Nemzeti Társalkodó, 1844 (1-52. szám)

1844-01-26 / 4. szám

kinek anyja báró kisasszony volt, pénze ne le­gyen , azt nem akarta sem hinni sem mások altal még csak gyanittatni is, ’s mentől ke­vesebb pénze volt, annál gazdagabbnak akart láttatni, ’s a’ dús gazdagot játszódta. De a’ mint bölcs Salamon mondja , a’ minek kezde­te volt, annak vége is van, ’s fájdalom az urfi pénzének ’s a’ hitelezők türelmének is csak hamar vége lett, senki sem akart többé köl­csönözni. Egyfelől a’ hitelezők , másfelől Ró­­zsika ostromlottak, amazok executioval, ez há­­zassággal fenyegette,—választani kellett,— de éppen ez volt a’ baj , mert noha a’ tordai mészárosként a’ kolbásznak két vége van , de a’ kolbász mind két vége savanyu volt, az ur­­íi egyikbe sem akart harapni, így állottak a dolgok, midőn egy estve, szokás szerént a’ serházban, mellyet casinónak neveztek, több tisztekkel együtt kártyázván, az uríi ismét vesztett. Bosszúságát nem titkolhatta. A’ tiszt urak bosszantották Rózsikéval, ’s mit tudom én még mivel, elég az hozzá hogy az urfi mérgiben valami illetlen szót mondott Ró­zsikéról. A’ tiszt urak nevették, de egy ma­gos száraz férfi, ki csak azelőtt kevéssel, ész­revételle­nül lépett volt be a serházba, félre hivta az urfit ’s húga megbántott becsületé­ért elégtételt kért. Az idegen Rózsika bátyja volt, huszár hadnagy, ki csak az nap délben érkezett volt haza szabadsággal. Én éppen ak­kor érkeztem oda egy levéllel, melly a’ pos­tán jött, tudtam hogy az urfi rég vár hazul­ról levelet ’s pénzt, ’s gondoltam hogy örö­met okozok neki, ha sietve kézhez szolgálta­tom. A’ levél orom helyett csak uj bánatot hozott. A’ nagyságos urat a’ szél megütötte ’s az uríi parancsolatot kapott rögtön haza in­dulni. Az ezeredes csak a’ szomszéd városban szállásolt, alig négy órányira tőlünk. Az urfi megírta a’ hazulról kapott tudósítást ’s két holnapi szabadságot kért az én számomra is. Én még azon estve ellovagoltam; az ezeredes a’ szabadságot megadta, ’s másnap délelőtt jókor már állomásunkon voltam. Az urfit ha­­loványan ’s felkötött karral találtam. A’ pár­viadal megtörtént; Rózsika bátyja egy ke­mény vágást tett az urfi karján, melly nem volt ugyan halálos, de a’ seborvos állítása szerént, a’ kar görbén fog maradni ’s igy az uríi a’ további szolgálatra alig ha nem alkal­matlan. Ez azonban ellent nem állván, egy­­óra múlva szekeren ültünk Árkos felé. Teremtő Isten! e néhány év alatt mek­kora változás! minden arczon gond, fájdalom ’s csak nem kétségbeesés. Az előbbi fénynek némi töredéki megmaradtak ugyan , de "kirítt közülök a’ szegénység. A’ nagyságos ur éle­téhez kevés remény volt, a’ szél egész fél fe­lét érte, magáról ’s a’ világról mit sem tu­dott. Szegény jó úr, ha bár akkor meghalni tudott volna, de még fen vala számára tart­va az utolsó döfés, neki még élni kellett hogy a’ keserű poharat fenékig kiüritse. A’ cselé­dek mondották nekem, hogy már rég óta tit­kos­ba rágta szivét, sem evett sem aludt, ’s eg­y pár év alatt az erős férfiúból meggörbült ősz lett. A’ titok nem sokára kivilágosult. Ár­kost és a’ hozza tartozó jószágokat еду ko­lozsvári kereskedő elfoglalta, ’s a’ famíliának ki kellett onnan költözni. Minden el volt vesz­ve, ’s még csak egy remény maradott fen ’s ez Lajos volt! De nem megváltozhatott e annyi idei távollét alatt szerelme Julia iránt? ’s ha szeme világát nem sikerülne visszaadnia, fogná-e a’ vakot nőül választani, ő, ki azóta annyi szépet látott, ’s lehet-e képzelni hogy egy ínség örvényébe sülyedt házhoz csatol­ja sorsát, kinek fényes kinézések között le­het választása ? Így hallottam gyakran tűnőd­ni a’ nagyságos asszonyt ’s Károly urfit. Az egész ház szomorú volt, mint temetés nap­ján , csak kettő nem látszott részt venni a’ közlevetettségben : a’ vak, ki a’ változásról mit sem tudott, ’s kinek hite Lajosban rendület­len volt, és az öreg ur, ki mint gyermek en­­gedé magát kivitetni az ős apai házból, ho­vá soha sem vala többé visszatérendő. M. Vásárhelyre költöztünk. A’ nagyságos asszony pénzzé tévé ékszereit, ezüstjét ’s egyéb portékáit, elbocsátá a’ cselédeket is, csak én és Kati követtük. Isten bocsássa meg bűnö­met, de e’ változáson néha még örültem ma­gamban , mert a’ papagályoknak ’s a’ vastag madámnak is úti laput kötöttek talpokra. Meg­vonva , de elég tisztességesen éltünk, sőt ne­kem úgy tetszett hogy még igen is másan a’ szűk erszényhez képest, melly a’ Károly urfi becsületbeli, azaz kártya-adósságainak kifizeté­se után még szű­kebbre apadott. Lajos urfitól rég nem vettünk tudósítást. Az Árkosi úr e­­sete után a’ felsőség másnak adta által a’ Du­­rakfalvi jószág felü­gyelését, a’ számadás a’ tu­tor betegsége mian a’ Lajos urfi haza érkez­­téig elhalasztatott. Károly urfi végbucsut vett

Next