Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)
1845-02-21 / 30. szám
kasztja szemlélés Itália alászállott vagyonosságát tekinti, elkomolyodott hangulatban kénytelen magamagát kérdezni, mikép fejlődhettek ki ezen változások.Még könnyebben felfoghatók a külföldön Itáliáról elterjedt vélemények, ha tudjuk hányan szoktak egyes utazók rajzaira hallgatni, kik előkelőséggel néznek Olaszföldre, s az erkölcstelenség, a nép tunyasága s tudományos élet hiányáról fecsegnek, s az olasz népet a fuvarosok, hajósok, kérszolgák vagy teherhordókról itélgetik, kikkel az utazók legtöbbet jönnek érintkezésben, s olly népről, kinek nyelvét sok utazó még tudni sem akarja, a pálczát törik, mivel Olaszországban azon comfortokat és kényelmeket vagy nem találják , mellyeket az unalom vagy finomított elvekre szorult szellemeik követelnek, vagy mivel Itáliában nem találják azon politikai formákat és intézkedéseket, mellyek lelkeik előtt eszmények kint lebegnek. Mi elhatározottsággal kimondjuk, hogy ezen Itáliáróli képzednények nagy része bálitéléteken alapszik, s azon utazók rajzai egyedül a hon ismeretlensége s a felfogás egyoldalúságának gyümölcse. Jogosan panaszkodnak az olaszok, hogy számos külföldiek, kik Itáliát meglátogatják, nem akarják maguknak azon eszközöket megszerezni, mellyek a hon állapota s a népismeretéhez vezetnek, s egyedül azon benyomásokról ítélnek, mellyeket vagy a fogadósok vagy olly személyek, kikkel legbővebb közlekedésben jönnek, vagy a falusi nép ábrázolatai idéznek elő. Mi utunkon néhány honfit találtunk, kik Itáliában egyedül németekkel, kik több évek óta lakják az olasz földet társalkodónak, s tőlök Olaszországról a leghírtlenebb tudósításokat vették. Nem ok nélkül aggódnak az olaszok,hogy a gyorsabb közlekedési eszközök gyarapítása, csak arra fog szolgálni, hogy az utazók többsége Itáliát csak felületesen tanulja ismerni. A genuai gőzöny 3 év alatt az utast Nápolyba szállítja, s a gyorskocsi alkalmat nyújt Nápolyból röpülve Rómába s innét Florenczbe sat.jutni. Az apróbb helyeken tartózkodásra gondolni sem lehet. Szomorkodva panaszkodnak a kisebb városok lakosai, hogy nem művész utasok csak ritkán mulatnak nálok. Ezen lapok írójának kétszer jutott azon szerencse Itáliát látni. Már az első 1808ban telt utazás, mikor Olaszország csak kisebb részének láthatása vala engedtetve, fiatal kedélyére maradékony benyomást tön. Azon honutáni, vagy mellyben buja természet lepi el bájaival a lelket, és a művészet, mint egy nagy múltnak emléke kitörülhetlen képekkel tölti el a lelket, vala az első látogatás gyümölcse. Minden következő út nevelte ezen pompás ország utáni vágyat. Amidőn a későbbi utazásokkor tett komolyabb, a társadalmi, egyházi s politikai életviszonyok iránti észleleteknél az árnyoldalak is feltűntek, a képek is homályosodnak, mély bánatot gerjesztettek, hogy ama derék elemek, mellyekkel Italia bővelkedik s mellyek a jólétet és haladást biztosítják, ha hogy illőleg alkalmaztatnának, nincsenek úgy kifejlesztve, mikép kifejleszteni lehetne. A népre figyelés, a különféle osztályokban utazási tanulmány tárgyainak legfőbbike vala. Volt alkalmam az olaszországi magasb fokú polgári köreiben is megjelenni, s szorosabb, élénk mindig terjedőbb levelezés olly személyekkel, kik magasb állásban hatást gyakorolnak ismertetett meg, s mind inkább, magasodó tiszteletre birt. (Folyt.) *syiaftik«:ízae. Várad-Olasziból, jan. 20 egy nyilatkozatot vettünk ntiszt. Exner Adám alesperes theol. tanító, mint volt szilágy-somlyói