Nemzeti Társalkodó, 1839. január-június (1-26. szám)
1839-02-14 / 7. szám
so ma’ „ Carmen miserabile “ czímű irományban, mellyben a’ bátorszívű nagy váradi kanonok Roger a’ mongolok általi pusztításokat és nyomorúságát szívrehatólag leirta, előfordul Miczbán (Cap. 40.) ezen név alatt: „Comes Simeon hispanus.“ Roger a’ legelszántabb hősök közé számlálja ötét, ’s hatóságának az ütközetmezőben szinte csudatetteket tulajdonít. De IV. Béla király is tudta az ő fegyverszolgálatait becsülni, ’s megajándékozt őtet honfisággal, és messze terjedett magyar birtoki részekkel. Több éveket töltött el Simon hitvesével — egy született magyar nővel — házasságban a’nélkül , hogy az édes atyai örömnedtárának egy cseppjét is kóstolta volna. Ha tehát nős állapotja’ derűit egének kellemeit néha setét komor fellegecske zavarta, ez nem egyéb vala, hanem házassága’ gyermektelen sorsáról való fájdalmas gondolat. De az igazságos gondviselés’ terveiben vala elhatározva, ezen derék férfit sok búbánatok után tulajdon örökösei’ látásából vett örömben részesítni. Csakhogy csudálatos fordulatok után kellett környűlményeinek úgy alakulni, hogy legfőbb földi örömének óhajtott aranyezéljához eljuthasson. Miczbán’ felesége kimene egykor, nem meszsze a’ kastélytól, sétálni. Sétaútjában szembe találkozék vele egy szegény asszony, három kisdedekkel megterhelve. A’ hármas gyermekek’ anyja rekkenő melegtől és szűkült állapod gondtól szinte földig nyomatva, esedezve kére tőle — illy gazdag grófnétól — egy kevés alamizsnát. A’ birtokos asszony a’ rongyba bonyolódott koldusáéban első pillantatra csalárdságot ’s pajkosságot gyanítván , meghökkent a’ kérésre, ’s a’ három szopó különösen feltűnvén előtte, kérdi: Övéi-e azon gyermekek ? Igen is enyémek, vala a’ fedelet. E’ mellett a’ szegény aszszony még tovább menvén panaszaiban, kijelenté a’ grófnénak azt is, hogy mind a’ hármat egyszerre szülte. A’ grófné a’ koldusnő iránt titkon, maga előtt is kimagyarázhatatlan módon, még előre haragra ingereltetve, most a’ legnagyobb bosszúság’ minden erőszakával kitört ellene, megtagadott tőle minden segedelmi jótéteményt; elszidta maga elől mint fajtalan nőt, és fortélyos hazugot, ’s a’ legkeserűbb szemrehányásokat tette néki, mondván, hogy lehetetlen volna egy férfitól egyszerre három gyermeknek nemzettetek Rendkivűl érzékeny fájdalmat okozott a’ szükségszenvedő anya’ mélyen sebbedett szivében a’meg nem érdemlett büntető leczke, melylyet az ellene lázzadt grófnétól . Ily véletlenül kapott, ’s annak keményszívűségét siratva, eltávozék előle, ’s akármi átkozodó szókban létezhető önbosszút eltávozhatván, az egek’ büntető igazságának ajánlá őtet. A’ grófné haza tért, és a’ koldusnő iránt lelkében még mind felharagyva — minthogy a’ hármasok’ egykori szűlethetését maga magának fel nem fejthette— elbeszélte az esetet férjének, hozzá tévén azt is, mikép a’ becstelen fecsegő hazugat pirongszókkal hathatósan kifizette. De a’ gróf — mint több bélátásu és értelmesebb ember — megczáfolá nőjének illyen maga kimutatkozásait, figyelmessé téve őtet a’ káros és kedvetlen következményekre, mellyeket a’szükségszenvedők iránt nyilvánított akármelly könyörűletlenség maga után vonni szokott, ’s szemére veté, miszerént azért az isten őtet még megbüntethetné. —* ’S azonban ... mi történik ? . . . Ha talán nem azért esett is, de úgy tetszik, az ég a’ hitetlen grófnét a’ közönséges emberi szeretet ellen ejtett bűnhödésiért valódilag megfenyítette; —mert teréhbeesék, ’s egy év’ lefolyta után, a’ gróf otthon nem létében, egyszerre hét fiú gyermeket szüle. Mint egy tűzesített nyilvessző, úgy hatotta most által az anya’ lelkét ama’ súlyos szemrehányások ’s elpirongatásokra emlékeztető gondolat, mellyeket a’ hármas gyermek’ anyjai•