Nemzeti Sport, 2020. október (118. évfolyam, 275-289. szám)

2020-10-18 / 277. szám

nemzetisport 2020. október 18., vasárnap A montenegrói válogatott kapus az előző három baj­nokin többször is hibázott, Felcsúton azonban bizonyí­totta, sokat segíthet csapa­tán. Az első játékrészben Jakub Plsek közeli lövését hárította nagy bravúrral, a fordulás után pedig Komá­romi György közeli fejelé­sénél védett nagyot. David Vanecekkel szemben két párharcot is megnyert, és akkor is a helyén volt, ami­kor Thomas Meissner fejesét kel­lett a kapu fölé tolnia. Végig biz­tonságot adott csa­patának, főszere­pet vállalt a győze­lemben. 7 A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA ★ ★★ A­zért ez más helyzet volt Hor­­nyák Zsoltnak, mint amilyenbe az idény elején került. A Puskás Akadémia vezetőedzőjének a korona­­vírus-járvány alaposan megnehezí­tette a dolgát, így olyan labdarúgók­nak is bizalmat kellett szavaznia, akik alapesetben nem mostanában mutat­koztak volna be az NB I-ben. A fiatalok nem okoztak csalódást, ugyanakkor szép lassan mindenki felépült, és bár a játékpercek hiányoznak a lábakból, mostanra kellemes feladat lett össze­állítani a csapatot. Az MTK Budapest ellen olyan rutinos futballisták kerül­tek a kispadra, mint Kamen Hadzsiev, Urblík József vagy Josip Knezevic, s ez azért jelezte, a felcsútiak kezdő ti­zenegye erős. A szakembernek egyébként először volt lehetősége az MTK Budapest el­len meccselni, és okkal bízott abban, hogy győzelemmel mutatkozik be. A bajnokság elején többen elmondták, a Hungária körúti együttes hiába újonc, többre van hivatva annál, mint hogy a bennmaradásért küzdjön, hiába in­dultak azonban jól Gera Dánielék (az első három fordulóban öt pontot sze­reztek), a legutóbbi három bajnokiju­kat elveszítették, és gödörbe kerültek. A válogatott mérkőzések miat­ti bajnoki szünet lehetőséget adott a sorok rendezésére, és az MTK ide­genben is bátran kezdett. Alig három perce tartott a mérkőzés, amikor „el­csúszott” a hazaiak védekezése, és bár Tóth Balázs elsőre még bravúrral védett, Bóján Miovszki lövésénél te­hetetlennek bizonyult. A Puskás Aka­démiát érezhetően megfogta a kapott gól, már az is gondot jelentett Szol­noki Rolandéknak, hogy a labdát át­juttassák a vendégek térfelére. A kék-fehérek szakvezetője, Mi­chael Boris ezúttal három belső vé­­dős rendszerben játszatta csapatát, ugyanakkor labdavesztés utána a jobb oldalon Balázs Benjámin, a balon Se­bastián Herrera zárt vissza fegyelme­zetten, támadásban pedig mindketten sprintben közlekedtek az oldalvonalak mellett. Érkeztek is menetrendszerű­en a beadások a hazai kapu elé, és bi­zony benne volt a levegőben, egy ilyen próbálkozás akár góllal is zárulhat. Nem sokkal az első játékrész fele után Sebastián Herrera remekül adott be balról, és bár Szrdjan Dimitrov fe­jesét Tóth Balázs bravúrral hárította, Gera Dániel szemfülessége és erő­szakossága meghozta a második vendéggólt. A Puskás Akadémia ak­cióból nem tudott helyzetet kialakíta­ni, egy jobb oldali szöglet mégis le­hetőséget kínált a szépítésre, Jakub Plsek közeli lövésénél azonban na­gyot védett Milan Mijatovics. Borítékolni lehetett, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző változtat a második félidőre: érkezett is Komáromi György, valamint Antonio Mance, de a hazaiak játékrendszere is változott. A Puskás Akadémia ekkor már három védőv­é futballozott, David Vanecek mel­lé Mance lépett föl a támadósor­ba, a frissen beálló Komárominak és Nagy Zsoltnak pedig már-már szélsőként