Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-03-09 / 20. szám
20. szám. Pest, martius Okén 1845. (Gondolattöredékek a’ pazar fényüzésről. Ha vizsga tekintetet vetünk az emberi fajra ’s azon viszonyokra, mellyekben az ember emberhez’s a’ többi lényekhez él, szomorú érzelem fátyola borul az emberiség barátjának szivére ; mert tapasztalni kénytelen, hogy daczára azon isteni osztályszikrának , melly agyában és szivében a’ legédesebb gyönyörök fogékonyságát éleszti , alig találunk száz között egy embert, ki édes nyugalommal tehetné mellére kezét ’s mondhatná: én elégedett, én boldog vagyok. Honnan ezen fonák állapot ? honnan ezen ellenkezés a’ vágy és való között? Keserű panaszokra fakadunk a’ sors ’s az isten ellen , ki égő vágyainkat örökös küzdelemben tartván a’ külvilággal — kin és gyötrelem tanyájává teszi az életet, ’s nem sejtjük , hogy boldogtalanságunknak nagy részben min magunk vagyunk okai, ’s hogy, mig szemeink távol keresik az üdvözítő csillagzatot, lábainkkal tapodjuk a’ legszebb örömvilágokat. Bűn és szenvedély, előítélet és vakság , rész akarat és szeretetlenség megannyi kutfeji az emberiség boldogtalan létének, de én itt az emberi gyarlóság szülte bajok egyikéről akarok csak néhány töredékgondolatot közleni. A’ fényűzés egyik legdúsabb forrása az elégületlenségnek , a’ mit, úgy szólván csak meg kell nevezni ’s előttünk áll a’ kiáltozó való. Méreg ez, melly a’ társaság minden ereibe átszivárog ’s rombol palotákban úgymint kunyhók alatt. Gyökerét e’ gonosznak az ember azon gyarlóságában kell keresnünk , mellynél fogva másoknál alábbvalónak tartatni nem akar, tartatni mondom , mert, hogy valóban darócz alatt szintolly ember marad az ember, mint bíborban — senki józan tagadni nem fogja. Ezen kitűnni vágyás ezen hiúság a’ sötét századokban az az előtt testvérek gyanánt ölelkező emberek közé választó falakat alkotó és támadónak a’ polgári társalomban osztályok ’s levének emberek helyett herczegek, grófok, bárók ’stb. Mihelyt e’ czimerek a’ társalomban feltűzetének, az esze vesztett tömeg, a’fénytől elvakulva, irigyelve tekintett egymásra és tökélyes boldogságot, melly természetesen itt alant nem is létezhetik, a’ maga körében nem találván, fölfelé áhítozott és tört minden után , minden áron , ’s mivel az oda felküzdhetés nem mindenkinek sikerülhetett, a’ nagy többség legalább látszani kívánt annak, mi lenni szeretett volna, utánozó tehát a’nagyobbak öltözetét, háztartását, szokásait. A’ nagyok ezen körükbe avatkozást tűrni nem akarván , de nem is gátolhatván , minden módot megkisértének a’ tömegtől magokat elkülönithetés végett, ’s igy verseny támadt az osztályok között, ’s e’ verseny közben kifejlődött az ezeralaku óriás , melly most zsarnoki önkénynyel ül az emberiség nyakán ’s mellynek birodalma nem ismer határokat, — a’ divat. ’S ezen versenygés mégis milly tökélyre fejlődött napjainkig! — Ha egy csokor meg egy gomb nem azon helyen áll, mellyre azt a’ párisi szabónak — ezen kis zsarnoknak — helyeznie tetszett, a’ szegény halandónak oda minden kedve, szivszorongva lép ki az utczára ’s félve tekintget körül: vájjon nem fogja ezt az egész világ ostobának , hogy ne mondjam , becstelennek tartani!! A’ divat, az idő vagy jobban szólva a’ párisi szabó szeszélye szerint változékony lévén, minő szégyen minő ostobaság még igen jó karban levő kalapunkat vagy köntösünket el nem venni ’s pénzt váltóra kölcsön venni, hogy újat csináltathassunk! Vannak emberek, kik koplalnak, kik piszkos barlangokban rontják egészségüket, csakhogy a’ világ előtt divatszerű rongyokban büszkélkedhessenek! A’ hiúság — engedelmet ! — leginkább a’ nő sajátja leven , a’ divat is sokkal nagyobb