plebánustól. Megbocsáta nt. ur, ha közlendőink soka miatt nyilatkozatát csak lényegében adhatjuk. Beküldő úr — a Budapesti Híradó 108. sz. közlőtt múlt évi dec. 17. krasznai marcalis gyűlés köv. soraira: „1838 ban az akkori sz. Somlyói r. k. lelkészt és alesperest a mostani elnök többszöri ajánlására sem fogadták el a BR. táblabirónak, és most a helyébe rendelt hasonló czimű lelkészt csak egy aggastyán táblabiró száraz említésére hosszas éljenzéssel elfogadták“;és a Nemzeti Újság ez évi 2. sz. nyomán, hol levelező ugyane gyűlésből a kérdéses ügyet az ottani protestans-elem túl—nyomóságából kifejlett keserű emlékű antóadaknak rója fel:—becsülete mint legdrágább kincse és jó hírnevének védelme tekintetéből felhiva érzi magát kimondani, miszerint táblabírává ki nem neveztetése korán sem az ottani protestáns elem túlnyomóságának, mint inkább az általa kihirdetett ismeretes pásztori körlevélnek, főleg pedig a megyei RR. és főispáni helyettes közt akkor otthonos bonyolódott viszonyoknak tulajdonítható. Ez utóbbi tanúsításául felemlíti egy táblabirónak nyilvános alkalommal a mostani sz. Somlyói plébánoshoz intézetett abbeli gyengédtelen nyilatkozatát, miszerint táblabiróságát sem személyének, sem a jelenkor szellemének, hanem egyedül annak tulajdonítsa, hogy kineveztetése a m. főispáni helyettes úr nem az előtti állásában történt. — Az elsőt illetőleg pedig, miután az 1839. jun. 13. márc. gyűlésben őt a rm főispáni helyettes táblabirónk ajánló, a kinevezésnek egy t.biró ünnepélyesen ellenmondott azon okból, mikép a nt. ur e megtiszteltetésre a vegyes házasságok meg nem áldatását tárgyazó iránya miatt — nem méltó. TÖRVÉIYHATÓSÁGI H»«SITÁSOK S«ej»esl»el. febr. 7. Tekintetes úr! Ön, — ki a N. U. vezetését átvenni nem rettegett — elvbaráti felszólítása által magamat felhivá érezvén, ifju erővel s kettős örömmel ragadok tollat, tudván, miszerint a hazának jobb szolgálatot nem tehetek, mint hivatási tisztemtől ment óráimat s parányi erőmet azon lapnak szentelvén, mellynek alpha- s ómegája, a stabilitás elvén működve alkotmányukig haladni, s forradalmi tanok valamint vallástalanság vészes árjai ellen kétes bár, de mégis szent és dicső harczot vívni. Parányiságom érzetében lapjának én bennem nagy támaszt nem ígérhetek ugyan; de tehetségemnek minden erejét azon czélnak szentelni fogadom , mellyet ön a N. A.-nak ezentúl is kitűze; mert ha igaz az nálunk, mit La Martine néhány év előtt honáról monda: la pensée politique — domine, et oppresse chaque pensée individuelle; nous voulons la déposer en vain; elle est autour de nous, en nous, partout; Fait que nous respirons nous apporté, Fécho du monde enfier nous la renvoie; — pedig azt csakugyan tapasztalhatjuk, úgy meggyőződésem az, melly azon status férfiné is: que ce tenus n’ est pas celai du repos, de la contemplation, des loisies platoniques, mais que si F on ne veut pas elle moins qi’ un homme, on doit descendre dans Faréne de Fhumanité, et combattre, et Souffier, et mourirs’ il le faut avec etle et pour etle! (Sur la politique rationelle.) És találkoznának bár sokan , kik az idő intésére ügyelvén, megragadnák az alkalmat, azon ügyet megmenteni, melly a túlzás ezer ármányos leseinek kitéve, csak úgy remélhet őket, ha kiknek azt védeni nem csak érdekükben, de hazafius kötelességökben is fekszik — a dolce far niente — életölő elv tetsző kényelmeiről lemondva, politikai küzdtérre lépvén, olly erős phalanxot képezendnek, melly a ,,rohanás“ seregeinek ellentállani, s a conservatio kormányrudját