Nemzeti Sport, 2020. október (118. évfolyam, 275-289. szám)

2020-10-19 / 278. szám

THURY Gábor is A BL-MECCS SZEMPONTJÁBÓL NEM MÉRVADÓ, HOGY A GETAFE LEGYŐZTE A BARCELONÁT.­ár a Kisvárda-Ferencváros (0-2) bajnoki mér­kőzés kapcsán is felvetődött, vajon a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés főpróbájának lehet-e tekinteni a találkozót vagy sem. Nos, hasonló kérdést a La Ligában játszott Getafe-Barcelona (1-0) meccs után is fel lehet tenni. Noha a Barca nagy labdabirtoklási fölényben játszott (73 százalék), a hazaiak négy kapura tartó lövésével szemben csupán egy barcelonai áll, ennek is betudható, hogy a spanyol bajnokság hatodik fordulóját követően a Getafe áll a második helyen, nem pedig a katalán együttes, amely csupán négy bajnokin lépett pályára. Teljesen felesleges, mi több, torz dolog mélyreható következtetéseket levonni abból, hogy a Barca kika­pott. Illetve egy konklúzió biztos: ha a bajnokin nem is volt (elég) motivált, a BL-ben a Fradi ellen az lesz. Már csak azért is, mert két esélytelen együttestől egymás után kikapni vagy pontot veszteni ellene óri­ási blama. Amúgy azért sem szabad ábrándozni, mert 1975 után­­ azért válasz­tottam ezt az évet, mert a Fradi története legutóbbi nemzetközi kupadöntőjét játszotta a Kupagyőztesek Európa-kupájában - az egyébként ugyanabban az esztendőben (1899) alapított két klub merőben kü­lönböző utat járt be. A zöld-fehérek a magyar futball leszálló ágba kerülésével ugyancsak hanyatlásnak indultak, míg a katalánok 1992-ben megnyerték történetük első BEK-trófeáját, majd a BL-korszak­­ban még négyet. Ezzel párhuzamosan az FTC idén második alkalommal került a BL csoportkörébe. A nagyok egy-egy botlása kapcsán azt hisszük, van keresnivalónk, holott ez hiú ábránd - még akkor is, ha a Getafe, a Fradi, továbbá a szombati, Real Madrid elleni el Clásico közül presztízsét tekintve a Barcelonának az utóbbi a legfontosabb. Ám a sport nem ritka velejárója, hogy a gyengébb meglepetést szerezhet. Az sem mellékes, hogy a zárt kapus rendezés a kisebbeknek kedvez. Ezzel szem­ben van olyan vélemény is, hogy a Fradi kap egy ötöst, de nem baj, ilyen ellenféltől ez nem szégyen. Bozsik Péter, az MA Sport szakkommentátora azt mondta, a BL-szereplés ajándék, s akkor ebben az is benne van, nincs miért szégyenkeznie az FTC-nek. Abból indultunk ki, a BL-meccs szempontjából nem mérvadó, hogy a Getafe legyőzte a Barcelo­nát, de talán sokan nem felejtettük még el, hogy 1995 szeptemberében Grasshoppers elleni első, idegenbeli BL-mérkőzése előtt a Fradi az Üllői úton 2-0-ra kikapott a Vasastól. A többit tudjuk... Ha mégsem lesz keresnivalónk, fogjuk fel úgy, minden meccs ajándék. FT. Nem mérii a Barcelonának, kikapott a (Geta)Fe otthonában AZ FTC ELLENI KEDDI BL-MECCS ELŐTT A BAR­CELONA A SPANYOL LA LIGÁBAN IDEGENBEN 1-0-RA KIKAPOTT A GETAFÉTŐL AZ INTERNE­TES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Maximum 30 „Rossz volt nézni ezt a gyötrődést, ezt látva kell a Fradinak erőt meríteni, ez a csa­pat formán kívüli, verhető, semmi különleges, Griezmann légüres térben lábadozott, Messi öreguras." Lester" „A Fradi ellen sima győzelem lesz. Persze csak akkor, ha Koeman normális kezdőcsapatot küld pályára. Elvileg a Barcelona kerete erős, csak nincs állandóság, így nem lehet rendesen játszani. S azért megkérdezném Koemant, hogy mégis mit akart játszatni a csapattal? Lehajtott fejjel sétálgatott, későn cserélt." hb!3 „Hagyomány, hogy válogatott szünet után nem szerepel jól a Barcelona, ezért nem kell már megint temetni a csapatot, de kapjon ki a Fraditól, és utána feledtesse azt a blamát a szurkolóival néhány nap múlva egy hatossal a Real ellen!K­oprovnyi „Figyeljétek meg, az elmúlt 25 év legjobb el Clásicója lesz szombaton. Annak ellenére, hogy a Barcának az már csak amolyan levezetés lesz a Fradi elleni rangadó után." Ibrisz .Végül is tavaly elég jól ment Fradinak a spanyol sereghajtóval szem­ben, most egy középcsapattal kéne elbánnia..." sport ALAPVONAL A reklám helye­ ollégám, Moncz Attila szeptember végén ugyan­ezeken a hasábokon remek publicisztikában értekezett arról, a közösségi támogatás hogyan rángatta ki a holland labdarúgás szekerét a járvány mélyítette kátyúból (Szurkolói tőke, Nemzeti Sport, 09. 