Nemzeti Ujság, 1846. július-december (41. évfolyam, 308-411. szám)

1846-08-02 / 326. szám

a budapesti híradó, azokat hát itt mellőzöm, de a zsidók nyerészkedési vágyát nem szabad a számo­lásból kihagyni, az ő betanulásaik és fortélyaik je­ges vizet öntnek a legbuzgóbb patriotismusra is, a külföldön erre sokkal conpactebb kereskedés és ipar­rendszer mellett is nem kevés a példa, köztünk pe­dig az alapszabályok 35. §-a e részben olly cse­kély védelmet nyújthat, hogy arról még többet is szólani fölösleg volna. Míg egyszerű, olcsó és igazságos műipari tör­vényszékeket föl nem állítunk, miilyenek például Francziaországban a műiparhoz értek (prűd’ hommes) collegiumai, a rászedésektől és csalásoktól nem is menekülhetünk: ezeknek rendőrsége kiterjeszked­hetnek aztán a gyárurak és dolgosok közti viszályokra, is a kelmék, színek meghamisítása s más csalások ne­meiben kihallgatnák a vádakat, s gyors eljárással segit­nének a bajon, korán bedugván a gonoszság kútfejét; s mivel némelly tárgyak ollyanok, mellyeknek mi­nőségét a vevő meg sem ismerheti, gondoskodhatná­nak is a megcsalatás elleni biztosításról. Csak az egy posztot veszem fel , mennyi csalás nem történik e téren, az etiquettek, firmák, málhák jegyeivel, hányan tudják az igaz szint az utánozottól megkülönböztetni? hát még az arany, ezüst, vagy egyéb plattirt művek jósága felett mi által vagyunk biztosítva? A gyolcsok­kal szinte úgy vagyunk, az északnémetországi Log­­g­e intézetnek hite sincs nálunk.*) Ekkor keresztül me­hetünk az ipar egyéb ágaiban is, s mindenütt csa­lásokra bukkanunk — mellyek rendezést kivánnak. Ezeket már csak nagyában is érintnem kellett, hogy hitessék, mennyi felhők tornyosodnak csupán ez egy oldalról is a védegylet jó szándéka ellen, mennyi a­­kadályt le kell nekie küzdnie, hogy seregét a kitözésre megedzhesse. e) A tisztelt közlő úr magas hangulata ellen csak azon egy kifogásom van, hogy másokat ne tartson még ellenségnek azért, hogy mindjárt föl nem csaptak a katonaságra; a budapesti híradó vezérére épen nem talál azon kifejezése, hogy a kom­maipar mellett lelkesedni nem képes, hiszen épen azok hasz­nálnak legjobban a hazai ügyeknek, kik pro centra is megvitatják azokat, mert a két fél eszméinek küzdésé­ből végre is kisugárzik az igazság, melly egyedül lehet mind hasznos, mind üdvös. A mi azon okerős­­ségét illeti a tisztelt közlő urnak, hogy már is eze­­renkint állottak a harczsorba — arra az általa ki­gúnyolt Quesnay tanítványaival felelek: „Les hommes sans doute peuvent s­aveugler et se tromper, et mai heureusement, ils n’ abusent que trop de ce pouvoir. Mais la vérité ne serait qu’un vain nom, et son auto­­rité serait illusoire , si elle dépendait de leurs opinions ou de leur conduite. Ce qui est vrai le sera toujours, ce qui est obligatoire, ne cesse pas de ferre, quoique contredit et meconnu.“ f) Belföldi gyárvállalatainknak nem lehet nem örülni, adjon az isten sikert azoknak, azok igen he­lyes szempontból indultak ki, hogy hazánk nyers­anya­gait akarják mindenek előtt földolgozni, e téren köz­haszonra működhetnek s a nyereségre is biztos a ki­látás. A védegylet más téren áll, amott a szabad­ság körében forog minden, itt a megköttetés és nél­külözés, tehát erőzetei működnek, amott az ügyes­ség és értelmesség vívják a magok harczukat hason ellenfeleik ellen,győzés vagy megbukás jobb vagy rosz­­szabb kiszámítástól függ, s ez mind önkénytesen foly, de itt a képzelet s exaltaliók a szenvedélyek széles útján keresnek életerős approvisiót, a­mi