Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-02-09 / 12. szám
Hiffl St г s. (nyomtatásban szétoszlatott a‘ Kisfaludy-társag; nyilvános ülésekor) Isten segíts ! királyok istene ! Emeld hozzád fel a' király szivét, Értelme légyen mint napod szeme Hogy végig lássa roppant helyzetét, Hogy a’ ki fényben milliók felett van, Legyen dicsőbb erényben , hatalomban / Isten segíts ! népeknek istene ! Tedd jóra munkássá e’ nemzetet, Hogy a* mihez fog óriás keze , Végére hajtson minden kezdetet. Add , hogy mit emberész vagy kéz kivíhat, Ne várja mástól mint szerencsedíjat. Isten segíts ! országok istene ! Ruházd fel állásiddal e’ hazát, Hogy, mint az őskor boldog édene, Dúsan virítson bérczen , síkon át , És mig keblén a’ hűk örömben élnek, Pallost mutasson fondor ellenének. Isten segíts ! szabadság istene ! Add, hogy megértsük e’ nagy szózatot , Adj csüggedetlen szivet is vele, Hogy tűrni tudjuk, mint szent közjogot. Tiszteljük azt a’ törvény érez szavában , ’s ha víui kell, a’ vérnek bíborában. Mindenható egyesség istene! Ki öszszetartod a’ világokat! Engedd, hogy bármi sorsnak ellene , Vezessen egy nemes ’s nagy gondolat! Hogy nemzetijüknek mindenik nyomára Ragyogjon emberméltóság sugára. Vörös marty. Kisfaludy Károly évfordulatos emlékünnepe. Mint egy ízben kimondók, hogy majd minden magyar — azokat értjük , kik a’ műveitek közé kívánnak és szoktak számíttatni — politikus , úgy most kimondjuk, miként mi keleti raj , költői nép vagyunk. Ez állításunk koránsem az értelemben veendő , mintha czélzással akarnánk lenni az egymást érő sót egymást kergető csődökre ’s ezek megszámithatlan sergéből kívánnék következtetni költőségünket; azon jelentése sincsen szavainknak, miszerint a’ költészet, kivált a’ versköltészet korunkban — de tán másutt is a’ divatlapszerkesztők valódi holocaustuma , vagy is azon örökös izzasztószer , mellynek hatása alól az imént neveztük urak magokat bármi szabódás sőt tiltakozás által is egészen soha ki nem vonhatják. A’ magyar véralkat is természeténél fogva hajló a’ költészetre ’s pedig olly jelentéssel , mihez képest élénk képzelő tehetsége’s a’ keblében lakó kiapadhatlan érzelemár nem ugyan mindig szorosan költői formákat öltve, de még is poesisben szokott minden lehető alkalomkor nyilatkozni. E’ körülmény nem ismeretlen a' gondolkodni szerető előtt, ’s ismeretlenül nem is maradhat, miután főleg darab idő óta tapasztaljuk, mi gyönyörű költői színezetben bírjuk képzelni ’s elragadó ecsettel festeni ollykor még azon tárgyakat is, mellyek tulajdonképen puszta száraz számítás tárgyai volnának;— e’ minden lépten nyomon nyilványuló nemzeti sajátság csakugyan legbensőbb lényünkkel van öszsze forrva, ’s részint keletiségünk typusza, részint pedig azon tanulságos növelés eredménye , mellyet a’ majd ezer éves nemzeti élet tapasztalási iskolájában nyerénk. Hogy állításunk első fele valósággal vérünk természetéből foly, kétségbe nem vonhatólag kitűnik abból, hogy kelet minden népe virágos beszédű volt mindenkor, ’s mai napigvan is illyen ; történeti neveltetésünk pedig Árpád óta a’ jelen perczig olly nemű volt, melly magán hordja a’ poesis különszerű legtöbb szinvegyületét. Van a’ magyarnak történeti