Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)

1847-05-28 / 494. szám

a vendég­ nyakára ne üljön a gazdának. Schlötzer ajánlá mára kormányoknak, hogy míg a zsidók zsi­dók lesznek, legjobb volna őket pusztákon letelepí­teni , együtt éltetni, s őket földművelésre szoktatni, legalább igy házalásaikkal, s hajhászságukkal s bú­várkodásaikkal nem árthatnának az ország lakosinak, mert ez üzletek százszorta veszedelmesebbek mint a firmákkal ellátott zsidó nagyobbszerü kereskedések, mellyeknek vezetőik úgy is fölvilágosodottak, s a hitel s becsületesség utján vándorolnak, melly nél­kül solid kereskedést folytatni nem lehet. Ne gon­dolja senki, hogy zsidó elleni ellenszenvből írtam mind­ezt le; én fölszabadításukról sokat gondolkodtam, vizs­gáltam s egybevetettem az adatokat, m­ellyeket kü­lön közleni föltett czélom, mint a szóba hozott ösz­­szeházasodásról is annak idejében sok elmondani va­lóm lesz; de jelenben a teljes emancipaliót, sehogy sem pártolhatom, azt mindenesetre a zsidóügy-sza­­bályozásnak kell megelőzni, miről ígéretem szerint még ez évben szólandok. — A meggyőződések. E szó azon nagy szavak közé tartozik nálunk, mellynek szentségét emle­getni igen divatossá vált. Az emberi természet jó­indulatában fekszik, hogy a­mit jó és erényes tu­lajdonságnak lenni elismer, azt sajátjává tenni ipar­kodik ; gyarlóságából pedig könnyen magyarázható, hogy ha magának e jeles tulajdonságnak nincs bir­tokában, annak legalább külszínét akarja megőrizni önmaga s a világ számára. Minthogy pedig meg­győződéssel bírni, azaz: az életnek bármerre ve­zető ösvényén megfontolt és higgadt elvek szerint, semmi külről jövő idegen befolyások által el nem tántoríthatva, meg nem hajolva sem a felülről le­szóló önkénynek, sem az alulról fölkiáltozó zsar­­nokoskodásnak, szilárdul haladni, minden esetre di­cséretes tulajdonság, sőt a férfias jellemnek leg­szebb dísze, nem csodálhatjuk, ha meggyőződéssel bírni, vagy bírni látszani, minden ember törekszik. A valódi meggyőződést olly dolgokban, m­ellyek pályájába vágnak, magának megszerezni, minden magasabb szellemű férfi kötelessége s egyszersmind törekvése is; míg a legnagyobb szám, mindenkor meg­elégedvén a dolgok külsejével, megelégszik itt azzal, hogy a mi körül szilárdabb jellemekben a meggyőző­dést központosulni látja, ugyanazt szolgailag saját meg­­győződéseül is elfogadja, fölmentvén magát attól, hogy a dolgokat öneszével vizsgálgatni fáradozzék. Szol­gai utánzás ez és nem meggyőződés, melly dicse­kedni akar azzal, a mit nem bír. S ámbár egy részről ott, hol a dolgokat több egyéni vélemé­nyek összeegyezésével lehet fejleszteni s elő­vinni, igen üdvös dolog, ha gyöngébb értelmiségek és jel­lemek sajátukul fogadják el a magasabb tehetségüek meggyőződését; tagadhatlan mégis, hogy e könnyű hajlandóság az utánozásra s mások véleményének követésére számos résznak lehet szülő oka , mert a legtöbb emberben, ki magát saját meggyőződésre emelni nem tudja, fájdalom, többnyire még azon kisebbszerű önállóság is hiányzik, a magában üd­­vösebb meggyőződést fogadni el sajátjául. A legna­gyobb rész csak azt gagyogja után, a­mi legnép­szerűbb, a legnépszerűbb pedig ollykor a legkárho­­zatosabb lehet. Különösen áll ez a politikában. Még különöseb­ben nálunk. E szót: meggyőződés, sehol sem hallja az ember annyiszor és sokszor olly méltatlanul