Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)
1845-01-26 / 15. szám
Előfizetési díj féléve postán és helyben borítékkal 6 forint, boríték nélkül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. H Harminczkilenczeilik 15. szám 1845. Megjelenik minden kedden , csütörtökött, pénteken és vasárnap egy egy ív.NEMZETI EJLAI Alapitó KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Teljes számú példányokkal még szolgálhatunk. Vasárnap jan. 20. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél, Zöldkert utcza /188. szám alatt földszint , a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a’ szerkesztőségnek czimzendők. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Halálozás. Anyagi érdek I. Törvényhatósági tudósítások. Borsodból (közgy. követszám.) Budapesti újdonságok. Vidéki hírek. Igazítások. Hülfield. Guizot és Malé. Spanyol-, Francziaországf. N.Britannia. Sveicz. China. A czisterci rend nagy tiszteletű Petresics Lajos áldozó papot testvéri köréből elveszte. O tanulmányi pályáját kedvező sikerrel végezvén, a terhes tanitói pályán 22 évig fáradozott; később Zirczre tétetett, életének hátra levő napjait csendes nyugalomban töltendő, hol midőn három évig gyengélkednék , folyó jan. hó 13án elhunyt. Béke hamvaira! Pest, jan. 25. Anyagi érdek. I.„Az anyagi érdekek világát éljük, ezekkel kell tehát kiváltkép foglalkoznunk, nem pedig a politikai jogviszonyok fejtegetésével.“ —lm ! a politikai materialismusnak jelenleg felkaroltatott, és csaknem az ábránd s eszméletlenségig ápolt kedvencz tétele. — Ez most egyenes ellentéte egy más igézetnek , melly alkotványos mozgalmainknak gr. Széchenyi István által tett felidézése óta, valóságos rögeszmének sulyakint nehezkedék a magyar publicisták ügyvelejére. — Alig szállott le még csak három év a múltnak enyésztébe, és nem vala alkalmunk széles e hazában más jeligét hallani, hanem azt, hogy előbb a szellemi állás, az intelligentia alapját kell megvetni, és ebbül aztán az anyagi jólét önkénytelenül fog kifejteni. Kitől származott legyen tulajdonképem az utolsó jelige ? azt itt megemlíteni a dolog lényegéhez nem tartozik. Elég, hogy a mi gondolkozni s egybevetni nem szerető státusembereink, a politikai divatnak ezen időszakában mindent, miérts mozogni tudott, oktatni, képezni s nevelni szerettek volna, és azon együgyű de becsületes hiszemben voltak, „legyen csak egyszer a köznép nevelt s okos, bírjon csak bizonyos szellemi s politikai képezettséggel, azonnal vagyonos is leend egyenkint, ez által pedig már aztán vagyonossá kell lenni szükségkép az egész nemzetnek.“ Ez utósó okoskodást tekintve ezen theoretikusoknak valóban igazságuk is lett volna; ha az egymásutániak fonák eszméjéből nem indulnak ki; a képeztetésnek vagyon nélküli kivihetlenségét számolásokból ki nem feledik; szóval: ha — a mi hajdani diplomatikai nyelvünkön beszélve—a szóban forgó tárgy irányában az „excerptum“ helyébe a ,junctimot teszik. Ezen urak a lelkesedésnek azon divatu időszakában úgy látszik, inkább olvasták Voltaire Candidéjét, mint Colbert Quesnay és Smith munkáit, és az elsőben festett Eldoradonak varázs képét vették fel ideálul, midőn az éhezőt s szomjazót előbb alkalmasint a contrat Sociale s a Declaration des droits de P homme-re akarak tanítani; azután pedig mikor már okossá lett, azt mondották vala neki, hogy keressen magának, mivel jóllakhassék. — S csak annyi bizonyos, hogy ezen uraknak egyszerű philosophiája a nemzetet vagyonossá tenni abban állott, ha a nép csakhamar s mintegy rögtön neveltetik. Sőt tovább mentek még e hatalmas statusférfiak, mert valószínűleg ezen neveltetés sikerének alapos reménye alatt, s tehát előbb még hogysem a népet nevelnék s oktatnák már az önkormányban részt akarónak neki adni — t. i. azt az alkotvány sánczai közé kivánák minden erővel befogadni; részére az elidegenithetlen emberi jogokat követelni; a földet szabaddá tenni; a nemességet nélküle sőt ellene megadóztatni; az eskültszékeket