Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)
1846-11-22 / 93. szám
(mig az oláhok egykori jogos állapota bebizonyítására ex thesi átmennénk, ezt jó lesz előre is megjegyezni) végre tüdős Benkénk történetirata 1. köt. 478.1. illyforma emlékezését: ,,Fogarasvidékről a’ 12i. században nagyszámú oláh költözött ki családostul Negru vezérök alatt a’ barczasági havasokon. Volt tehát Erdélyben oláh a’ szászok bejövésekor és pedig nagyszámú.“ Ezek történetíróinktól vett erősségek. Lássuk a’ honi diplomatikából mentetteket: „1216 ban (1. 21.1.)II. Endre király a’ teuto-rendnek egy a’ blaccusok oláh szomszédságában levő helységet ad; a’kerczi apátság számára a’blaccusok földéből szakaszt ki egy bizonyos részt 1223ban ugyanazon király; az 1224beli Andreanum a’ blaccusok és bissenusok erdejét és vizeit engedi közös használata alá az uj teuto-telepnek ’s nem megfordítva; 1228ban (1. 22. 1.) Theodorik püspök cumanus püspökséget állitván fel, a’békétlenkedő székelyeket azzal nyugtatja meg, hogy Isten az oláh és székely között különbséget nem csinál; egy 1231 beli oklevélben Bord földe mint ősi oláhföld viszszaadatik az oláhoknak; egymásban 1247ről, Béla király az Oltig tejedő földet és havasokat, meg az oláh kenézségeket, egypár kivétellel, a’ német lovag-rendnek adományozza; egy harmadikban 1252 től (lásd 23. 1.) Béla király Lék földét (a’ mai Hidvéget), melly a’ kerczi oláhok, brassói szászok és a’ sebusi székelyek földei között volt, Akadás Vinczének ajándékozza. 1260n (I. ugyanazon) Ottokár cseh király egy a’ pápához irt levelében azt mondja, miszerint Béla és fia magyar királyok ellen terhes háborút folytatott,kiknek sergeikben nagyszámú székelyek, oláhok ’stb. voltak; (értsük meg jól: 126ün, nagyszámú oláhok voltak!) Végre, hogy többet ne említsen sz., egy 1272rőli adománylevélben László király megjutalmazza László mestert, hogy az oltmelléki bolgárokat, más néven oláhokat, engedelmességre téritette.Volt tehát szerző szerint Erdélyben oláh a’szászok bejövésekor és pedig nagy számú . Sőt hogy néhol épen maguk az oláhok fogadták keblükbe, a’ Schlötzer szerint, von herumflandern Flandereknek (székelyföldön hajdan Liflandereknek mondák) nevezett teuto-telepeket, az Andreanum azon pontján kívül, hol a’ blaccusok és bissenusok erdeje és vize bocsáttatik velök közös használatra (mégis most az ők használhatási jogát vonják kérdésbe) bizonyítja — úgymond szerző a’ 24,25. lapon — egy 1366beli itéletlevél, mellyben többek között mondatik, miszerint: ,,a’ sz. Péter villai blaccusok rész néven vették, hogy ezer év óta birt és saját és elődeik vévén sok ízben megváltott helységöket kérdés alá vonják, és hogy annak egy része a’ jövevény teutók számára kiszakitttassék, kívánják; igazságos tehát, hogy földeik határai még a’ homok bejövetelekor kijelölve ’s változhatlanul megállapítva lévén, a’ fenforgó erdő maradjon a’ blaccusok birtokában, hová eleitől fogva tartozott; mindazáltal, hogy ezen szegény jövevények busulásra ne adják magukat, megengedik a’blaccusok villája mellé részükről is egyet építhetni, mihez a’ blaccusok a’ szükséges fát meg is ajánlák ’s jövendőre is, mint szomszédjoknak, szolgálatjokat és barátságukat mindenekben igérék; a’ teutók pedig a’ blaccusoknak nagy hálákat mondának, ’s barátságukat és szolgálatjokat viszont ajánlák.“ Lám, milly nemesszivü volt egykor e’ napjainkban annyira megvetett népfaj. Tesziké ezt velök szemben a’ szászok? Beh jó lenne az illyenekre megemlékezni. Lám mint megváltozott a’ világ, ’s a’ teutók és blaccusok ivadékainak mai sorsa mint különbözik az ezelőtt öt száz évitől. „Volt tehát Erdélyben oláh a’ szászok bejövetelekor és pedig nagyszámú.“ Eddig az első tétel bebizonyítása. Áttérvén szerző a’ második kérdés bizonyítására: miszerint az oláhok a’ szászok Erdélyben megtelepülése előtt (és után is jó darab ideig) jogos állapotban éltek, azt előbb törvényes , azután történeti és diplomatikai adatokkal, végre pedig természetjogi és északokkal kívánja támogatni. Felhozza jelesen (lásd a’ 17.1.) sz. István végzeményei I. k. 6. fejez. Kálmán végzem. I. k. 80 fejezetét, valamint Ulászló II. végzem. 