az exaltadiók kezeiktől megóvni képes legyen; hiszemünk alig valótlan, hogy Magyarhonnak jóval nagyobb s erősb befolyású osztálya, az ábrándulási symptomákból kivergődve, alkotmányos zászló árnya alatt hiszi hazájának hosszú s szép jövendőjét kivívhatni; de reményeinek valósulását nem az izlám fatuma szülte egykedvű szemlélkedés, hanem szilárd tevékenység teremtheti elő; pedig — bár csalódnánk — épen ez bűne a conservativ pártnak, hogy a kormány tudatost is a hol megtarthatná az ellenzéknek engedi, nem mintha megtartani nem bírná, hanem, mivel a tevékenytelenség kellemei elfelejtetik vele azon helyzetet, melly az ellenzék terveiben számára készíttetett, s mellyről az egykori Latium egyik nagy férfia imigy szól: Sedebamus in puppi et clavum tenebamus, nunc autem vix est in sentina locus. Szavaim legalább annyiból valók, a mennyire azon megyebeli tapasztaláson épülnek, mellyről koronkinti tudósításokat eddig is l a N. U. t. olvasóival közlödtem. Mert milly politicai fordulatot kezd venni Szepes megye, azt a most bevégezett és febr. 3 napján kezdődött törvényhirdetési közgyűlésen észre lehet venni; miért is — úgy hiszem — nem teszek kedvetlen dolgot, ha politikai állásunk rövid rajzát megkísérlendem; mi alkotmányos nép lévén a hon részeinek politikai állását tanulni köteleztetetünk, s e szerint nem érdek nélküli dolog azt a hírlapok olvasóival tudatni. Mellyik párt soraiban állott Szepes megye eddig, azaz egész hon előtt tudva van; érdemdús követünk ki a megyei nagy többség organona volt, az országgyűlési conservativpárt élén vívott. Azonban csalatkoznék ki azt hinné, hogy nálunk nincsen oppositio, van igen is, de alkotmányos honban kell is annak lenni, különben tespedés volna sorsunk, a conservatio és oppositio vélekedésünk szerint a politikában olly szükséges, mint a vis centripela és centrifuga a physical világban. Nem is oppositio léte az melly aggaszt, hanem annak elhatalmaskodása egy részről, másikról pedig a conservativpártnak magaviselete. Ez utóbbinak mialatt nem a tespedőket, minek hála az égnek nincsenek is, de alkotmányosan haladókat értek, soha sem lesz oka pirulni azon utasításokért, mellyeket követeink a hongyülésen védtek, s ha a megkezdett ösvényen tovább is haladand, akkor a jövő nemzedék talán áldandja lépteit. Azonban félhetni, miszerint a radicalismus mételye e megyében is kivívhatja magának, legalább látszólag, a többséget; ugyanis ki ne tudná mennyire buzgók a radicálok elveik hirdetésében? ők ictenthetlenek előadásikban, habár egész beszédök fonákságok láncza; s az ifju Magyarhon apródjai hatalmas ,helyes hanggal határzattá emelni kuvánják azt, mit szónokuk indítványoz, s föl mer állani egy conservativ-tag, azonnal gyanúsítás tárgya leend, s alapos cáfolat helyett „nem beszél meggyőződésből“ a felelet; s micsuda ha azon egy vagy kettő is enged, midőn elvbaráti vagy ott hagyják a teremet — fia jelen voltak— vagy a hallgatásban nagyobb kényelmet lelnek vagy épen azzal nyugtatják meg magukat: „Ugocsa nem coronat,és igy állunk mi conservatively *) A jelen gyűlés alatt nem tudtuk boszonkodjunk-e, vagy sajnáljuk a tisztviselők kart, midőn az egy ellenzéki tag által rútul gyanusittatott, és az egész tisztviselői karból egyetlen egy lelkes főbíró találtatott, ki az ok nélküli gyanúsító urat felhivá: „a tisztújitás küszöbén állunk — úgymond — s ha helyes a gyanú, pedig én is mint egy hivatalbeli tag azalatt vagyok , vonja le t.tbiró úr a leplet a gyanúsított személyről, hadd bűnhődjék,“s a nyájas olvasó tán