sok hig­gadt kebelnek nem tetszhelik — okkal vagy ok nél­kül? — azt az eljövendő fogja megmutatni. g) Magyarország üdvös reformja kereskedési és vámviszonyi dolgokban is kölcsönös egyezkedések és a jól megértett és fölfogott közös érdekekhez al­kalmazott concessiok utján legbiztosabban elérhető ; erre pedig első alap azon tekintélyes m­agyar speciális kormány létre hozása, melly a II. újság politikai programmjában szóba hozatván, jelenben igen okszerüleg tárgyaltatik; mi, hogy kívánt sikerre jöj­jön, annál buzgóbban óhajtjuk, mert az anlencták sze­rint (például Fiume, Triest) a magyar érdekek sok­szor épen azért szorultak háttérbe, mivel a közbi­rodalmi kormánynál azoknak illendő képviselete hiány­zott, a­min ezután a programmban ajánlott úton se­gíthetni , hogy a sokszor ellentételes német magyar érdekek a fölállítandó speciális magyar kormány ha­tályos befolyása s közvetítése által viszonlagos en­gedményezések utján egymással kibéküljenek. Az erdélyi királyi Hivatalosok névsora, az 1846dik évi September 9-ére ki­tűzött országgyűlésre. Ifjabb gróf Teleki Jó­zsef, széki, cs. k. kamarás, valóságos belső titkos állodalmi tanácsos, a magyar tudós társaságnak vagy is academiának elnöke, Szabolcsmegyének főispánja, és Erdély nagyfejedelemség-s az ehez kapcsolt ré­szekben királyi kormányzó; Kovács Miklós, tusnádi, erdélyi püspök, és állodalmi s kormányszéki valósá­gos belső tanácsos; Kemény Ferencz báró, me­gye­­rőmonostori, valóságos belső tanácsos, országos elnök; Lázár László gróf, szárhegyi, tartományi korlátnok; Bedeus József, scharbergi, udvari és kormányszéki valóságos belső tanácsos, tartományi főbiztos; Bruc­­kenthal ifj. József, báró, kormányszéki valóságos bel­ső tanácsos; Mik­ó Imre, gróf, hídvégi, kormányszéki valóságos belső tanácsos; Lészay Lajos , fogarasi, korm. valós. bel. tanácsos; Sala Mihály, enlaki, korm. valós. bel. tanácsos; Cserey ifj. Farkas, nagyajtai, korm. valós. bel. tanácsos; Degenfeld Ottó gróf, schomburgi, korm. valós. bel. tanácsos; Földvári Far­kas, tancsi, korm. valós. bel. tanácsos; Bornemisza Já­nos báró, kászoni, cs. k. kamarás, és korm. valós, bel­­tanácsos; Szabó Lajos, csíkszentmártoni, korm. valós. bel. tanácsos; Salmen Ferencz, szebeni királyi bíró, a szász nemzet ispánja, és korm. valós. bel. tanácsos; Bertleff Mihály András, korra, valós. bel. titkár; Biró József, szentkatolnai, ugyanaz; Kabós Dániel, ma­­gyargyerőmonostori, ugyanaz; Ocsai Samu, ugyanaz; Brenner Samu, brennerbergi, ugyanaz; Szegedi Mi­hály, zetelaki, ugyanaz;Gebbel Károly, ugyanaz; Isz­­lay László, iszlói, ugyanaz; Szacsvay Zsigmond, lécz­falvi, ugyanaz; Istvánffi Pál, madéfalvi, ugyanaz; Né­­methy János, szatmár­némesi, ugyanaz; Bethlen Imre gr. bethleni, kormányszéki tiszteletbeli valós. bel. tit­kár; Wass Albert gróf, czegei, ugyanaz; Kálnoky Pál gróf, körözspataki, ugyanaz; Daniel Elek, vargyasi, törvényes kir. tábla elnöke; Gálfalvi Imre, harczai, itélőmester; Boér Ferencz, berivási, valós, táblabiró; Szentiványi Dániel, sepsi-szentiványi, ugyanaz; Kosz­­ta János, belényesi, ugyanaz; Csiszér Lajos, gidófalvi, ugyanaz; Kispál László, sepsi-szentiványi, ugyanaz; Maurer Károly, ürmösi, ugyanaz; Pásztohi Ferencz, nagyváradi, ugyanaz; Balla Mihály csíkszent-mihályi, ugyanaz;Henter János, sepsi-szentiván­i, ugyanaz; Teleki Miklós gróf, széki, ugyanaz, és Kővár-vidékén főkapitányi helyettes; Gál János, hilibi, ugyancsak va­lós. kir. táblabiró; Kozma Imre, kézdiszent-léleki, ugyanaz; Máriaffi Antal, mak­sai, ugyanaz; Donáth