Nemzeti Ujság, 1846. július-december (41. évfolyam, 308-411. szám)

1846-08-04 / 327. szám

\ ' _'/• • v kapával ellenzette a szabadítók berohanását, de a férj mindent tagad, nejét kimentendő. — Mintha hallanám sokaknak ez alkalommal a népnevelőkhöz irányzott sóhaját, mit én egy­ exclamatióval kísérvén, nem le­het hogy ne helyeseljem ezeknek eme replicáját „pél­daadással segítsetek legalább, ha erszénnyel nem i­s mennyire küzdi ki ez a méltánylást, erősíti multnapoki tapasztalatom, midőn végig menvén a szomszéd hely­ségen, csodáltam a decretalis ünnep ellenérei munka­törejt, s mi több, az isteni tisztelet előtt: — a trá­gyával terhelt szekerek és a templom alatt vonulván el, idegen létemre a dolgozókat mint demoralizált vak­merőket feddőleg szólítottam meg, de feleletükből ki­tűnt, hogy akaratuk ellenére földes uruk szokásos pa­rancsára teszik azt, míg a többiek kint a külső munkát végzik. — Nem prédikálási, de népnevelési szempont­ból szólítom föl itt a szóban levő földesurat, mit nem té­ve, korszakunk haladása elleni omissionis, és reticensiae peccatumot követnék el annál is inkább, minthogy a tisz­telt úr elvrokoni által e tér zászlótartójának ismertetik. Már collega úr,ha minden vágtatva haladási dogmája el­lenére sem ajándékozza meg jobbágyait helybeli is­kolával , legalább az anyatermészet által szivökbe ol­tott erények ápolására rendelt ama közös iskolából, a templomból, annak idejében el ne vonja. — Sopronból jul. 31kén. Közbéke idején a pol­gári kifejlődésben haladó nemzetek száz annyi életű kellemekben óhajtanak részesülni, mint a sötétség s szolgaságban tespedő népek. Nagy és kicsiny, fő és alrendü számtalan más kér­elmek vadászata közt házi­ butorzatára, öltözet s egyéb kényelmeire is olly szövetért ad ki inkább pénzt, a melly könnyű, és még­is meleg, színét el nem veszti, és nem válik olly hir­telen a moly zsákmányává, mint a gyapja­­s gyapot­szövet. Az illyen kelme pedig selyemből készül, mit a tekintetre alig érdemes bogár nyújt, miután táp­szerének egyik része átváltozék mézgás és sűrü fo­lyadékká, mellyet teste bensőjében elrejtett kisszerű, de igen hosszú zacskóban tartogat. Szája alatt a se­lyemhernyó huzóvas alakkal bír, melly piczin de több lyuku bőrből áll. Ezen huzóvas két nyílásán keresz­tül két cseppet bocsát ki a folyadékból, millyennel zacskója tele van. Egyszersmind két guzsaly gyanánt szolgál, melly folyvást eregeti az anyagot, mellyből a fonal képeztetik. Egy illy nemű bogár kétezer lábnyi szálselymet képes előteremteni. A sopronyi selyem­­tenyésztő részvénytársaságnak bérleti gombosító­­házában jelenleg 45 mázsa gubó vagyon, mellyből maga a társaság 10 mázsát, még pedig igen szépet s jót tenyésztett a czélszerüen fölszerelt, bérlett her­­nyóházában. Belovárban vásárlott 20 mázsa gubó leg­javából négy font legombolítatván, lett belőle 36 lat szálselyem, fontját 12 p. forintra becsülhetni. A sopron-vasi szederegylet nyári közgyűlését szokás szerint július utósa kedden a megyei kis te­remben megtartván 14 tagtárs jelenlétében, kitűnt a választmányi jelentésből a­­hogy a volt igazgató H. által ültetett 60—80 ezer, töredékeny selymet adó, multicaulis gyökerestől kiirtatott; mindazáltal a sze­deregylet birtokában 250.000 plánta vagyon, miről jövő évben levelet szedhetni. Az idén eladott 24.800 darab szederfáért 580 p.frt,szedermagért pedig 186 p. frt. jött be; a szederfák közti szabad téri kerti vetemé­­nyekkeli beültethetés végett 280 p.