Nemzeti Társalkodó, 1836. január-június (1-26. szám)

1836-01-26 / 4. szám

t­­ 5t idézni azon nyugalmas egyhangúságból, melyet a’ közönséges szem oly változatlannak lát. Rend­szerént sokkal fogékonyabbak leszünk a’minden­napi bényomások iránt; — mint a’ kinek szemeit valamely tündéri varázslat illeté , egy új világ nyilik­ fel előttünk a’szokottabb dolgok’felszínén. Mindennap új tárgyakat fedezünk­ fel, ’s előha­­ladtunkon örömet érezünk! Emlékezem egy ele­ven és nyugtalan képzelődésű­ barátomra , ki o­­lyan betegségben szenvedvén , mely a­ legnagyobb lelki nyugalmat kívánta, minthogy irni ’s olvas­ni meg nem engedtetek ’s beszélgetni igen rit­kán ,az elfoglaltatásnak kimeríthetetlen forrását lel­tem fel egy kandallónak régi márvány párkányza­tában, melyen a’ rendetlenül ágazó erek különös és csonka hasonlatosságait mutaták embereknek állatoknak fáknak ’sb. Azt állitá, hogy idővel minden reggel egy egy új tárgyra ébredett­ fel, ’s képzelődése legotlan új felfedezéseinek biro­dalmába szállott által. Ezen példája a’ lélek’ azon különös hatalmának, mi szerént a’ legszűkebb körben is, melybe szorutathatik, érdeket képes teremteni magának , nevetséges lehet, de nincs nagyítva. Ki nem nézte körűlünk félig húnyt sze­mekkel órákig a’ fáradhatatlan tűznek égő pará­g­rázsait. — Sőt ki nem számlálta beteg ágya’ lep­lének virágait, érdeket lelvén e’ foglalatosság­ban! A’ léleknek nincsen szülő földje, ’s érde­kei nincsenek egy helyre szorítva, hajlandóságai mindenüvé kötik magokat,’s ottan élnek tenyész­nek és teremtenek , akármely ég hajlat alá vesse őket a’ történet, bár mi távol megszokott hon­­joktól. Isten az emberi szivet lágyon , de vissza pattanó erővel alkotá , bámulandó tehetséggel bír, a’ mérget is eledelévé változtatni. Legyen eltilt­va tőlünk a’ szabad ég’ levegője, léptünk bénn.­

Next