Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-09-18 / 75. szám

pasztalni azon szellemigázó hidegséget és elmellőzést,amelylyel jobbadán mindazok iránt már itt is viseltetnek , kiknek a’ sors nem mérte vékával az aranyat ’s kiknek születése nem örömet hanem szomorúságot hozott a’ házba,mellynek tagjai; és midőn az illy aggasztó bánásmód napirenden van iskoláinkban, önkénytelen is növekszik a’gyermekben azon talán alapos gondolkozásból származhatómeggyőződés,hogy nálunk csak annak van kelete és becse, mi külső fényt mutat, és a’ szemet kápráztatja ugyan, de benső érdeme gyakran semmi sincs; ’s igy ezen meggyőződéssel vagy elkeseredés vagy pedig — főkép ha otthon is szakadatlanul hallja az illy biztató szavakat: „lásd fiam, mi lehet még belőled“ —azon szerencsétlen eszme támad fejében, hogy az életben nagyobbat kell mutatnunk , mint a’ minek valósággal vagyunk , ’s ezen eszme utján nem ritka a’ megfeszített erőködésben Phaedrus békájának szomorú sorsára jut. De mások is—kiknek elméjében nem foganszott meg ezen jóra semmikép sem vezethető idea, miképen hivatal nélkül az ember nem ember—valljon legjobb esetben mit tehetnek? 5—6 éves gyermeküket bevezetik az elemi iskolába, hol 2—3 évet elhever, ekkor még mesterség-tanulásra gyönge és talán kissé lágyfejű is, feladja tehát — más jobbnak hiányában — a’ diák iskolákba, és tanultat véle ollyanokat, mellyeknek nem csak hogy hasznát nem veszi soha, de a’ mennyiben hiában tölti el ott éveit, a’ lucrum cessans némellyiknél igen is magasra rúg. Hogy e’bajnak általányos orvoslását némikép megkezdjük, ’s e’ tekintetben se maradjunk meszsze hátra a’ szerencsés iparvállalatokban mindinkább előre haladó nemzeteknél, gondolkoznunk kell az ipariskolák hová hamarábbi életbe léptetéséről. Az 181-sik évi böjtben — midőn t. i. hoszszu farsang , után megszokta az embereket szállni a’ vezeklési szándék — már nem tudom mellyik politikai lap pozsonyi tudósítójaira , hogy az országgyűlési követek egyik pártja — mert hiszen nálunk már annyira mentek a’ politikai felek , hogy a’ legszentebb ügy mellett is pártokra szakadnak, ’s némellyek képesek a’legnemesebb irányú egyesületet vagy intézetet vagy bárminek nevezzük — depopularisálni , ha politikai színek ’s néha egy kis más valami is úgy kívánja — tehát a’ követek egyik pártja tetemes öszszeget írt alá egy ipariskolának Pesten leendő megalapítására , de ugyanekkor ő fölségének abbeli kegyelmes ajánlata, hogy az ipariskolának Pesten fölállításáról gondoskodni fog—azon határzatra birá a’ Rendeket, hogy ők mind a’ mellett is ebbeli szándékuktól el nem állva más városban fogják a’tervezett intézetet létesíteni.• És midőn az illy értelmű sorokat olvasom , öröm és az egész nemzet érdekében hála kelt lelkemben mindazon nagyok iránt, kik nem csak ajkukon pengetik, de szivükben is hordják hazájok szent ügyét; örültem pedig főkép azért, mert volt okom sejteni, hogy ugyanazon uraknak, kik anyagi tekintetben az érintett intézet fölállítását munkába vették, érdekökben fog feküdni egyszersmind , hogy azt olly szellemi alapokra állítsák, mellyek az intézetnek örökké maradandó becset és virágzó jövendőt fognak eszközleni. — Azóta más fél év folyt el, de — azért , mivel az egész ajánlat egy fényes farsangi mulatság resultatuma, ’s egy kis nemes versenyből, ’s illetőleg boszuból eredetinek íratott, vagy valamelly akadály gördült a’nagyszerű terv foganatosításának elibe, vagy talán a’ tudósító légből kapta az újságot ? — meghatározni, nem merem, de másfél év leforgása alatt az olly szép és nagyszerű ajánlat megtestesítéséről egy hangot sem hallottam, ’s ekkér az egészet, míg az ellenkezőről meggyőződni alkalmam nem leend, meghiúsultnak kell tartanom. Az ipariskolákat úgy tekintem, mint olly intézeteket, mellyek nélkül alkalmas és okszerűn gazdálkodó iperűzőket nem képezhetünk ; sajátja lehet némellyeknek hasonló intézetek nélkül is a’ természettől nyert ügyesség, de tud e mesterileg lovagolni az, ki a’ lovaglást soha nem tanulta ; ipariskolában lépnek mesterembereink a’ civilisatio azon fokára , amelly ha hatalmokban van, nem válik szégyenökre a’ világ előtt raegvallani, hogy magyarokká születtek ; ezek varázsolják idővel — sőt talán minél előbb — az ipar űző osztályt azon kellemes helyzetbe, mellyben már nem csak arany hegyek után — mert ez a’ legelső és a’ szorgalom mindinkábbi ki fejlesztésére legfőbb inger — fognak sovárogni, hanem a’ mellett, hogy ezeket könnyebben elnyerik , még a’lelkekben fölébredt tökélyesbülés eszeméjétöl áthatva arra is törekszenek, hogy az ipart minél magasb fokra emeljék , ’s ekkép nemes büszkeségek fölébredtével a’világ előtt a’nemzet tekintetét is emelendik, ’s ez úgy hiszem — majd nem egyedüli ut, melly némi csábszerű ösztönül bir arra, hogy azok is , kik eddig az iparűző osztálytól idegenkedéssel fordultak el, gyermekeiket ugyanezen osztály tagjaiul fölavatandják; mert hány apa van, ki gyermekét csak azért nem nevelte mesteremberré , mert félt a’ világ nyelvétől, nehogy ez szemére vethesse, miképen fiát iskolába sem járatta. Az ipariskolák fölállításával az illy rágalmazó beszéd megszűnik,mert hiszen az iparüzök is fognak majd iskolába járhatni. De fogják kérdeni, hol szerezzük öszsze az ipartanitásra szükséges egyedeket ? a’ tekintetben azt vélem , hogy valamint a’ kisdedóvó intézetek szaporodtával önkényt támadta a kisdedóvókat képző intézet felállításának szüksége, épen úgy nem lehet azipariskolák sűrűbb felállítását addig szóba sem hozni, míg ipartanítókat képező intézetről nem gondoskodunk; addig pedig míg illy intézetünk nem létesül, nincs elég hazánkfia , ki a’bécsi Polytechnicumban , legszebb sükerü tanulás közt végzé éveit, ’s örömmel engedné sőt kérné magát alkalmaztatni ? nem férfias, nemzethez illő tett volna é kenyeret adni azoknak , kik hogy nemzetök műveltebb tagjai közé soroztassanak, külföldre mennek tanulni ollyanokat, miket — fájdalom! — hazájokban mindeddig sajátjokká nem tehetnek. — Uraim ! kiknek hatalmában van a’ szó és tett, szóljatok és tegyetek az ipariskolák ügyében , minden szó és a’ legparányibb tett is áldást fog hozni rátok, nem szívemelő nem boldogító érzeté áldatni ezerektől,mint az áldástalan semmit nem tevésben tespedni, ’s nézni az iparűző osztály nyomoru állapotát, a’ midőn azt’virágzóvá emelhetnétek ? És nektek iparűző barátim! — kiknek leginkább érdekében fekszik az illy intézetek létrehozása — valljon nem dobogna e’ magasan kebletek—majdan ha az intézet nagyá születési örömünnepét ülenditek—ha büszkén mondhatnátok el magatokról, ennyit és ennyit zsugorgattam meg fáradtságos munkám utáni keresvényemből, hogy az ipariskolák fölállításában tehetségem szerint én is közremunkáljak? tegyétek ezt, ’s az öntudat békétlen feljajdulása nem fog benneteket háborgatni soha. --------és Antal. Brun Róza. (Franczia beszély.) III. Másnap hajnalban viaszosvászon-sátoros kis kocsi állt az aranyműves ajtaja előtt. Az öreg Brun és Madelain a’ ládáknak azon ülés alá kötésével foglalkoztak, mellyen az utazók fogtak ülni. Mariane az ajtóban álla ’s még egyszer intéseket, utasító szabályokat, jó tanácsot adott a’ fiatal nőnek, ki örvendve ’s nyugtalanul szemlélé a’szerény kocsit. Brun Bruno végre szomorúan nézé magát körül’s meghitt lakától és megszokott életmódjától fölötte kedvetlenül látszék elválni. Egy paraszt, ki a’ kocsival volt menendő, egy ló fejénél állott, fütyörészett’s néha ostorát csattogtató. ,Készen van minden, most már menjetek !– mondá az öreg Brun, félre lépve , hogy helyet adjon Madelainnak, ki egy széket hozott, rmelly kocsihágcsó helyett volt szolgálandó;de a’ fiatal hölgy szék nélkül is szaporán a’ kocsiban, termett azután mint gyermek örülve tapsola kezeivel, mondván ,,jer ! jer,Bruno,hogy mehessünk !“ — „,Ah, kedves unokaöcsém, vélé Mariane nagynéne,sovány arczát bucsúcsókra az aranyművesnek nyújtva, ,„nődnek nagy szüksége van a felvigyázatra ’s nekem is veletek kellett volna utaznom. sok ve-