Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-09-11 / 73. szám

bizonyosan őszintén óhajtottak. Midőn tehát anyagi érdekekről van szó, akkor napnál világosabb, hogy a’ színház és színészek sokkal nagyobb illy haszonban részesíttettek az írók által, mint ezek viszont, mi ugyan természetében fekszik a’ dolognak , de azért mégis legalább annyi méltánylatra érdemesek, hogy alaptalan és sértő gyanúsításokkal ne terheltessenek. — Neheztel K. B. úr , hogy mondani bátorkodtunk , mikép Bartay alatt jobban iparkodtak a’ színészek , mivel attól kelle tartaniok, hogy fizetésüket nem kapják ki, ha pénzt nem szereznek a’ pénztárba. Ezt most is ismételjük, ’s nem tartjuk sérelmesnek, mivel az igazság kimondása kötelesség. Az egész közönség tudja, hogy több hónapig leghanyagabb pangásban volt nemzeti színészetünk , ’s csak a’ sajtókezelők erélyes fölszólalása után kezde ismét mozogni.Kereshettünk é a’fönebbinél más okot e’pangás megmagyarázására? És igen furcsa, hogy ,,kenyérkereső napszámosságot“ emleget nagy fájdalommal K. B. ur ! Talán csak nem hiszi, hogy minden színész csupán ügyszeretetből adá magát e’ díszes pályára? Mire való ezen szende szemérmeskedés ? A’legbuzgóbb honatya is fölveszi a diurnumát,“ ’s a’ lángeszű költő is örömest aranyoztatja meg halhatlan becsű műveit. Nem iparkodnak é valamennyi színészink, valahányszor uj szerződést kötnek, lehetőségig jobb díjt kötni ki magoknak ? ’S nem emelkedett é ezen díj például Megyerink első szerződése óta két annyira? Nem fizettettek é némelly első rangú színészek magoknak Bartay által külön napidíjt, midőn gyakrabban léptek föl ugyanazon színműben, ’s nem adták é ezen szerepeket nagyobb részint másodranguak kezeibe, mihelyt ezen kedvezmény megszűnt? Mellyik színész szóla igy a’főigazgatóhoz : „Uram, a’ színház nem bírja meg díjainkat, méltóztassál azokból valamit leróni, ha már az Írók díját is csökkentéd tanácsunkra?“ És ez igen természetes, mert a’ művész is olly ember, ki levegőből nem élhet; de azután nem kell olly magas szókkal lődözni, mintha „csak“ magasztos hivatásból lépnénk színpadra. Színészink általában igen magas fogalmakat szeretnének terjeszteni buzgalmukról, ’s ha keserűek, vagy sértők akarnánk lenni, igen sokat írhatnánk e’ tárgyról; igy azonban csak ezen egy kérdést intézzük a’ budapesti közönséghez : van e egyetlen színészünk, ki minden este egy pár nyelvhibát nem hallat a’színpadon? Bizonyosan egy sincs, mert e’miatt már valamennyi gyakran rovatott meg valamennyi magyar lap által. Ugyan hol van tehát azon követelt szent ihletésű buzgalom, ha még csak a’ magyar nyelvet sem tanulták meg színészink, ámbár ennek tökéletes tudása legelső, legszentebb kötelességük, miután a’ nemzet csak ezért áldozott egy milliót. A’ „színművészet eszméjének önkéntes bajnokaiból tennék, ha ezen legsürgetőbb kötelességüket valahára teljesíteni iparkodnának, hogy aztán a’közönség is tőlök tanulhassa meg szép nyelvünk hibátlan kiejtését, mert ezen egyetlen hibájok is elég arra, hogy ropogva kürtőit martyrságukat könnyű köd gyanánt eloszlassa. És ez nem sértő kifakadás, hanem az elvitázhatlan igazságnak hangja , mellyet győző súlyától semmiféle csűrés , csavarás és declamatio nem foszthat meg. Kérdeztetik: „Jól rendezett színháznál igazgatói munkarész é a próbák vezérlete?“ Nem, de ugyan jól rendezetté már a’ mi színházunk? Erre bizonyosan ismét minden dologhoz értő nemmel fog válaszolni. „Hol venne időt erre az igazgató ?“ — Bizonyosan nem jószágain, vagy politikai körökben, hanem kizárólag csak a’ színháznak szentelve életét, bizonyosan találna erre elég időt, ’s azért épen nem kellene magát három felé osztania. És illy igazgatót óhajtunk mi, százszor ismételjük , hogy meddig ilyent nem nyerünk , addig színházi ügyeink állapotában senki nem nyughatik meg, ki annak tartós fölvirágzását őszintén óhajtja. K. B. úr azt hiszi, hogy nem színész igazgató nem adhatna próbán gyakorlati oktatást a’ színésznek! E’ szerint szerkesztő urak, ne közöljenek önök többé bírálatokat, mert a’színész helyes vagy helytelen játékát csak színész ítélheti