Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-03-30 / 26. szám
Az elátkozott haj. Elbeszélés. (Folyt.) „Istenem , ama’ Cordelia tán csak nem e’ fehér nő?a kérdé Fitz William lady. „Ő az , Londonban ki sem tudta történetét, nemes , szende ’s büszke vonalmiban nem volt az olvasható. Clarke lord hitt e’ vonalmaknak, Cordeliának iránta való látható ,szerelme fölkelté viszont szerelmét, és Cordelia Clarke ladyvé lón. Szerencse látszott megáldani e’ házasságot. Cordelia fiát, örököst szült férjének , ’s e’ két szeretett lény leírásában látszék betelni ’s megelégülni egész valója. Szenvedélyes természete, minden tüze ’s ereje , melly ezelőtt kegyetlenséggel foglalkozott, most férje és fia iránti szerelmének volt szentelve ’s Clarke lord gyakran csodálkozva állott a’kiapadhatlan, mindig uj’s más más alakban föltűnő szenvedélyes szerelem forrása előtt, így múlt el 5 év, boldog idő a’ szerető házasokra nézve. A’ boldogság meglágyitá Cordelia szivét , ki most szende lön, ő jó volt, mivel boldog vala , hyena természete szendergett. Csak néha látta Clarke lord nejének szép halvány arczát mintegy beborulva , ’s egy napon szobájában találta őt térdein , kányáztatott arczczal, két hoszszu hajtekercset tartva kezében. Aggályteljes kérdéseire azt válaszolta, miszerint anyja emlékezete fakasztó könyeit, ’s e’ haj anyjának haja. Clarke lordnak nem volt szabad megtudni a’ multat, nem sejtenie, hogy Cordeliának azon keserű bánatot kell érzeni ’s hogy ő azért ’s milly kínokkal lakol. Ekkor kapott az indiai postával Clarke lord egy levelet, Cordelia elhalványult ’s reszkete, sejtő szelleme megsugá, hogy e’ levél szerencsétlenségét fogja okozni. És úgy volt. Valamelly boszuló kéz följegyzé e’ levélben Cordeliának minden elkövetett kegyetlenségeit, ’s eláruló a’ lord előtt annak egész múltját. ’S midőn ő kétségbeesve , reszketve, halálos sápanattal arczán hitvesének mutató e’ levelet, midőn igazságot követelt tőle, midőn emlékezteté , hogy látta kezeiben amaz ominosus hajtekercseket , mellyek története föl volt jegyezve a’ levélben , midőn fia boldogságára szólítá föl őt, mondjon igazat ekkor Cordelia lábaihoz omolván megvallá gonoszságát. Clarke lord magán kül volt, őrjöngve fájdalma miatt. Lábával taszíta el a’ térdeiét, hogy vérzőn omlott öszsze, azután kirohant. E’perczben úgy érzé Cordelia, mintha hideg kéz érintené homlokát, fölpillantott,’s a’ lámpa homályos fényénél szorosan maga előtt látá a’ néger anya vicsorgó véres, mintegy ködbe leplezett arczát. Cordelia hangosan fölsikoltott, gúnykaczal felelt neki, ezután minden csöndes len, ’s midőn a’ szolganők eléjöttek , aléltan találták a’ ladyt heverni a’ földön. „Borzasztóan szólt Fitz William lady félelemmel tekintvén a’ fejér nő képére. Ez időtül fogva , folytató a’ lord mosolygva , a’ boldogság az eddig olly boldog pár várából eltűnt örökre. Az átok már kezdé hatását. Clarke lord kerülte nejét, ennek érintése iszonyt gerjeszte benne , ’s ha fia kedvéért senkinek sem fedözte föl neje gonosztetteit, ha a’ világ színe előtt nem is vált el tőle, szivében el volt örökre különítve tőle. Áthághatlan üreg feküdt köztük, ’s Cordelia lángoló szerelme ’s könyei nem bírták azt betölteni. Ő mint szenvedett ő e’ forró viszonzatlan szenvedélye által, mint esdekle térdein férje előtt bocsánat- irgalom- szerelemért. Be , lehet é kikönyörgeni szerelmet ? Clarke lord borzadva fordult el tőle , ’s hetekig mulató várán kívül. Hol volt ? kinél mulatott? ki vigasztaló ’s vidító föl őt? Ki varázsló el a’ redőket homlokáról , hogy illy távollét után vígan , megelégülve tért haza? Ezt kerde Cordelia keserű kínnal, ezt kérdé előbb a’ nélkülözés fájdalmával , utóbb a’ féltékenység dühével? a’ szendergő hyena fölébredt benne! ő jó volt, mig boldog vala , de boldogtalanságával fölserkent gonoszsága is. De még eddig csak gyanúval, csak alaptalan gyanúval bírt. Ki mondhatta neki, hogy az valóság ? Ki adhata neki tanujelt férje hűtlenségéről ? Illy