Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-02-21 / 30. szám

kasztja szemlélés Itália alászállott vagyonosságát tekinti, elkomolyodott hangulatban kénytelen magamagát kér­dezni, mikép fejlődhettek ki ezen változások.Még kön­nyebben felfoghatók a külföldön Itáliáról­ elterjedt véle­mények, ha tudjuk hányan szoktak egyes utazók rajzaira hallgatni, kik előkelőséggel néznek Olaszföldre, s az er­kölcstelenség, a nép tunyasága s tudományos élet hiá­nyáról fecsegnek, s az olasz népet a fuvarosok, hajó­sok, kérszolgák vagy teherhordókról itélgetik, kikkel az utazók legtöbbet jönnek érintkezésben, s olly népről, kinek nyelvét sok utazó még tudni sem akarja, a pál­­czát törik, mivel Olaszországban azon comfortokat és kényelmeket vagy nem találják , mellyeket az unalom vagy finomított elvekre szorult szellemeik követelnek, vagy mivel Itáliában nem találják azon politikai formá­kat és intézkedéseket, mellyek lelkeik előtt eszmények­­ kint lebegnek. Mi elhatározottsággal kimondjuk, hogy ezen Itáliáróli képzednények nagy része báli­télé­te­ken alapszik, s azon utazók rajzai egyedül a hon ismeret­lensége s a felfogás egyoldalúságának gyümölcse. Jogosan panaszkodnak az olaszok, hogy számos kül­földiek, kik Itáliát meglátogatják, nem akarják ma­guknak azon eszközöket megszerezni, mellyek a hon állapota s a népismeretéhez vezetnek, s egyedül azon benyomásokról ítélnek, mellyeket vagy a fogadósok vagy olly személyek, kikkel legbővebb közlekedésben jönnek, vagy a falusi nép ábrázolatai idéznek elő. Mi utunkon néhány honfit találtunk, kik Itáliában egye­dül németekkel, kik több évek óta lakják az olasz földet társalkodónak, s tőlök Olaszországról a leghírt­­lenebb tudósításokat vették. Nem ok nélkül aggódnak az olaszok,hogy a gyorsabb közlekedési eszközök gyara­pítása, csak arra fog szolgálni, hogy az utazók többsége Itáliát csak felületesen tanulja ismerni. A genuai gőzöny 3 év alatt az utast Nápolyba szállítja, s a gyorskocsi al­kalmat nyújt Nápolyból röpülve Rómába s innét Flo­­renczbe s­at.­jutni. Az apróbb helyeken­ tartózkodásra gondolni sem lehet. Szomorkodva panaszkodnak a ki­sebb városok lakosai, hogy nem művész utasok csak ritkán mulatnak nálok. Ezen lapok írójának kétszer ju­tott azon szerencse Itáliát látni. Már az első 1808ban telt utazás, mikor Olaszország csak kisebb részének láthatása vala engedtetve, fiatal kedélyére maradékony benyomást tön. Azon honutáni, vagy mellyben buja természet lepi el bájaival a lelket, és a művészet, mint egy nagy múltnak emléke kitörülhetlen képekkel tölti el a lelket, vala az első látogatás gyümölcse. Minden következő út nevelte ezen pompás ország utáni vágyat. A­midőn a későbbi utazásokkor tett komolyabb, a tár­sadalmi, egyházi s politikai életviszonyok iránti észle­­leteknél az árnyoldalak is feltűntek, a képek is homá­lyosod­nak, mély bánatot gerjesztettek, hogy ama de­rék elemek, mellyekkel Italia bővelkedik s mellyek a jólétet és haladást biztosítják, ha hogy illőleg alkal­maztatnának, nincsenek úgy kifejlesztve, mikép ki­fejleszteni lehetne. A népre figyelés, a különféle osz­tályokban utazási tanulmány tárgyainak legfőbbike vala. Volt alkalmam az olaszországi magasb fokú pol­gári köreiben is megjelenni, s szorosabb, élénk min­dig terjedőbb levelezés olly személyekkel, kik magasb állásban hatást gyakorolnak ismertetett meg, s mind inkább, magasodó tiszteletre birt. (Folyt.) *syiaftik«:ízae. Várad-Olaszi­­ból, jan. 20 egy nyilatkozatot vettünk ntiszt. Exner Adám alesperes theol. tanító, mint volt szilágy-somlyói