Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-01-23 / 7. szám
28 elbukik velem.‘ Ez iszonyú kérkedésnél jól vevém észre, hogy a’ fiatal hölgy titkon mosolygva Schmidte öltözetére nézett, melly itt ott földszinti foltokat mutatott ’s hogy néhány leszakított lóherlevelet szemlélt, mellyek hajából ’s öltönye redöiböl elárulólag kandikáltak ki. Daczára szemintésimnek ’s nyugtalan arczomnak , barátom nem vehete magán erőt mellőzni a’ fiatal hölgy, indítványát, ki Mig a’ kocsi mellett lovaglásra kéré őt föl. Ő pedig esengő szemeket vetett rám ’s általán egész természetlenségében olly nevetséges volt, hogy nem haragudhatom , sőt inkább megfogva a’ kengyelt ismét lóra segitém őt. A’ kocsi tovább ment elejénte , hegynek fölfelé, lépve, utóbb, lejtnek, ügetve. Ez úttal én is a’ kocsi bal oldalán valék , hogy szükség esetén utalma és segítségére készen legyek. Nem sokára ismét olly nevetségesen, mint azelőtt, ült, feltesttel előre, kalappal hátra , mi most annál nevetségesb volt, mivel a’ legborzasztóbb erőködéseket téve, hogy a’ nyeregben fesztelenül ’s lehetőleg csinosan maradjon. Nehéz lélekzete , mereven szemei ’s öszszenyomott száj szögletei erősen hazudtolák ollykor vidámnak mutatott mosolyát és jobb keze helyzetét, mellyet könnyedén csípejére tett, különben is dolga perezről perezre roszabbá lön. Én igen jól vevém észre, hogy hölgyeink a’ kocsiban csak bajjal titkolhaták hahotásokat. A’ kocsis titkos örömmel nézett a’ bakról minduntalan maga mögé ’s mivel most lejtebbnek ment az út, lovait gyorsabb futásnak inditá. Nekünk követnünk kelle őket. Schmidte arcza, melly azelőtt igen halvány volt, természetien pirossá változott, süvege pedig, mellyet néha a’hölgyektől láttatlanul helyre igazítottam , mindig gyorsan hátra csúszott. Egyik kengyelét régen kiereszté már és a’ legkétségbeesettebb erőködés daczára sem tudá újra lábra fogni. — Azonban könyökei fel ’s alá jártak, mintha repülő kísérletet tenne. E’ criticus pillanatban arról gondolkodom, hogy lovát ’s az enyimet megállítom és elmaradunk. Ez azonban mit használt volna? Nem , csak igazi kudarcz a’fiatal hölgy szeme láttára gyógyithatátt tán ki jövendőre! ’S a’ kudarcz nem sokáig késett! Hasztalan vetett csengő szemeket rám , hasztalan fogta meg ’s egész erővel húzta a’ kantárt ; minél erősebben húzta , annál erősebben ügetett a’ ló ’s minél erőbben ügetett lova , a’ kocsis annál káol hajtá gebéit ’s annál jobban nevettek a’ hölgyek. Fájdalom volt az és öröm mindig növekvő arányban. De a’fájdalom pillanatra túlsúlyt nyert. Schmidte, ki most kantár helyett nyeregkápát fogott , gyöngédtelenül érinté sarkantyúival a’ ló oldalait, ez nyugtalankodni kezdett, előre és hátra ugrált, ágaskodott ’s nem telt egy perezbe , hogy Schmidte a’ kocsis bőgő kaczaja ’s a’ hölgyek legkevésbbé sem szánakozó szemei kíséretében a’ nyeregből nevezetes gyorsasággal a’ homokba repűlt. Az ifjabbik kissé kihajlott, de mind én, mind a’ szerencsétlen Schmidte láttuk, hogy a’ mosolyt el nem titkolható ’s nekünk meglehetős gúnynyal szerencsés utat kívánt. A’ kocsi azután elment ’s rövid idő múlva M. előtti legközelebb ’s utolsó dombon túl szemeink elöl eltűnt. Schmidte ruháján egy nagy repedésen és süvegén néhány betörésen kívül más kárt nem vallott. Csak fölöttébb le volt verve ’s mivel én haragvót játszám és szótlanul lóra segitém őt, némán lépve lovagjánk tova ’s rövid idő mulvabe érkezénk. — A’ kapunál rövid szavakkal fordulék hozzá , kérdvén: tudjak, mellyik fogadóba szálltak a’ hölgyek, hogy feltalálhassuk őket. ,Mert‘ hozzá tevém, ,mai két kudarczod nem fog viszszatartóztatni, hogy elegant és természetien uracsot játszszál, mind