Nemzeti Társalkodó, 1836. január-június (1-26. szám)
1836-02-23 / 8. szám
115 hurczolva kezdénk havasra hágni , egy plájon , * mely a’ lakság feletti bérczen a’ Tyihu és Kaidéra magoss hegyek megett Moldovába vezeti az embert. 11. órakor jutattunk a’ kis kút pusztájához (pojáne lá funtinyel) , itt, kipihenvén magunkat két óra múltával ismét tovább haladtunk. Ez alatt felhőbe borult az ég, és hideg essőt onta ránk, mely miatt 5 órakor a’ fenyő pusztában (pojáne bráduluj) egy juhász tanyában megszállani kénytelenek valánk. Hasadozott fenyőkéreg fedte a’ tanyát ’s hever fákból rakott oldalain keresztül szél süvöltözött, — építéssel töltöttük.Fel tehát a’ napnak hátra lévő részét, ’s fedél alá csak estve gyújthattunk tüzet. Vacsora után juhász gazdánk szinte fél ölös fúvólyáján, melynek fúvócsapja nem volt, ’s a’ mellyel mi egy hangot se tudtunk ejteni, havasi allegrokat és melodiákat jádzatt, ’s jutalomul azt kívánta, hogy egy nálunk lévő postasípot mi is fújjunk meg; ennek harsagó hangjára a’ lágyabb hangokhoz szokott komondorok ordítani kezdettek’s félben szakaszták hangversenyünket. Álomba merültünk végre de nem sokáig, mert egy virgoncz kecskegidó közinkbe ugardlván, rajtunki tánczával elűzte álmunkat; az ébzékeny juhász nyakon kapá az egyedűles tánczast ’s kiveté illyen ígérettel: dá ke iszeri inke odáte luntru minty en tye be lesz, ha még egyszer béugrassz mindjárt megnyuzlak. Mem is jött bé többször a’ szakállas, hogy tánczát halál ne kövesse. Midőn ismét elszenderedtünk volna, farkasok ütöttek a’ nyájra , melynek dobogtatása ’s a’ lombos őrök ugatása viszont felserkentének. Ujjongatott a’juhász , Herczeg úr zsebpisztolyait kisütötte, Vári úr kettős *) így nevezik a’ havasi ösvényeket.