plebánustól. Megbocsát­a nt. ur, ha közlendőink soka miatt nyilatkozatát csak lényegében adhatjuk. Beküldő úr — a Budapesti Híradó 108. sz. közlőtt múlt évi dec. 17. krasznai marcalis gyűlés köv. soraira: „1838 ban az akkori sz. Somlyói r. k. lelkészt és alesperest a mostani elnök többszöri ajánlására sem fogadták el a BR. táblabirónak, és most a helyébe rendelt hasonló czimű­ lelkészt csak egy aggastyán táblabiró száraz említésére hosszas éljenzéssel elfogadták“;és a Nemzeti Újság ez évi 2. sz. nyomán, hol levelező ugyane gyű­lésből a kérdéses ügyet az ottani protestans-elem túl—­nyomóságából kifejlett keserű emlékű antóad­aknak rója fel:—becsülete mint legdrágább kincse és jó hír­nevének védelme tekintetéből felhiva érzi magát kimon­dani, miszerint táblabírává ki nem neveztetése korán sem az ottani protestáns­ elem túlnyomóságának, mint inkább az általa kihirdetett ismeretes pásztori körlevélnek, főleg pedig a megyei RR. és főispáni helyettes közt akkor otthonos bonyolódott viszonyoknak tulajdonít­ható. Ez utóbbi tanúsításául felemlíti egy táblabirónak nyilvános alkalommal a mostani sz. Somlyói plébánoshoz intézetett abbeli gyengédtelen nyilatkozatát, miszerint táblabiróságát sem személyének, sem a jelenkor szel­lemének, hanem egyedül annak tulajdonítsa, hogy kineveztetése a m. főispáni helyettes úr nem az előtti állásában történt. — Az elsőt illetőleg pedig, miután az 1839. jun. 13. márc. gyűlésben őt a rm főispáni helyettes táblabirónk ajánló, a kinevezésnek egy t.biró ünnepélyesen ellenmondott azon okból, mikép a nt. ur e megtiszteltetésre a vegyes házasságok meg nem ál­­datását tárgyazó iránya miatt — nem méltó. TÖRVÉI­YHATÓSÁGI H»«SITÁSOK S«ej»esl»el. febr. 7. Tekintetes úr! Ön, — ki a N. U. vezetését átvenni nem rettegett — elvbaráti­ felszólí­tása által magamat felhivá érezvén, ifju erővel s kettős ö­­römmel ragadok tollat, tudván, miszerint a hazának jobb szolgálatot nem tehetek, mint hivatási tisztemtől ment óráimat s parányi erőmet azon lapnak szentelvén, melly­­nek alpha- s ómegája, a stabilitás elvén működve al­kotmányukig haladni, s forradalmi tanok valamint val­­lástalanság vészes árjai ellen kétes bár, de mégis szent és dicső harczot vívni. Parányiságom érzetében lapjának én bennem nagy támaszt nem ígérhetek ugyan; de tehetségemnek minden erejét azon czélnak szentelni fogadom , mellyet ön a N. A.-nak ezentúl is kitű­ze; mert ha igaz az nálunk, mit La Martine néhány év előtt honáról monda: la pensée politique — domine, et oppresse chaque pensée individuelle; nous voulons la déposer en vain; elle est autour de nous, en­ nous, partout; F­ait que nous respirons nous­­ apporté, F­écho du monde enfier nous la renvoie; — pedig azt csak­ugyan tapasz­talhatjuk, úgy meggyőződésem az, melly azon status férfiné is: que ce tenus n’ est pas celai du repos, de la contemplation, des loisies platoniques, mais que si F on ne veut pas elle moins qi’ un homme, on doit descendre dans Faréne de Fhumanité, et combattre, et Souffier, et mourirs’ il le faut avec etle et pour etle! (Sur la politique rationelle.) És találkoznának bár so­kan , kik az idő intésére ügyelvén, megragadnák az alkalmat, azon ügyet megmenteni, melly a túlzás ezer ármányos leseinek kitéve, csak úgy remélhet ők­et, ha kiknek azt védeni nem csak érdekükben, de hazafius kö­­telességökben is fekszik — a dolce far niente — életölő elv tetsző kényelmeiről lemondva, politikai küzdtérre lépvén, olly erős phalanxot képezendnek, melly a ,,rohanás“ seregeinek ellentállani, s a conservatio kor­­mányrudját az exaltadiók