Nemzeti Ujság, 1845. július-december (40 évfolyam, 102-205. szám)

1845-08-07 / 123. szám

nem exszirpatioját tervezgetik.Egyébiránt mi azon eset­re, hogy ha a jelen és hozzá hasonló kérdések maguknak az időszaki sajtó terén átalánosabb álláspontot talál­nának kivívni, ezúttal világosan fentartjuk azon köz­vetítő eszménknek s expediensnek előadását, mellyel, mint a dolognak elintézésére s kiegyenlítésére szol­gáltatóval, magunkkal teljességgel tisztában va­gyunk. — l óin t­ HM lóS í fcI TlZDÓSrrÁ§OH. Hystrából jul. 25én. In animis hominum ma­­gnae lntebrae sunt, et magni recessus. Ezt főleg a politikában tapasztalhatni mindennapi az alkalom ,­­ ha az ember a világ történeteinek drámáját minden eseményeivel magának előtükrözteti, szüksége van, hogy egy egy nagyobbszerű jelenetnél állomásozzék, és edze meg lelkét a jóval számosabb leverő jele­netek szemléletéhez, valamint az egyes emberi élet, úgy egész nemzetek élete rendszerint kevés örven­­deztetőt képes nyújtani, és valamint ez hajdan , és mindig így való, úgy van az most is, és igen va­lószínűleg leszen mind­örökké. A tegnap lefolyt rendkívüli közgyűlés szemlé­leténél állomásozni szeretnénk, mert ez valt jó idő óta az első , melly alkotványos rendekhez illő, elég­tételt nyertek, és az életben helyeseknek bebizo­nyultak a „Nemzeti Újság“ jelen szerkesztőségének azon részbeni nézetei is, hogy alkotványos országban pártoknak lenni kell; m­illy máskép vitattatik meg akkor a tárgy, mint ha csak egyoldalú a tanácskozás !—csak­ugyan a „Nemzeti Újság“ 45. számának vezérczikké­­ben ezek is olvashatók : „Valljuk csak meg egyenesen, és becsületesen, hogy a garantia, melly a megyék­ben feltalálható, semmi másban nem fekszik, mint a­­zon ténysulyban, melly „nos Universitas“ eszméje, s lényege által fejeztetik ki, és igy a megyéknek köz­jogi igen nevezetes súlya, nem a fő, vagy alispán hatáskörében, hanem egyenesen csak abban nyug­szik, hogy kivéve a törvény által körülírt ellenör­­ködési, s tisztépitési jogokat, ezen két magisk­alura egyaránt a „nos universitas“tól veszi egész admini­­strativus hatóságát“ sat.— mind­ezekkel való össze­függésben a tegnapi közgyűlésünkben több oldalról kellően megvitattatván azon tény, váljon a pecsétlő székeken ezentúl főispán ö­nmsága által iratnak e alá a megyei levelezések vagy pedig nem ? a nos Univer­sitas által határoztatott, hogy azokat ezentúl az 1550 : 62 t. ez. nyomán a jegyző írja alá; tán igaza van te­hát a „Nemzeti Újságnak“ hogy csak alakuljanak pártok s a „nos Universitas“ lényege épen lartassék, és nincs mitől rettegnünk. Érkezett hozzánk is a nm. helytartótanácsnak már ismeretes körlevele a katonai hatalomkar tárgyában, mi kétségeskedni nem akarunk a helytartótanács jó szándékáról, de el nem titkolhatjuk aggodalmunkat, nincs e jelen körülményeinkben elhibázva az eszköz, s hivatkozunk ismét a „Nemzeti Újság“ tartalomdús hasábjaira, s midőn annak 54 ik számában P. J. által mély ügyismerettel irt megyei rendszerében ezt ol­vassuk : „Hibázik itt valami a megyei tisztek megvá­lasztásánál, mit mi értelmi, s erkölcsi kelléknek nevez­nénk. Nálunk minden nemes ember, ha a mi verts­ég kül­házával bír—Biharnak legújabb példája szerint már ez sem szükséges — tisztviselővé választathatja magát, bár ha tegnapelőtt a kártyabarlang foszto­gató vámpyrjai közé tartozott, vagy csík imént hagyta el iskoláit — mellyekből kicsapattatott“ — midőn eze­ket életbün rajzolva szemléljük, aggódunk, hogy a­mint mondani szokás, a fürdővel a gyermek ki ne öntessék, és végre többi közt még a korteskedésben is ne legyen szerepe a katonai hatalomkarnak; je­lenleg választmányra bízzuk az intézmény megrostá­lását, megírjuk maga idejében a végzést.