Nemzeti Társalkodó, 1844 (1-52. szám)
1844-02-23 / 8. szám
Tartalom : Corpus delicti: eredeti beszely. Frankbion (folytatás.) Ujcsodatevök. Holmi. CORPUS DELICTI. Eredeti beszely. I. Tizenkettő !... A’ torony-óra jajongó hangja rémesen zúgja el az éjfélt, csak most szenderültem el, ’s már e’ hang újra felriaszt. Holnap tán együtt hallandom az órák és negyedek hangját , ’s az ájtatos nép a’ helyett hogy bűnét imádkozná le, bűnömért kér bocsánatot. Bőr nőmért.. . hah, miként irom le e’ rettentő szót, a’ holdsugár kiolvashatja naplómból, az esti szél melly ablakom függönyeit lengeti kikiálthatja a’ világnak mély titkomat. Minő zaj ? ah nem is irhatok, ki sem önthetem e’ végtelen kint, melly lelkembe fojtva megöl. Valaki jön, el kell naplómat rejtenem—nem nem, senki sem jön, csak fáim lombjait rezgeti az éji szél. Ki néz ott? ah milly égető tekintete! éji rém feküdt tűzhelyemre, vagy vajúdó fidércz lövelli rám égő tekintetét? távozzatok ferde agyrémek, kandallóm tüze pislog . . . ah e’ láng elhamvad, csak a’ pokoltüz nem, melly keblem égeti. Milly szép volt ő arcza mint angyalé, koranypir feküdte liliomát. Szemének sugara a’ teremtő szellem fényivéből szakadt, ’s e’ szemek ! itt volt a’ láng melly keblemben felgyujtá a’ poklot, hogy ördögeit fellármázza boszuló szerelmem. Hirtelen! igy kelle meghalnod. Vajha meghalt volna, de ő él még, keblet átmetszé a’ gyadok s nem tud szólani, szivét nem találta, ’s nem tud meghalni. Hah ! ha viszakapna elejét, veszve leszek ... veszve? ’s mit tesz ez élet nekem? Ah nincs kin a természetben, csak lelkünk bűntudata. Szegény Biánka tán ép e’ perezben hörgi véglehelletét ? ̋ nem tudtom nélkül meg nem halhat ő, véres szelleme megfogja zörgetni ablakomat, s átkot sikoltan a fejemre. S mért nem lehetek egész ördög ha már a’ pokol örvényében kerengek? Vigyétek el a’ mennyet előlem, nehéz néznem ott a’ boldogokat... Ö mi végtelent tántorultam: bukásom nagyobb mint Zeusé, ő csak földig bukott egéből, én a’ poklokra. Én is birtam a’ mennyet, birtam karjain,—ifjú korom tündér álmai közé szelid isten gyanánt mosolygott a’ szerelem; istenim előtt úgy hittem elimádkoztam fejemről a’ megcsalt Julia átkát, mert boldog valék szerelmem mennyében, boldog minő boldogságot csak isten adhat.Sim mennyemtől a’ poklokig , csak egy vékony falvala néhány órák lanczá- © v V T á *•$ HOLOKeiMRIT g-iU Kzám. PEXTEKKX, fel. 3.? án 84 .