Nemzeti Társalkodó, 1830 (1-52. szám)
1830-10-23 / 43. szám
tam Isteni képnek. Böltsemtól fogva földi feny övedzett 3 én a’ magány’ homályjában társalkodtam magammal. Bőség ощiöngötL körüliem 3 én az egyszerűségben találtam meg magamat. A’ fiatalom’ királyi pállzája lebegett kezeimben ; nálam, a’ jótétel’ gyakorlása szült megelégedést. Tündöklöm , hogy, világítsak, melegítsek. Futom pályámat az egésszért. Izzadok az emberiségért, szenvedek a’ Közbóldogságért. Élek lelkemért. A. Megfejtve Leklen Sándor ! te egy Népbóldogitó vagy. A. Legfőbb óhajtásom az. De, hát téged’, jó Öreg! jó, vagy gonosz eset, a' világ, vagy szíved 3 mi sors számkivetett e’ komor pusztába 7. Én is embernek születtem; a név’ szebb értelmében az igyekeztem maradni 3 most, mint halandó akarok a’sírba szállani. A’ fény és bőség nem evedzett engem 3 tsak feljűlről sínteződött le ream 3 én az eggyügyűség’ árnya alá rejteztem elölök. A’ hatalmat felsőbb kézben is mérsékelni törekedtem. Te, napként tündöklesz rólam, mint egy kopár jobb oldalról verődtek vissza , jötték e súgárok földünk’ egy faltotskájára. Létem’ fakijúja ellobogott az én Királyomért, Hazamért. Hideg tagjaim már egyedül tsak az Istenség előtt görbédnek- te; tsak lelkemmel való társalkodásérl emelem még e’ zörgő tsontvázat. U. De , ugyan kérlek , mond meg, mivel foglalatoskodol e’ vadonba ? R. A szürkülő hajnallal barlangom’ szájában Teremtőmet’ férdéive imádom. Koszirtóm’ ólméiről a' kelő Napot köszöntöm. Ama’ kőomladékokon a’ kezdetnek és végezetnek szomorú halotti é-lseket zokogok. Nyögök eme várdűledékeken a' mohos múlandóság felett. Sóhajlásim lengenek a’ halandóság hantjain , s az elhunyt százszakok’ gyászleplein._Ama’ magasabb tetőkről letekintek néha a’ terűit völgyekre, Hazám’békés határira 3 képzetim elő tüntetik a’ múlt korok’ eseteit, Eldődink’ hős tetteit3 megszorul lehellete emelkedő mejjemnek3 lekapaszkodom a’setét völgy’ árnyai ab'13 ’s amaz elterjedt bükk alatt küzdi ki magát lelkem az ős évek’ kínjaiból. Itt a’ temérdek faomlásokon bámulom az idők dúló hartzait, amott a’ zuhogó vízesések mellett andalgok, ’s szemlélhetem bennek az éle tükörét. A’ szép Természetben elmerülök. Megszedem a’ völgyben sovány eledelemet, ’s enyhítem magam a’ friss források’ vizeivel. Minden fontos gondolátnál, minden meglepő tájon leborúlok a’ Mindenség Ura előtt 3 ’s lelkem mindannyiszor felreppen örök hornyába. Ha, vagy egy vándor, mint le is ide kéverjedik 3 ha valaki érettem, vagy újságkívánásból, vagy a’ komor táj’ visgálásáért ide vetődik 3 baráti karokkal ölelem 3 lelkem , szívem , barlangom enyhítésére készen állanak. Ritkán levánszorgok a’ völgyek’ lakossaihoz 3’s ott a’békeszűrés’ példáját, kegyes gondolatokat, az Ég’ áldásait hagy 0111 magam után. Mikor egy-egy hatalmas levegős állat felreppen, vagy a’ méjségnek vadai megbődűlnek, ha az esti homály béereszkedik a’ szírek’ aljaira, barlangomba terek 3 térdre esem, imádom, és ismét imádom az Istent. Az üreg’fenekén meggyújtom pislogó tizemet 3 ledűlök falevelekből tömött ágyamra 3 testem elnyúlik a’ barlang’ kövein, lelkem túl a’ tsillagokon tévedez , ’s tsak a’ következő napra való erőt kíván rendszerént szerezni pihenésem. .. Eggyügyük vagy a paloták’ falai közzűl szállva ki, igen is nyomorért eleted’ módja szinte irigységre gerjeszt. De, mi tehetett téged’ ily’ embergyűlölővé , társaságkerülővé? R. Mondom: én emberszerető vagyok. A nagy világ’ tengerét megúsztam. A*