Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-01-26 / 15. szám

Előfizetési díj féléve postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. H Harminczkilenczeilik 15. szám 1845. Megjelenik minden kedden , csü­törtö­­kött, pénteken és vasárnap egy egy ív.NEMZETI EJLAI Alapitó KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Teljes számú példányokkal még szolgálhatunk. Vasárnap jan. 20. Előfizethetni minden cs. kir. postahi­vatalnál s h­elyben a szerkesztőségnél, Zöldkert utcza /188. szám alatt föld­szint , a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a’ szerkesztőségnek czimzendők. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Halálozás. Anyagi érdek I. Törvényhatósági tudósítások. Bor­sodból (közgy. követszám.) Budapesti újdonságok. Vi­déki hírek. Igazítások. Hülfield. Guizot és Malé. Spanyol-, Francziaor­­szágf. N.Britannia. Sveicz. China.­­ A czisterc­­i rend nagy tiszteletű Petresics Lajos áldozó papot testvéri köréből elveszte. O tanulmányi pályáját kedvező sikerrel végezvén, a terhes tani­tói pá­lyán 22 évig fáradozott; később Zirczre tétetett, éle­tének hátra levő napjait csendes nyugalomban töltendő, hol midőn három évig gyengélkednék , folyó jan. hó 13án elhunyt. Béke hamvaira! Pest, jan. 25. Anyagi érdek. I.„Az anyagi érdekek világát éljük, ezekkel kell tehát kiváltkép foglalkoznunk, nem pedig a politikai jogviszonyok fejtegetésével.“ —lm ! a politikai m­aterialismusnak jelenleg felkaroltatott, és csaknem az ábránd s eszméletlenségig ápolt kedvencz tétele. — Ez most egyenes ellentéte egy más igé­zetnek , melly alkotványos m­ozgalmainknak gr. Szé­chenyi István által tett felidézése óta, valóságos rög­eszmének sulyakint nehezkedék a magyar publicisták ügyvelejére. — Alig szállott le még csak három év a múltnak enyésztébe, és nem vala alkalmunk széles e hazában más jeligét hallani, hanem azt, hogy előbb a szellemi állás,­­ az intelligentia alapját kell megvetni, és ebbü­l aztán az anyagi jólét önkénytelenü­l fog ki­­fejteni. Kitől származott legyen tulajdonkép­em az utolsó jelige ? azt itt megemlíteni a dolog lényegéhez nem tartozik. Elég, hogy a mi gondolkozni s egybevet­ni nem szerető státusembereink, a politikai divatnak ezen időszakában mindent, mi­érts mozogni tudott, ok­tatni, képezni s nevelni szerettek volna, és azon együ­gyű de becsületes hiszemben voltak, „legyen csak egyszer a köznép nevelt s okos, bírjon csak bizo­nyos szellemi s politikai képezettséggel, azonnal va­gyonos is leend egyenkint, ez által pedig már aztán vagyonossá kell lenni szükségkép az egész nemzetnek.“ Ez utósó okoskodást tekintve ezen theoretikusoknak valóban igazságuk is lett volna; ha az egymásután­iak fonák eszméjéből nem indulnak ki; a képezte­­tésnek vagyon nélküli kivihetlenségét számolásokból ki nem feledik; szóval: ha — a mi hajdani diploma­tikai nyelvünkön beszélve—a szóban forgó tárgy irá­nyában az „excerptum“ helyébe a ,junctim­ot teszik. Ezen urak a lelkesedésnek azon divatu időszaká­ban úgy látszik, inkább olvasták Voltaire Candidéjét, mint Colbert Quesnay és Smith munkáit, és az első­ben festett Eldoradonak varázs képét vették fel ide­álul, midőn az éhezőt s szomjazót előbb alkalmasint a contrat Sociale s a Declaration des droits de P hom­­me-re akarak tanítani; azután pedig mikor már okossá lett, azt mondották vala neki, hogy keressen magának, mivel jóllakhassék. — S csak­ annyi bizonyos, hogy ezen uraknak egyszerű philosophiája a nemzetet va­gyonossá tenni abban állott, ha a nép csakhamar s mintegy rögtön neveltetik. Sőt tovább mentek még e hatalmas statusférfiak, mert valószínűleg ezen neveltetés sikerének alapos reménye alatt, s tehát előbb még hogysem­ a népet nevelnék s oktatnák már az önkor­mányban részt akarónak neki adni — t. i. azt az al­­kotvány sánczai közé kivánák minden erővel befogadni; részére az elidegenithetlen emberi jogokat követelni; a földet szabaddá tenni; a nemességet nélküle sőt ellene megadóztatni; az eskültszékeket tényleg behozni vá­gyott