kellett rohamoznia. Mezei Szabolcs lövésénél és Gera Dániel be­adásánál (amelynél a bevetődő Szrd­jan Dimitrov kevéssel maradt le) még­is az MTK járt közel a gólszerzéshez. A Puskás Akadémiának ezúttal egy szabadrúgás adott esélyt a szépí­tésre, de Komáromi György fejesét Mijatovics a léc segítségével hárítot­ta. Érkezett Knezevic és Urblík, a ha­zai együttes csakugyan sokat tett a szépítésért, ám ez nem az a nap volt a felcsúti együttes életében, ame­lyen sok minden sikerül neki. Amikor csaknem tíz perccel a befejezés előtt a csereként pályára lépő Prasser Dá­niel betalált, már biztosan tudni lehe­tett, borul a papírforma, s Hornyák Zsolt elveszíti első meccsét az MTK Budapest ellen. BORULT A PAPÍRFORMA: az MTK Budapest három vereség után teljesen megérdemelten győzött a Puskás Akadémia ellen. Hatékonyságból. A mérkőzésről tudósítolt: VAJDA GYÖRGY GERA Dániel az MTK Budapest támadója az M4 Sportnak „Még nem tökéletes minden, de úgy gon­dolom, hogy jó úton járunk. Amellett, hogy három gólt szereztünk, remekül is futballoztunk, ez kellő lökést adhat a folytatásra." Milan MIJATOVICS (MTK Budapest) Boján Miovszki (jobbra) jól használta ki a felcsútiak hibáját, és már a 1. percben gólt szerzett fotón: Dömötör Csaba Balázs Benjámin (balra) igyekezett lendületesen futballozni a jobb oldalvonal mellett ■ AZ OTP BANK LIGA ÁLLÁSA W mm 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 extraklasszis, klasszisteljesítmény válogatott kiemelkedő az átlagost valamivel közepes, a mezőnyjátékban súlyos hibákat gyakorlatilag kiállítás miatt érdemi védenivaló nemzetközi forma játék meghaladó jó átlagos alig részt vállaló elkövető és durván értékelhetetlen harminc percnél nélküli kapus, s összevetésben is teljesítmény, teljesítmény labdarúgó játszó futballista produktum kevesebb játék kezdőként harminc ■ kimagasló különlegességek percnél kevesebbet /, / 1­8 teljesítmény nélkül játszó mezőnyjátékos * (-) harminc percnél kevesebb játékidőt kapó csere 1. Ferencváros 5 4 1 - 12-3 +9 13 2. Mór Fehérvár FC 5 3 2 - 16-7 +9 1­1 3. Budafoki MTE 6 3 1 2 8-9 -1 10 4. Újpest FC 7 3 13 11-15 -4 10 5. Puskás Akadémia 6 3 1­­ 1 3 9-10 -1 9 6. Kisvárda Master Good 6 3 - 3 9-1 1 -2 9 7. ZTEFC 1 6 2 2 2 13-11 +2 8 8. MTK Budapest 7 2 2 3 9-12 -3 8 9. Paksi FC 6 2 1 3 9-11 -2 ’ 7 10. Mezőkövesd Zsóry 7 2 1 4 6-8 -2 7 11. Budapest Honvéd 5 2 1 1 3 11-11 - 6 12. Diósgyőri VTK 6 1 1 4 8-13 -5 4 „RENDKÍVÜLI MÓDON BEVÁLT A STRATÉGIA” Hova tűnt a tűz és a lendület? Nehéz magyarázatot találni rá, hiszen egész héten azt éreztem, hogy fizikailag és mentálisan is jó állapotban van a csapat. Erősnek és bizakodónak láttam a játé­kosokat, ám a meccsen változott a helyzet. Ijedten, félszegen futballoztunk, ennek tudhatók be az első fé­lidő elején elkövetett hibáink is. Magassági fölényben volt csapata, mégis az MTK jelentett fejjel több veszélyt. Hogyhogy? Leginkább azért, mert sehova sem értünk oda időben. Elkéstünk a párharcokban, elkéstünk a fejeléseknél. Nulla kettő után próbáltunk szerkezetet váltani, ám ez sem segített. Mire figyelmeztet a hazai pályán elszenvedett súlyos vereség? Inkább báltónak nevezném, mint súlyosnak. Mert mint korábban is mondtam, azt éreztem, hogy a csa­pat végre erőben ott van, mint amikor a vírushelyzet előtt volt. A hajrában már hiába próbáltunk meg min­dent. Voltak helyzeteink, de úgy éreztem, ha reggelig játszunk, akkor sem rúgunk gólt. Nem­csak azért, mert kihagytuk a lehetősé­geket, hanem mert az ellenfél kapusa remekül védett. HORNYÁK