Nemzeti Sport, 2021. május (119. évfolyam, 131-145. szám)
2021-05-23 / 138. szám
MALONYAI Péter ÖSSZEFOGLALVA: JÖHET AZ OLIMPIA! Eközben a szolnoki kapus, Nagy Viktor immár bajnokként nyilatkozott az MA Sportnak, edzője, Zsivko Gocics nemes egyszerűséggel egy puszit nyomott az arcára, nálam ettől lett bajnoki döntőhöz illő hangulata a szombati finálénak. Nem mintha a játékosok tehettek volna arról, hogy így esett, inkább annak köszönhető a csendesebb délután, hogy az olimpiára gondolva, a lehetőségek ellenére maradt a zárt kapu a két Szolnok-OSC-n. így volt helyes, még csak az kellene, hogy a legjobbjaink közül bárkinek is veszélybe kerüljön a tokiói szereplése. Mert lehet akármekkora ünnep most Szolnokon, pólónk erejét egyértelműen az határozza majd meg, hogy mi lesz a játékokon. Nem véletlenül mondta Nagy kapus is, amikor a jövőjéről faggatták, hogy várjunk még vele, egyelőre az olimpia következik. A nézőcsend persze csak a hangulatot mérsékelte, az izgalmakat nem. Köszönhetően a játékosok elszántságának. Az OSC egy 2-7-es negyeddel zárta az első felvonást Szolnokon, a hozzáértők szerint az idény gyötrelmeiben elfáradtak a játékosai, erre fel a második meccsen 8-5-re vezettek a félidőben. Lélekben erősnek kell lenni ahhoz, hogy senkinek ne járjon a fejében, ami volt, mindenki mondja, hogy ez a profiknál természetes, ám megfelelni a követelménynek csak kevesen tudnak. Ez a szombati csata bárhogy eldőlhetett volna. Végül az döntött, hogy a remekül játszó Angyal Dániel lövése után a labda a kapufáról Lévai Márton kapus fejére pattant, majd a hálóba. Ezt a figurát aligha gyakorolták sokat a bajnokcsapat pólósai. Minden mást természetesen igen, ezért lehetett hálás, s mondhatta nagy örömmel (ékes magyarsággal!) Gocics, hogy nem véletlenül lett bajnok harmadik edzői idényében a csapat. Azt pedig én teszem hozzá, hogy keretében a három külföldi nem akárki, Filip Filipovicstól, Dusko Pijetlovicstól, Radomir Drasovicstól tényleg lehet tanulni. Az OSC viszont csak honfitásaimmal operált, jólesik erre gondolnom, persze *az én örömöm smafu a honi sport elitjében. Mindenesetre a csapat többet tett a soknál az idei kiírásban, elég csak arra gondolni, hogy a bajnoki elődöntőben a legjobb magyar együttesnek tartott, a BL-végjátékban is esélyes FTC-n jutott túl. Nem mellesleg, jó, hogy vitatkozni lehet arról, melyik a legjobb, hiszen a Fradiról mondják, a Szolnok bajnok lett, az pedig biztató, ahogy a sokra hivatott OSC-edző, Varga Dániel búcsúzott: „A Szolnok lett a bajnok, de nekem van a legjobb csapatom." Összefoglalva: jöhet az olimpia! TEGNAPI SZÁMUNKBAN KÖZÖLTÜK, HOGY A NEMZETKÖZI SPORTLÖVŐ SZÖVETSÉG FELMENTETTE A DOPPPINGVÁD ALÓL PÉNI ISTVÁNT. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. hungarianfan .Az ISSF gyorsan korrekten döntött, reméljük, a WADA sem húzza sokáig, hadd készüljön Péni még két hónapot nyugodt körülmények között, és reméljük, Tokióban nyugodtan, megkönnyebbülve fog lőni." Smegnytdgekina „ Nincs bizonyíték a doppingszer odahelyezésére. És nem is lesz, mert legfeljebb Sidi mondhatja azt, hogy igen, belecsempésztem. De ezt nem fogja mondani. Az, hogy bement a szobába, nem bizonyíték." witya13 „Tehát mostantól elég egy felvétel, amelyen valaki bemegy a sportolók szállodai szobájába, és ezzel legalizálják a doppingot?" farkasss .Egy vizsgálat alapján, amelyet az erre hivatott szervezet folytatott le, Pánit felmentették. Ehhez nyilván megfelelő bizonyítékok kellettek. Ahogy nyilván alapos vizsgálat alapján jelenti ki egy ilyen szervezet, hogy Sidi behatolt a szobába, és abban sem kamuznak, hogy a kérdéseikre nem kaptak választ Siditől." isimis01 „ Vannak doppingügyek, amelyeket két-négy évig vizsgálnak. Itt két hónap alatt lokkal-vonóval minden lezajlott. Valami nagyon nem stimmel, lesz itt még robbanás, sok az életszerűtlen elem." . . ._________________________________________•___________2021. május 23., vasárnap nemzeligaíT ónger István mostantól csak egy formális lépésre van attól, hogy hivatalosan is a Nemzet Sportolója legyen. E „hivatalosan is” kitétel annyiban indokolt, hogy a négyszeres vb-aranyérmes