Nemzeti Ujság, 1844. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)

1844-01-03 / 1. szám

HAZAI ÉS KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÁSOKBÓL. Alapitás Luksci István táblahivő, fiadja ösvegye.llarminczkilenczertik. év. 1. szám Pest, Boldogasszony havaskán, 1844. TARTALOM. Hazai napló. Kinev. Korunk ügyei (Szabad tanácskozás.) Esküdtszékekről (a P. Hírlapnak.) Pozsonyi tárcza. Vidéki lev. Gömörből (közgy. az alispán leköszön, tisztviselői helyettesítés éorteskedés utján, követi fel., tolvajság). Nyitrából (közgyíil. pótló utánit., t.széki t.bírák névsora). Egy megyei bothős, Verőcéből (közgy. követvár, köv. tud., tiszti kinev., hazafiasitás) . Külföldi napló. Spanyol-, Franczia-, Angol-, Olasz-, Orosz-, Grog-, Törökország. Ilayu. Paraguay. Izéprizsga Jelenkor. Társalgási terem. Ikervárosi hirnök. Társulatok. M. Gazd. Egyesület. Adakozások. Alapítványok. Kérem. Aprólékok. — Hirdető. NAKAI RAPJRI. Kinevezés, a cs. és apost. kir. Felsége jeszeniczei Jankovich Miklóst Nógrád megyének volt alispánját, Gömör megye főispáni helyettesévé méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. (M. T.) Mórunk ügyei. Rend lehet szabadság nélkül, de valódi szabadság rend nélkül soha sem létezett. (Majláth György országbirája. FORR. naplója. I. 300 l.) Szabad tanácskozás. — Magasztaltatik az alkotmányos rendszer, buzognak érette a nemzetek és századunk az ó és uj világban számosat föltűnni és tökélyetesedni szemlél. Hanem valamint a népek egyénisége különböző , valamint a műveltségnek foka mindenütt másnak mutatkozik és az országok körülményei nem mindig összehasonlíthatók, úgy ágaznak el a vélemények a charta, v. constitutio kellékei s határai fölött is. — Itt a nép képviseltetik, ott a rendek küldik követeiket; itt elég polgárnak lenni, hogy választója legyen a nemzet törvényhozóinak is, ott óvakodóbbak és e jog csak a közterhek viselésében tetemesben részesülőnek engedtetik; itt egy terembe gyűlnek a nemzet minden választottai, ott külön táblákra, kamarákra, v. házakra oszolnak el; itt örökös a törvényhozás első testülete, amott vagy a király nevezi ki egész éltökre a tagokat, vagy a nemzet csak bizonyos évekre jelöli ki. Aztán a „vető“ is hol korlátlan a fejdelem kezében, hol csak ideiglen fölfüggesztést eszközölhet. A miniszerek végre majd valósággal felelősek, majd erre csak ígéret adatott, vagy talán e kérdés egészen elmellőztetett. Úgy hogy itt is igazolva látjuk Persius ős tapasztalását: Miile hominum species et rerum discolor usus Velle suum cuique est nec voto invitur una. De egyben minden népek megegyeznek. A századokon át kifejlett intézmények, a fejdelmektől ,,octroir“ozott charták, a souverain népektől életbe hozott rendszerek egyet, mintha az alkotmányok élete föltételezné, mindnyájan bírnak, követelnek és ez egy—zaszaljad tanácskozás, vagyis az eltérő vélemények kölcsönös méltánylása, az elágazó nézeteknek békés kihallgatása s illedelmes, vagy a mint mondani szoktuk, parlamentáris bírálása. A szabad tanácskozás alapszabálynak ismertetik a Columbus által fölfedezett világ részében , azt mellőzheti ennek tartják a ködös Albion komoly lakosai, azt nélkülözni nem akarják Lisboa vagy Madrid cortesei,azt szükségesnek hirdetik Frankhion és a ketté vált Németalföld