Nemzeti Sport, 2021. május (119. évfolyam, 131-145. szám)

2021-05-23 / 138. szám

MALONYAI Péter ÖSSZEFOGLALVA: JÖHET AZ OLIMPIA! Eközben a szolnoki kapus, Nagy Viktor immár bajnokként nyilatkozott az MA Sportnak, edzője, Zsivko Gocics nemes egyszerűséggel egy puszit nyomott az arcára, nálam ettől lett bajnoki döntőhöz illő hangulata a szombati finálénak. Nem mintha a játékosok tehettek volna arról, hogy így esett, inkább annak köszönhető a csen­desebb­ délután, hogy az olimpiára gondolva, a lehetőségek ellenére maradt a zárt kapu a két Szolnok-OSC-n.­ így volt helyes, még csak az kellene, hogy a legjobbjaink közül bárkinek is veszélybe kerüljön a tokiói szereplése. Mert lehet akármekkora ünnep most Szolnokon, pólónk erejét egyértelműen az határozza majd meg, hogy mi lesz a játékokon. Nem véletlenül mondta Nagy kapus is, amikor a jövőjéről faggat­ták, hogy várjunk még vele, egyelőre az olimpia következik. A néző­csend per­sze csak a hangulatot mérsékelte, az izgalmakat nem. Köszönhetően a játékosok elszántságának. Az OSC egy 2-7-es negyeddel zárta az első felvonást Szolnokon, a hozzáértők szerint az idény gyötrelmeiben elfá­radtak a játékosai, erre fel a második meccsen 8-5-re vezettek a félidőben. Lélekben erősnek kell lenni ahhoz, hogy senkinek ne járjon a fejében, ami volt, mindenki mondja, hogy ez a profiknál természetes, ám megfelelni a követel­ménynek csak kevesen tudnak. Ez a szombati csata bárhogy eldőlhetett volna. Végül az döntött, hogy a remekül játszó Angyal Dá­niel lövése után a labda a kapufáról Lévai Márton kapus fejére pattant, majd a hálóba. Ezt a figurát aligha gyakorolták sokat a bajnokcsapat pólósai. Minden mást természetesen igen, ezért lehetett hálás, s mondhatta nagy örömmel (ékes magyar­sággal!) Gocics, hogy nem véletlenül lett bajnok harmadik edzői idényében a csapat. Azt pedig én teszem hozzá, hogy keretében a három külföldi nem akárki, Filip Filipovicstól, Dusko Pijetlovics­­tól, Radomir Drasovicstól tényleg lehet tanulni. Az OSC viszont csak honfitásaimmal operált, jólesik erre gondolnom, persze *az én örömöm smafu a honi sport elitjében. Mindenesetre a csapat többet tett a soknál az idei kiírásban, elég csak arra gondolni, hogy a bajnoki elődöntőben a legjobb magyar együttesnek tartott, a BL-végjá­­tékban is esélyes FTC-n jutott túl. Nem mellesleg, jó, hogy vitatkozni lehet arról, melyik a legjobb, hiszen a Fradiról mondják, a Szolnok bajnok lett, az pedig biztató, ahogy a sokra hivatott OSC-edző, Varga Dániel búcsúzott: „A Szolnok lett a bajnok, de nekem van a legjobb csapatom." Összefoglalva: jöhet az olimpia! TEGNAPI SZÁMUNKBAN KÖZÖLTÜK, HOGY A NEMZETKÖZI SPORTLÖVŐ SZÖVETSÉG FELMEN­TETTE A DOPPPINGVÁD ALÓL PÉNI ISTVÁNT. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLE­MÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. hungarianfan .Az ISSF gyorsan korrekten dön­tött, reméljük, a WADA sem húzza sokáig, hadd készüljön Péni még két hónapot nyugodt körül­mények között, és reméljük, Tokióban nyugodtan, megkönnyebbülve fog lőni." Smegnytdgekina „ Nincs bizonyíték a doppingszer odahelyezésére. És nem is lesz, mert legfeljebb Sidi mondhatja azt, hogy igen, belecsempésztem. De ezt nem fogja mondani. Az, hogy bement a szobába, nem bizonyíték." witya13 „Tehát mostantól elég egy felvétel, amelyen valaki bemegy a sportolók szállodai szobájába, és ezzel legalizálják a doppingot?" farkasss .Egy vizsgálat alapján, amelyet az erre hivatott szervezet folytatott le, Pánit felmentették. Ehhez nyilván megfelelő bizonyítékok kellettek. Ahogy nyilván alapos vizsgálat alapján jelenti ki egy ilyen szervezet, hogy Sidi behatolt a szobába, és abban sem kamuznak, hogy a kérdéseikre nem kaptak választ Siditől." isimis01 „ Vannak doppingügyek,­­ amelyeket két-négy évig vizsgálnak. Itt két hónap alatt lokkal-vonóval minden lezajlott. Valami nagyon nem stimmel, lesz itt még robbanás, sok az életszerűtlen elem." . . ._________________________________________•___________2021. május 23., vasárnap n­emzeligaíT ónger István mostantól csak egy formális lépésre van attól, hogy hivatalosan is a Nemzet Sportolója legyen. E „hivatalosan is” kitétel annyiban indokolt, hogy a négyszeres vb-aranyérmes asztaliteniszezőt már évtizedek óta saját bajnokaként, héroszaként, bálványa­ként, ha úgy tetszik, sportolójaként tiszteli nemzetünk. Miként az Aranycsapat tizenegye, a Ferencváros vagy az Újpesti Dózsa egy-egy emblematikus csatársora, úgy a Jónyer, Klampár páros, illetve Gergellyel kiegészülve a világverő trió névsora is memoriterként vésődött be tu­datunkba, lelkünkbe. Jónyer István ráadásul rendkívü­li, mesehőshöz illő beszélő név birtokosa. Emlékszem, első diadalairól még kisgyermekként, apámtól értesülve - ez is tipikus, győzelmeinek híre, mint mondáink vagy mint egy-egy klubunk iránti elköteleződés, hűség, apáról fiúra szállt­­, magamban azon tanakodtam, persze hogy végül mindig a jó nyer, de hogy létezik, hogy valakit még így is hívnak? A csúcson, az 1979-es csapat vb-győze­­lem alkalmával, amikor hajnalban a fél ország ott ücsör­gött a rádió előtt, a kora esti tévéközvetítést már az ered­mény ismeretében is végigüvöltöttük, végigizgultuk ott­hon a családdal, és megpillantva a phenjani lelátón a ki­küldetésben Észak-Koreában dolgozó ismerősünket, el­öntött minket a sárga irigység. Az 1980-as évek elején mindannyiszor kalapáló szívvel indultam el a bajnok Irá­nyi utcai sportboltjába, abban bízva, hátha egyszer ta­lálkozhatok vele, és a vadonatúj Budapest Sportcsarnok első jelentős nemzetközi versenyén, az 1982-es asztali­­­­tenisz Eb-n is transzban ültem a lelátón, mert végre egy­szer itthon láthattuk a nagy csapatot. A magyar sport bővelkedik klasszisokban. Százas nagyságrendben mérhető azok száma, akik fénykoruk­ban mindenki másnál nagyobbat ugrottak, dobtak, rúg­tak, ütöttek, gyorsabban futottak, úsztak, lapátoltak, ügyesebben szúrtak, vágtak, tornáztak. Mégis csupán töredéküket őrizzük emlékezetünkben nemzetünk spor­tolóiként, még a Nemzet Sportolója cím jelenlegi büszke tulajdonosainak mindegyikét sem­­ sértődés ne essék, neveket nem említve állítom, hogy a tizenkét tag nagyjá­ból felét. Azokat, akiknek legendárium szövődött a sze­mélyiségük, a sikereik közé. Akiket egyszerre érzünk mindenki felett állónak, egyszersmind közénk tartozó­nak, belőlünk vétetettnek. Akiket nem csak tisztelünk, akikért rajongunk is. Jónyer Pista vitathatatlanul e kevés kiválasztott egyi­ke. Győzelmei és igen ritka vereségei is utánozhatatla­nok, hősi eposzba illenek. 