Nemzeti Sport, 2021. augusztus (119. évfolyam, 207-221. szám)
2021-08-02 / 208. szám
Tti 2021.augusztus 2.,hétfő XXXII. UVflRI OLIMPIAI JÁTÉKOK IMIKIHII I 31 •4 flfe A 12 MÁSODPERCTŐL A 9.8 9 NB Ki ! (1896-2021) m bj ^ ^ 81 U Ahová a százasok is kifutnak a mellüket döngetve, így amikor Tamberi magához tért, széttárt karokkal várhatta Jacobsot! KIS ITÁLIA HIAGY ESTÉJE Ki van zárva, hogy ne tudta volna valaki, mivel zárul a nap, de ha esetleg elfelejtette vagy elvarázsolta a többi esemény, legkésőbb akkor kapcsolhatott, amikor letekerték a fényeket. A sötétbe borult stadion célegyenesére rávetítették nemcsak a hangoló fényjátékot, hanem a résztvevők bemutatását is - ennek az időigénye nyilván a sokszorosa volt a futásnak -, úgyhogy amire visszajöttek az „üzemi fények”, hogy a sprinterek lássanak is valamit az előttük álló feladatból, már borsódzott az ember háta. Jó, a brit Zharnel Hughes kiugrása eltolta a programot helyi idő szerint 21 óra 50 percről 21 óra 52-re, ám 9.80-nal később megvolt a győztesünk! Az üresen maradt négyes pályától feljebb, a hármason nyargött Lapsont Marcell Jacobs voltaképpen az egész világ bajnoka - amiről minden részlet elolvasható portrénkban. Itt most az a lényeg, hogy az a kis Itália, amely a Nemzeti Stadion sarkába települt, frenetikus negyedórát és estét élhetett meg: az egymásba és zászlóiba kapaszkodó aranyérmeseknek zengték a squadra azzurra sikereikor bejáratott „Popo-po-po-po-pót”, lengtek a lobogók, potyogtak a könnyek. A többiek meg haza is indultak, végül is csak tíz másodpercért jöttek. (Jegyzet a 14. oldalon) A moszkvai olimpia amerikai kezdeményezésű bojkottja is kellett ahhoz, hogy a brit Allan Wells nyerjen gyengeidővel, a táv mindmáig utolsó fehér bőrű bajnokaként. GYULAI Miklós , a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke AZ ELŐDÖNTŐ ALAPJÁN azt gondoltam, a százas finálé a kanadai Andre De Grasse, az olasz Marcell Jacobs és a kínai Szu Ping-tien között dől el, az utóbbi ugyanis meglepetésre lerajtolta az egész mezőnyt de a fináléban az első néhány méter után kiderült hogy ellőtte a puskaporát A győztes olasz sprinter egész évben nagyon stabil formában futott, már fedett pályán is erős volt és ahogy láttam, a mezőnyben leginkább ő lazult el a fináléra, nagyon szépen, gazdaságosan mozgott, és mentálisan is egyben volt Az Európa-csúcsa nem is ért váratlanul, mert aki egész éven át ennyire stabilan teljesít annak éles helyzetben összejöhet egy ilyen siker. Jacobs pedig nemhogy összeroskadt volna a döntőre, mint kínai riválisa, aki fejben nem bírta, hanem tudott még egyet tolni rajta. Szerintem a legjobb helyre került az olimpiai aranyérem, annak pedig külön örüllök, hogy ezúttal európai sportoló diadalmaskodott, mert ez is mutatja, atlétikában öt év alatt mekkorrát tud fordulni a világ. Az olaszoknál egyébként valami nagyon jól működik, Gianmarco Tamberi magasugróaranya mellett ugyanazon a napon Alessandro Sibilio döntőbe jutott 400 gáton. Nem egy-egy kiugrró eredményről van szó, hanem egységesen és jól működik a csapatuk, az egyik eredmény húzza a másikat, ami pszichés erőt is mutat. Jesse Owens 1936-os tarolását másolta le 1984-ben Carl Lewis, aki ugyanabban a négy számban diadalmaskodott, mint nagy elődje. A pályán ez az olimpiákon 100 méteren soha többé nem jött össze neki... ...merthogy négy évvel később kikapott Ben Johnsontól, csak aztán két nap múlva kiderült, hogy a kanadai világcsúcstartó doppingolt, így Szöulban is Lewssé lett az arany. Az atlantai Aranyolimpián nemhogy nem sikerült az amerikaiaknak megnyerniük a