kamarai és ahol Skandinávia hideg éghajlata alatt az alkotmány fája gyökeret verhetett, vagy a német népek közt fölvirágzott, szintúgy biztosítva van az mint fűszeres Ceylon illatos tetemeiben; sőt ha Kalergis s Makrijani váratlan merényei parlamentül adandnak a népnek, mellynek ősei egykor Pisistratus, Pericles s Demosthenes szónoklatát csodálták, e kellékéről a nyilvános tanácskozásnak gondoskodni bizonyára ott is czélszerűnek tartanálak. Hát ama nemzet, melly minden Asiából kiömlött vándor népek között eddig csak egy maga tette sajátjává Európa polgári műveltségét ? Oh ennek is az évezredes tapasztalás s bölcs fejdelmei az alkotmányos életnek emez alaptörvényét régen megadák! Száműzetve nálunk is országos rendeletek által bármi gyűlésen előfordulható kicsapongás, el van tiltva régen törvény által a köztanácskozás helyéről minden korlátot nem tűrő szenvedélyesség és ha kinek keble nemzője nem sugalná, hogy fontos tárgyak fölött kábító indulatok befolyása alatt tanácskozni vészes, azt az hiedelem s másokat kímélő higgadtságra az 1723. 7. 57.59. t. czikkek komolyan figyelmeztetik. Nem a jó törvények hiánya kútfeje tehát bajainknak s panaszunknak, hanem vérünk könnyű fölforrása s kevés önuralkodás szeszélyeinken. Ez egyik fő oka egyenetlenségeinknek s örökös belviszályinknak, mellyek miatt Szirmay Laj. XVII. században, füleinkben már nem épen kellemesen hangzó , őszinteséggel monda Magyar magyart rontja,kár, bár több esze volna már ! Azonban még evvel épen nem akarom tagadni, hogy néha néha, midőn itt is ott is elköltözik tetemeinkből a törvénykövetelte csendesség s helyébe zaj jön és gúny s minden a mit hajdan a világ Momus isten boszontó találmányainak nevezett, egészen mások is ne léteznek; sőt igen! mert gyakran hadi ármány ez és többnyire jó sükerrel koszorúzott terv, eltávolítni, elszoktatni a csatatérről az ellenvélemény bajnokait ! Nincs mit kétkednünk eféle cseleken, hiszen Bentham Jeremiásnak sem jutott volna eszébe, hogy a parlamentáris küzdéseknek „Tactica“ név alatt adjon szabályokat, ha előtte tudva nincs, hogy azoknak hőseiből nyílt sisakkal, hol szem elől elrejtett ügyességgel vívnak bajt „a népboldogítóknak“ szánt dicső polgári koszomért; tudják ugyanis jól ezen búvárai az emberiség gyengéinek, hogy a hajós kedvező szeleket kíván, a vándor görényüktől ment ösvényt, a szónok pedig hallgatóinak nyájas figylme után fohászkodik! Ki akarna süket füleknek beszélni? és a malombani hegedülés mulatságnak vajmi kevéstől tartatik! Hanem olvashatjuk „Országgyülési Almanachunkban“ amit némeilyek füleikkel is hallhatónak, miszerint „tűrni kell ott a közvéleménynek illyés kitöréseit, hol a bírálni akarónak tolla szabadon nem működhetik !“ — Megvallom, előttem igen természetes, ha e mindenre följogosító tanokat politicai hitágazataik közé örömest beszövik azok, kik ekkép a mindenható sajtónak kalifáivá, helyetessivé avatvák föl; de némi körültekintés elég bennünket meggyőzni arról, hogy a teremekben zúgó közvélemény korán sem a szabad sajtó pótlószere, hanem a minden áron győzni akaró pártoknak igen ismeretes divatfegyverük, mert vallján hiányzott-e a múlt század utosó tizedében a sajtószabadság ama népnél, mellynek diadalmas forradalmai Európát mint valamelly Vulkán kitörése a szomszéd vidéket