asztaliteniszezőt már évtizedek óta saját bajnokaként, héroszaként, bálványaként, ha úgy tetszik, sportolójaként tiszteli nemzetünk. Miként az Aranycsapat tizenegye, a Ferencváros vagy az Újpesti Dózsa egy-egy emblematikus csatársora, úgy a Jónyer, Klampár páros, illetve Gergellyel kiegészülve a világverő trió névsora is memoriterként vésődött be tudatunkba, lelkünkbe. Jónyer István ráadásul rendkívüli, mesehőshöz illő beszélő név birtokosa. Emlékszem, első diadalairól még kisgyermekként, apámtól értesülve - ez is tipikus, győzelmeinek híre, mint mondáink vagy mint egy-egy klubunk iránti elköteleződés, hűség, apáról fiúra szállt, magamban azon tanakodtam, persze hogy végül mindig a jó nyer, de hogy létezik, hogy valakit még így is hívnak? A csúcson, az 1979-es csapat vb-győzelem alkalmával, amikor hajnalban a fél ország ott ücsörgött a rádió előtt, a kora esti tévéközvetítést már az eredmény ismeretében is végigüvöltöttük, végigizgultuk otthon a családdal, és megpillantva a phenjani lelátón a kiküldetésben Észak-Koreában dolgozó ismerősünket, elöntött minket a sárga irigység. Az 1980-as évek elején mindannyiszor kalapáló szívvel indultam el a bajnok Irányi utcai sportboltjába, abban bízva, hátha egyszer találkozhatok vele, és a vadonatúj Budapest Sportcsarnok első jelentős nemzetközi versenyén, az 1982-es asztalitenisz Eb-n is transzban ültem a lelátón, mert végre egyszer itthon láthattuk a nagy csapatot. A magyar sport bővelkedik klasszisokban. Százas nagyságrendben mérhető azok száma, akik fénykorukban mindenki másnál nagyobbat ugrottak, dobtak, rúgtak, ütöttek, gyorsabban futottak, úsztak, lapátoltak, ügyesebben szúrtak, vágtak, tornáztak. Mégis csupán töredéküket őrizzük emlékezetünkben nemzetünk sportolóiként, még a Nemzet Sportolója cím jelenlegi büszke tulajdonosainak mindegyikét sem sértődés ne essék, neveket nem említve állítom, hogy a tizenkét tag nagyjából felét. Azokat, akiknek legendárium szövődött a személyiségük, a sikereik közé. Akiket egyszerre érzünk mindenki felett állónak, egyszersmind közénk tartozónak, belőlünk vétetettnek. Akiket nem csak tisztelünk, akikért rajongunk is. Jónyer Pista vitathatatlanul e kevés kiválasztott egyike. Győzelmei és igen ritka vereségei is utánozhatatlanok, hősi eposzba illenek. 1975-ben, Kalkuttában úgy nyerte meg az egyénit, hogy az első fordulóban 1:2-re és a negyedik szettben 12:17-re, kiesésre állt állandó mumusával, a svéd Wikströmmel, amikor a lánya keresztapja keresetlen szavakkal beüvöltött neki a palánk mellől, mire ő dühében sorozatban csinált kilenc pontot, hozta a szettet, a mérkőzést, a vb-t. Ugyanekkor és ugyanitt, a páros elődöntőjében meccslabdája volt a francia Secretin, Constant duónak, ám a zuhogó esőben az asztaluk felett beázott a ponyva, az összecsapás félbeszakadt, Jónyer kicsit szunyókált az öltözőben, majd a folytatásban négy olyat pörgetett, hogy a túloldalon már egyszer sem értek labdához. A fináléban aztán Gergely Gáborral felülmúlták Surbeket és Sztipancsicsot. Igaz, az is megesett, hogy Klampárral döntő játszmát buktak el 20:11-es fórról, az ötödik vb-címtől pedig egy bűntény fosztotta meg. Szarajevóban, 1973-ban a párosdöntőre utazva ugyanis a táskája tetejére tette frissen ragasztott ütőjét, hogy száradjon, ám az egyik megállónál egy ismeretlen felkapta, és a buszról leugorva elrohant vele. A kezére nem álló kölcsönütővel aztán a döntő szettben, 19:19-nél két labdát is túl magasra adott fel. HA MEGTEN NÉNK, SZÖUL BARCELONA, ATLANTA, SYDNEY VAGY AKÁR MÁR LONDON, RIO HŐSEIT MÉG EREJÜK, ÉLETKEDVÜK TELJÉBEN, ÉP TESTBEN, ÉP LÉLEKBEN EMELHETNÉNK HIVATALOSAN IS ODA, AHOVÁ SZÍVÜNKBEN, ÉRTÉKRENDÜNKBEN EGYÉBKÉNT IS RÉGEN ELHELYEZTÜK ŐKET: NEMZETÜNK SPORTOLÓI KÖZÉ. Miként mi is többször adtuk fel a magas labdát olvasóinknak, amikor szavazásra kértük őket, kit jelölnének a Nemzet Sportolójának? Jó nyer a 2017. májusi és a mostani voksolást is meggyőző fölénnyel nyerte meg. E publicisztika azonban nem azért íródik, hogy a csütörtöki döntés jogosságát bizonygassa - maguktól értetődő dolgokra nemhogy egy teljes cikket, néhány szót is felesleges