28.). Érdekes módon a szexuális játékokat használók közösségét valamiért nem említette, pedig az is a németalföldi futballt érintő, idevágó közelmúltbeli hírek egyike volt, hogy a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) visszavonta tiltását, így az élvonalbeli FC Emmen csa­pata megköthette mezszponzori szerződését egy pajzán kiegészítőket gyártó céggel. A történet dióhéjban annyi, hogy a manapság százezres lélekszámú névadó város 1925-ös alapítású, hat évtizedig amatőrként működő, csak 1985 óta profi csapata, amely több mint két éve jutott fel az első osztályba, mezszponzor nélkül kezdte az új idényt. Szerencséjére beállítottak a klubházba az EasyToys (Könnyed játékok) nevű cég képviselői, akik nem ismeretlenek a helyi focipályák környékén, hiszen a groningeni stadionban reklámtáblákon már hirdették a portékáikat, s az emmernek rá is bólintottak az aján­latukra. Ám jött a szövetség verdiktje, hivatkozva arra, hogy a sportág a felnőttek mellett a fiatalokat is érdekli: „Nem helyénvaló, hogy egy csapat mezén a szexiparban tevékenykedő bármilyen cég logója legyen megjelenítve.” Az élet számos területén ultraliberális Hollandiában ez az „ókonzervatív” hozzáállás nem sokáig uralkodhatott, a sorjázó kritikák hatására a KNVB visszavonulót fújt, pontosabban az emmensekkel karöltve kompromisszu­mos megoldást talált. Eszerint megjelenhet a támogató, de kizárólag a felnőttcsapat mezén, s három helyett egyelőre csak egy évig, ezalatt pedig felülvizsgálják a szövetség szabályzatát is. Nem tudom, ezt a végkifejletet - amolyan hollandos - happy endnek hívják-e, ám mivel ennek a kifejezésnek is van némi szexuális töltete, inkább próbálok eltávolodni a „játékos” témától. Mondjuk, túl közel sosem voltam soha hozzá, bár nem tagadom, ifjú egyetemistaként egy európai vonatút alkalmával a cimboráimmal mi is megtapasztaltuk az amszterdami piros lámpás negyed speciális hangulatát a tematikus boltokkal és kirakatok­ban ülő hölgyekkel. „Fogyasztani" nem fogyasztottunk, viszont amikor sétánk során egyikünk csinált néhány fotót, a közeli kapualj árnyékából előjött egy kétajtós szekrény méretű emberhegy, odalépett hozzá, elvette tőle a fényképezőgépét, kihúzta belőle a filmet (akkor még, ugye, a digitális korszak előtt álltunk) és eldobta, majd mint aki jól végezte a dolgát, visszaállt az árnyék­ba. Úgy éreztük, még viszonylag jól is jártunk ezzel az „intézkedéssel”... Visszatérve az emmensekre, talán nem kotyogok­­ki hadititkot azzal, kisebb szakmai vita kerekedett a szerkesztőségben a hírről, illetve a tálalásáról. Volt, aki szerint ilyesmiről ne írjunk egy magára valamit is adó sportlapban, illetve szakportálon, volt, aki rárakatta a cikkre a 18 éven felüli jelzést, s volt, aki szerint utóbbi felesleges, hiszen maga a hír inkább érdekes, mint pikáns, fontosnak pedig semmiképp sem mondható. El sem árulom, jómagam melyik nézet felé hajlottam, mert egyrészt kevéssé lényeges, másrészt inkább továbbgondoltam a történetet a sportban, ezen belül a labdarúgásban megjelenő reklám szempontjából. Ide­ális esetben a szponzor olyasvalamit gyárt, forgalmaz és reklámoztat, ami passzol a támogatott egyesület, klub, versenyző imázsához. A citált példát alapul véve, ha, teszem azt, Emmen városa Hollandia piros lámpás központja lenne, az EasyToys cég megjelenése a helyi focicsapatnál - pikantéria ide vagy oda - tisztán piac­­gazdasági szempontból teljesen logikus és érthető­­az HA, TESZEM AZT, EMMEN VÁROSA HOLLANDIA PIROS LÁMPÁS KÖZPONTJA LENNE, AZ EASYTOYS CÉG MEGJELENÉSE A HELYI FOCICSAPATNÁL - PIKANTÉRIA IDE VAGY ODA - TISZTÁN PIACGAZDASÁGI SZEMPONTBÓL TELJESEN LOGIKUS ÉS ÉRTHETŐ, erkölcsi kifogások persze ekkor is fennállnának). Ám mivel a települést tőzeggyűjtők alapították a középkor­ban, jelenleg a könnyűipara és az üvegházi kertészete jelentős, valamint van egy híres állatkertje és egy tér­képészeti hivatala, mindezek közé viszonylag nehezen illeszthető a könnyed játékok vállalati termékpalettája. Persze tudom, az általam vázolt meseszerű, a való­ságban ritkán megvalósuló