Sán­dor, pálosi, királyi közügyek igazgatója; Bánffi Miklós, losonczi,báró, Alsófejérmegye főispánja; Nemes Já­nos gróf, hídvégi, cs. k. kamarás, valós, belső tanácsos, és Felsőfejérmegye főispánja; Haller Ignácz gróf, hal­­lerkeö­i, cs. k. kamar. és Küküllő megye főispánja; Thoroczkai Miklós gróf, thoroczkó-szentgyögyi, Tor­­damegye főispánja; Macskási Pál, tinkovai, Kolozsme­­gye főispáni helyettese; Józsika Lajos báró, branyics­­kai, cs. k. kamarás, kormányszéki tanácsos, és Dobo­­kamegye főispánja; Wesselényi idősb. Farkas, báró, hadadi, cs. k. kamar. valós. bel. tanácsos és Középszol­­nok megye főispánja; Kállay Kristóf, nagykállói, cs. k. kamarás, és Kraszna megye főispáni helyettese; Nop­­csa László, felsőszilvási, Hunyadmegye főispánja; Kozma Pál, kézdi-szentléleki, Zaránd megye főispánja; Bruckenthal Károly báró, Fo­garasvidéke főkapitánya; Macskási Lajos, tinkovai, Udvarhelyszék főkirálybirá­­ja; Horváth P. Albert, szépiásd, Háromszék főkirálybi­­rája; Balázs József, kászon­impérfalvi, Csikszék főki­­rálybirája; Gál József, hilibi, Marosszék fökirálybirája; Dindár Antal, károlyfejérvári, Aranyosszék fökirály­birája; Apor Lázár báró, cs.k. kamarás és udvari taná­csos; Apor Károly báró, becsületbeli számléi, k. tábla­biró; Balázs József kászonimpérfalvi, ugyanaz; Bálintitz József báró, ugyanaz; Bánffy Albert báró, ugyanaz; Bánffy Ádám báró; Bánffy Dénes gr., cs.k. kamarás; Bánffy József gróf, cs.kir. kamarás és kiérdemült kor­mányszéki tanácsos; Bánffy Zsigmond báró; Baranyai Gergely, számfel. k. táblabiró; Barcsai László, vidéki tartományi biztos; Béldi Ferencz gróf, cs. k. kamarás; Béldi György gróf, cs. k. kamarás és k. kincstartósági tanácsos; Béldi Gergely uzoni; Bethlen Ádám gróf, cs. k. kamarás; Bethlen idősb Sándor,gróf, ugyanaz; Be­th­len Domokos, gróf, iktáki, ugyanaz; Bethlen id. Fe­rencz, gróf; Bethlen ifj. Ferencz gróf, cs. k. kamarás és kiérdemült őrnagy; Bethlen idősb János gróf, cs. k. kamarás; Bethlen idősb József gróf, ugyanaz; Bethlen ifj. József gróf, ugyanaz; Bethlen Lipót gróf, ugyan­­az;Bethlen ifj. Lajos gróf;Bethlen Mihály gróf, udva­ri fogalmazó; Bethlen idősb Pál gróf, cs. k. kamarás; Bethlen ifj. Pál gróf, ugyanaz; Berzenczei János, u­­gyanaz; Birró József, homorod-szentmártoni; Birró Pál, homorod-szentmártoni, kormányszéki levéltár­­hivatali igazgató; Boér György, nagyberivási; Borne­misza Pál báró, cs. k. kamarás; Bruckenthal József bá­ró, cs. k. kamarás, valóságos belső tanácsos, kiérde­mült tartományi főbiztos; Károlyfejérvári káptalan; Kolozsmonostori convent; Csáky Gyögy gróf; Csáky József gróf, cs. k. kamarás; Cserey Elek; Cserényi Sándor, a. balázsf­alvi; Conrád András János, konrads­­heim­i, udvari tanácsos; Czák Károly, koronavári, u­­gyanaz; Daczó József; Donáth György, őrnagy; Do­­­náth Farkas, pálosi; Donáth Lajos kormányszéki iktató hivatal igazgatója; Diószegi Antal báró; Eszterházy Dénes gróf; Eszterházy György gróf, cs. k. kamarás; Eszterházy László gróf, ugyanaz és udvari tanácsos; Farkas Elek, borbátvizi; Földvári Ferencz, tancsi; Földvári György tancsi, számfölötti királyi táblabiró; Fronius Mihály; Gál László, hilibi, kiérdemült kormány­széki tanácsos, és számoltató hivatal elnöke. Gede Jó­zsef; Gerliczi Filep, báró, cs. k. kamarás és udvari ta­nácsos; Gyárfás Elek léczfalvi, becsületbeli számfölötti kir. táblabiró; Gyárfás Miklós, léczfalvi; Gyulay Fe­rencz gróf, cs.k. kamarás és altábornagy; Gyulay La­jos gróf; Haller Ferencz gróf, cs. k. kamarás, valós, belső