vesztegetni. Éppen ellenkezőleg: azt érdemes végiggondolni, mi mindennek kellett teljesülnie ahhoz, hogy e sporttörténelmi igazságtétel megszülethessék, majd’ négy évtizeddel a díjazott visszavonulása után? Először is, Jónyer Istvánnak be kellett futnia e páratlan ívű, a fent felvillantott részletek által is fémjelzett, tündökletes pályát. Másodszor, meg kellett alapítani magát a Nemzet Sportolója címet. Harmadszor, a jelöltnek be kellett töltenie a hatvanadik életévét. Negyedszer, meg kellett érnie, immár túl a hetvenen is, amíg rá kerül a sor. Ötödször - bármilyen kegyetlenül is hangzik - sajnos el kellett hunynia tizenkét idolnak, Puskás Ferenctől Monspart Saroltáig. Hatodszor, a tizenegy jelenlegi tagnak csütörtökön egybehangzóan kellett választania a „népakarattal”. E pontok, előfeltételek egyikét-másikát, bevallom, feleslegesnek, túlszabályozottnak, merevnek tartom. Hogy miért, azt Jónyer István legesélyesebbnek mondott riválisa, Regőczy Krisztina esete példázza. Meggyőződésem szerint ugyanis e rendszerben az olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncos logikusan sohasem válhat a Nemzet Sportolójává. Hiszen egyéni teljesítménye értelmezhetetlen, minden eredménye, lépése elválaszthatatlan a párjától, Sallay Andrástól, ketten egyszerre viszont kizárólag akkor kerülhetnének be a tizenkettek közé, ha ugyancsak ketten egyszerre, legfeljebb néhány nap különbséggel elhunynának. Isten ments még a gondolatától is! Hasonló helyzet állt elő, amikor az Aranycsapatnak már csak két hírmondója maradt, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, így bármelyiküket roppant kínos lett volna megválasztani a másik rovására. Egyik írásomban ezért javasoltam, hogy átmenetileg emeljék tizenháromra a létszámot, iktassák be Grosicsot és Buzánszkyt egyaránt. Egy parlamenti képviselő forrásmegjelölés nélkül ugyan, de magáévá tette és sikerre vitte a felvetésemet. Mondhatom, mindenki megelégedésére, megnyugvására. Luxemburg, Málta, még mondjuk Írország is jól ellenne a tizenkettes kontingenssel, de a magyar sportmúlt gazdagsága miatt nálunk állandó a bőség zavara. A Nemzet Sportolója-díj megalapítását követően először 200A májusában vehette át a kitüntető címet a tizenkét, egyáltalán nem tucatember az akkori sportminisztertől, bizonyos Gyurcsány Ferenctől. Az alapvetően kiváló ötlet elismerése mellett már akkor sem értettem bizonyos korlátozásokat, és ez azóta sem változott. Ha csak az NSO mostani szavazását nézem, az olvasók szívesen látnák a kitüntetettek között Mészöly Kálmánt, momentán egyetlen labdarúgót sem találni a névsorban, és az 1966-os brazilverő generáció után legfeljebb Nyilasi Tibor jöhetne szóba, más nemigen. Ökölvívó sincs a „keretben”, de Gedó Györgyöt nem csak ezért tekintjük méltónak, a tenisz hívei Taróczy Balázst reklamálják, a kézilabda népszerűségét jelzi, hogy Gódorné Nagy Marianna, Sterbinszky Amália és Kovács Péter is szépen kapta a voksokat. Ahogyan a tizenkettes felső határ is nehezen indokolható, az életkort tekintve a hatvanas alsó úgyszintén. Szegény Benedek Tibor ezért nem lett soha a Nemzet Sportolója, pedig sportolói életműve befejezetté és teljessé vált harmadik olimpiai aranyérmével, harminchat esztendős korára. Ellentétben a örökkévalóságig dicsfényben űzhető színészi pályával, aktív karrierje zárásán bőven túl, a hatvanon viszont jóval innen több magyar úszó, vízilabdázó, vívó, kajakos még sokáig hiába is remélné e beteljesülést. Hacsak nem változtatunk a 2004-ben lefektetett alapelveken. Ha megtennénk, Szöul, Barcelona, Atlanta, Sydney vagy akár már London, Rio hőseit még erejük, életkedvük teljében, ép testben, ép lélekben emelhetnénk hivatalosan is oda, ahová szívünkben, értékrendünkben egyébként is régen elhelyeztük őket: nemzetünk sportolói közé. AAPUJIMAI Magas labda I BALLAI Attila A 2020-as futball Európa-bajnokság egyik nagykövete, a világ- és Európa-bajnok francia csatár, David Trezeguet az Eb kabalafigurája, Skilley és a kontinensviadal győztesét megillető trófea társaságában a szentpétervári stadionban. A Henri Delaunay-kupát április végén már Budapesten is kiállították.