­frért béltették ki. b) A szederegylet vagyon­mérlegéről a pénztár­noki jelentésből kisült, hogy a 36 holdból álló szeder­telep, és a városi hosszú árok mellett lenyúló mintegy 11 hold földnek megmunkálására, hernyó-gombosító­s igazgatóháznak tatarozására, és tisztviselők díjazá­sára kiadottakon kívül az adóssági tőkepénz letör­­lesztésére 2330 p.frt fordítaték; a még fizetetlen 8000 p. frt egy részének leróhatása még ezen évben re­­ménylhető annyival is inkább, mert 1295 ezüst forint járulékbeli hátramaradás vagyon­a szívesen fizetni nem szeretők halogatása miatt. Igaz , hogy a jövő évi janu­lóig még lefizetendhetik, de bezzeg a tőké­től még kamatot kell ám fizetni! Megemlítendő még, hogy azon számos tagtársak közöl, kik a múlt 1845dik évre be nem fizettek, csupán négyen folyamodának — Kis Pál, Ürményi József, Prileszky Imre, Töktöly Mi­hály — a közgyűléshez, és kimutatták, hogy hivatalos állási távollétükben a jókori befizetés nem saját hibá­jukból hanyagoltaték el, és így a befizetésre­ szíves ajánlkozásuk méltányoltaték. Kollár Ferencz pedig, mint a halál által kimúlt Kollár Jeromos törvényes örökö­se s hagyományosa, felesége nevére kiváná átírat­ni a boldogult tagtárs részvényét, mi az alkotó sza­bályok 18-dik­osa értelmében meg is engedteték.­­ Az ifjú Draskovics György győri püspök 1636.­ alapította épületben a pannonhegyi Benedekiek 201 ből álló ifjúsággal fáradozának a tanítási tövises pályán , szemmeltartva, hogy az oktatás a vallásra alapitassék, melly földön túl ragad embert s lelkeket Isten képe szerint alakit. Ezen középtanodai ifjúság serkentésé­re — melly a jó olvasmányt léleltételnek tekintvén , Schmid Kristóf és mások jó szép s hasznosra ok­tató könyveit kikölcsönzi a nemeskeblü Szigethy ala­pította könyvtárból — néhai herczeg Eszterházy Pál Magyarország nádora szép alapítványt tett, melly ka­matozó tökének gyümölcse évenkint hasznos könyvek vételére fordittatik, mellyek az iskolai év végén, midőn e kir. tanodába járó ifjúságnak szorgalom szerinti soro­zata régi bevett szokás szerint trombita és dobszó mel­lett nyilvánitalik, kiosztatnak ösztönül ollyformán, hogy minden iskolában a hat első jeles részesüljön illy nyil­vános jutalomban. Az idén kiosztott könyvek i­lyenek valának: Adalék honi nyelvünk s irodalmunk történetéhez (Ferenczy Zs. J.) Aesóp meséi (Szabó Istvántól), Atlas (Fényes,­ Beszélytár (Beöthy), Cornelius Nepos (Czuczor) Ember­­ismertető, Hármas kistükör, Költemények (Császár), Krisztus követése (Intay) , Juvenalis magyar fordítással, né­met-magyar és viszonti Szótár (R. W.) Mu­tatvány a tapasztalati lélektan köréből (Rónay J.), Erkölcsi mese, Victorine, Virág B., Világtörténet sat. Mig a szorgalmatos és jó magaviseletű illy jutalomdíj által is kedvre gerjedt s föl—­indult, az alatt­a csekélyebb fáradozása és laza szégyen­­kedve pirult és tért haza. — Sopron városa nemze­ti iskoláiban tanuló mindkét nembeli ifjúság száma ösz­­szesen 457. A sz. Orsolya szerzetbeli apáczák­nál levő iskolában tanuló leányok száma 196, az egész rajzoló iskolabeli ifjúság száma 136. A