emberboldogitó nagylelkűk; — és ezt a mondott időszakban mind csak azért, mert szerintük az illy institutiók által igen nagy szökkenést nyert volna a felvilágosodás, és igy annál fogva azután a nép s nemzetnek anyagi prosperitása ebből már azonkívül is önkényt következett vala. De im. 1842 ben Pestre érkezik dr Lisztnek nemzet­gazdálkodásról irt könyve és ezen könyv — mellynek alapos megértésére minden oldalróli meghitt status— oeconomiai ismeret, és nem egyedül olvasás, hanem való­ságos egybevető tanulás kívántatik — csaknem az egész hazát egy csapással statusoeconomá tette, olly idő­pontban, midőn — tulajdonkép nálunk az irodalom terén gr. Széchenyi Istvánnak Hitele­s Stádiumában csak a kiképezett statusgazdák által felfogható igen józan s alapos nemzet­gazdálkodási nézeteit kivéve, és az igen becses alföldi levelekben kifejtett elméleti s gya­korlati egybevetéseket ide nem számítva, — olly idő­ben mondjuk, midőn nálunk ezen két statusoeconomiai capacitást kivéve — más financz és statusgazdálko­dási egyéniségek teljességgel nem ismertettek, mint leg­­felebb­ a Farkas Tetétleni s Fogarasi félék. És csak is ez után születhetett meg azután a más szélsőség, mellynél fogva jelenleg a politikai jogvi­szonyok fejtegetésétől majd­nem az egész magyar vi­lág undorodik, és mindenki csak az anyagiakkal kíván foglalkozni; s igy a hazának valódi érdeke folyton szintazon dicsőtlen sőt üdvtelen vonalra van bilincsel­ve, mellyen még most is az a fonák kérdés uralkodik: valljon szellemi alapon nyugodjék-e az anyagi kifej­lődés ; vagy pedig ez amazon ? „LaBruyere“azt mondja:„hogy olly súlyos idő­szakokban, mellyekben a kényelmetlen állapot, s elé­gedetlenségnek mételye a politikai élet körében egész nemzeteket ragadott meg; mindig a szélsőségek fogad­nak szállást az ideák országában, s pedig annyira, mi­szerint igen természetszerű menet utján, ezek válnak normális állapottá. Ez úgymond jele annak, hogy az ingerültség még mindenkor levíva tartja az elme­s elmélet józan elvonatit, és az illy esetekben csak va­lami nagy genialit­ású egyes népvezető, vagy épen a despotia mentheti meg a népeket attól, miszerint min­dent elkövessenek, hogy a czél mellyét magoknak ki­tűztek tévesztessék.“ Mi már most az im kérdés alatt lévő két ellenkező tételt egyiránt, az eszmék higgadási normalitását nél­külöző feszült s félszeg szélsőségnek tartjuk , jelesül olly tulvont szélsőségnek, mellynek ha bám­ellyike körül is a törvényhozás kizárólag foglalkozik, azonnal csak szigorúan Bruyere most felidézett mondatába ütközve olly modorban működik, melly a kitűzött czél­­nak tévesztésére sokkal alkalmas, semmint annak utó­érésére. Szives olvasóink nem kétljük, emlékezni fognak London városának radicális képviselőjére Walkeyre, ki ismeretes genialitása által az angol alsóházat leg­komolyabb foglalkozásainak közepette is , igen sok­szor szokta derültségre ragadni. A mondott igen be­csületes sebésztanár és képviselő, egykor, midőn ar­ról volt a kérdés, valljon tory vagy whyg ministe­­rium lépjen-e a kormány élére? ezen szőnyegen lévő egyébiránt elég fontos kérdés feletti közönyösségét igen sajátszerű szavak által nyilvánitá, s jelesül ezen felkiáltással élt. Melly hiábavaló csevegés, úgymond, a „dudeldey s a dudeldum“ közti különbség felett.És higyye meg azt nekünk az érdemes olvasó, hogy mi a jelenen vitatkozás alatt lévő anyagi s szellemi érdek közti elsőbbség felett, s jelesül a kérdés felett, vall­jon : mellyik e kettő közül az oka s mellyik az okozata a status-prosperitásnak? — igen hajlandók lennénk Walkey-nek a felebbi egyébir­ánt igenis populáris mo­­dorbani felkiáltásával élni; — ez által azt nyilvánitan­­dók , hogy biz az tökéletesen mindkettő egy s ugyan­az, — vagy mi mindegy — hogy a szellemi s anyagi kifejlődés ikertestvérként mindig karöltve jár együtt.