hatalmat gyakorol a’ szépnemen , mint a’ férfivilágon. Szegény hölgyek tihány keserű köny nem csordul végig rózsaarczaitokon, midőn a’ szegény férj vagy apa tagadólag rázza kemény fejét kérelmeitek előtt. Pedig, édes lelkeim, teheti róla, hogy verítékes munkája után sem képes a’divatfényűzés igényeinek megfelelni . Igen , de ti szeretnétek részt venni a’ vigalmakban , hisz az élet olly kurta’s az örömvirágok olly ritkák. Igazságotok van ! élvezzétek — a’ mennyiben csak lehet— e’ gyönyörű életet, de vájjon nem lehetnek a' zsarnokdivat parancsai teljesítése nélkül is felségesen mulatnotok? vájjon nem élé tiszta sziveitekben egy égi hang, melly a’ családi békét, szeretetet fölebb becsülni tanítson a’ világ minden előítéleteinél ? A’ szegény férj vagy apa gyakorta ellen nemállhatván könyeitek ’s kérelmeiteknek — hogy hideg szeretetlenséget ne gyanítsatok szivében lappangani, adósságba veri magát, hogy hiú vágyaitok teljesülhessenek. A’ hitelezők könyörtelen emberek ; a’ váltó pontos fizetést parancsol, a’ szánandó fizetni nem képes férj végre szabad és nem szabad utakon, lelki nyugalma árán keritl birtokába az átkos érczet ’s ti felségesen mulattok és jártok divatszerű csillogó szövetekben a’világ szemei előtt! Nincs e’ világon hatalom , a’ gyönge emberen inkább uralkodó a’ naponként érzelmei előtt forgó példáknál.—Csoda e tehát, ha divatfényűzés dolgában , melly olly csábitó varázszsal ingerli a’ szemeket, egy példa után csakhamar , tizen , húszan , százan , egy egész város sót egész ország megindulnak? ollyan ez, mint a’tóba vetett kövecs-szülte habgyűrű, melly mindig tovább tovább terjeszkedik; vagy mint a’ felhők villáma , melly szemvakitólag czikán keresztül a’ jégen ’s rombol a’ mit útjában talál. A’ divatszülte szükségek tömege a’ nemzet minden osztályaiban egyre növekszik ’s elhatalmasodik , a’ kereset ellenben, melly a’ szükségek födözhetésének forrása , vagy az marad — mint a’ rendes fizetést hozó hivatalnokok , tisztek , tanítóknál ’s legtöbb esetben a’ földbirtokosok nagy részénél is — vagy épen csökken. Mi történik aztán ezen financiális sulyegyen megzavarodása következtében ? A’ kereset az erkölcsiség rovására kiterjesztetik: a' szülők halálát várva várja fia; a’ perlekedő felek konczain bírák és ügyvédek osztakoznak; az igazság árába bocsáttatik; a’ tanítók a’ gazdag tudatlanságot magasztaló bizonyítványok pajzsa alá helyezik ; hivatalok pénzen vásároltatnak ; a’ legszentebb hazafiaság köpenye alatt aranyok után nyúl a’ görcsös kéz , a’ szemérem ’s női erények gúny tárgyaivá lesznek a’ pénzhatalmasok ajkain— szóval nincs bűn ,mellytöl a’ kincsszomjas tömeg lelke viszszaborzadna. Ide vezettelek benneteket az örvény partjaira , hogy láthassátok , hova sodortathatik az erköltsiség hajója esztelen hiúság karjai által, ’s most már kérdem : vájjon a’ nemzetnek, mellynek fiai egymást fosztogatják, mellynek köréből az igazság lelke búcsút von, mellyben a’szent hazafiság pénzen árultatik, illy nemzetnek , kérdem , van- é jövendője ? Oh az illy nemzet egy hatalmas tölgy , melly daczolni fog az éjszaki vihar csapkodásaival, ha tisztette gyökereiből előbb egy könnyű szellő ki nem forgatja ’s a’ földet , mellyből hajdan éltető tápot szítt, a’ gazda keze be nem ülteti. Hogy azonban mindezen káros következvényt egyedül a’ pazar fényűzés, nem pedig a’határai közt megmaradó mértékletes haladás a’ külső miveltségben vagy is a’ kényelemmel párosult csinosodásban , szokta szülni, azt szinte fölösleges említenem; mert, hogy ellenben a’ mértékletes fényűzés az iparűző osztálynak foglalkozást, a' termesztőnek pedig az ipar által pénzt szerez, szinte előttem is tudva van—és nem is akarom én az em-