mindig megrázkódtatják és még is hajdan Robespierre a rettegetés rendszerének kegyetlen föltalálója köte némberekkel törté meg a karzatokat, hogy a „meg nem vesztegethető“ népszónokot hangosan magasztalják, s bátor ellenes ékesszólását elfojtsák. *) Avagy kivánunk-e szabadabb sajtót, mint most Rajnán túl? a királyt és kamrákat, az egyházat és a morált, a saját jogot és családi életet kényére gúnyolja, ostromolja és még is Delongloupnak voltairianismus ellen intézett leczkéit s a ministerium által kegyelt Rossinak oktatásait ismét csak zaj és lárma által gátolták, akadályoztatták ! —■ Emlitsem-e Madridnak legújabb botrányait? — Nem a sajtó békéi szülik hát a tanácskozásokat elörő erőszakot, hanem az ellenvéleményt minden fegyverrel ostromolni kész türelmetlenség épen úgy , mint a macskazenék gyönyörű találmányát is, melly Apolló s húgainak legnagyobb örömére már nem csak szőke Dunánk mentében harsog, hanem az iszapos Nílusnak partjain is mutatja az európai műveltség után sóvárgó (?) Fellárkat! A mi rész, mint a kóranyag legkönnyebben terjed! Ám de legyen bármi oka s eredete eme busitó tüneményeinknek, annyi bizonyos hogy tűrnünk nem szabad azt, mit törvényeink nyíltan roszalnak, szenvednünk nem lehet azt, mit jogkönyveink hangosan kárhoztatnak. Uraim! kívánjuk országos rendeletinket polgáraink életszabályává tenni, álljon tiszteletben a templom, mellyben nemzeti közakaratnak kereszteltettek; kívánjuk becsben tartatni a következménydús megyei határozatokat? —s legyenek higgadt fontolgatás, koszas eszmecserék s kölcsönös fölvilágositás sokat ígérő szüleményei, ne pedig lázas tusák s harczias fortélyok vétkes gyümölcsei illosz magból jó növény nem keletkezik és a beteg fölgyógyulásához mi remény sem lehet, ha orvosa a gyógyszerek hiányát halált hozó méreggel pótolgatja. Már pedig szabad-e kétségbe hozni, hogy a zavaros gyűlések s rendtapadó tanácskozások még soha sem alapiták meg a nemzeti közjót, soha nem biztosíták a polgári társaság boldogságát?— Mindenütt közjeleknek tapasztaltattak ezek, mellyekre a szabad állodalmak- Éd|lek, hol veszélye hol végenyészete követke- KL* Vérben készült leáldoznia magyar szabad- Wnapja, midőn a rákosi gyűléseken a tanár^^ok szavát a népzugás elfojtotta és Hatvanon csak Werbőczynek lehetett órákig vádolni „a főaristocratiát és magas derűst.“ Szálkán érseknek védelme pedig már nem tetszett, és a nádor meg ország túrájának beszédeik nem törettek. Siralmas napok következtek Frankhon lakosira is, midőn a nemzet képviselőin a karzatok uralkodtak és panasza hallatszott Vergniaudnak, az ész és szónoklat által tündöklő Girondisták főnökének (mart. 11. 1793.) Micsoda szabadság ez, ha annak apostoli mondják: szabadok vagytok, de úgy gondolkozzatok mint mi, különben a nép boszuját költjük fül ellenetek; szabadok vagytok, de hajoljatok meg a bálvány előtt, mellynek mi áldozunk, különben a nép boszuját költjük föl ellenetek ; szabadok vagytok, de velünk együtt üldözzétek azokat, kiktől mi becsületességük s belátások miatt félünk, különben a nép boszuját költjük föl ellenetek!— Végre még a Kárpátokon túl, hol a vitéz lengyel eldarabolt hazáját, száműzött nemeseit, elnyomott szabad .) I. A. Bőst. Gesch. der Reform, und Revol. von Frankreich, England und Deutschland 1. 175. S.