meg!! Ugyan szabad e illy állítás megczáfolására csak egyetlen szót is vesztegetnünk? A’ mi pedig a’ nem színészrendezőt illeti, erre nézve csak azt jegyezzük meg, hogy a’ mi hitünk szerint a’ rendezői kötelességet is teljesíthetné nem színész, mert azt alkalmasint maga K. B. úr sem hiszi, hogy illy nagyszerű tehetség csupán színészek közt fejlődhetik ki ? Egyébiránt lehet a’rendező színész is, de csupán ex-szinész, azaz olyan , ki soha semmiféle szerepet nem játszik, és mindig csak rendező marad; mert most négy a’ rendező , ’s ezek minden hónapban saját „privát gusztusokat“ követik játékrendre, szereposztásra és kegyelések v. üldözésekre nézve. És ez egyik fő oka, hogy színházunknál legnagyobb következetlenség uralkodik minden tekintetben, ’s hogy ifjabb tehetségek nem fejlődhetnek ki, miután valameddig az ember angyallá nem válik, szerepféltés, irigység’sat. ’sat.soha nem lesz egészen kiküszöbölhető. Ezért óhajtjuk mi, hogy színész , azaz : játszó színész se rendezésre , se igazgatásra semmi befolyással ne bírjon. Ne mondja, pedig senki, hogy 4 vagy 6 színészből áll—ván a’ határozó gyűlés, semmi részrehajlás nem történhetik ; mert ismét az emberi gyarlóság elkerülhetlen szüleménye itt az, hogy A. ma azért enged, hogy holnap B. is engedjen majd neki. Gyámolitja e’ nézetünket még azon fontos ok is, hogy színészink főbbjei, az igazgatási tanácskozások terhei miatt, a’ művészetben nem tehetnek olly haladást, minőt mostani helyzetűkben tőlök mindenki méltán követelhet. Legbensőbb meggyőződésünk szerint csak egy olly férfit ismerünk színházon kívül, kit helyes igazgatásra minden tekintetben képesnek hiszünk,’s alkalmasint nem is kell említenünk , hogy az Bajza úr; de mi azért épen nem szándékozunk mellette, vagy érette harczolni, mire sem érdemes ’s tehetségeinek szükségük nincs , sem magunkban hivatást nem érezünk , és azért szintolly nyíltan kimondjuk, hogy azon esetre, ha B. ur e’ díszes hivatalt elvállalni nem akarná , Czakó , Fáncsy és Szigligeti urakban látjuk azon férfiakat, kiket a’ színpadról végkép le kellene szólítani, ’s kik közt színházunk vezetésének terheit föl lehetne osztani; úgy azonban ezen utóbbi esetben, hogy a’ főigazgató ellenőrködése épségben maradjon, a’ többi színésznek pedig az igazgatás semmi ágára ne legyen többé befolyásuk, hanem minden idejüket csupán művészetükre használják. Úgy hisszük, ezen utóbbi indítvány maga is elég annak bebizonyítására, hogy tollunkat semmiféle magányérdek nem vezérlette. Egyébiránt igen hibás megjegyzést tesz K.B. úr, mondván , hogy „Ráday gróf nem akart Nagy Ignácznak engedelmeskedni,“ mert mi kölcsönösen nem tartozunk egymásnak engedelmeskedni,’s azért mégis békével megélhetünk a’ nagy Magyarországban ; a’ játékszini választványról azonban egyszersmind olly fitymálva beszél K. B. ur , hogy ezen ügyet bővebben fölvilágosítani tartozunk. Bartay úr megkérte Vörösmarty urat, szerkesztene elnöksége alatt játékszini választványt. Vörösmarty ur néhány barátival tanácskozott e’kérelem fölött, kiket az ügyszeretet arra birt, hogy a’ játékszini választványi tagság elfogadására készeknek nyilatkoztak. E’ választvány tagjai im ezek : Bajza, Czuczor, Erdélyi, Frankenburg, Gaal, Kuthy, Schedel, Tóth Lőrincz, Vachot Sándor, Vörösmarty, jegyzője: Nagy Ignácz. Bartay ur kérelme teljesültéről értesíttetvén, valamint arról is, hogy a’ választvány díjt nem követel, méltánylása némi jeleül egy második emeleti páholylyal kínálta meg a’ választványt, mit ez elfogadott. E’ választvány tagjai közűl minden ülésben négy tartozik jelen lenni, kikhez még három színész járul. Bartay uz igazgató lenni megszűnt, ’s a’választvány pár hónapig hiában várta a mostani főigazgató ez ügybeni fölszólitását, mellyet vele legalább az Hiedelem szabályai bizonyosan várathattak. Elvégezvén a’még Bartay ur igazgatása alatt beérkezett színművek bírálatát a’ választvány, két tagját hivatalosan kiküldé a főigazgatóhoz ’s azon választ nyeré, hogy az óhajtott rendezés mielőbb meg fog történni, mit különösen az tett szükségessé , hogy a színész urak igen rendetlenül je-