Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)
1847-05-30 / 495. szám
nemzetségek alkotására forditassék. Ezek elvben tagadhatlanok, de az életben nem állanak. Szerző ezt a következőkből bizonyítja be a mivel a korona visszaszerző pereiben, a bekövetkezett bűn vagy magszakadás után, — nem úgy mint régi időkben, midőn a további próbák terhe egyenesen a kereset alá vett birtokos vállaira tétetett, melly alapon épitetett a neoacmistica eljárás is — a rendszer természete ellenére a jogbebizonyitás súlya a koronára visszatoroltatott; b) 17 fokig világos magszakadás eseteiben a korona per nélkül tettleg járt és járhatott el, később azonban törvényileg ezen gyakorlatból kizáratni kezdetett, míg nem a mostani kor szelleme a korona visszaszerzési jogát, és így az ősiség és adományrendszer sarkelvét annyira ellenzi, hogy 1836 ban a világos örökösödésről alkotott törvény a koronára, és pedig készakarva - mert volt szóban — ki sem terjesztetett. c) A jószágok nagy része, főkép régebben, két ágra adatott. Már mikor hal ki mind a két ág , ha egyszer a nemzetség több ízig terjedett? Milly kevés esetben lehet mind a két ág kihaltát már csak a különböző vezetéknevekre is tekintve, kimutatni . Mi siker néz a mód fölött megterhelt jószágok kiváltásából a koronára ? Mivel gátolhatja meg ez az örökváltságot, úrbériekkel a megszállítást, és ismét ezeknek örökváltságát ? Kipótolhatja e a rendszer értelmében a megváltási somma a további adományzás tárgyául szolgálandó földet ( Mi módon előzheti meg a korona, vagy ha megtörtént, hogyan hozhatja helyre a tagosítás által összezavarását a testezeteket egymástól elválasztó határoknak? — d) Ami végre az adományzást illeti: ha történeteink tükrébe tekintünk, látni fogjuk, hogy az, a rendszer értelmében élni, már majd egészen megszűnt, mert másfél század óta vajmi kevés birtok ajándékoztatott a rendszerben kitűzött érdemért, mivel az állandó katonaság behozatala az egész rendszert fölforgatta, és ezért jajdultak föl a rendszer emberei, és pedig előbb hevesen, később azonban mindinkább lankadtabban, míg végre 1840 óta majdnem egészen elnémultak az ellenszegülések, úgy annyira, hogy a közállományi szaporodó költségek fedezésére a koronás jószágok adományozás helyett eladattak, elárvereztettek, s ollyanokra is hibáztattak, kik az egregiusok sorába nem tartoznak; mert a „mi sz. Istvántól, Werbőczytől, a múlt század végéig jó volt, vagy legalább jó lehetett, az ma — mint a tapasztalás tanúsítja — nem jó, abból, tetszik nem tetszik, kinőttünk. A múltat visszaidézni nem lehet, és nem is kell, mert minden kornak megvan a maga istene.“ Végre a derék szerző által fölállított s megfejtett 2-dik kérdést ezen szavaival zárjuk be: „Az állodalom ne keressen a honpolgár után örökösödést, de kívánja tőle, hogy törvény útján járuljon kivétel nélkül a közteherviseléshez, a lehető legigazságosabb arányban; követelje vérét, amennyiben szükség, mind belső, mind külső bátorság föntartására bőven, homloka verítékét, minden erejének megfeszítését, kifejlését; mert egyes egyén semmi, az egésznek jól vezetett egybehangzósági működése, akadályt nem ismerő minden. És ezt a főhatalom, a törvényhozás teheti is, és fogja is lenni, csak mindenek előtt tisztuljon az úr a régi salaktól. És majdan a birtok becse nőni fog úgy, mint talán még nem is képzelitek; nézzetek csak Pestre, és aránylag a többi városokra, hol a városi birtokos szabadon mozog tulajdonában. Lesz adó, pedig sok adó, mert lesz miből. Lesz úrbéri váltság, mert lesz miből, és nem lesz ok, miért feltartóztatni. Lesz gazdagon jutalmazó