— Csongrád megyének nézetei, a fejedelmi lakás iránt pártolást nyertek;—végre pedig örömmel em­lítjük, hogy az idei összevonuló katonaság, nyilvá­nos árverés útján nyert vállalkozók által fog ellát— látni; óhajtjuk, hogy ez előállója legyen több ha­­sonnemű üdvös és annyira szükséges reformoknak, legyen haladó hajnala egy derültebb időnek. E rö­vid czikkünket befejezzük igazolásunkra annak meg­említésével, hogy azon bizonyos szolgabirói eljárás körül megígért irományok másolatait, még folyvást meg nem küldhetjük a t. szerkesztőségnek, mivel azo­kat az érdeklett ügyvéd az illető helyen, többszöri szorgalmazás daczára még ekkorig sem kaphatta meg, ámbátor folyamodására már ezelőtt egy hónappal vég­zés keletkezett, hogy azok nekik hiteles alakban ki­adatassanak; no de se­baj, ennél még nagyobb dol­gok is szoktak történni a magyar ég alatt. Cil­(sai fenti íijilonságok. Nagy jutalmat mernénk rá lenni, hogy nem mutat nekünk senki vá­rost, mellyben egy élet kevesebbre becsültetnék, mint a mi kedves Budapestünkön; alig mondjuk el tavaszkor hálaimáinkat, hogy tél folytában kegyesek voltak a rögtönzött révészek irántunk s nem temet­tek részeg irgalmatlanságukban a Duna hullámai s jég­­torlatai közé, jő a nyár, s mi a halál angyalainak alul, a vízmederben, nem sükerült, azt felülről a ház­tetőkről kezdik kisértgetni, bontott vagy javítgatott háztetőkről cserép-villámokkal sujtogatván felénk, mikép hajdan boszus Zeusz sujtogatott a pártos óriá­sokhoz ; s ha e cserép-villámok nem képesek is — mint egykor Prometh-et—kősziklához szegezni bennünket, de igen is képesek arra, hogy Pest járdáin, vagy hegyes kőburkolatain holtan elterít­senek. .. És hányszor emelt már szót, hányszor ri­­mánkodott az összes journalislrka az illetőkhöz, mél­tó­ztatnának valahára megtenni azon egyszerű s való­ban kevés fáradságba kerülő rendelést, miszerint az ácsolt házfödelek javításakor — minden rendesebb vá­ros példájára—a födél alsó részének felbontása, vagy az ereszre felfogó ládák alkalmazása által gondoskod­janak róla, hogy míg ők munkájokkal pénzt keresnek, addig az arra járók ne legyenek kitéve az élet elvesz­tésének. Mind hiába­ egy kis veres kereszt fügesz­­tetik a javítandó fedelü ház mellé, mellyel az arra me­nő sokszor csak akkor vesz észre, ha rá egy hátára dobbant cserép által figyemeztetett, — szerencséje , ha a cserép nem úgy esik, hogy a veres keresztet tüs­­tint sírkeresztül is lehessen használni. Napokban is csöndesen haladtunk egy ház mellett, midőn egyszer­re megrettentő robajjal tömérdek cseréphalmaz zúdul elénk , melly elég lett volna nem csak bennünket, de a budapesti szerkesztőségek valamennyi ujdonság-iróit halálfiaivá tenni, a min bizonyos emberek hihetőleg nem keseregtek volna igen nagyon; s pedig ugyanazon szűk utczán keresztül sűrűn jártak apró, gondatlan , játszadozó gyermekek iskolába, kik — mert e cserép­­zuhatagok szinteliy véletlenül és sűrűn ismételődtek — e szerint e megfoghatlan gondatlanság miatt szün­telen életveszély