kezeiktől megóvni képes le­gyen; hiszemünk alig valótlan, hogy Magyarhonnak jóval nagyobb s erősb befolyású osztálya, az ábrán­­dulási symp­tom­ákból ki­vergődve, alkotmányos zászló árnya alatt hiszi hazájának hosszú s szép jövendőjét kivívhatni; de reményeinek valósulását nem az iz­­lám fatuma szülte egykedvű szemlélkedés, hanem szilárd tevékenység teremtheti elő; pedig — bár csa­lódnánk — épen ez bűne a conservativ pártnak, hogy a kormány tudat­ost is a hol megtarthatná az ellenzéknek engedi, nem mintha megtartani nem bírná, hanem, mivel a tevék­enytelenség kellemei elfelejtetik vele azon helyzetet, melly az ellenzék terveiben számára készít­tetett, s mellyről az egykori Latium egyik nagy fér­­fia imigy szól: Sedebamus in puppi et clavum teneba­­mus, nunc autem vix est in sentina locus. Szavaim legalább annyiból valók, a mennyire azon megyebeli tapasztaláson épülnek, mellyről koronkinti tudósításokat eddig is l a N. U. t. olvasóival közlöd­tem. Mert milly politicai fordulatot kezd venni Szepes me­gye, azt a most­ bevégezett és febr. 3 napján kezdődött törvény­hirdetési közgyűlésen észre lehet­ venni; mi­ért is — úgy hiszem — nem teszek kedvetlen dol­got, ha politikai állásunk rövid rajzát megkísérlendem; mi alkotmányos nép lévén a hon részeinek politikai ál­lását tanulni köteleztetetünk, s e szerint nem érdek nélküli dolog azt a hírlapok olvasóival tudatni. Mellyik párt soraiban állott Szepes megye eddig, azaz egész hon előtt tudva van; érdemdús követünk ki a megyei nagy többség organona volt, az ország­gyűlési conservativpárt élén vívott. Azonban csalat­koznék ki azt hinné, hogy nálunk nincsen oppositio, van igen is, de alkotmányos honban kell is annak len­ni, különben tespedés volna sorsunk, a conservatio és oppositio vélekedésünk szerint a politikában olly szükséges, mint a vis centripela és centrifuga a physi­cal világban. Nem is oppositio léte az melly aggaszt, hanem annak elhatalmaskodása egy részről, másikról pedig a conservativpártnak magaviselete. Ez utóbbi­nak mialatt nem a tespedőket, minek hála az égnek nincsenek is, de alkotmányosan haladókat értek, soha sem lesz oka pirulni azon utasításokért, mellyeket kö­veteink a hongyülésen védtek, s ha a megkezdett ös­vényen tovább is haladand, akkor a jövő nemzedék ta­lán áldandja lépteit. Azonban félhetni, miszerint a ra­­dicalismus mételye e megyében is kivívhatja magának, legalább látszólag, a többséget; ugyanis ki ne tudná mennyire buzgók a radicálok elveik hirdetésében? ők i­ct­enthetlenek előadásikban, habár egész beszédök fonákságok láncza; s az ifju Magyarhon apródjai ha­talmas ,helyes­ hanggal határzattá emelni kuvánják azt, mit szónokuk indítványoz, s föl mer állani egy con­­servativ-tag, azonnal gyanúsítás tárgya leend, s ala­pos c­áfolat helyett „nem beszél meggyőződésből“ a felelet; s mi­csuda ha azon egy vagy kettő is enged, midőn elvbaráti vagy ott hagyják a teremet — fia jelen voltak— vagy a hallgatásban nagyobb kényelmet lelnek vagy épen azzal nyugtatják meg magukat: „Ugocsa nem coronat,é­s igy állunk mi conservatively *) A jelen gyűlés alatt nem tudtuk boszonkodjunk-e, vagy sajnáljuk a tisztviselők kart, midőn az egy ellenzéki tag által rútul gyanusittatott, és az egész tiszt­viselői karból egyetlen egy lelkes főbíró találtatott, ki az ok nélküli gyanúsító urat felhivá: „a tisztújitás kü­szöbén állunk — úgymond — s ha helyes a gyanú, pedig én is mint egy hivatalbeli tag azalatt vagyok , vonja le t.