szituáció, amikor minden klappol. Annak idején, az ezredfordulón, amikor Torgyán József volt a Ferencvárosi Torna Club elnöke, s egyben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az Üllői úti pálya körül hirtelen megjelentek az agrárinnovációs, közraktározó, halszaporító, állattenyésztési teljesít­ményvizsgáló és mesterséges megtermékenyítő cégek hirdetései. Nehezen hihető, hogy akár a klub jellege, akár az elérni szándékozott célközönség indokolta volna mindezt, sokkal inkább a tárca szelíd „nyomásgyakorlá­sa". Ilyesmiről tudomásom szerint nincs szó manapság Újpesten, ettől még a Csősajtolás, szádfalazás feliratú reklámtábla ott van a Megyeri úton, leginkább talán a városrész hagyományos indusztriális jellegét, valamint az utóbbi években tapasztalható építőipari konjunktúrát jelezve. Vagy csak egy személyes kapcsolatot, nekem is megvan otthon a már több mint negyedszázados Mű­fémszer feliratú melegítőm, amelynek a színeiből (fehér, piros, sötétkék, türkizzöld) sem derül ki, hogy egykor a ferencvárosi birkózók viselték. Viszont a főszponzor cégét így hívták... Volt olyan pólónk is, amely a FÉG-et, vagyis a Fegyver- és Gázkészülékgyárat hirdette, nyilván többen nem rohantak miatta légvédelmi ágyút vagy kazánt venni a birkózóversenyek törzsközönségének soraiból, de legalább stimmeltek a klubszínek, hiszen fehér alapon zöld felirattal látták el. Nem akarom feltalálni a meleg vizet, aki járt már fut­ballmeccsen és/vagy nézett a tévében, ráadásként meg­van a magához való józan paraszti esze, pontosan tudja, nagyjából mit érdemes, mit szoktak hirdetni errefelé. Sör, autó, telefon, utazás, repülőgép-társaságok, mindenféle online vásárlási, kereskedelmi oldalak, (sport)fogadási cégek. Ilyesmire van elsődlegesen igény a sportág szű­­kebb (helyszíni) és tágabb (otthon a képernyő előtt ülő) célcsoportjában. Ám még ezzel is mellé lehet lőni, egy sörmárka állt például a barcelonai bajnoki mérkőzések legjobbjának járó díj mögé, de szeptemberben a Villarreal ellen hiába szerzett két gólt Ansu Fati, a Barca 17 éves üdvöskéje, a kora miatt nem vehette át az elismerést, mást kellett választani. Mondjuk én a támogató helyében hasonló esetekre alkoholmentes sörrel jönnék elő, vagy az aktuális ifjú titán edzőjének, menedzserének, apjának adnám át az igazit. Ha mélyebbre ásunk, az elit ligákban feltűnő a katari és egyesült arab emírségekbeli cégek fokozott jelenléte a mezeken, ennek oka a közel-keleti klub­­tulajdonosok feneketlen pénztárcája és a nevezett államok országimázs-építő tevékenysége. Ritkán, de néha előkerül a jótékonyság, az FC Barcelona régóta az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF partnere, az FC Fehérvár még Videotonként a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat keresztjét viselte a felszerelésén. A példák természetesen még napestig sorolhatók, a lényeg, mint oly sok területén az életnek, a hitelesség kell legyen, ezt jó, ha az agyukba vésik a manapság elszaporodó internetes influencerek. Ha valaki absztinens, s ezt sokan tudják róla, az ne reklámozzon szeszes italt, a laktózérzékeny tejet, a gluténérzékeny hagyományos malomipari terméket, akinek nincs jogosítványa, autót. Persze, van az a pénz, amitől korpányodik­ a fiai, de ez már a szponzor felelőssége is. Az sem túl meggyőző, ha mondjuk a halfogyasztás fontos­­ságáról, egészségvédő szerepéről, súlycsökkentő hatásáról egy százöt­ven kilós jóember beszél a kamerák előtt. Ha viszont Hosszú Katinka táplálékkiegészítőhöz, bevizsgált engedélyezett teljesítménynö­velő szerhez adja a nevét, az mindjárt más. Végezetül visszatérve az FC Emmen és az EasyToys termőre forduló kapcsolatá­ra: amikor e sorokat írom, a „szexis" mezben két dön­tetlen a felirat nélkül két vereséget szenvedő csapat hollandi bajnoki mérlege. Már megérte? DEÁK Zsigmond Mintha a Vissza a jövőbe című film egy pillanatát kapta volna el a fotós, amikor a főhős, Marty időutazó autója beindul, pedig csupán az amerikai autóversenyző, Justin Ashley kocsijának motorja robbant fel, ráadásul defektes is lett a bal hátsó - ezzel a járgánnyal nemhogy az időutazás, még a célba érkezés is kétséges. laiwgsf

Next