közt forogtak, míg végre egy kö­zelben lakó uraságnak megesvén szíve a könnyen on­­tandhalolt ártatlan véren , szolgáját állitá a ház köze­lébe , hogy a fenyegető veszélyre minden arra menőt figyelmeztessen, a mi magában bizonyosan köszönetet érdemel, — igen de tudjuk, hogy Buda­pesten illy jószivü s embertársairól gondoskodó ura­­ság nem minden utczában lakik, annál kevesbbé, minden ház közelében, mellyek tetejéről békés pol­gárok fejére orgyilkosul öldöklő cserepek hajigáltat­­nak. — Köszönettel tartozik a színházi közönség az éber hírlapok zaklató felszólalásainak, mellyeknek sükerült kissé — tán épen uj erőgyűjtés végett — pi­henni indult színházunkat fris mozgékonyságra bírni, mellynek jele az egymásután sűrűn adatni ígért ere­deti darabok, mikből—miután egyet múlt hó végével láttunk — még e hónap folytában hárommal fogunk megismertetni. Azonban e köszönet a színház részére nem fog azon ballel-tánczosok iránt is kiterjesztetni, kik Bécsből e nemzeti intézet számára meghivattak, hogy az ép ízlésű s magyar szellemű közönséget har­­lequinádaikkal, bohókás szökdeléseikkel, minden képzelhető sőt eddig általunk nem is képzelt tag- és izomb­atorgatások undoraival boszantsák. Ezen Pan­­taleonok vonzalmasságának, e Columbinák szereidre méltóságának ideje már lejárt. A milly barátai vagyunk a művészileg szép táncznak , szintelly kevéssé bírunk efele ízléstelenségekkel megbarátkozni. 492 / VIDÉKI HÍREK. B£ékcs!iöl. Gyulájuk 31. Vetéseink a múlt hónapokban igen bő aratás reményével kecsegtetőnek, de az aratást megelőzött napokban folyvást tartott rek­­kenő hőség a szemnek tökéletes kifejtését meggátol­ván , e szép reményt meghiúsította. Aratásunk azon­ban középszerű még­is csak leendett vala , ha a folyó hó fékén beállott, és két hétig tartott esőzés a ga­bona­termék betakarítását meg nem akadályozza. Most azonban a learatott gabona kisebb nagyobb csomókba, keresztekbe összerakva, kicsirázott, s rothadásnak indult, kivált a lapályos tereken, mellyek nagy részint vízzel boritvák, sőt ha az eső még tovább is tart, fé­lő , hogy harmad ízben is vízveszély érendi megyén­ket. Ezen aratáskori hosszas esőzés tetemesen fel­­szöktette a gabonaárt. Az aratást megelőzött napok­ban a tiszta búza köblének *) legmagasb ára (9 forint volt, most azonban már 9 forintra emelkedik. A szé­­natermést, melly különben elég bő leendett, a hatá­rainkat másod izben elborított vizár tetemesen meg­­rontotta. Azonban a sarju igen szép, s gazdag kár­pótlást igért az anya-szénában szenvedett kárért. Rep­czevetéseink a hernyók s más ártalmas férgek által e­­gészen megemésztettek. A dohány-kukoricza-és ká­poszta­földek igen bő terméssel biztatnak , noha ezek­ben is okozott a jégeső imitt adott némi kárt. Az ár­pának köblét 3 fr. 30 kron, a zabét 4 forinton, a ku­­koriczáét 5 forinton veszik jelenleg nálunk. S. A. Tih­ely július 28-án. Már negyedik hó­napja, hogy városunk alatt folyó, egyébként kis med­­rű patak felett épült kőhidunkat a tavaszi vízár fék­telen hullámai romba dönték, és azóta mindig egy mel­léje aggasztott pellékhíd volt közlekedési eszközünk. A jelenleg reánk súlyosodva tartós esőzések ismét ha­talmas folyammá dagaszták e hegyi patakot, melly neki rohanván ez újfaludnak, folyó hó­szkén azt is elvivé. Az ezután történt hid­építésről, és annak is­mét­ lerombolásáról commentárt