hasz­náltatni, mint a magyar politizálók végtelen sere­gében. Hogy politicai meggyőződést szerezhessünk magunknak, melly higgadt belátáson alapulva, tán­­toríthatlanul vezérel bennünket mind annak véghezvi­telére , a mit hazánk javára s üdvére lenni hiszünk, melly nem látszat után kapkod, hanem valódiságában bírja tiszta belbecsét, oda tudomány és gondolkozás szükséges. Kell hogy hosszas tanulás által szerzett elegendő ismeretekkel bírjunk a társas állapotok kellé­keiről átalában, különösen pedig tisztában legyünk ma­gunkkal hazánk minden viszonyai iránt. De még ez sem elég. A dolgok puszta ismerete, legyen bár még olly mély és sokoldalú, egyik mellőzhetlen föltétele u­­gyan annak, hogy politikában meggyőződéshez jut­hassunk, de hozzá még nem elegendő. Nem csak az ész tisztaságának, de a szív melegének is kell hozzá­járulni, hogy lelkünkben meggyőződés keletkezzék, a mennyiben t. i. a valódi jó akaratot, emberszerete­­tet, hazafiságot, s a jóra vezérlő érzelmek egész se­regét, a szív erényeinek tartjuk. Az ész kimutatja az utakat, me­lyeken járnunk kell; de a lelkesedést és a kitartást, mik nélkül meggyőződéssé egyes vé­lemények soha sem szilárdulhatnak, egyedül szívünk jó indulata adja meg. Maga az ész a haza ügyeit és viszonyait a legkülönfélébb oldalról állíthatja e­­lénk, s úgy­szólván szabad tért nyit előttünk a vá­lasztásra ; de a választást szívünkkel tesszük, neki van nagy része abban, ha az elfogadott meggyőző­déshez híven, tántoríthatlanul ragaszkodunk. Lelkünk összes sajátságai, az ész és szív összemunkáló min­den tulajdonságai alkotják jellemünket, állatok edzetik ez és emelkedik nagggyá, szilárddá , s a szó legne­mesebb értelmében meggyőződéssel csak jellemtel­jes férfiú bízhat. Az ész minden tudománya mellett még ingadozók maradhatunk meggyőződésünkben; ha pedig az ész belátása nélkül akarunk valamelly politikai hitvalláshoz ragaszkodni, elölessük magun­kat bár­miként, egy ál-egy fattyú meggyőződésnél föl­jebb nem emelkedhetünk. E fattyu­ meggyőződés az, mellynek hazánkban legtöbb példányaival találkozunk; s pedig nem csak a kávéházakban és nyilvános mulatóhelyeken, az é­­retlen fiatalság és a kapkodó proletariusok seregé­ben , hanem a köztanácskozás teremeiben is. Ismer­tető jelei: zajongás, fitogtatás, declamatiók és türel­metlenség. Művei: éljenzések és lepisszegések, fák­lyás zenék és macska­muzsikák. A valódi meggyőződés nem zajong, mert tud­ja, hogy csak egyetlen esetet mutathat föl a törté­netírás , mellyben ludak gágogása mentette meg a capitoliumot. Szintolly kevéssé fitogtatja magát, sem nagy szavak sem kérkedékeny tettek által, mert semmi, a mi valódi, nem létezhetik a puszta külszin miatt, s így a valódi meggyőződés is, melly a ha­za javát óhajtja, s nem önérdeket vagy hiú hírnevet keres, minden alkalmat megragad ugyan arra, hogy jól cselekedjék, ellenben soha nem keresi a föltű­nés alkalmait. Az igaz hazafi, kinek keblében tiszta meg­győződés uralkodik, legkisebb tekintettel nincs arra, követi e taps és éljenzés szavait és tetteit; sőt ellen­kezőleg hódol szent meggyőződésének még ott is, hol félreismerésnek , érdemelt hála helyett gúnynak és megvetésnek látja magát kitéve... S hála a magyarok Istenének, ujjal mutathatunk sorainkban is olly tántoríté­katlan jellemű férfiakat,kik hazájok javára serényen mun­kálni soha meg nem szűnnek , s hogy jó cselekvéseikért dobál feléjök az éretlenség és pajzánkodás, ez is leg­inkább csak azért fáj lelküknek, mert kevés jót en­ged reménylni olly nemzet jövendője iránt,melly nyolcz százados krónikáiból meg nem tanulható, hogy a pár­toskodáson kívül, a hálátlanság volt legnagyobb vé­tek, mellyért öt Istene untalan veszteségekkel fenyi­­tette.