Nemzeti Társalkodó, 1841. július-december (1-27. szám)
1841-07-02 / 1. szám
A külföld soha semmit nem tanult, mi voltunk, s vágyunk annak ábécistája. Hla kissé jobban szeretnénk szántani mint apáinktól örököltük, ki kell menni az országból, ha egy határt föl akarunk méretni. Csúcsán túljárt emberért kell körültekintenünk: gyógyászat, festészet, szobrászat , csinosabb építészet, mind olly dolgok , mellyekhez jutásra legelső ’s leglényegesebb eszköz — a’ vándorbot. Mert oskoláink — de itt megállapodom azzal az őszinte nyilatkozattal lepvén meg Társalkodónk tisztelt olvasójit, hogy mind azt, mit fölhozék, nem én mondottam, azok csak mástól hallott panaszok, ’s nekem sem módom sem czélom nem volt, ’s ezúttal is legkevésbbé sincs annak bírálatába ereszkedni: mi van bennök tulságig nagyítva — mint gyanítom , vimni a’ valóságnál is halványabban szinezve- mi ismét nem lehetetlen ; de oskolákról s oskoláinkról, ben is akarok néhány szót szólani , vagy váltani ha tetszik , mert e’ részben némi adatokon s elméleten alapuló ismereteket csakugyan magamnak is merek tulajdonítani? —’s pedig nyájas olvasótársaim, részt vevő egyetemetöket, ’s hol tévednék , barátságos útba igazitástokat, tőlem megvonni nem fogjátok, midőn rólatok , igen is rólatok , saját házatokról, s annak legszentebb érdekéről foly a’szó; mert Ш1 egyéb az oskola mint magányos házaink egyik két mellékszobája, a’ gyermekszoba, s merem állitni, hogy ez nevezetesebb osztály bár melly úri lakban a’ díszteremnél. ,,Jobb ember légy apádnál“ e’ szót adja jámbor józan eszű apának szájába úrához egy erdélyi közmondás; s úgy tetszik e’ szót intézi jelen korunk is a’ jövő ivadékhoz. Mert kereng és zúg és cseng ugyan füleink körül mint mondám elég panasz, ’s elég javaslat is minden köz tárgy létel, de nem egyről is annyi mint nevelés ügyiben. Kisdedovó intézetek s új főoskola, népnevelés és felsőbb oskolák reformja, tudós társaság és olvasó egyesületek, siketek és vakok, fiak és leányok, városok és faluk osvolása felöl beszél és ír minden harmadik ember Magyarhonban, ez egy tárgy legújabb literaturánkból kivonva már is néhány zömök kötetet alkotna.— Talán sejti e’ nemzedék, hogy ő saját bűnéért nem juthat bé az Ígéret főldére, ’s mint Mózes a hegyről sóvárogva nézte, úgy ő is távolról mutatja ki a boldogabb unokáknak az utal, melly a’ műveltség tejéhez és mézéhez vezet. Csak — ’s ez a’ tőlem nagyon tisztelt szerkesztőség sértése nélkül legyen megemlítve —, csak a' Nemzeti Társalkodó hasábjaiban, ’s tehát szinte egész Erdélyben, olvashatunk igen is keveset e’ legszebb, legfontosabb nemzeti ügyről, ’s ez szolgált, úgy szólván kénytető, alkalmid arra, hogy én a’ legkisebbek egyike, merjem a’ húrt megpenditni, remélvén hogy hatalmasabb kezek után, erősebb s teljesebb hangokat is fógunk ezután hallani oskolákról , s oskoláinkról. Oskolákról — mondám — s nem nevelésről álalában, hanem csak arról akarok szólani, melly oskolákban s oskolák által történik; s ezt azon kienczvenkilenczedik okon kivül, hogy „ezúttal csak erről akarok szólani“ azon századikért is, mivel én a’ nemzet köz életére , jövendőjére kihaló nevelés helyének s eszközének ha nem is merem- pedig hajlandó volnék- mondani kirekesztését , de minden esetre túlnyomókig , az oskolát és ismét az oskolát tartom. Tágabb értelemben igen is nevelőnk maga a roppant természet, belénk oltott ösztönei, s ezer felöl reánk lóduló hatásai által ; nevelőnk a’ társaság, mellynek irányában tudtunk s akaratunkon kivül, olly ellenállhatlanul ragadtatunk, mint nem képes a’ szélvész szárnyain röpülő hajót föltartani, vagy félretéritni az, ki rajta állvati lábát oldalának veti; nevelőnk minden egyes ember, kivel közelebbi v. távolabbi viszonyok érintésbe hoznak, elkezdve a bábán, ki az először megrivalló csecsemőnek koponyáját nem tudom mi csinosabb formára nyomogatván, talán Szerencsétlen hajlamok alujjai vetette meg lelkében, a’ dajkán, a’ házi cseléden, rokoninkon, játszó, veszekedő, múlató, hivatali , vallás és polgár felekezeti társainkon keresztül, fel a’ békeszerető vagy harczszomja-