földművelés, ipar, kereskedés, forgalom, hitel, mert lesz miből, lesz czél, miért, és lesz ki működjék. Lesz hitelintézet, mert majd bíznak megerősödött birtokunkban. De meglesz, a többi is mind, mert senki sem fog attól tartani, hogy százados kérdések fölmelegitése fogja föl iparkodása jutalmát. Választassák el az állodalom ügye a hűbéri viszonyoktól, mellyekkel össze van kapcsolva, s adassák az elsőnek idő kívánta irány, mig a másik töröltessék el mielőbb, mert a tagosítás behozatalával, örökváltság megengedtével, kisajátítás eszméje fölállításával, a hiteltörvények alakításával, végre az álalános birtoklati és hivataloskodási tehetség megadásával, úgy is csak napról napra inkább halványodó árnyékká törpült. Bebizonyítván szerzőnket első kérdésben, miként az ösiséget múlhatlanul el kell törölni, áttér a harmadik kérdésre, annak t s. okszerű megmutatására, miként lehessen azt óvatosan, de mégis sikeres eredménnyel véghezvini. Szerző nem szándékozik egy ütéssel véget vetni a bajnak, s kimondani: töröltessék el úgy „ali possidetis.“ Szerző jogszerűen akar ezélhoz jutni, mert miután „már háromszor merő lelkesedésből kicsúsztunk — egyszer, mikor a kis dézmát és ugardézmát, minden pótlás nélkül elengedvén, tulajdont tiportunk; másszor, mikor a hiteltörvényeket , a szükséges előzmények nélkül, csak úgy könyv nélkül behoztuk; harmadszor — és ezt talán nem részul — mikor a birtoklati és hivatali képességet, nem ügyelve alaptörvényeinkre, amúgy röviden, jól ki nem fejtve, korlátlanul, rögtön, megadtuk : vannak illy körülmények közötti fönállhatásáról, de csak módosításáról is, többé szó alig lehet.“ „A tulajdon, tulajdon marad, ha netalán balnézeteken is alapulna, de az marad, ha csak merő követelésben is állana.“ És azért a természeti jogra következtetve,— miután láttuk,mire mentünk az 1741- ki „ne nyúlj hozzám“ korláttal, mellyet „egy még el nem készült, de ki tudja mikor elkészülendő lánczhid“ is alapjaiból kiforgató — ne bántsuk mi szent, mi a természeti jogból ered: ne bántsuk a tulajdont, ha pedig kell, ne bántsuk pótlás nélkül. Más mód lenne az adományozási viszonyokból kiszabadulni, ha a jog visszakeresésére, bizonyos határidő szabatnék, min túl minden további kutatások megszűnnének. Ez a tulajdon eszméjét meg nem sértené, mert aki elmaradna, magának tulajdoníthatná, hogy jogától megfosztatott. De bezzeg lesz akkor per és per. Mi tehát alkalmatos, ha a határidő sem az? Szerző véleménye szerint, hogy itt is, mint mindenütt, a jó, az elfogadható, a két végpont között, közepett áll. Fogadjuk el az „úti possidetis“ból a rögtöni biztosítását a birtoknak; a jogi kielégítésre, vagy igazabban megváltásra, a határidőt czélravezetőleg szabályozva. Szerző e módot a következőkben látja öszpontosítva: 1) Mondassák ki: minden birtok marad abban a kézben, mellyben a törvény találja. Mi abban a szempillantásban megerősít minden birtokot, megadja annak valódi becsét, megalapítja a rendihellen hitelt.De gyakorlatilag sok valódi különbséget sem okoz. 2) A követelőknek kivétel nélkül adassák bizonyos határidő, egy, két, vagy három esztendő, melly alatt jogaikkal előállhatnak. 3) A perek elintézésére, a megyékbeni viszonyok kiegyenlítése ugyanazokra bizarván, a többire rendeltessenek rendkívüli bírák annyi számmal, a mennyi kell az ország minden részeiben. 4) El kellene rendezni egy rövid eljárási módot, mint p. o. a szóbeli pereknél, vagy mint az a kisajátításról, váltó és csődeljárásról törvényileg kimondva van. 5) Minden per kezdete hirdettessék ki a hírlapokban. Miért? a derék szerző nagyon oksjogszerűen előadja. 