Zsolt a Puskás Akadémia vezetőedzője Minek tulajdonítja a nagy különbségű győzel­met? Legfőképpen annak, hogy a játékosok bátran és jó­kedvűen futballoztak, s hogy kihasználták az ellenfél hibáit, így összességében azt kell mondjam, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Mit gondol, mennyire lepte meg a hazaiakat az MTK új hadrendje, taktikája? A válogatott mérkőzések miatti szünetben a Vasas ellen játszottunk, s akkor már ezt a három belső vé­­dős rendszert gyakoroltuk. Mint ahogy azt a mostani meccs mutatja, rendkívüli módon bevált a stratégia, a győzelmet ennek a taktikának is köszönhetjük. Mi kell ahhoz, hogy a Kisvárda ellen is folyta­tódjon a remek játék? Először is szeretnénk kiélvezni a Puskás Akadé­mia elleni győzelmet, a szünet előtti három mécs­esen ugyanis kikaptunk. Hétfőn regenerálódunk, az­tán kezdjük a felkészülést a Kisvárda ellen. Láttuk a csapat pénteki meccsét, tudjuk, hol és milyen módon sebezhető, és előfordulhat, hogy ugyanezzel a stratégiával lépünk pályára szombaton is, de az i­s hét, hogy változtatunk. Michael BORIS az MTK Budapest vezetőedzője labdarúgás 13 | 0­­ íjldí 2ft?PUSKÁS AKADÉMIA fgrm í í1* i MTK Budapest pn mr m­­­fwM /FELCSÚT, PANCHO ARÉNA V­­ 1 PUSKÁS AKADÉMIA: 1-4-2-3-1 Tóth B. 6 .........Nagy Zsolt 5. Szolnoki 5. Meissner 5. Deutsch L. 4......... ....................Plsek 4, Van Nieff 5............................. Tamás N. 4, Baluta 5, KissT. 5..................... . Vanecek 4 __________ CSERE: Kiss T. helyett Mance (4), Tamás N. helyett Komáromi (5), mindkettő a szü­netben, Baluta helyett Knezevic (-), Plsek helyett Urblík (-), mindkettő a 63., Nagy Zsolt helyett Westen Junior (-) a 67. percben ............................ Mijatovics 7.........._......._........ Balázs B. 5, Varjú 5, Nagy Zsombor 4, Ferreira 6, Herrera 6 Kata 5, Mezei 7 Miovszki 6, Dimitrov 6, Gera D. 7 CSERE: Kata helyett Bibén (5) a 37., Dimitrov helyett Prosser (-) a 67., Miovszki he­lyett Bíró B. (-), Gera D. helyett Ikenne-King (-) és Mezei helyett Barna (-), mindhá­rom a 87. percben Gólszerző: Miovszki (0-1) a 4., Gera D. (0-2) a 26., Prosser (0-3) a 80. percben Sárga lap: Szolnoki (megrúgta Gera Dánielt) a 15., Dimitrov (buktatta Piseket) a 28., Gera D. (reklamálásért) a 33., Nagy Zsombor (műesésért) a 69., Vanecek (reklamá­lásért) a 86. percben Játékvezető: Pintér Csaba 9­­ A bírónak is köszönhető volt a gyors futball, nagysze­­ rűen alkalmazta ugyanis az előnyszabályt. Partjelzők: Kóbor Péter, Szécsényi István Alapvonali partjelzők: Antal Péter, Csonka Bence 11 4. perc: Dimitrov adott be balról, középen Gera Dániel érkezett, öt­­ méterről leadott fejesét Tóth Balázs bravúr­al kiütötte, balszerencsé­■ jére Miovszki érkezett, és nyolc méterről ballal a jobb sarokba lőtt. 0-1 I 26. perc: A bal oldalról Herrera adott középre, Dimitrov öt méterről­­ előrevetődve fejelt, Tóth Balázs bravúrral védett. A kipattanó labdá- I ra Deutsch László és Gera Dániel csapott le, s végül az MTK csap­­­tára szerezte meg, majd három lépésről ballal a kapu bal oldalába­n passzolt. 0-2 ■ 57. perc: Baluta végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, a rövid sa-­­ raknál helyezkedő Komáromi kapura fejelt, Mijatovics azonban bra-b3­vúrral hárított: a lécre tolta a labdát, amely a mezőnybe vágódott Rrja vissza. Ej2 80. perc: Gera Dániel ugratta ki középen Prossert, aki a lesre játszó E-3 védők közül kilépve rávezette a labdát a kapusra, majd 14 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. 13 0-3

Next