (Bertalan Dávid, Belicza Bence Péter) ■ Csábi József:­­ Kicsit hektikus mérkőzésen ismét bebizonyítottuk, hogy ■ tudunk csapatként futballozni. Az első félidőben az Ajka közelebb állt a­­ gólhoz, de megúsztuk az időszakot, a hatvanadik perctől pedig elkaptuk a­­ fonalat. Onnantól kezdve éreztem, hogy megnyerhetjük a mérkőzést, ami­vel végül sikerült is. |§| Kis Károly: - Ennyi helyzetből egy bajnokságot meg lehet nyerni, mi­­ pedig még a mérkőzést sem tudtuk, annak ellenére, hogy nagyon nagy fej erőket mozgósítottunk. Három pontért jöttünk, de a futball egyik törvén­hé­nye megint beigazolódott, hogy a lehetőségeket nem lehet büntetlenül is kihagyni. PERCRŐL PERCRE 82. perc: A csereként beállt Tóth Benjamin jobb oldali szabadrúgását követően Horgosi Donát fejelte a labdát középről, nyolc méterről a kapu jobb oldalába. 1-0 92. perc: Csábi József reklamált rendkívül hevesen, miután úgy látta, hogy szabálytalankodtak Novák Csanáddal szemben az oldalvonal mellett. A Szol­nok vezetőedzője sárga lapot kapott, majd miután beleütött a hazai kispadba kiállította a játékvezető. A mérkőzést egyértelműen az Ajka kezdte jobban, az első hat percben két helyzetet is elhibázott, közel járt a vezetés megszerzéséhez. Az egész első félidőt a vendégek mezőnyfölénye jellemezte, a kissé foghíjas szolnoki csapat nem találta önmagát, hiába kontrázhatott volna sokszor, a kísérletek rendre elhaltak. A fordulást követően is ajkai helyzetek következtek, de Nagy Mihály Krisztián újfent nem tudott betalálni a bravúrosan védő Molnár-Farkas Tamás kapujába. Már-már szokássá válik a Szolnok részéről, hogy az utolsó fél órában rákap­csol, így történt ezúttal is. A hajrában aztán betalált a csapat, ismét rögzített helyzet után sikerült gólt szereznie, akárcsak a Vasas vagy a Gyirmót ellen. A végjáték paprikássá vált, aminek az lett az eredménye, hogy Csábi József vezetőedzőt kiállította a játékvezető, mert előbb reklamált, majd beleütött a kispadba. A vendégcsapat rengeteg helyzetet hagyott ki, aminek meglett a böjtje, vereségével már öt mérkőzés óta nyeretlen Kis Károly együttese. Tudósított: VARGA BALÁZS NB III 11. FORDULÓ II­. Kerület, Érd: múló veretlenség Sényő-Jászberény 2-2 (1-0) Eger-FC Hatvan 4-0 (1-0) Tiszakécske-Cegléd 1-0 (0-0) Mezőkövesd II Debrecen II 1-1 (0-0) BVSC-Zugló-Diósgyőr II 3-2 (2-1) Tiszafüred-Sajóbábony 3-1 (2-0) Balassagyarmat Kisvárda II 1-1 (0-0) Salgótarján Tiszaújváros 1-2 (0-2) Putnok—Gyöngyösi AK 3-0 (1-0) Tállya-Füzesgyarmat 0-0 ■ ! Tiszakécskei LC I­lifo 1 1 1 32-7125 3. Eger SE­­ IhITjTI J. : 24-4j¥ Újtiszafü­redi VSE Ml 1 HU­TÍZHI­­ 1? 