közlekedés gyorsítása végett Sopronból minden­nap lemehetni 1 ft 20 e. krajczárért Szombathelyre, és viszont. Sopronban fölvételi hely: magyar ki­rály és fejér rózsa vendéglők; Szombathelyen a vá­rosházánál tehetni rendeléseket, hol reggeli 4 óra­kor történik a fölülés, hogy délesti órákban Sopron­ból még Bécs-Ujhelyre érhessen az ausztriai biro­dalomba szándékozó, és vasúton még Bécsbe is be­mehessen. A közlekedésrőli felszólalásból meg kell érinteni egyetlen könyvárusunk­­­nak, mert a többi csak könyvkötő, abbeli huzavonóságát, hogy a Pesten kijött magyar könyvektől hozatási bér fejé­ben egész a boszontásig sokat követel. Például a 4 huszasos munkát 2 e. írton alul nem adja oda. Az illyen kereskedő a­mit a vámon nyer, a harminczadon majd elvesztendi. Mi a gabonatermést illeti, szalmára kevesebb a tavak­nál, de szemre jobb. Mindenféle gyümölcs termelt, még pedig jó izű. A szőlőfürtök tömött ge­rezdéi puffadozva érésnek indulnak. Jégesőtől ment e vidék, de f. hó 11 kén iszonyú nagy zápor hullott, és a villám gyújtotta tűz a szentmihályi utczában 6 házat, 10 pajtát, 5 szarvasmarhát elpusztított. Je­lenleg az egek gyakran harmatoznak, igy burgo­nyát, káposztát, répát, pohánkát bő mértékben vár­hatni. F. Vegyes újdors­ágok. (A középponti vaspályán) a pálya rendes megnyitásától (julius 16.) kezdve egész julius 31dikeig bezárólag Pesttől Vác­­ig és vissza 12.782 személy és pedig a helyekre nézve következő rendben: salon: 22 e­lső hely: 709; Ildik hely: 5505; Illdik hely: 6546; szállíttatott; tiszta bejövet 5039 forint 59kr. va­­la pengő pénzben. (A mint a pápa­­ szentsége néhány nap előtt) Rómában az utczán sétálván, egy kis gyermek következő szavakkal közelített feléje: „uram, te vagy a pápa?“ S a­mint ő szentsége erre igen­nel felele, a gyermek sírva tovább folytató, hogy neki sem anyja, sem atyja nincs. „Most tehát — vi­­szont­ megilletődve a pápa — én fogok lenni a te a­­tyád,“ — s azonnal parancsot ada, hogy a gyermeket nevelő intézetbe vigyék. (Groszmann,magyar archeológusaink) egyike, jelenleg a budai hegyek között tartózkodik, s a napokban egy hajdani Paulinus-klastrom marad­ványai után, ott különös stúdiumra méltó históriai romokra talált. (Francziaországban Graville nevü)hely­­ségben van egy csodálatos asszony, ki gyakran mé­­gen lerészegedvén, — fölmegy háza tetejére s szé­les jó kedvében a legveszedelmesebb ugrások közt tán­czol, mi alatt az összetóduló utczanép­ot bámulva örömujjongások közt mutatja magát a sajátságos a­­crobata különös művészetén. (Hakn-N­akn Ida grófnő) Bistram báróval fog legközelebb egybekelni, ki őt utazása közben már rég óta követi. A házas szövetség örök megkötése végett a nevezetes grófnő legközelebb Londonba uta­­zandik. Hihetőleg, legalább három kötetnyi levéltar­­talmú munkát is írand a termékeny szellemű grófnő , ezen ,,Otthontól az oltárig“ tartandó utazásáról. (Párisban, midőn Lajos Fülöp névün­­nepe) alkalmával több úgynevezett notabilitások fényes tiszteletdíjban részesülnének, Mandts ha­zánkfia a becsületrendjelével Hibáztatott föl, azon jeles érdemekért, mellyeket becses művei által tett a tudományok mezején. (Hogy Németországban mennyire­ ki­fejlődött a társas élet, kitetszik csak abból is , hogy ott jelenleg csupán a történettudomány