Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-02-13 / 13. szám

13. szám, 1845 Pest, fe­b гu ú­r 13kán Honezeretet ée polgárság. Van egy hely, mellyen kívül költőnk szerint nincs más hely e’ nagy világon, mellynek csak neve is titkos hiterő ihleteként dobogtatja föl kedélyünket, hely , az indulatok legistenibbjének rózsalánczával magához vonzó , kedves a’ szivnek , becsben álló a’ lélek előtt ’s mintegy vágyaink és érzelmeink megszentelt helyéül tekinthető. ’S neve ezen helynek : — Haza. Van egy érzelem , vesztatüzként öröklángu, alapér­zelmink egyike , varázskevével lelkünket és szivünket egy­­kint melegítő , egy imádandó eszméből szülemlő ’s abban viszont egészen átolvadó. Neve ezen érzelemnek: —hon­szerelem. — És ezen magasztos hevü érzelem szikráját maga a’ természet gyűjtá föl a’kebelben, és ezen, mondhatnék ösz­­tönszerü indulatot maga a’ természet allá a' szívbe. Kér­dezd meg az irokézt vagy hattentottát, ha érez é illyesmit rideg ’s természettől mostoha kézzel ellátott szültehelyéhez? vagy az egyenlítő izzadó lakóját, ha van é keblében von­zalom azon helyhez, mellynek izzó napja feketére füsté? — ’S ő neked fölhangolt lelkesültségében igennel válaszo­­land ’s ha nem hiszed, ihletteljesen csókolandja meg annak kedves földét, érzelme tanujeléül. — És ennek oka — mert ott született ’s növekedett. Ott áll a’ szülei lak, hol először pillanjá meg a’ nap szelíd fé­nyét ; ott állanak minden színhelyei gyermeki ’s ifjúi bol­dogságának , mellyeken lejátszá az arkadiai évek játékát — mikor még az elfogulatlan kedély ’s vidám érzetek távol ü­­zék a’ gondokat ’s az élet minden napja úgy szólván ünnep volt ezernyi örömek ’s késektől besugározva, mint mikor a’ biborágyából keleti fejdelemként felkelő nap tündéri derű­vel áraszt el eget és földet. Ott vannak mindazon helyek, mellyekhez annyi kedves emlék tapad, hol mintegy mes­­meri álomvarázsú képletekben ölelkeznek előtte a’ mond­­hatlan üdv óráji, mellyeket a’ természet ’s érzelemegyez­­vény által vele öszszerokonitott szülők, kedvesek ’s barátok körében tölte ; kiknek szivszövetségében a’ föld édenné, az élet mennyországgá alakul, nélküle pedig amaz puszta­telekké imez sárga ínséggé. — Vedd hozzá még igen ha­tályos természeti mozzanatul a’ szülőföld iránti ösztönszerü szeretetnek az egy lakhelyet, egy nyelvet, ama nagy füzért, melly az embereket honi társaival olly bensőleg öszszekap­­csolja’s gondolati és érzelmi közöltetését lehetővé teszi, az egyforma szokásokat ’s erkölcsöket ’s még tudja isten mennyi más körülményt, festve leend előtted , miért csügg az ember olly­annyira hazáján ’s fejtve a’ latin költő : ,,nescio qua natale solum dulcedine cunctos detinet, immemores nec sinit esse sui“ja. Ámde még az ezekből eredő , úgy szólván , testhez nőtt vonzalom koránsem meriti ki a’ honszeretetnek egész fogalmát, ’s hogy erkölcsi becsű legyen, észszerű elveken szükség alapulnia, gyakorlati honszeretetté nemesülnie. Az ember , mint már Aristoteles is megjegyzé , pol­gári állat (Zmov nohnxorm) ’s észszerű­leg másként nem él­het , mint bizonyos társadalomban , minő a’ polgárzat. Ama Rousseau féle regrediendum est in statum naturalem tan, tévtan , azon hibás és semm­iképen nem igazolható előfel­tételen alapulván , mintha a’ polgárzat volna minden emberi nyomor kutforrása — holott csak ebben van üdv, ebben valósítható a’jog eszméje, legalább mennyire ember-lények közt lehetséges , ennek kell részeltetnie bennünket mindazon lelki és testi, szellemi és anyagi javadalmak öszletében, mik az igaz emberféihez tartoznak. ’S már e’ szempontból véve föl a’ dolgot, a’ hazát én a’ legmagasb eszmék közé