Nemzeti Társalkodó, 1837. július-december (1-26. szám)
1837-09-19 / 12. szám
Ha hosszadalmas sír éj után Néped körébe hozlak, ébredőt. Mulass míg lelked itt gyönyört talál; De ha vissza vágyó hamvad sátorába, Szólíts nevemről, és én eljövök. A’ hon-alkotó fővezér lelke eltelik örömmel Oh nemzet! oh hon! ismét látlak-e? A’ századoknak hosszú éjjelén , Melly fogva tartá alvó lelkemet, Csak rólad, és nevedről álmodám.— Temetve voltunk a’ föld egy szögébe, Töméntelen nép, egymásnak teher. ’S im elszakadt a’ jobb rész, és dicsőn Végig csatázva terhes útjait, Hont szerze, mellynek hódító nevére ,Elsápadott a’ megrettent világ.— Oh élsz-e még hazám és nemzetem? Dicső-e még, mint hajdan volt, neved? Éstettednek híre hangzik-e, A’ merre nap van és ember lakik? Üdvözllek olt hon ! népem , üdvözöllek.— De melly komor csend vészen itt körül ? Mindenfelé a’ roppant kőhalom , Felhőbe nyúló házak , szálasabbak , Mint nagy Magyarvár fényes tornyai. Csak embert nem találok! senki nem jó, Csak egy magyar sem, a’ ki elfogadjon! Vagy tán csalódom? nem vagyok hazámba Nem a’ Dunának árja harsog itt? ’S az nem Kelemföld , és az ős Buda? Vagyoh! — Hadúr ne adja érnem azt! Bal végzet fordult ellened , hazára , Se nem vagy többé magyarok hazája? Minek születtem akkor én ’s miért