­­— Nem azt akarjuk azonban mondani, mintha a va­lódi meggyőződés kerülné a közelismerést. Ez szint­olly balga s nevetséges és egyszersmind kártékony neme volna a hiúságnak és fitogtatásnak. Ki a köz­elismerést és népszerűséget szándékosan kerülné, az illy balgának higgadt és komoly meggyőződését teendői felöl csak azért is, teljes mértékben kétségbe lehetne vonni, mert erőszakkal rontja maga elött az utakat, mellyek által közüdvre munkálhat. Egészen más, a tett belbecsét föláldozni a külszínnek; egészen más, a jó cselekvést azon nyíltsággal és nyilvános­sággal vinni véghez, a­hol kell hogy az más gyöngéb­beknek is buzdító például szolgáljon. Alkotmányos hazában a jó meggyőződésnek minél nagyobb elisme­rést, közméltánylást, népszerűséget szerezni, egyike a legszentebb polgári kötelességeknek. S ezért igen nagy tévedésben van az olly ember, és rosz útra kapta őt el hiúsága, ki a közvélemény megvetésé­vel nyilván kaczérkodik. Ity nagy tömeg hiú és da­­czos s a ki lenézésével kérkedik, azt csak azért is elhagyja sokszor a legü­dvösebb után is, mert sért­ve érzi magát kihívó kevélysége által. S olly pol­gári társaságban, hol a legjobbat is csak közmege­gyezéssel lehet kivinni, fölötte szomorú dolog, ha a legjobb törekvésnek, mind a két részről mutatkozó hasonló daczoskodás miatt, magukra hagyatnak....... Élő példákat nem akarunk fölhozni. Mindenki saját szemeivel láthatja. Gyakran jönek pedig az illynemű hiúságok játékba s összeütközésbe egymással. A dús Plató egykor nagy lakomát adott, mellyre a kor leg­nevezetesebb férfiai voltak meghívó, köztök Dioge­nes is. Az asztalok és kerevetek pazar fényűzéssel voltak ékesítve. A pajkos Diogen fölugrik ezek e­­gyikére, s a drága ékszereket és ételeket lábával ta­posni kezdi. „Mit tesz Diogen?“ kérdi tőle Plato. „ Plato dölyfét liprom“, volt a cynicus válasza. „De Diogen dölyfével,“ viszonzá neki a házi­gazda. Tekintsünk körül, s látni fogjuk, hogy köztünk is igen sok em­ber előtt azok közöl, kik egymásnak a különböző meggyőződés miatt hajába kapnak, hasonló hölyf áll vezér­indulatul. A valódi jellemdús férfi, ki egyszersmind hazáját híven és saját érdekeinél melegebben szereti, mindenek fölött teljes mértékben gyakorolja a türelmet más meg­­győződésüek iránt. Mert ő maga meggyőződésből tesz mindent, ez okból hittel és tisztelettel viseltetik mások meggyőződése iránt. Nem szíves magán, de nem akar gyakorolni másokon erőszakot. Nehezen jutott el meg­győződése birtokához, hosszas tanulás és elmélkedés utján, s azért bűn őrzi azt; fölteszi azonban, hogy má­soknak a tiszta meggyőződésre fölvergődni, szint­annyi fáradságába került, s azért nem törekszik azt megingatni zsarnoki követelésekkel. Mig el­lenben amaz ál - meggyőződés birtokosai, a zug­­politizálók, kik teszik nálunk legnagyobb részint a közvéleményt, önkényesek, daczosok és köve­telők , véleményüket kényurilag akarnák mindenki által elfogadtatni mint egyedül üdvözitőt. Könnyen jutottak ahhoz, a­mit meggyőződésüknek