45 czikkét, mellyek egybevetett értelméből kijön, hogy azon nem magyarok (alienigenák) között, kik pro terragio et pro libertate a’ királyoknak bizonyos dijt fizettek, voltak a’ szlávok, ruthenek és udvarnicusokkal együtt az oláhok is ’stb . kik Mátyás 1459reli végzeménye szerint szintúgy, mint a’ szászok katonáskodni , a’ széleket őrizni tartoztak, szóval várvédek, libertinusok voltak, földesurokut a’ királyon kívül senkit nem ismervén. (1 721.) Említi a’dézmát illetőleg Ulászló II. végzeménye 15. czikkét: vannak, szól az idézett czikk,több rendű helyek, különösen az ország szélein, horráczok, ruthenek, oláhok ’stb. keresztyén földeken laknak, mellyektől ők semmi tizedet fizetni nem szoktak. . rendeljük tehát, hogy jövendőre is ezektől semmi tized ne vétessék. (1. 421.) Idézi Mátyás 1459reli végzeménye ezen szavait: a’ ruthenek, szlávok és oláhok, kik a’ lucrum camerae-t fizetni eddig sem szokták, annak fizetésére jövőre se kényszerittessenek, hanem mint királyi katonák, az eddigi módszerint ezután is hadba menni tartozzanak. (1.43.) Érinti az 1538 beli Kolozsváron alkotott azon I.czikket, mellyben az oláhok villicusai, kenézei külön szoríttatnak 1 forint adózásra: (1511) az 1540 ki tordai czikket, hol az oláh nemesre nézve a’ magyar nemessel egyforma törvénykezési eljárás szabalik; az 1543an M.-Vásárhelyen hozottat, mellynek erejénél fogva az ollyan oláhra nézve, kinek nincs három forint értéke, a’ kenéz előtt hitletételleli szabadulás volt határozva; valamint az 1548ki tordai végzést, miszerint a’ quinquagesima (adó faj Erdélyben azon korban) alól csak egy kenéz legyen ment, a’libertinusok pedig, kik hadi szolgálatot tesznek, adót (quinquagesimát) ne fizessenek; egy 1552 ki végzés szerint pedig a’ kenéz vagy is biró, hitlés mellett az adó alól bárkit mentté tehetett. (1 521.) Miféle vándor, toleratus nép lehettek— kérdi sz. a’431.— ezen oláhok, kiknek javadalmai, kötelességei, tartozásai illy tisztán meghatározva ’s körülírva vannak’s nem szolgaságra, hanem nevezetes polgári jogok gyakorlatára mutatnak!! Nézzük a’történeti és diplomatikai erősségeket. Az 1291- ben Fehérváron tartott országgyűlésre, egy akkori itéletlevél bizonyítása szerint, az oláhok is meg voltak híva. Az Ítélet idevágó szavai ezek: Mi Endre király (III.) ’stb. Midőn mi az erdélyi részekbeli nemesekkel, szászokkal, oláhokkal Gyulafehérváron az ő állapotaiknak javítására egybegyültünk volna’stb. ’stb. (1. 261.) Lajos (I) egy 1366-i kiváltságlevelében kétféle oláhok emlittetvék: köz-és kenéz oláh, az elsők vajdai törvényszéken perlekedtek, az utólsóknak, ha királyi levél által voltak megerősítve, esküje egyerejü volt akármelly más nemesével. (1.27.) 1469 ben kir. edictum által nevezetesen Medgyes és Selyk székekbe szabad oláhokat telepit Mátyás. Egy 1494beli kir. jövedelemlajstromban pedig (1. 52.) az oláhok censusai együtt fordulnak elő a’ hátralékokban az egyházi nemesekéivel. Hát azon körülmény — kérdi szerző az 561. — miszerint a’ királyföld határ hoszszában levő ősi oláh lakosok, nem akarván a’ határszéli katonáskodás terhét 1764 ben elvállalni, földeiket oda hagyták, ’s ezért kárpótlásul a’ görög n. e. clerus harmincz ezer p. forintot kapott, nem az oláhok jogossága mellett szólt ? Hol tulajdon földbirtok van, ott jognak is lenni kell, sőt olly országban, mint a’ miénk, már e’ birtoklás magában is kimondhatlan becsű jog. Már — kérdi szerző — ha nem lett volna joguk ama’ földekhez (az elbujdosott oláhoknak) vájjon kártalanittatnának és vagy ha nem övék lett volna, hanem a’ szászoké, és pedig (a’ mint ők alaptalanul állítják) földesúri joggal, vájjon oda engedendőké ők, kik annyiszor és olly fenhangon kimondották, (1. 56.1.) miszerint abból, mi akár kiváltság, akár usus nyomán sajátjok, senkinek, annyival kevésbbé oláhnak egy hajszálnyit sem engednek. ’S hát az Appr.C.III.1. 5. czime 2. czikk. azon szavai: „mellyek szerint még a’ magyar és egyéb dézmaadó emberek is az oláhok határán majorkodni“ mondatnak, nem oda mutatnak, hogy az oláhoknak még 1559ben is volt külön földjük,külön határuk, mit nem a’ szászok adtak (kegyelemből) nekik. Még 1536- ban is alkudozik a’ szászság — mondsz. az 51.1. —Zápolya Jánossal, ’s követelése az oláhokra nézve csak annyi, hogy a’ Szeben, Segesvár, Brassóhoz és ezek egyházaikhoz kap.