gondolandja, hogy meg lett az elégtétel? csalatkozik! a tiszta jellemű szolgabiró elhallgatott, mert az mondatott: hiába emberek vagyunk, hibázhatunk, tehát tűrjük a gyanúsítást is s iparkodjunk hogy az alá ne eshessünk? sőt midőn az adatott hozzá, hogy: gondolni kellene, miszerint nem csak jövedelem miatt szolgáljuk a megyét, hanem becsületből is, épen oldalam mellett lévő egy ellenzéki tag fenhangon mondá: „de Szepesben nem is mi szeretnek tudni a tur midőn néhány év előtt megyei hivatalra vágyott, de megbukott „becsületből“— e, vagy más okból akart szolgálni? Illy ponton állunk tehát mostan, de szeretjük hinni, miszerint a conservatív párt feleszmél, és a még nem egészen vesztett csatahelyet jövendőre megtartani szilárdan iparkodandik, mire folytonos figyelmet fordítandók, hogy a N. A. olvasóival ez ügyet hitelesen közölhessem. A törvényczikkek hirdetése illő figyelemmel kísértetett, és némellyek olvasásánál mindjárt észrevételek is létettek. Nevezetesen az elsőnek már megyénk eleget is tett, s a behajtási határnapul máj htjét tűzte ki. A VII., melly a vallásról szól, éljennel fogadtatott, s rüszint indítványoztatott hogy, kivált e czikk miatt, a hirdetésnek helységenkint ünnepélyesen kellene történni ; egyébiránt, ha jól értettem, a t.czikkek népnyelvén a helységeknek át fognak adatni, tehát ünnepélyes hirdetés szükségtelen. Részünkről tudjuk, hogy e t.czikk már átalánosan tudva van, mert az nyilvános, miszerint még a hongyűlés eloszlatása előtt némelly prot.egyházakban a szószékről hirdettetett,s a protestáns lelkészek által ugyancsak használtatik privát házakban is, azonban tudtunkra eddig proselytákat nem nyertek; ennyit tudunk, mert nálunk történt, miszerint egy prot. lelkész e czikket úgy magyarázta, hogy egy botrányos tettet elkövetett, mellyet a jobb lelkű protestánsok is rászaltak; de erről talán más alkalommal, valamint e t.czikk netaláni eredményeiről, mikre figyelemmel leszünk. A XI.nagy hálával fogadtatott, mert az nyelvünk diadala. A XIire nézve határoztatott, hogy négy tb. elnökileg a négy járásba küldessék, hogy az erőket összeírván, igazságos kivetés történhessék.— Különben pedig felkelt az ellenzék főszónoka, kinek tiszta jelleméről és áldott jó szívéről mindenki meg vagyon győződve, csakhogy az ellenzéki érdem fényes színekben ragyog, különben igen nyugodt és szelíd keble is elmondá, miszerint ő a törvények csekélységét sem a kormánynak, sem a főtáblának, sem pedig a harmadik rendnek nem tulajdonítja, hanem annak hogy (vigyázzunk) nincs pénzünk, nincsenek gyáraink, nincs hitelünk; ennek pedig az az oka, hogy az országgyűlés csak minden három évben tartalik, s roszul van rendezve; miért is akarja kéretni ő felségét, hogy új o.gyűlést hirdessen és pedig minél előbb. Indítványa aligha el nem fogadtatott volna, de saját hívei azt oda magyarázván, miszerint ő évenkinti hongyűlést indítványoz, mit felirásilag nem lehet kérni, hanem o.gyűlésileg elvégezni, azért úgy módosították szavait, hogy a választmány vizsgálja előbb a törvénynyé nem vált munkálatokat, s ha a hon java kívánni fogja, későbben ő felsége keressék meg, miszerint három év lefolyta előtt is hirdessen egyűlést, némelly kijelölendő tárgyak eldöntésére. Többi ügyeinkről jövő alkalommal, most csak még azt tudatom önnel, hogy az árvái szerencsétlenek számára Késmárk városa — melly felsőbb helyről már felszólíttatott — lelkészei által segélyt gyüjtetni kért; minek eredményét önnel is tudatni el nem mulasztom. *) Elég rosz és elég hiba.Szerk. 118