monda­nak, az utczán szedték föl, kávéházakban gyűjtötték össze, zajongó proletariusok szájáról szítták be, s­­ így azt vélik, hogy azt másokra tukmálni szintelly­­ könnyű. Mert saját lelkük gyávasága nem tudott férfiasan megállani azon vélemények ellenében, mel­­lyeket a napi szájhősök serge mint egyedül korsze­rűt, egyedül honboldogitót, tukmált rájok, a fé­­kezhetlen türelmetlenség minden zsarnokságával kö­vetelik, hogy mások szint olly gyáván meghunyász­kodjanak lármájok előtt; s hogy szabadelmüeknek látszassanak, lemondanak szabadelmüségükről, hogy a függetlenség hírét elorozzák, áruba bocsát­ják a függetlenség valódiságát külszínért. Milly mes­sze vannak az illy sereg egyénei azon magas ál­lásponttól, hol az ember, ha az ég és föld össze­szakad, félelmetlenül fogja föl a leomló romokat. (Vége követk.) Ünnepélyes vitatkozás. Pünkösdhétfőn tartatott a pesti kir. 1. papnevelő-intézet díszteremében díszes vendég-koszorú jelenlétében a már e lapban em­lített nyilvános vitatkozás ezen pálya­kérdés fölött: „jogosan folyik-e be a kath. d­­erű s a politi­kába (?) — s v­a­­­j­o­n ezen befolyása h­a­s­z­­nos-e! vagy káros (?) — az egyház és val­lásra nézve!?! — — Hogy ki tűzte ki ezen épen olly korszerű, mint érdekes kérdést? ha nem mondom is, tudja a nyájas olvasó, hogy az, — nagyságos kor­­mányzónk,Kisfaludy Lipthay Endre úr... érdem­­koszorújába ismét egy örökzöld bimbó!... A szó­noklatokat Klezsó József esztergomi növendék által tartott csinos beszédke előzte meg. •­ Pályáztak ti­zenegyen: Bősze Gábor szombathelyi, Hérits Antal zágrábi, Malocsai Gáspár nyitrai, Nagy Ignácz győri, Palásthi Pál kassai, Pintér Mike, esztergomi, Schrei­ber László esztergomi, Bednár József váczi, Pataki Ján, egri, Verdolják Péter zengi és Spányik Tamás nyitrai növendékek; — nyolcz pro; — három contra — mi tulajdonképen a szőnyegen forgó tárgy min­den oldalróli mindinkább kiemelésére volt irányozva! — nem mind ugyan magyar nyelven, de mindnyájan magyar szívvel szónokoltak — (az egy zengi érte­kezett latin nyelven). Meg volt engedve a jelenvol­taknak közbe közbe bár minő ellenvetéseket tenni, melly szabadsággal a növendékek közösebben éltek is. A legnyájasabb leereszkedéssel, s a leggyön­­gédebb szeretettel vett részt szerény ünnepélyünk­ben két fötiszteletü egyetemi tanár is, t. i. telt. H­o­­ványi Ferencz és telt. Szabó Imre urak, kik, vége lévén a szónoklatoknak, hármat az ünnep hősei közöl amúgy vármegye-gyű­lésiesen ugyancsak meg­forgattak ám!! — kiknek kegyes részvétükért a köz­ponti növendékpapság ezennel örök hálát szavaz. — A kitűzött pályadijt csak hatan nyerték ugyan el, de jutalomra mind a tizenegy méltónak ítéltetett, sőt nagyságos kormányzónk — az olly igen jó igazga­tó! a többiek szorgalmát is méltányolni akarván, — a hátra levő ötöt is a szónokkal együtt külön meg­ajándékozni méltóztatott---- Mig a pesti egyetemi papnövelde nagyságos Lipthay Endrét ölelheti ke­belében — addig a központi clerus pietása és in­­t­e 1l­i­g­e­n­t­i­áj­a assecurálva van!! — A legforróbb köszönet angyala által árassza reá áldásdúsan ke­gyeit a marasztok örök külforrása. Könyvismertetés. Ős is­ég. Irta Gosztonyi Miklós. Pesten 1847. Trattner­ és Károlyi tulajdona. 69 5 lap. Ára 40 Ur. p.p. Előttünk fekszik a könyv. Megolvastuk és ismét megolvastul­ azt. Óhajtanék, vajha min­ 334

Next