— Mi itt előlegesen csak egyetlenegy felvilágosítást bá­torkodunk a nyájas olvasó bírálata alá terjeszteni, és cseppet sem kétkedünk, hogy az már egymagában is elegendő leszen , a két ellenséges tábor egymást ha­lálban utáló hőseinek — értjük az anyagi s szellemi ki­zárólagos vagy legalább különválasztott hal­adás hősei­nek egy kis józan eszméletnek közbejövetele általi frigyes szövetkezésére. Ám lássuk: az egyik rész a szellemi képezettség­­ből következteti az anyagi vagyonosságot, m­íg a másik az anyagi vagyonosságból önkényt kifejlendőnek ítéli a szellemi képeztetést. — De az egynek állítása olly kissé alapos mint a másiké. Mert: Leibnitznek minden phi­losophiája nem segít vagyonhoz munka nélkül, míg ellenben más részről ismét a világnak minden munkája nem visz vagyonhoz, ha maga a munka nem okos munka. A statusnak anyagi érdeke szint olly szigorú jogviszonnyal s elmélettel bír mint a szellemi. Ki tehát az anyagiakkal foglalkozva nélkülözhetni véli az el­méletet , az legfölebb is az eredménytelenségnek olly nemű­ tömkelegében barangol, mint mi ilyenben baran­golni látjuk a mi anyagi érdekünk jelenleges könyö­­rületességre méltó kezeltetését. Mellőzve itt a phistokratákat, kiknek rendszerérül még ha az Isten ugy akarja szinte kívánunk szólani — Colbert kereskedelmi s iparrendszerének Smith a munka rendszerit szegezte ellen; ennek pedig ismét dr. Liszt a productivus erők rendszerét. Fel fogjuk még mi azt később világosítni, hogy Colbertnek irányába Smith épen semmi újat nem mondott, vagy mi mindegy, hogy Colbertnek rendszerében a munka­rendszer a legfőbb fokig benne volt foglalva. De menjünk most Smith munka­rendszeréhez és dr. Lisztnek előállító ere­jéhez által; és azt fogjuk látni, hogy a munka nem munkámig előállítás nincsen, ellenben az előállítási erő csak szunyadó és negativ erő —­ egy semmi, mind addig, mig ép az előállításban azaz munkában nem nyilvánul; és igy valamint hogy glazgovi tanító Smith Ádám semmi újat nem mondott Colbert rendsze­rének irányába, úgy dr. Liszt is ép olly kevés újat mondott dr. Smith irányában, hanem van egy, mi bár­mi egyszerű legyen is, mégis mind a három irányában valami újat mond — ez pedig: „az észszerű mun­kának s iparnak rendszere.“ Ezen rendszer öszveegyeztetni képes minden eddigi czivódást a sta­­tusoeconomok között, és ehhez még egy­úttal ugyan­­azonosítandja a szellemi s anyagi társas kül életet. Csak az okos munka idézhet status-gyarapulást, a gyarapulás pedig már magában foglalja az okos munkát, mellynek azt tényleg megelőzni kelle. — Az okosság tehát és a munka egyforma súlya karöltve járó tényezője a társas prosperitásnak: azaz, a társas pros­peritás , — a Bentham ideje óta igen ismeretes „le­hető legnagyobb számnak lehető legnagyobb jóléte“—csak az okos munka által eszközöltethető. És ha most már szerintetek okosságnak a szellemet, a munkának pedig az anyagot kell képviselni, akkor már elvitathatlan igazság, hogy a nemzeti prosperitás­nak egy s ugyanazonak­ tényezője mind kettő, és tehát abban sorozatot, élőt s utót, okosan már csak kép­zelni sem lehet. Mind­ezt mi közel jövő hét vagy talán szükség esetére több czikkeinkben először is nép- s egyszerű modorban fogjuk felvilágositni; azután pedig példákat hozandunk fel, miszerint ami­vel a nagy nemzeteknél az anyagi s szellemi állás minden­kor egyszerre s minden lehető elő­futának felismerése nélkül fejlett ki; végtére ugyanezt elméletileg s okos­­kodólag is fogjuk felderíteni. Egyébiránt csak azon két észrevételt ragasztjuk még ide; először hogy mi Col­­bert kereskedelmi súlyegyenlét — Quesnay — „lai­­sez fair-jét s produit nette“-jét, továbbá Smithnek ebből eredő szabad kereskedelmi rendszerét s mun­­kaosztályi felfedezését, végre pedig dr. Lisztnek véd­­vám-rendszerét is tökéletesen véljük ismerni, és te­hát egész­en időelőtti leszen minden kritika vagy bírálat, melly talán ezen eszmékre s adatokra támasz­kodva ellenünk most mindjárt síkra szállani tartaná czél­­szerűnek; másodszor pedig, hogy mi megengedjük u­­gyan hogy az okos munkának rendszere egy igen egy­szerű és az egész világ előtt tisztán álló rendszer; de mi annak való becsét ép ezen egyszerűség lényegében

Next