tanácsos, és tábor-őrnagy; Haller Gábor, gróf; Haller János, gróf, cs.k. kamarás; Henter József bá­ró; Hollaki Antal, kiérdemült kormányszéki tanácsos; Hollaki Imre, százados; Hollaki ifj. Ferencz, kormány­széki szám fölötti fogalmazó; Hollaki Ignácz; Horváth P. János báró, széplaki, cs. k. kamarás és alezredes; Horváth István, magyarzsákodi, számfölötti királyi táb­labíró; Horváth Károly, nagyváradi; Horváth P. Mi­hály, széplaki; Jablonczai Elek, számfölötti vidéki tar­tományi biztos; Jósika János, báró, százados; Jósika Samu báró, cs. k. kamarás, valóságos belső tanácsos és az erdélyi udvari kancelláriának alelnöke; Józsinczi József báró; Juhász József, kiérdemült kincs artósági tanácsos; Kálnoki Dénes, gróf; Karacsai id. Sándor gróf; Kemény Domokos, báró; Kemény Ignácz báró, kiérdemült főispán; Kemény József gróf; Kemény Mik­lós báró; Kemény Samu gróf; Kendeffi Lajos malom­­vízi; Keresztes Zsigmond, számfölötti királyi táblabiró; Keczeli Mihály, keczeli; Kornis Gábor gróf, kiérde­mült őrnagy; Kun József, gróf, kiérdemült szám­fölötti királyi táblabiró; Lemény János, fogarasi püspök; Lészai Lőrincz, fogarasi; Lusinczki Károly, kiérdemült ezredes; Máriaffi József, maksai, becsü­letbeli számfölötti királyi táblabíró; Macskási Péter, tinkovai; Maurer Mihály, ürmösi; Mikes János, gróf; Mikó György, gróf; Miske Imre báró, becsületbeli udvari titkár; Miske József báró, cs. k. kamarás, való­ságos belső tanácsos, és állodalmi országjár; Mózsa József, sáros-magyarberkeszi; Nagy­­ József, mező­­paniti, királyi táblai föiktató; Nagy Samu, radnótfai, udvari titkár; Nemes József, csik-mihályfalvi; Nopcsa Elek, valóságos belső tanácsos, és kiérdemült erdélyi udvari korlátnok;Nopcsa Ferencz, cs.k. kamarás, és kiérdemült százados; Orbán János báró; Pataki József, dézsfalvi, kormányszéki aliktató; Pekri Imre; Radák István báró; Räuber Károly báró, alezredes; Rhédei Ádám gróf, cs. k. kamarás, valóságos belső tanácsos, és kiérdemült kir. kincstartó; Rhédei Ferencz gróf; Rhédei János gróf, cs. k. kamarás; Récsey Ádám báró, cs. k. kamarás, valóságos belső tanácsos, altábornagy és nemes magyar testőrseregfőnöki helyettese; Ret­tegi Mihály, rettegi és kisbudaki; Rosenfeld Lajos, udv. tanácsos; Schaller Károly, löwenthali, báró; Se­bes László, kiérdemült ezredes; Sebesy István; Sikó István, számfölötti királyi táblabíró; Zsombory Endre; Zsombory Sándor, cs.k. kamarás és ezredes; Somlyai János, udvari tanácsos; Splény Károly báró, kiérde­mült százados; Splény Mihály báró; Szabó János abbas, kanonok, kormányszéki előadó; Szabó József, helyet­tes vidéki tartományi biztos; Szabó Antal barátosi, számföl. k. táblabíró; Szalánczi József, ugyanaz; Szé­kely János, kiérdemült százados; Szentgyörgyi Imre, udvari tanácsos; Szentiványi János sepsi­szentiványi, marosszéki kir. tárnok; Szentmarjai János, kir. taná­csos; Szentpáli Elek, kiérdemült számföl. kir. táblabi­ró; Szentpály István, kiérdemült ezredes; Szeredai Ignácz, szentháromsági; Szilassy József,szilasi és pili­si, helytartósági tanácsos; Teleki Ádám gróf, cs. k. kamarás, ezredes; Teleki Domokos gróf; Teleki Fe­rencz gróf, cs.k. kamarás, valóságos belső és udvari tanácsos; Teleki Ferencz gróf, cs. k. kamarás; Teleki v) Bizonyos megyékben ki van mutatva a hely, hol a gyol­csokat be kell mutatni, hol megmérik, sortírozzák és megbélyegzik. E hasznos intézet hitelt adott a gyárak­nak külföldön is. L. Bedeut „Der Leinwand und Larn­handel in Norddeutschland. Hannover 1838, 482

Next