1975-ben, Kalkuttában úgy nyerte meg az egyénit, hogy az első fordulóban 1:2-re és a negyedik szettben 12:17-re, kiesésre állt állandó mumusával, a svéd Wikströmmel, amikor a lánya ke­resztapja keresetlen szavakkal beüvöltött neki a palánk mellől, mire ő dühében sorozatban csinált kilenc pon­tot, hozta a szettet, a mérkőzést, a vb-t. Ugyanekkor és ugyanitt, a páros elődöntőjében meccslabdája volt a francia Secretin, Constant duónak, ám a zuhogó esőben az asztaluk felett beázott a ponyva, az összecsapás fél­beszakadt, Jónyer kicsit szunyókált az öltözőben, majd a folytatásban négy olyat pörgetett, hogy a túloldalon már egyszer sem értek labdához. A fináléban aztán Gergely Gáborral felülmúlták Surbeket és Sztipancsicsot. Igaz, az is megesett, hogy Klampárral döntő játszmát buktak el 20:11-es fórról, az ötödik vb-címtől pedig egy bűntény fosztotta meg. Szarajevóban, 1973-ban a párosdöntőre utazva ugyanis a táskája tetejére tette frissen ragasztott ütőjét, hogy száradjon, ám az egyik megállónál egy is­meretlen felkapta, és a buszról leugorva elrohant vele. A kezére nem álló kölcsönütővel aztán a döntő szettben, 19:19-nél két labdát is túl magasra adott fel. HA MEGTEN­­ NÉNK, SZÖUL BARCE­LONA, ATLANTA, SYD­NEY VAGY AKÁR MÁR LONDON, RIO HŐSEIT MÉG EREJÜK, ÉLET­KEDVÜK TELJÉBEN, ÉP TESTBEN, ÉP LÉLEK­BEN EMELHETNÉNK HIVATALOSAN IS ODA, AHOVÁ SZÍVÜNKBEN, ÉRTÉKRENDÜNKBEN EGYÉBKÉNT IS RÉGEN ELHELYEZTÜK ŐKET: NEMZETÜNK SPORTOLÓI KÖZÉ. Miként mi is többször adtuk fel a magas labdát olva­sóinknak, amikor szavazásra kértük őket, kit jelölné­nek a Nemzet Sportolójának? Jó nyer a 2017. májusi és a mostani voksolást is meggyőző fölénnyel nyerte meg. E publicisztika azonban nem azért íródik, hogy a csütör­töki döntés jogosságát bizonygassa - maguktól értető­dő dolgokra nemhogy egy teljes cikket, néhány szót is felesleges vesztegetni. Éppen ellenkezőleg: azt érdemes végiggondolni, mi mindennek kellett teljesülnie ahhoz, hogy e sporttörténelmi igazságtétel megszülethessék, majd’ négy évtizeddel a díjazott visszavonulása után? Először is, Jónyer Istvánnak be kellett futnia e páratlan ívű, a fent felvillantott részletek által is fémjelzett, tündökle­tes pályát. Másodszor, meg kellett alapítani magát a Nemzet Sportolója címet. Harmadszor, a jelöltnek be kellett töltenie a hatvanadik életévét. Negyedszer, meg kellett érnie, immár túl a hetvenen is, amíg rá kerül a sor. Ötödször - bármilyen kegyetlenül is hangzik - sajnos el kellett hunynia tizenkét idolnak, Puskás Ferenctől Monspart Saroltáig. Hatodszor, a tizenegy jelenlegi tagnak csütörtökön egybehangzóan kel­lett választania a „népakarattal”. E pontok, előfeltételek egyikét-másikát, bevallom, fe­leslegesnek, túlszabályozottnak, merevnek tartom. Hogy miért, azt Jónyer István legesélyesebbnek mondott rivá­lisa, Regőczy Krisztina esete példázza. Meggyőződésem szerint ugyanis e