tényleg behozni vágyott emberboldogitó nagylelkűk; — és ezt a mondott időszakban mind csak azért, mert szerintük az illy institutiók által igen nagy szökkenést nyert volna a felvilágosodás, és igy annál fogva azután a nép s nemzetnek anyagi prosperitása ebből már azonkívül is önkényt következett vala. De im. 1842 ben Pestre érkezik dr Lisztnek nemzetgazdálkodásról irt könyve és ezen könyv — mellynek alapos megértésére minden oldalróli meghitt status— oeconomiai ismeret, és nem egyedül olvasás, hanem valóságos egybevető tanulás kívántatik — csaknem az egész hazát egy csapással statusoeconomá tette, olly időpontban, midőn — tulajdonkép nálunk az irodalom terén gr. Széchenyi Istvánnak Hiteles Stádiumában csak a kiképezett statusgazdák által felfogható igen józan s alapos nemzetgazdálkodási nézeteit kivéve, és az igen becses alföldi levelekben kifejtett elméleti s gyakorlati egybevetéseket ide nem számítva, — olly időben mondjuk, midőn nálunk ezen két statusoeconomiai capacitást kivéve — más financz és statusgazdálkodási egyéniségek teljességgel nem ismertettek, mint legfelebb a Farkas Tetétleni s Fogarasi félék. És csak is ez után születhetett meg azután a más szélsőség, mellynél fogva jelenleg a politikai jogviszonyok fejtegetésétől majdnem az egész magyar világ undorodik, és mindenki csak az anyagiakkal kíván foglalkozni; s igy a hazának valódi érdeke folyton szintazon dicsőtlen sőt üdvtelen vonalra van bilincselve, mellyen még most is az a fonák kérdés uralkodik: valljon szellemi alapon nyugodjék-e az anyagi kifejlődés ; vagy pedig ez amazon ? „LaBruyere“azt mondja:„hogy olly súlyos időszakokban, mellyekben a kényelmetlen állapot, s elégedetlenségnek mételye a politikai élet körében egész nemzeteket ragadott meg; mindig a szélsőségek fogadnak szállást az ideák országában, s pedig annyira, miszerint igen természetszerű menet utján, ezek válnak normális állapottá. Ez úgymond jele annak, hogy az ingerültség még mindenkor levíva tartja az elmes elmélet józan elvonatit, és az illy esetekben csak valami nagy genialitású egyes népvezető, vagy épen a despotia mentheti meg a népeket attól, miszerint mindent elkövessenek, hogy a czél mellyét magoknak kitűztek tévesztessék.“ Mi már most az im kérdés alatt lévő két ellenkező tételt egyiránt, az eszmék higgadási normalitását nélkülöző feszült s félszeg szélsőségnek tartjuk , jelesül olly tulvont szélsőségnek, mellynek ha bámellyike körül is a törvényhozás kizárólag foglalkozik, azonnal csak szigorúan Bruyere most felidézett mondatába ütközve olly modorban működik, melly a kitűzött czélnak tévesztésére sokkal alkalmas, semmint annak utóérésére. Szives olvasóink nem kétljük, emlékezni fognak London városának radicális képviselőjére Walkeyre, ki ismeretes genialitása által az angol alsóházat legkomolyabb foglalkozásainak közepette is , igen sokszor szokta derültségre ragadni. A mondott igen becsületes sebésztanár és képviselő, egykor, midőn arról volt a kérdés, valljon tory vagy whyg ministerium lépjen-e a kormány élére? ezen szőnyegen lévő egyébiránt elég fontos kérdés feletti közönyösségét igen sajátszerű szavak által nyilvánitá, s jelesül ezen felkiáltással élt. Melly hiábavaló csevegés, úgymond, a „dudeldey s a dudeldum“ közti különbség felett.És higyye meg azt nekünk az érdemes olvasó, hogy mi a jelenen vitatkozás alatt lévő anyagi s szellemi érdek közti elsőbbség felett, s jelesül a kérdés felett, valljon : mellyik e kettő közül az oka s mellyik az okozata a status-prosperitásnak? — igen hajlandók lennénk Walkey-nek a felebbi egyébiránt igenis populáris modorbani felkiáltásával élni; — ez által azt nyilvánitandók , hogy biz az tökéletesen mindkettő egy s ugyanaz, — vagy mi mindegy — hogy a szellemi s anyagi kifejlődés ikertestvérként mindig karöltve jár együtt.