Nemzeti Társalkodó, 1839. január-június (1-26. szám)
1839-05-30 / 22. szám
t ii . László. ( Folytatás.) IV. Sűrű sötétség volt. A’ szokott udvari zaj még inkább a’ némaság’ sirjába szállt, mert László minden szűz vendéget először a’ legnagyobb csendben szokott fogadni. E’ perczben egyedül látjuk őt éji szobájában, egy selyem pamlag’ karazatára félig lenyágova ébrenség és álom között. Rendetlen öltözetén olly neme vala látható az elszórtságnak, melly csintalan pongyolaságában rétegekbe szokott a’ félig leplezetlen vállakon széthanyatlani. A’ folyosón lábkopogások hangzanak ’s e zörejre László telt vágygyal egyenesedett fel pamlagáról, a’ szoba’ ajtajára merészen pillantó. Megnyilt az ajtó, ’s László fó udvarnokát, Fejkánt látá maga előtt állani. „Öreg! te csalfán játszol képzetimmel, — szólt László mintegy neheztelve — a’ legszebb képet láttam felém lebegni álmaimban, ’s im, midőn ébredek, te mutatod asszott pofáidat.“? ,Ne légy bosszús nagy király; mert ha parancsolod, asszú pofámat tüstént álmaid’ képével váltom fel, ’s mi dicső leszen e’ változás: a’ rém után legvonszóbb angyalarcz.4— E’ szavakra László egy mozdulatot tön elé felé , ’s minden idegei a’ fölhevülés’ korában játszadozának. Arczai lángban tüzeltek, mert az ingerelt üterek, tagjain sebesebben kezdék a’ vért szertebocsátani. Most Fejkánhoz közeledett, ’s kíváncsisága’ mámorában suttogó szavakkal szólt: „Beszélj, beszélj: megjött-e már a’ lány? és angyalarczczal? szépszerűit? vágy-e királyát boldogítani? szólj hirtelen.“ ,Igen királyom, megjött, Túrtál elhozá.De a’ félénk semmiről nem akar hallani, mint atyjáról; semmit nem óhajt, mint atyját látni. Azonban reszket, ’s konyakot is ejt; no nem is csuda; mert félénk, ’s szemérme’ lánczain még kötve van; de hiszen illyen a’ lány mig szerelme e’ nyűgből fel nem oldja, égbe vágy emelkedni tisztasága’ szárnyain, ’s majd, ha szerelemre gyűl, földön alól is sűllyed , ’s ekkor mennyet csak az édes pokolban találja, így így Kiram király! vedd csak négy szem közé a’ szép vendéget, majd megfeledkezik atyjáról, ’s könyvei felszáradnak. „Ollyakról is beszélsz, mikről nem kérdezelek; de most csak erre felelj: szép-e a’ lány“ ? ,Szép mint véres harcz után a’ szelíd béke; és olly idom foly szét alkatán, minőt a’természet példányul csak egy századnak teremt. Arczai úgy alkotvák, hogy minden vonalban királyi ízlés rejtezik. Ám lásd meg te királyom, én tüstént meghozom. Fejkán távozott, ’s halk léptei tompán hangzanak el az éjben. László elragadtatva szegzé szemeit a’ távozó után, mintha rögtöni jöveteléért esengene,’s minden léptiben szenvedélye’ örömvilágát hallá közelítni. Előteremté magának azon élvezeteket, mellyek ferde élte’ gyönyöréül föl jegyezve képzetében , most egy hasonlóról álmodozott, ’s felingerelt előérzete legédesebb vágyaiban fulladozott. A’ szoba’ közelében újolag lépteket hallunk közeledni, mig nem az ajtó kevés szünet után megnyílik, mellyen a’ reszketeg Romilda, Fejkán’ kíséretében halvány arczczal lép a’ király’ elébe. A’ lány körűl tekinte,’s figyelmében egy nem vélt gyanú ébredett, melly gyenge nemét a’ rémület’ megrohanásával átborzasztó. Szólni akart; de a’hangok ajkain elholtak, ’s az ijedtség’ és kétségbeesés’ súlya alatt szófián féltérdre rogyva, szíve hatalmasan dobogott. ,Uram király! e’ lányka atyja’ ügyében kíván veled szólani.4 — Szólt a’ szineskedő Fejkán mély udvarisággal, ’s hirtelen távozott. Romilda e’ pillanatban csaknem eszmétlen