gondolatokkal aludt el egykor Cordelia , miután sokáig álmatlanul hánykodott ágyán. Ekkor a’négeranya arczát látta álmában, barátságosan intett ez neki és mosolygva suttogó: valóságot akarsz ? kelj föl ’s kövess engem! ..’S Cordelia lady fölegyenesült’s fölébredt. Látni vélte még a’ feketenő arczát, látni, mint inte neki kezeivel, hogy kövesse őt, ’s mintegy varázshatalomtól indíttatva fölkelt Cordelia ’s követé e’ valamit, mi hasonlag szürke ködhöz lebegett előtte, sőt maga után vonta. Most férje a hálószobájába ért, ki ma tért haza hoszszas távollét után. Ő szendergő. ’S nem ébrede föl, mert nesz nélkül ’s csöndesen lebegett Cordelia szellemkint a’ szobán keresztül ’s megálla most a’ szendergő fekhelyénél. Miért rettent öszsze e’ nő? mit tartott férje még álmában is szorosan kebléhez szorítva , mintha legnagyobb legkedvesb legdrágább kincse volna ? egy hajfürt volt ez, hoszszu szőke hajfürt, a’ legszebb, legfényesb nőhaj, ’s e’hajfürt áruló el Cordeliának férje hűtlenségét! —Csendesen húzta ki a’ hajfürtöt a’ szendergőnek kezei közül, viszszasietett szobájába, térdeire veté magát, a’ fürtöt tartván egyik kezében az égre emelé e’ kezét, ’s borzasztó esküvel fogadta , miszerint boszút álland a’ csábitó nőn , miszerint be fogja váltani e’ fürtöt annak vérével , ki e’ fürtöt adó. Olly soká kesergett és sohajtozott e szerelem után, olly soká ábrándozott mint szerető hölgy , hogy most úgy érezé mintha teher gördült volna le kebléről, midőn megszabadult ábrándozásától. E’ szerelem természetelleni volt, most fölébredt valódi természete : a’ gyűlölség, ’s mintegy könnyebbülve lihegett, mosolygva gondolt a’ kínokra, miket gyűlölt vetélytársnőjének okozand, a’ kinekra, mikkel férjét büntetendi. Mintegy fölébredt valódi természete ’s mint valamelly örömmámorban tánczolt körül , kiáltozott örömében , reszkető kezeibe vette a’ két hajtekercset, miket különben olly gondosan szokott elrejteni íróasztala titkos fiókjában , ’s nyaka körül tekeré e’ hajfonatot, ’s megrészegült kegyetlenkedései emlékezetében örvende áldozatainak jajveszékléseiken, ’s esküvék megújítani ez időket, ’s uj kínokat készíteni. S előbbi maga lett, az ábrándozás bilincseit lerázta, újra szomjazott vér után, emberi kínok látása után. Olvasójának nevezé a’ hajtekercseket, mellyen imádkozni akar , ’s megesküvék nem tenni le azokat nyakáról, mig meg lesz boszulva. ’S most csöndes és nyugodt vala, most szendereghető, mert egészséges len megint valódi természete által, a’ szerelem nyavalygása nem gyöngité többé ! Reggel nyugodtan ébrede föl, ’s mosolygva rejté el keblén a’ szőke hajfürtöt,’s fonta szorosabban nyaka körül a’hajtekercseket. Komornikja azt jelenté, miszerint férje, a’ lord a’ várat újra elhagyni szándékozik. Cordelia mosolyogva inté jóváhagyását , olly biztos volt a’ boszszu órájának eljöveteléről, hogy nem is sietett azt előhíni. Azonban ez éjjel különös gondolatok és sejtelmek támadtak benne ! Sejté férje hollétét, tudta , mikint az mindig amaz erdőnek irányát követi. Azon erdőben magányos vadászlak állott, csöndesen , titkosan , épen alkalmas ott szerelmest rejteni el. Midőn Cordelia még azt hitte, miszerint férje azért távozik , hogy őt kerülhesse ki, nem gondoltama vadászlakra ; most midőn tudta, miszerint azért kerüli, hogy egy másikat keressen föl, most megemlékezék e’rejtekre, hol hajdan ábrándos szerelme napjaiban egész napokat tölte titkos boldogságban. Onnan nem hallatszék ki a’ szerelem örvendezése , de a’ kin csikarta kiáltás, a’ boszú gunykaczaja sem. Ha ! ha férje ott rejtené szökefíirtű szerelmesét! —Cordelia bevárta az estét, azután keblébe retté a’ tőrt, szorosabban köté nyaka körül a’ hajtekercset, ’s igy fölkészülve ült kocsijára. Az erdő szélén megállítá hintáját, ’s egyedül, senki által sem kisértetve, ment az erdőbe. Az éj sötét volt, de Cordeliának úgy rémlék, mintha kék láng szökdelne előtte, kijelölve neki az utat, úgy rémlék előtte, mintha suttogást, kacagást hallana maga körül.