­tbiró úr a leplet a gyanúsított személyről, hadd bűnhődjék,“­s a nyájas olvasó tán gondolandja, hogy meg lett az elégtétel? csalatkozik! a tiszta jelle­mű szolgabiró elhallgatott, mert az mondatott: hiába emberek vagyunk, hibázhatunk, tehát tűrjük a gya­núsítást is s iparkodjunk hogy az alá ne eshessünk? sőt midőn az adatott hozzá, hogy: gondolni kellene, miszerint nem csak jövedelem miatt szolgáljuk a megyét, hanem becsületből is, épen oldalam mellett lévő egy ellenzéki tag fenhangon mondá: „de Szepesben nem i­s mi szeretnek tudni a t­­ur midőn néhány év előtt megyei hivatalra vágyott, de megbukott „becsületből“— e, vagy más okból akart szolgálni? Illy ponton állunk tehát mostan, de szeretjük hinni, miszerint a conser­vatív párt feleszmél, és a még nem egészen vesztett csatahelyet jövendőre megtartani szilárdan iparkodan­­dik, mire folytonos figyelmet fordítandók, hogy a N. A. olvasóival ez ügyet hitelesen közölhessem. A törvényczikkek hirdetése illő figyelemmel kí­sértetett, és némellyek olvasásánál mindjárt észrevé­telek is létettek. Nevezetesen az elsőnek már megyénk eleget is tett, s a behajtási határnapul máj h­tjét tűzte ki. A VII., melly a vallásról szól, éljennel fogadtatott, s rüszint indítványoztatott hogy, kivált e czikk miatt, a hirdetésnek helységenkint ünnepélyesen kellene tör­ténni ; egyébiránt, ha jól értettem, a t.czikkek nép­nyelvén a helységeknek át fognak adatni, tehát ünne­pélyes hirdetés szükségtelen. Részünkről tudjuk, hogy e t.czikk már átalánosan tudva van, mert az nyilvános, miszerint még a hongyű­lés eloszlatása előtt né­melly prot.egyházakban a szószékről hirdettetett,s a protestáns lelkészek által ugyancsak használtatik privát házakban is, azonban tudtunkra eddig proselytákat nem nyertek; ennyit tudunk, mert nálunk történt, miszerint egy prot. lelkész e czikket úgy magyarázta, hogy egy botrányos tettet elkövetett, mellyet a jobb lelkű protestánsok is rászaltak; de erről talán más alkalommal, valamint e t.czikk netaláni eredményeiről, mikre figyelemmel le­szünk. A XI.nagy hálával fogadtatott, mert az nyel­vünk diadala. A XIire nézve határoztatott, hogy négy tb. elnökileg a négy járásba küldessék, hogy az erőket összeírván, igazságos kivetés történhessék.— Különben pedig felkelt az ellenzék főszónoka, kinek tiszta jelleméről és áldott jó szívéről mindenki meg vagyon győződve, csakhogy az ellenzéki érdem fényes színekben ragyog, különben igen nyugodt és szelíd keble i­s elmondá, miszerint ő a törvények csekély­ségét sem a kormánynak, sem a főtáblának, sem pe­dig a harmadik rendnek nem tulajdonítja, hanem annak hogy (vigyázzunk) nincs pénzünk, nincsenek gyáraink, nincs hitelünk; ennek pedig az az oka, hogy az or­szággyűlés csak minden három évben tartalik, s ro­­szul van rendezve; miért is akarja kéretni ő felségét, hogy új o.gyűlést hirdessen és pedig minél előbb. In­dítványa aligha el nem fogadtatott volna, de saját hí­vei azt oda magyarázván, miszerint ő évenkinti hon­­gyűlést indítványoz, mit felirásilag nem lehet kérni, hanem o.gyű­lésileg elvégezni, azért úgy módosították szavait, hogy a választmány vizsgálja előbb a tör­­vénynyé nem vált munkálatokat, s ha a hon java kíván­ni fogja, későbben ő felsége keressék meg, miszerint három év lefolyta előtt is hirdessen e­gyűlést, né­­melly kijelölendő tárgyak eldöntésére. Többi ügyeinkről jövő alkalommal, most csak még azt tudatom önnel, hogy az árvái szerencsétlenek számára Késmárk városa — melly felsőbb helyről már felszólít­tatot­t — lelkészei által segélyt gyüjtetni kért; minek eredményét önnel is tudatni el nem mulasztom. *) Elég rosz és elég hiba.­­Sz­erk. 118

Next