sorozom, ’s annak sokszerü és magas jótéteményeiért az ész által is parancsolt nem csu­pán ösztön-hanem kötelességszerü szeretetet, sőt imá­­dással határos tiszteletet is igényiek; de csupán akkor , ha a’ tökély eszméjéhez lehetőleg közelit­és a’ szeretetet ’s tiszteletet megérdemlő tulajdonságokkal van fölruházva.Ezen hatályra kell emelkednie bennünk a’ honszeretetnek. Igen­is­­ mert csak ezen természeti alapokon nyugvó , de a’ ha­zának imént kifejtett eszméjéből szülemlő kötelesség által is szentesített honszeretettől lelkesülő hazafiak lesznek már az igazi honpolgárok , kik tisztelettel viseltetnek a’ pol­gárzat törvényei ’s fenálló intézményei iránt; a’ társas vi­­szonyokból eredő társas kötelességet—felülemelkedve a’ magányérdek szükkeblísségén, teljesitik, azok maximáit tényleg elősegélik, terheit szívesen és készen hordozzák , nem úgy mint honunk szabaditékos néposztályából legtöb­ben , kik ama hires neves szűzvállaskodást a’ gyalázat ’s igaztalanság körére állítva sem szégyenük , sőt inkább a’ lelkesbektől meleg lélekkel fölkarolt ’s hintegetett közadu magasztos eszméjét leólmosozták, lebicskázták ’s tudja az jó isten, mi mást nem csináltak még vele— habár jól látják is, miként árvahonunk fölvirágozhatására aránylagos teher­viselésük volna egyedüli eszköz. És ezen utolsó értelemben vett honszeretetnek — ha­bár némellyek csak a’ szülőföldet nevezik is hazának , ez csak egy mozzanat ’s nem is olly lényegesen szükséges lé­vén , tárgya más is lehet azonbal. Nem vagyok az ubi bene, ibi patria elvüek sorábul , kik a­ hon­ fogalmat a’ puszta jóléttől függesztik föl. De az ellenkező zászlóaljiak közé sem esküszöm, kiknek jelű­szavak : ubi patria, ibi bene. Mert hol a’ joguralom ma­gasztos eszméje lehetőleg valósítva nincs; h­ol a’törvények nem szentek ’s az indulatok féket­lenű­­l dühönghetnek; hol az értelem fejletlen marad ’s az ember akárminő okból nem ember; hol a’ polgári ’s vallásos szabadság csak álomkép csak az emberiség világinak kelyheibül lehullt ábrándcsöp; hol a’ fermánok, ukázok’s dra­gnádok szabadon fizik zsar­nok-­játékukat, ott nincs haza , ott csak sardonicus mosoly­­lyal kiálthatod : heu , quam bene mihi est ! Ez esetben — bármi hatályosan működjenek is ben­nünk az eszmetársitás, a'kedves reminiscentiák, a’szokás, meg valamennyi mozzanati a’pathologicus honszeretetnek г erőt vehetünk rajtok ’s bár szivérdekink sérülnek is — em­berjogaink a’ polgárzat által lényeges követelményeiben gá­­zoltatván , hogy emberségünket, minden polgárzat eredeti föltételét, megmenthessük , születésünk földét azaz első és eredeti honunkat kötelességsértés nélkül odahagyhatjuk, a’ jelenések világában levő különböző alakzatu polgárzatok közt az ész postulatuminak leginkább megfelelőt válasz­­tandók , mint egy német bölcs nagyhelyesen megjegyzé. Mert mint már fönebb is megjegyzém , hol a’ polgárjogok élve­zete tiltva van , hol a’ nép nem csekély töredékének a’ tár­sadalom sánczain kívül kell ácsorogni megváltóra várván , hol létezésünkre szükséges eszközöket ’s ereinkhez mért hatáskört a’ polgárzat nem ad­­­ott haza, legalább szerin­tem értelmezett nincs. Pedig ne feledjétek, miszerint nem vagyunk dolgok, göröngyökként ez vagy amaz országhoz vagy tartományhoz tartozók. — Vájjon honunk megérdemli é ezen utolsó értelemben vett szeretetet ? vájjon a’ haza eszméjéhez meszsze jár­ó , annak vizsgálását ezúttal abban hagyom. Végül csak azt jegyzem meg, miszerint az az átalakulás korát éli; minden­felől törekvés és buzgalom egy új fejleményi pálya meg­kezdésére és egy honnak dicsőnek és nagynak , ollyannak , min­t a­ képzemény előállítani bír, teremtésére.

Next