Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-03-13 / 21. szám

21. szám * Аж® Pest, martius 13-án 1845. Néhány яяо­л’ véleményezttbadság és türelemről. Durch die Pflicht gegen andere alle Unduld­samkeit, wodurch die Freiheit des Menschen in seinen Überzeugungen beschränkt wird, verbo­­then ist. Krug. Erénytana 50 §. •— Műveltségi állapotunk’s egyediségünkhöz képest an­­­nyira elütvén egymástól fogalmaink ’s ítéleteink­­ követ­kezik, miszerint gondolataink kicserélésinél ellenkező vé­lemények ’s nézetek fejlenek ki. És ez a’ milly természetes, épen olly czélszerű és hasznos. Ugyanis mig egy részről az igazság fölfedezését ’s ismereteink tökélyesbitését ered­­ményezi; más részről, élénkséget ad a’ társaságnak, ked­vessé ’s hasznosan mulattatóvá tevén azt—holott ha nem vol­nának dissonantiák nézeteink közt, egyhangúság’s unalom­ba sülyedvén, a’ kölcsönös véleményezés mihamar meg­szakadna ! — Tehát nézet- különbség és­ vita ! mert ez tart­ja éber-élénken a’ szellemet, ez csal ki abból az ellen­kező vélemények villanyszerű érintkezésire szikrákat, mik­ben sokszor egy jövendő szendereg. ’S én helyeslem azok tettét, kik látván a’ conversatiók nehézkességét ’s élénk­­telenségét, azonnal valami paradox állitványt vetnek a’be­széd folyamába vita-almául. Mind e’ mellett bár nézeteink ’s ítéleteink különbsége épen olly természetes mint szükséges , olly kevéssé vagyunk megérve annak eltűrésére. Pet mus hanc veniam , sed da­mus­ ne vicissim ? Én tapasztalásom után bátran merem állí­tani : nem. — Ha nem tudnám, miként exempla sunt odiosa , hordanék elő tényeket a’ gyakorlati életből ’s példákkal iga­zolnám , miként vannak bizonyos urak, kik mihelyt mások arra, mit ők magas szemölddel és bölcs arczczal előmon­danak , föltétlen ámennel nem felelnek : az álbecsészet e­­gész megsértésének indignatiójával rugdalódznak hiúságuk fészkén. Sőt nemcsak, hanem mihelyt véleményeikben vagy csak engedékenység- és udvariasságból is nem osztozunk, de önerejü eszmélkedésünk után szerzett ’s övéikkel el­lenkező nézetet nyilványitunk : gyűlölet terére állnak ki el­lenünk. És jaj nekünk, ha hatalmokban vagyunk — istenadta jogunk gyakorlásáért bizonyos kegyvesztés árva fejünkön ; legjobb esetben személyeskedés ’s becstelenités csalánival dobáltatunk. Úgy, mint egy franczia anekdotonban olvastam, miként egy különben alacsony sorsból származott püspök szerencsétlen lévén egyszer valami tárgy felett nem egyen­lően érteni bizonyos herczeggel, azt északaival midőn tá­mogatná a’ herczeg ellenében, ettől illy badar complimentt kapott. Tanácsos lenne Önnek megemlékezni néha eredeté­rül „vous ne ferrez pas mai de vous souvenir quelquefois de votre origine.” Mire mellesleg legyen mondva a’ püs­pöktől elménet- visszatorlást kapott: Én megemlékezem ’s tudom, ha ön­­lenne atyámnak Hia, még mostanig is sertést érzene : „je m’en souviens, et je sais que si vous étiez fils de mon pere, vous garderiez les cochons à l’heure qu’ il est.“ Ki tagadhatná , miszerint illyes rúgások ma is de style van­nak? Nekem legalább eszmetársítás útján sok illyen jut e­­szembe, különösen mit egyszer egy tiszáninneni egyház­megyei gyűlésen bizonyos felügyelőtől hallottam.................. ,­ ez gúnya volt a’ szólásszabadságnak, minek gyakor­lásától ugyan már annyira el is szoktak, értem az egyházia­kat , miként mindenre, mit a’ világiak rögtönöznek, bölcsen csak hallgatni tudnak. Nevet nem mondok , mert azt hallot­tam , nem jó az ördögöt falra festeni. Gondolom meg fog ér­teni, kire a’ leczke