— Mi itt előlegesen csak egyetlenegy felvilágosítást bátorkodunk a nyájas olvasó bírálata alá terjeszteni, és cseppet sem kétkedünk, hogy az már egymagában is elegendő leszen , a két ellenséges tábor egymást halálban utáló hőseinek — értjük az anyagi s szellemi kizárólagos vagy legalább különválasztott haladás hőseinek egy kis józan eszméletnek közbejövetele általi frigyes szövetkezésére. Ám lássuk: az egyik rész a szellemi képezettségből következteti az anyagi vagyonosságot, míg a másik az anyagi vagyonosságból önkényt kifejlendőnek ítéli a szellemi képeztetést. — De az egynek állítása olly kissé alapos mint a másiké. Mert: Leibnitznek minden philosophiája nem segít vagyonhoz munka nélkül, míg ellenben más részről ismét a világnak minden munkája nem visz vagyonhoz, ha maga a munka nem okos munka. A statusnak anyagi érdeke szint olly szigorú jogviszonnyal s elmélettel bír mint a szellemi. Ki tehát az anyagiakkal foglalkozva nélkülözhetni véli az elméletet , az legfölebb is az eredménytelenségnek olly nemű tömkelegében barangol, mint mi ilyenben barangolni látjuk a mi anyagi érdekünk jelenleges könyörületességre méltó kezeltetését. Mellőzve itt a phistokratákat, kiknek rendszerérül még ha az Isten ugy akarja szinte kívánunk szólani — Colbert kereskedelmi s iparrendszerének Smith a munka rendszerit szegezte ellen; ennek pedig ismét dr. Liszt a productivus erők rendszerét. Fel fogjuk még mi azt később világosítni, hogy Colbertnek irányába Smith épen semmi újat nem mondott, vagy mi mindegy, hogy Colbertnek rendszerében a munkarendszer a legfőbb fokig benne volt foglalva. De menjünk most Smith munkarendszeréhez és dr. Lisztnek előállító erejéhez által; és azt fogjuk látni, hogy a munka nem munkámig előállítás nincsen, ellenben az előállítási erő csak szunyadó és negativ erő — egy semmi, mind addig, mig ép az előállításban azaz munkában nem nyilvánul; és igy valamint hogy glazgovi tanító Smith Ádám semmi újat nem mondott Colbert rendszerének irányába, úgy dr. Liszt is ép olly kevés újat mondott dr. Smith irányában, hanem van egy, mi bármi egyszerű legyen is, mégis mind a három irányában valami újat mond — ez pedig: „az észszerű munkának s iparnak rendszere.“ Ezen rendszer öszveegyeztetni képes minden eddigi czivódást a statusoeconomok között, és ehhez még egyúttal ugyanazonosítandja a szellemi s anyagi társas kül életet. Csak az okos munka idézhet status-gyarapulást, a gyarapulás pedig már magában foglalja az okos munkát, mellynek azt tényleg megelőzni kelle. — Az okosság tehát és a munka egyforma súlya karöltve járó tényezője a társas prosperitásnak: azaz, a társas prosperitás , — a Bentham ideje óta igen ismeretes „lehető legnagyobb számnak lehető legnagyobb jóléte“—csak az okos munka által eszközöltethető. És ha most már szerintetek okosságnak a szellemet, a munkának pedig az anyagot kell képviselni, akkor már elvitathatlan igazság, hogy a nemzeti prosperitásnak egy s ugyanazonak tényezője mind kettő, és tehát abban sorozatot, élőt s utót, okosan már csak képzelni sem lehet. Mindezt mi közel jövő hét vagy talán szükség esetére több czikkeinkben először is nép- s egyszerű modorban fogjuk felvilágositni; azután pedig példákat hozandunk fel, miszerint amivel a nagy nemzeteknél az anyagi s szellemi állás mindenkor egyszerre s minden lehető előfutának felismerése nélkül fejlett ki; végtére ugyanezt elméletileg s okoskodólag is fogjuk felderíteni. Egyébiránt csak azon két észrevételt ragasztjuk még ide; először hogy mi Colbert kereskedelmi súlyegyenlét — Quesnay — „laisez fair-jét s produit nette“-jét, továbbá Smithnek ebből eredő szabad kereskedelmi rendszerét s munkaosztályi felfedezését, végre pedig dr. Lisztnek védvám-rendszerét is tökéletesen véljük ismerni, és tehát egészen időelőtti leszen minden kritika vagy bírálat, melly talán ezen eszmékre s adatokra támaszkodva ellenünk most mindjárt síkra szállani tartaná czélszerűnek; másodszor pedig, hogy mi megengedjük ugyan hogy az okos munkának rendszere egy igen egyszerű és az egész világ előtt tisztán álló rendszer; de mi annak való becsét ép ezen egyszerűség lényegében