műve­lésére nyolczvanöt egylet létezik. Ezek közül Porosz­­honra 15 , Ausztriára és Bajorországra 9, Badenre, és a würtembergi királyságra pedig 5 esik. (Collorodi herczeg a múlt hónapokban­ tért meg afrikai útjából, s az útközben összegyűj­tött ritkaságok és régiségek egész halmazát hozta ma­gával. (Dickens Károly a „Nic­eby Miklós,“ é­s „P i c w i c k c­l­u b b“) czimü munkák szerzőj­e „G­y­i­l­­kos“ czimü legújabb regényéért 10,000 font ster­linget kapott. (Die Beck Angliában egy igen fontos­ találmányról értesítő pár év előtt a közönséget, melly szerint ő mindennemű szél-, gőz- és ló­segély nél­kül a legrohanóbb folyókon, még pedig mind viz men­tében , mind viz ellenében egyforma, s tetszés sze­rinti gyorsasággal hajtani képes a hajókat: — ezen találmány eddigi próbái — legújabb tudósításitások szerint; — igen jelesen sikerülteknek mondatnak. KÜLFÖLD. Portugália. A Coimbrában kiütött zava­rok nem olly nagy jelentőségűek, mint azokat raj­zolók. Ez alkalommal szinte kiviláglott, miszerint a coimbrai junta mind­ekkoráig az újonan szerkezeti kormánytól egészen függetlenül működött. A láza­dás a kormány által Coimbrába küldött Fonseca Ma­­gelhaes ellen vala irányozva, kinek tisztévé téte­tett a junta tagjait a lisabonai kormány iránti hajlan­dóságra bírni. E czélból Fonseca épen de­ Cam­­pos juntatag házában vala, midőn mindenféle gyü­­levész nép az alsó városból a ház körül összecso­portosult s a követet halállal fenyegető, ha Lisa­­bonba rögtön vissza nem térend, ki jul. Zén csak­ugyan el is utazott. Ájul. 14ig terjedő lisaboni hírek szerint a mi­­guelista bandák szétoszlottak; a fővárosban a király­nő ellen némi idegenkedő hangulat jelenségei mutat­koznak. Pal­me 11 a cabinete módosításokat szándé­kozik tenni; Saldanha tábornok még meg nem ér­kezett. Spanyolország: A madridi „Heraldo“ jul. 19ről kelt tudósítása következtében Don Henriqu­e infáns Isabella királynő kezével minden igényről lemondott. Francziaország. Páris jul. 24. A fran­­czia kormány Haytibóljun. 18ról tudósítást von, mi­szerint a haytii kormány és a franczia consulatus kö­zötti viszongások, egyesség által megszüntettek. Mi­nek következtében Levasseur főconsul, ki „The­tis“ fregalon visszavonult, jun. 16k án Port-au-Prin­­ce-beni állomására visszatért; mint Francziaország képviselője a legnagyobb kitüntetésben részesült. Tegnapelőtt este fogadta el a király Narva­ez tábornokot, a valenciai herczeget, a velenciai her­­czegnőt s Miraflores marquist. Tegnap estre a király Vincenesben volt a vár­­erősségeket megtekintendő. Ibrahim basa Párisbani tartózkodása alatt k­ét millió frank áru gyémántot vá­­sárla. A szajnai igazgató tul. élén a párisi tekintélyes­ kereskedők gyülekezetét, melly a kereskedelmi tör­vényszék biráinak egy részét megnyitá, érdekes beszéd­del nyitá meg, mellyben e fővárosnak 15 év ótai gyors elöhaladását rajzolá : „Azon jelentésekből — mond az igazgató — mellyek az összeírásról e pillanatig tétet­tek, kitetszik, hogy Páris népessége, melly 1831ben 770,280ra, 1841ben pedig 912,000re ment (a kato­naságot ide nem számítva) azóta tetemesen növeke­­dett, úgy hogy jelenleg az egy milliót meghaladja. A franczia vaspályák felett sajátnemű balcsil­lagzat uralt, így jul. 19kén a még épülő félben le-­ j, 48?

Next