múltja, melly nagyszerű, szivemelő, elragadólag fenséges; miként a’ classicus őskor eposzremekei; vannak múltjában drámai képek, miket büszkélkedve függesztene emlékcsarnokiba a’ világ bármellyik nemzete is; Merseburg, Varna, Mohács egyes tünemények az elegiák ’s tragáediák végtelenül hoszszu sorábul ’s elégségesek arra, hogy a’ keleties elhamarkodás , dacz, hiúság és túlbecsülés elgondolásakor elkeseredjék minden jobb kebel ; a comoedia pedig nagy és kisszerű naponként annyi és olly gyakorta, hogy e’ részben a’ históriát fölütni épen nem szükség ; csak körül kell tekintenünk, ’s ha nem is Dante ,divina comediáját, de csakugyan comoediai bocskort fogunk látni nem ritkán ott is, hol a’szereplők tragoedia-sarukat öltve járnak föl ’s alá. Bármerre tekintünk tehát, — akár bensőnket, vérünk természetét veszszük vizsgálóra , akár az évkönyvek poros lapjait forgatjuk, akár végre bizarr jelenünket veszszük szemügyre , — mindenütt képekkel találkozzunk, mellyek nemzeti létünk fejlődési szakait költészeti színekben tüntetik elünkbe. Minthogy pedig az, h igy folytathatná valaki az előrebocsátottak nyomán okoskodását — minek valaki nemcsak birtokában volt ’s van, hanem magát tulbőségben látta ’s látja általa környezteim —lassanként veszt értékibül , ’s elvégre is a’ mindennapiak ivására jut, csudálhatnié , ha a’ magyar , igazat szólva , részvét nélkül látja elbuzogni a’ nemzeti költészet leggazdagabb forrásereit?—Fonák okoskodás, jegyezhetnék meg erre azok, kik mitsem gondolva az élet elvitathatln jelenségeivel , szeretik magokat’s másokat is illusiókba ringatni, ’s nem akarják látni sokszor azt is, mi magyarán mondva , orruk előtt van ; — pedig ha az iménti okoskodás nem foly is szorosan a’ tiszta logika szabályiból , annyi bizonyos , miként annak utolsó fele: a’nemzeti költészet legnagyobb becsű ágai iránt naponként tapasztalható langyos részvét vagy épen hideg részvétlenség közösen ismert tények , mellyek valóságáról rövidke körültekintés után meggyőződhetni. — Nem szándékunk itt hoszszasan fejtegetni, miként mind azon tömérdek költészeti kincs, melly a’ magyarnak történeti múltjában lerakva, ’s mellynek nem kis része jelenünkkel legszorosb kapcsokkal van öszszefüzve , ránk nézve legnagyobb részt nem egyéb, mint nyers anyag, miből művészi kéz roppant értékű alakzatokat idomíthat, de a’ mellyeknek illyetén mesteri segédmunka nélkül, valódi beesők napfényre igazán sohasem jöhet ; nem kívánjuk részletesen kimutatni: minő ’s mennyi haszon fogna közvetlen nemzeti nyelvünkre , közvetve pedig egész nemzeti létünkre háramlani, ha azon nyersanyag földolgoztatása egyesült lelkes törekvés közt illő buzgalommal megkezdetnék ; mind ez ihlett magasztos előadást ’s igen bő tárgyalást tenne szükségessé , ’s méltó föladásul szolgálhatna honi íróink legjelesbjeinek is. Mi jelenleg csupán abbeli meggyőződésünket kívánjuk kijelenteni, mihez képest a’ már meglevő remekművek hanyag pártoltatása egyik főakadály nemzeti költészetünk mindinkábbi virágozhatását illetőleg; ’s egyik fő oka annak , hogy irodalmunk egyre élénkülő mozgalmai a’ nemesbirányú műveit ízlés igényei* sok tekintetben ki nem -------------—7-~- -Ica 12. szám. Pest, február 9-én 1845.