rendszerben az olimpiai ezüstérmes, vi­lágbajnok jégtáncos logikusan sohasem válhat a Nemzet Sportolójává. Hiszen egyéni teljesítménye értelmezhetet­len, minden eredménye, lépése elválaszthatatlan a párjá­tól, Sallay Andrástól, ketten egyszerre viszont kizárólag akkor kerülhetnének be a tizenkettek közé, ha ugyancsak ketten egyszerre, legfeljebb néhány nap különbséggel el­hunynának. Isten ments még a gondolatától is! Hasonló helyzet állt elő, amikor az Aranycsapat­nak már csak két hírmondója maradt, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, így bármelyiküket roppant kínos lett vol­na megválasztani­­ a másik rovására. Egyik írásomban ezért javasoltam, hogy átmenetileg emeljék tizenhárom­ra a létszámot, iktassák be Grosicsot és Buzánszkyt egy­aránt. Egy parlamenti képviselő forrásmegjelölés nélkül ugyan, de magáévá tette és sikerre vitte a felvetésemet. Mondhatom, mindenki megelégedésére, megnyugvására. Luxemburg, Málta, még mondjuk Írország is jól ellenne a tizenkettes kontingenssel, de a magyar sportmúlt gaz­dagsága miatt nálunk állandó a bőség zavara. A Nemzet Sportolója-díj megalapítását követően először 200A má­jusában vehette át a kitüntető címet a tizenkét, egyálta­lán nem tucatember az akkori sportminisztertől, bizonyos Gyurcsány Ferenctől. Az alapvetően kiváló ötlet elismeré­se mellett már akkor sem értettem bizonyos korlátozáso­kat, és ez azóta sem változott. Ha csak az NSO mostani szavazását nézem, az olvasók szívesen látnák a kitünte­tettek között Mészöly Kálmánt, momentán egyetlen lab­darúgót sem találni a névsorban, és az 1966-os brazilve­rő generáció után legfeljebb Nyilasi Tibor jöhetne szóba, más nemigen. Ökölvívó sincs a „keretben”, de Gedó Györ­gyöt nem csak ezért tekintjük méltónak, a tenisz hívei Ta­­róczy Balázst reklamálják, a kézilabda népszerűségét jel­zi, hogy Gódorné Nagy Marianna, Sterbinszky Amália és Kovács Péter is szépen kapta a voksokat. Ahogyan a tizenkettes felső határ is nehezen indo­kolható, az életkort tekintve a hatvanas alsó úgyszin­tén. Szegény Benedek Tibor ezért nem lett soha a Nem­zet Sportolója, pedig sportolói életműve befejezetté és teljessé vált harmadik olimpiai aranyérmével, harminc­hat esztendős korára. Ellentétben a örökkévalóságig dicsfényben űzhető színészi pályával, aktív karrierje zá­rásán bőven túl, a hatvanon viszont jóval innen több ma­gyar úszó, vízilabdázó, vívó, kajakos még sokáig hiába is remélné e be­teljesülést. Hacsak nem változtatunk a 2004-ben lefektetett alapelve­ken. Ha megtennénk, Szöul, Barcelona, Atlanta, Sydney vagy akár már London, Rio hőseit még erejük, élet­kedvük teljében, ép test­ben, ép lélekben emel­hetnénk hivatalosan is oda, ahová szívünk­ben, értékrendünk­ben egyébként is ré­gen elhelyeztük őket: nemzetünk sportolói közé. A­­APUJIMAI Magas labda I BALLAI Attila A 2020-as futball Európa-bajnokság egyik nagykövete, a világ- és Európa-bajnok francia csatár, David Trezeguet az Eb kabalafigurája, Skilley és a kontinensviadal győztesét megillető trófea társaságában a szentpétervári stadionban. A Henri Delaunay-kupát április végén már Budapesten is kiállították.

Next