írhatnék, ha a be­következett vérfagylaló jelenet agyamban még más gondolatnak is helyet engedhetne, tökén délután, t. i. a rögtönzött hídon és a patak partján tömérdek nép gyűlt össze a már apadásnak indult, azonban még min­dig zajongó elem bámulatára , midőn a nyomorult pal­ló a rajta álló 20—25 különböző korú egyénnel e­­gyütt a dühöngő vizárba hullott. E borzasztó látvány­ra néhány szivrázó néma perez következett, mel­lyel csak a habokkal küzdők jajveszéklése szakita olly­­kor ollykor félbe. Gyors segélyről gondolni sem lehe­tett, mert a felhullámzó vízár halálkeblére sodorva tova ragadó szerencsétlen áldozatit. Többen töredezett ge­rendákba s a viz színén úszó fa darabokba kapaszkod­va, szerencsésen partot értek , nyolczan pedig — va­lamennyien zsidók — a rideg vizmeder ölén találók hullámsirukat. A fájdalom, mellyet e gyászos ese­mény az emberkeblekben előidézett, már hegedezni kezdett, a híd — amúgy more patr­a — ismét felépült, csak az eső irgalmatlanul szakadt. E folyvásti esőzés következtében patakunk ismét kis tengerré áradt, s most már nemcsak rónáinkról hordta el a már leara­tott gabonát, de mezővárosunk alantabb fekvő részét majdnem egészen elárasztván, tömérdek házfalakat lerombolt, és hidunkat ez évben negyedszer elsöpré. Az okozott kár számithatlan, a rémülés pedig átalá­­nos , mellyet a Hernád-völgyről folyvást érkező ag­gasztó hírek csak növelnek. Valóban mondhatjuk:ne­hezen fekszik rajtunk a sors keze. L. V. Székes-Fejér­vár. jul. 18. Az idei téli repete a várakozásnak meg nem felelt, mert a­hol 2—3000 po­zsonyira számoltak, ott alig kaptak 1000—1200 po­zsonyi mérőt. A minőség ellen panaszkodni nem lehet, mivel még a száraz időjáratkor mind betakarittattak. A jul. 3tól egész 14ig tartott rendkívüli hőség, a gabna áta­­lános szem-kiképzésére kedvezőtlenül halott, mert jó­lehet a szemek már tökéletesen kiképezve valónak, de ezen rögtöni forróság, kivált a búza, rozs és árpát na­gyon összeaszalta, úgy hogy vidékünkön teljes szép szemű gabonát alig láthatni,—ezen felül a szörnyű északi széllel három nap óta folytonosan tartott eső­zés a legnagyobb aggodalomba ejt, mert jólehet az aratás alig kezdetett meg, s óraidban alig egy negyed rész van learatva, de e kevés is vontatókba rakva, könnyen kicsirázhat; a mi pedig arátallan, jóságából és szép színéből nagyon veszit, s a lapos szemek követ­kezésében a mennyiség is középszerű lennne. Alalában szomorúak a kilátások s a mezei gazdára nézve épen nem kecsegtetők. Torosstálb­ól. Nagy Becskerek, jul. Sírkén. Ámbár megyénkben az aratás tökéletesen be­fejezve még nincsen, mindazáltal nem lesz érdekte­len a hazát most már a folyó különös év terméséről, miként t. i. eddig nálunk mutatkozik, tudósítani; sőt azt vélem, nem csekély szolgálatot teend a „Nem­zeti Újság“ igen tisztelt szerkesztősége földmivelő nemzetünknek, ha a termés állapotjáról az ország minden részeiben évről évre adatokat közölni szives leend.**) Mondom, különös a folyó év, mivel öreg emberek sem emlékeznek hasonlóra, s miként azt— magam is parányiságomban mezei gazda lévén — fi­ 1 köböl 1 4 véka, 1 vékára 30 iterét számítva. **) E tekintetben már rendelkeztünk, s reményijük is, mi­szerint t. levelezőink elvbaráti szives kérésünknek megfele­­lendnek, sőt már eddig is több t. levelezőinktől kaptunk ez ügyben becses tudósításokat. Szerk.

Next