királyi számot, a dobogóról is lemaradtak - nyert a kanadai Donovan Bailey 9.84-es hatalmas világcsúccsal. A mai rekord tulajdonosa három olimpiai aranya közül 2008-ban nyerte meg az elsőt, a történelmi triplázást elérő jamaicai Usain Bolt ráadásul 9.69-es űrrekorddal diadalmaskodott. Itália ünnepelt, a 100 méter győztesét elsőként a magasugrásé, Gianmarco Tamberi köszöntötte a t _______________________________________ A BAJNOK A magányos tigris útja Texastól a Garda-tavon át Rómáig PORTRÉJA Kevesen gondolták, hogy száz méteren az olasz Lamont Marcell Jacobs lép a legendás Usain Bolt nyomdokaiba az olimpiákon, már csak azért is, mert nem is sprinternek, hanem távolugrónak indult, és nem is volt ügyetlen. A TOKIÓI OLIMPIA 100 méteres síkfutását meglepetésre megnyerő Lamont Marcell Jacobs Texasban született olasz édesanya és amerikai édesapa gyerekeként. Másfél éves korában katonaként szolgáló édesapját Dél-Koreába vezényelték, így megszakadt vele a kapcsolatuk, és édesanyjával Olaszországba, a Garda-tó partjára költözött. „Százszázalékosan olasznak érzem magam, nem is beszélek valami jól angolul” - nyilatkozta az idén Jacobs, aki tízéves korában kezdett el atletizálni edzője tanácsára, miután saját bevallása szerint nem tudott megbarátkozni a labdával, amely mindig kiesett a kezéből. Eleinte úgy gondolta, sprinter lesz belőle, aztán 2011-ben beleszeretett a távolugrásba, és Rómába költözött. Már ifjúsági és juniorszinten is remek eredményeket produkált, amire aztán a felnőttmezőnyben is képes volt, olyannyira, hogy 2016-ban megnyerte a versenyszám olasz bajnoki címét. Bár egyszer ugrott 848 centit is, ami minden idők legjobb olasz eredménye lenne, de a megengedettnél nagyobb hátszél miatt nem lehetett országos csúcs. Egyéni legjobbja így maradt a Döntő. Férfiak: 100 m. Olimpiai bajnok: Lamont Marcell Jacobs (Olaszország) * 9.80 Európa-csúcs, régi: Jimmy Vicaut (francia) 9.86,2015,2. Fred Kerley (Egyesült Államok) 9.84,3. Andre De Grasse (Kanada) 9.89,4. Simbine (Dél-Afrika) 9.93, 5. Baker (Egyesült Államok) 9.95,6. Szu Ping-tien (Kína) 9.98 807 centi, ami egyébként 2017-ben a világ tizedik legjobb eredménye volt a fedett pályás szezonban. Lelkesedése határtalan volt, mellkasára tetováltatta az „őrült távolugró” feliratot, de egy sérülés miatt 2018-ban mégis más versenyszámot kellett választania, ő pedig a sprintfutás felé fordult, amelyben egyébként utánpótláskorában is sikereket ért el. „Erős és harcos vagyok, ugyanakkor magányos is, mint az a tigris, amelyet a hátamra tetováltattam - nyilatkozta korábban. - Ritkán szoktam megnyílni mások előtt, mert ha az emberek megismernek, rájönnek, hogy nem is az az ember vagyok, akinek gondoltak." Bár rossznak nem volt mondható, pályafutása a legrövidebb sprinttávon csak idén indult be igazán. Május 13- án, Savonában új olasz rekordot állított fel 9.95-tel, egészen addig nem is tudott tíz másodperc alá kerülni. Ez csak 26 évesen sikerült neki, és a százötvenedik futó lett a sportág és a versenyszám történetében, akinek ez összejött. Egy hónappal később 10.01-gyel negyedszer is megnyerte hazája országos bajnokságát, amely versenycsúcs volt az erős szembeszél ellenére is. Még az elmúlt tizenkét hónap látványos fejlődése ellenére sem gondolta senki, hogy esélye lenne az olimpiai aranyéremre, sőt, kicsit kívülállónak is számított; az ilyenekre mondjuk azt, hogy sötét ló, hiszen amit az olimpián művelt, arra senki sem számított. Talán még ő maga sem. V.SZ. Amikor Texasban megszületett, aligha gondolták róla, hogy egyszer olasz lobogóval ünnepel majd