Nemzeti Sport, 2021. július (119. évfolyam, 176-190. szám)

2021-07-12 / 187. szám

8 I SPORTMIX ipa Muse, wit EGY ÉV UTÁN TÉRT HISZfIS KÖZÉPPÁLYÁS Kocsis Gergő az edző miatt választotta a Mezőt" 1" SOMOGYI ZSOLT Letépett játékosfotók Lengyelor­szágban a kiesés után­­ Kocsis Gergő mégis úgy érzi, hasznos volt az Ekstraklasában eltöltött egy év. Pintér Attila vezetőedző győz­te meg arról, hogy a csapatában folytassa a pályafutását. VISSZATÉRÉS AZ AIB I-BE: Kocsis Ger­gő a Mezőkövesd Zsóry FC játékosa lett. A válogatott keretébe többször is be­kerülő futballista korábban a Mól Fehér­vár, a Puskás Akadémia, a DVTK és a ZTE színeiben játszott az első osztályban, s szerepelt a felvidéki DAC-ban is. Eger­­szegről 2020 nyarán Lengyelországba igazolt, az újonc Podbeskidzie együtte­séhez, amely az idény végén búcsúzott az élvonaltól. A magyar futballista haza­tért és Mezőkövesden folytatja. „Marasztalt a Podbeskidzie, de min­ denképpen első osztályban akartam ját­szani - mondta a 27 esztendős játékos. - Vonzó ajánlatot kaptam, mégis úgy­­ döntöttem, hazatérek. ” A helyi sajtó különös esetről szá­­­­molt be, a kiesett csapat néhány lengyel játékosa a stadionban ta­­­­­­lálható, légiósokat ábrázoló fény­­kerteket letépkedte, összefirkál­­ta - nem tudták, hogy kamera rögzíti a történteket. A klub­vezetők azonnal elküldték a renitenseket, és mert elége­dettek voltak a magyar játékos teljesítményével, őt szívesen­­ láttak volna továbbra is. „A kiesés ellenére nem bántam meg, hogy egy évet ott töltöttem - mondta Kocsis Gergő. - A párharcokban, a test test elleni küzdelemben, futómennyiség­ben eddig is a jobbak közé soroltak, de a lengyel bajnokságban szerintem tud­tam fejlődni. Ha nem esünk ki, aligha­nem maradok, de nem akartam a máso­dosztályban játszani, főleg úgy, hogy az NB I-ből több klub is megkeresett. Hogy miért a Mezőkövesd? Nem titok, a veze­tőedző, Pintér Attila személye döntő volt. Évekkel ezelőtt dolgoztunk együtt, most többször is hívott, éreztem, hogy szá­mít rám. Azt is mondhatom, máshol jobb pénzügyi feltételeket ajánlottak, de ide akartam jönni. ” Az idső keménykezű, szigorú tréner hírében áll, de az eredményei (bajnoki címek, kupagyőzelem, feljutás az NB II- ből) mellette szólnak. „Ismerem, tudom, hogy nem kön­­­nyű ember - mondta erre Kocsis Ger­gő. - Nem bánik kesztyűs kézzel a játé­kosaival, sokat követel, de ezzel tisztában voltam, amikor igent mondtam a Mező­kövesdnek. Mert azt is érzik a játékosok, hogy ha sokat is követel tőlük az edző, az öltözőn kívül foggal-körömmel küzd ér­tük. Ennek része, hogy Kövesden Pintér Attila elérte, minden, amire a játékosok­nak szükségük lehet, rendelkezésre áll­jon. A közös munka már elkezdődött, nem emlékszem, hogy valahol is ennyit kellett volna dolgozni. A fizikai felkészítés mel­lett a taktikai részletek is nagyon fontosak a vezetőedzőnél. Nagyon kíváncsian vá­rom az új idényt, szeretnék hasznos tagja lenni a csapatfiók? ' ’ ' '' Kocsis Gergő (balra) megedződött a lengyel bajnokság mérkőzésein, és azt sem bánja, hogy­ Pintér Attila szigorú edző hírében áll, mert tudja, csak rk • •jHvf'í tTí' 'V, ¥i vJ.\VV• -"»«Mn ~ iB S* 1 '-tC.Í.HOKv. 1 TOKIÓ 2021 MEGJELENT 100 OLDAL 895 FT LEGÚJABB SZAMA Nikon mxlkk

Next