tartozik. Urak! ti kik akár a’ magányos társalgás , akár a’ nyil­­ványos élet mezején űzitek a’ véleményi türelmetlenség lágy­­velőt tanúsító játékát; kik azonnal feszelegtek, mihelyt va­laki akárminő discussiónál ellenkező hitet nyilványit a’ tiéle­tekkel, kérdelek bennetek ; nem ellenkezik e tettetek a’ lo­gikai viták czéljával ? nem azt akarjátok e másban letapodni, mi legdrágább, t. S benső szellemi életük nyilatkozását? — Ezenfölü­l, nem a’ legszerénytelenebb bitorok is vagytok­­ ? Ki ültetett titeket a’ csalhatlanság triposzára, mellyről olly büszkén hangoztassátok én­ mondomtokat, mikhez nekünk közönséges agyagból gyúrt emberfiáknak még kukkanni se lehessen ? Ki magasztalt föl benneteket a’ hibák ’s álvélemé­nyek jellegén túl a’ tisztánlátás sinai hegyére ? Hoho! a’ tekintélyek ’s álkegyeletek ideje lejárt. Önök is emberek, ’s ha azok , bennük a’ tökély ’s csalhatlanság eszméjét egy szeszélyes egyházi férfiu kifejezése szerint soha nem fogjuk raegtánczoltathatni, ’s e’ pontban mindenre ráillik a’ gyarló mondat. — Hogy másokat véleményünk lobogója alá szeretünk toborzani, azt értem; de hogyha mások kedvünkért szivü­kön melengetett győződésüktől el nem állanak, sőt inkább a’ mellett harezra kelnek: ezért őket sértsük, gyanúsít­suk, személyeskedjünk ’stb., azt meg nem foghatom. Az értelmiség nem monopolium, az igazság égi forrásából mindennek szabad meríteni. Igenis a’ gondolkodás közké­pesség, kiki sáfárkodhatik azzal, vizsgálhatja a’ dolgo­kat, kémlelheti az igazságot szabadon, mert erre neki épen olly elvitathatlan joga van m­it bárki fiának. És ha netalán ezen műtétei után ellenkező eredményre jut mint mi, miért ne nyilványitaná azt? Ám ha botor hiúságunk ’s tisztelet­­szomjunk nem akar cserben maradni, nyúljunk a’ logika fegyvertárába, elveknek elveket, nézeteknek nézeteket ál­lítsunk szembe kiábrándultan ’s egész humanitással ; — de a’személyeskedésrut manoeuvrejéhez ne nyúljunk.Mert min­den okos ember megkívánhatja másoktól, miszerint vele ész­­szerüleg ’s emberségesen bánjanak — tehát állitványit csak okokkal igyekezzenek leküzdeni, nem holmi utczaficzkók szájába való daróczságokkal, millyeket múlt évben egy hír­lapi polémiában olvastam, hol a’ vitázó felek még a’ józan észt is megtagadták egymástól. Önkénytelenül eszembe ju­tottak erre Kantnak ezen szavai: „Spricht man seinem Geg­ner allen Verstand ab, wie will man ihn denn darüber ver­ständigen , dasz er geh­rt habe ’stb. — Emelkedjünk ki azért a’ hiúság ’s álbecsérzés h­ina­­rából; ne akarjuk minden áron , hogy mindig csak miénk legyen az igazság, meggondolván , miként másnál is meg­van annak kulcsa : azonnal enyészni fog a’ türelmetlenség gondolkodásban, ítéletben, mint illik és kell. Nem veendjük rész néven , ha véleményink ’s itéletinknek mások vakon nem hódolnak, sőt ha tőlük más jobbak által elüttetünk is, in­kább örülni fogunk , ha a’ kölcsönös eszme- kicserélés által elvégre az igazságban oldódnak föl a’ vélemények , ’s mi is teheténk annak tisztába hozatalára valamit. Irtam­ Fehér­­gyarmaton 1844. decemberben. Nagy­­József e Ilyikt levél. (a’ protestáns egyházi és iskolai lap 184-iki 49dik számára vonatkozó.) Tekintetes szerkesztőség ! A’ protestáns egyházi és iskolai lap múlt 1844diki 49dik számában ,hála és köszönet* czim alatt olly valamit tett közzé Palkovics Antal pataki professor ur, minek némelly része ám legyen­­ jelesen, mi­ként vállalá fel a’ s. pataki főiskola nyűget­ ellenében fek­vő ’s kevéssel ezelőtt juhlegelőül szolgált térnek kertté alá-

Next