5. BVSC-Zugló 10 5 4 5 23-13­­ 6. FC Tiszaújváros­­ 5 2 4 1­4117 7. Isényő FC........Kfi 5 1 5 24-17 16 8. Füzesgyarmati SK 9 5 13 14-9 14 9. Debreceni VSC II 10 4 3 3 20-16 15 10. Putnok FC 10 4 3 3­ 16-16 15 11. Salgótarjáni BTC 11_ _ VTI 17-22 15 12 Ceglédi VSE 11 4 0 6 11-16 11 13 KisvárdaM.B.II Itt 3 4 11 1l 13 14. Balassagyarmati SE 11 3 4 4 12-18 13 15. Gyöngyösi AK 11 3 2 6 15-26 11 16. FC Hatvan___Ill 3 2 6 11-23 1 11 17. Tállya KSE ill 2 5 4 9-14 11 18. Diósgyőri VTK II [11 2_ 3_­ 6 119-22 9 19. Sajóbábonyi VSE 11 2­ 2 1 7 12-29 8 12. Mezőkövesd Zs. II­­ 11 - 1 1­­ 10­­­7-34 1 EEHish­ffiEEH Ferencváros II Bp. Honvéd-MFA 1-1 (1-1) Kecskemét-FC Dabas 2-0 (0-0) Maros-Szegedi VSE 2-2 (1-1) Monor-Dunaújváros 1-3 (1-1) Taksony Hódmezővásárhely 2-1 (1-0) Körösladány-Szekszárd 1-1 (0-0) Dabas-Gyón-ESMTK 0-1 (0-1) Újpest FC II Rákosmente 2-0 (0-0) Kozármisleny-Vác elmaradt Paksi FC II—Iváncsa október 14. AZ ÁLLÁS TIKeSeméti TE­­iTvI-M 33-8 27 2. Iváncsa KSE 10 8 2 - 24-7 26 3 Ferencváros II 11 7 3 1 20-5 24 4. FC Dabas.. 11* 6 4 1 20-8 22 5 ESMTK "'ll 6 2 3 18-13 20 6. KórijsladányiMSK 11 5% 2^ 24-13 19 7. Kozármisteny FCjlO 4 5 íl 2M4 i 17 8. Taksony SE 11 4 3 4 21-18 15 9. Újpest FC II ~ 11 4:34 18-18 15 10 Monor SE j 11 4 ] 3 4 j 15-18 15 11.ÍBJ).Honvéd-MFA if 4 3' 4 j MO j 15 ^ Dunaújváros 11T4 - 7j 17-18 ; 12 13. Harnyaivásárt­elyi 114-7 17-28 12­ 14. Paksi FC II 10 3 2 4 11-17­­ 11 15. Rákosmente FC fon T 3 -7jó TI HO . 11 Vác FC IQ­ 3 2 5 13-20­­ 11 17. Dabas-Gyón FC 11 3 1 7 11-14 10 18.Szekszárdi UFC 11 12 2 3 6 9-14 1 9 19. Szegedi VSE *2 1 8 10-29 7 20. Majosi SE 11 - 3 8""7-39 ' 3" BKV Előre-SC Sopron 0-1 (0-0) Veszprém-Nagyatád 5-0 (1-0) Gárdony-Nagykanizsa 0-4 (0-1) Pápai Perutz-ZTE FC II 0-1 (0-0) Mól Fehérvár II-Bicske 2-1 (1-1) Érd-Lipót 2-3 (2-2) Komárom THSE-Szabadkikötő 3-2 (2-1) Puskás Akadémia II Tatabánya 1-2 (0-0 AZ ÁLLÁS ................................................ 1. III. Kerületi TVE 10 9 - 1 25-3 27 2. Tatabányai SC 10 8 - 2 23-8­­ 24 3. Érdi VSE Ijos­z­iYTU 18-5 23 4. Mosonmagyaróvár 11 7 1 3 17-10 22 5. Komárom VSE 11 6 2 3 14-10 20 6. VLS Veszprém 9 6 12 18-13 19 7. Lipót SE K 11 5 3 3 27-19 18 1. Pápai Perutz FC­­11 5 2 4 20-17 T 17 IlMolFehénrárFCÍ' 11 5,2 4 M3.J7 liSC Sopron 111512 4 15-15 ; 17 UjteÉtf lg ■ 1H8 1 ti 12 FC Nagykanizsa 1114 2 5 19-17 j 14 13.2TEFCI1 1112,6 T 3~ 14-20 12 14. 1 Ménfőcsanak KSK 11­­ 3 2 6 16-14 I 11 15. Puskás Akadémia II 11 3 1­ T 14-20 * T 16 THSE-Szabadkikötő 9 31- 6 18-23 9 17. Déántényi VSC 11 2 3 6 14-27 9 18 BKV Előre 10­ 1 3 4 12-19 6 19. Balatonfüredi FC 11 1 11 9' 19 * 4 20. Nagyatádi FC­­ 11 1 1 1 1 9 12-35­­­4 NYUGATI CSOPORT Mosonmagyaróvár Ménfőcsanak 2-0 (0-0) Balatonfüred III. Kerület 2-1 (2-0) Labdarúgás 17 ó

Next