magad, mind engem nevetségessé teendő; mire a válasz helyett fejét rázta ’s bizonyossá tön, hogy neki mindegy, bárhova megyünk, Ő igen jól érezi igaztalanságát és ügyetlenségét ’s jövendőben bizonyosan vigyázand magára. Nem sokára egy fogadóba érkezénk , lovainkat beállittatók ’s egy szobába menénk föl , hol Schmidte egy üveg jó bor és szipa mellett a reggeli sétalovagláson mosolygani kezde , úgy hogy még egyszer mertem minden lehető részletben elibe tüntetni felötlő magaviseletét ’s hogy ez képesebb elidegeníteni, mint hozzá hajlandóvá tenni a’női szivet. Egy elhivatott szabó illő rendbe hozzá barátom ruháját ’s evés ideje lévén nem sokára az étterembe mentünk, hol kívülünk még egy kis társaság vola : két fiatal hölgy ’s két igen fiatal úr , kiket bizton lehetett volna gyermekeknek mondani. Nekem úgy látszott, hogy valamelly gymnasiumnak egyetemre készülő növendékei. Rövid bársony zekét, kék és zöld cerevis- sipkákat viselének ’s bizonyos betyárságot szoktak már meg, min azonban , iskolát szerénységgel szelidittetve , valami szende és vidám vala. A’ két leányon is, kik 18. — 19. évek közt lehettek ’s igen szépek valónak , valami vidor ’s fesztelen volt. Együtt ülénk az asztalhoz ’s nem sokára legjobb barátok levénk. Én elejénte kivált azon valék, hogy a’ két fiatal ur barátságát megnyerjem, mi sükerült is az által, hogy gyakran felköszöntöm őket ’s néhányszor tudakozom, hányadik iskolába járnak. Schmidte barátom ma reggel óta mintegy megváltozott. természetes és e’ miatt igen szeretetreméltó volt. Ha néha beszéd hevében vadászkifejezés csúszott is ki ajkain , hozzá téve : igy mondják a’ vadászok , mi azonban én nem vagyok ’s ennek bebizonyításául késedelem nélkül mosolygva elbeszélé előbb említett vadászatát , a’ mikor özet lőtt, midőn ez homokodvából épen kisompolygott. (Vége köv.) Tá r ’* z a* (A’ hadihajók hoszszú élete.) A’ legöregebb hadihajó , mellyet a’ britt ’s alkalmasint a’ világ egyéb tengerészete is felmutathat: ,,Victory“ nevű admirálhajó , mellyen Nelson elesett. Ez 1765 ben építtetett, mostan tehát 79 éves ’s—mivel a’ legöregebb is , élő tanúbizonysága, hogy a’ hadihajók, egyre másra véve , még fiatalabban halnak el, mint parancsnokaik. A’ francziák legöregebb vonalhajója ,,az Oczeán“ csak 1790böl van. Az angolok mindent elkövetnek, Victory életének hoszszabbitására’s mint hogy a’ portsmouthi kikötőt, hol jelenleg van, többé nehezen hagyandja el, még jó sokáig elélhet. — A’ régi Velencze világhírű hajóhadából csak egyetlen egy féligelégett hajó- orr van fen , az utolsó : „Bucentaurusból.“ Sic transit gloria mundi! (Legújabb Párizs népességéről.) Fele azon embereknek , kik a’ fővárost lakják — mind egy legközelebb megjelent statistikai munka — nem itt született; 100 halott közül rendszerint 50 párizsi, a’Szajna megyéből , 41 a’ többi megyéből ’s 3. bizonytalan származású. 1843 ban Párizs 785,862 lakost számlált, kiket állapotokra nézve, mintegy igy osztályozhatni: az úgy nevezett szabad osztályhoz vagy is tisztes karunkhoz 125,788, a’ kereskedőihez 70,727 , mesteremberekhez 387,921, a’ tisztviselő osztályhoz 172,890 , katonaihoz 78,586 tartozott. Cselédek száma öszszesen 13,919. A’ mesteremberek között legnagyobb számmal vannak a’ czipészek : 25,146, szabók 20,795, asztalos 15,207, lakatos 11,296. Az úgy nevezett szabad osztályokban 100 egyed között 49, propriétaire (maga pénzétköltő) 21 hivatalos, 9 művész, 6 prókátor, 5 tanító, 3 orvos és csak 1 iró találtatik , 6 más follalatosságot űz. A’ borkereskedők száma 6819, a’szatócsoké 3663 , az után útfélen házalóké 3780 valt. Szerkeszti: Helmeczy Mihály. — Nyomtatja: Trattner-Károlyi uri-utcza 453