6) A jogkövetelő és a birtokos között próbáltassék egyezség. Ha nem sikerült, ítéltessék el a per érdemileg. 7) Becsültessék meg a birtok, de becsühessenek és határozassanak meg bármi néven nevezendő, a jószágon fekvő beruházások is. 8) A per és per, meg követelés és követelés között különbség lévén, a méltányosság hozza magával, hogy a kereset minőségéhez képest, vagy egyenesen törvényileg megalapítandó aránnyal, vagy pedig a bírák által minden ide vágó körülményeknek minden egyes esetbeni józan megfontolásával határozassák el, a kiszámított summa hányad részével, például: három negyedével, felével, vagy hol talán százados jog jön kérdés alá, kevesebbel is tartozzék megelégedni a követelő. 8) A jószágbecsükre nézve, a becsükulcsnak az egész országra egyformának, de mégis ollyannak kell lenni,mi maiden helyzeti fekvésekre figyeljen. 10) A bíráknak az kijárásnál úgyis elegendő dolguk lévén, a becsükt megalapítására minden bírósághoz egy számvivői tisztség csatoltassék, mellyhez a felek részéről még egy egyén neveztessék ki, hogy az eljárásnak még inkább barátságos részín adassák. 11) A fizetések könnyebbitésére a kiegyenlítő rendszer és eljárás beálltával tüstént kellene fölállítani egy elegendő kiterjedésű hitelbankot. 12) Lehetne és kellene egyátalában a mindennapi forgalom és hitelezésekről rendelkezni, elvben mindig azt tartván szem előtt, hogy a tulajdon ugyan már a tettleges birtokosé, de a jogkövetetök kielégítésére szolgálandó sommák a birtokos irányában minden esetre idegen tulajdont képezzenek. 13) A korona már életbe lépett jogaival, úgy szinte öt szenvedőleg érdeklő pereivel, vagy egyéb ellene létező magánjogokkal, a többi országbeliekkel egy vonalba esvén, kellene azt a közterhek megállapítása alkalmával méltó és aránylagos számba venni. Ezekben központosulnak szerző nézetei az ősiség eltörlésére nézve; mindazonáltal czélszerűnek, sőtüdvösnek hiszi, hogy ha az ősiség eltöröltetik, gondoskodni kell útj, tökéletesen megfelelő rendszeres magánjogi törvénykönyvről, s erre boldogult I. Ferencz királyunk magánjogi törvénykönyvét ajánlja. Ezután van még valami, miről a derék szerző meg nem feledkezik, s az: a nemesség és majorátusok. „Aristocratia volt mindig és lesz. Kell lenni, máskint nem is lehet, születésen, érdemen , sőt birtokon is álló aristocratiának. Az észbelitől nem kell, nem szabad tartani. Ez mindig volt, van, és lesz örökké. A pénz teremtette aristocratia, fia ésszel, okossággal, erénnyel, hazafisággal párosul, összeolvad a két elsőbbivel. Ha pedig makacs, csak kincsre kincset halmoz untalan, majd annak lesz ám furcsa vége, ha egyszer a közhatalom és népek fölébrednek; mert a gonosznak erős a hatalma, aztán ne panaszkodjanak a socialismus és communismus mindent pusztító következései ellen. — Az adományzási vagy hűbéri rendszer megszüntetése még nem következteti, hogy minden nemesség megszűnjék. Ennek ellenmondhatlan példáját Európa mutatja. Mert közteherviselés mellett is, birtoklati és hivatali átalános képesség mellett is, vannak még sok más kiváltságok, mellyek egy részről részeseikre sok fényt, más részről pedig az állodalomra, kár helyett, sok, máskép el sem érhető hasznot hajtanak. A majorátusokra nézve kimondja, hogy azok föntartása és kiebb terjesztése lényegesen elkerülhetsen; nem ugyan olly modorban, hogy egyes nemzetség vagy egyén kizárólag az ország egy huszadrészét magáévá tegye, és ivadékról ivadékra minden további forgalomtól elvonja, de lehet mind kiterjedésre, mind aránylag a megyékkel, számra meghatározandó majorátusokat fölállítani, és a dolog kártékony részét még avval is mérsékelni, hogy azokat bizonyos mennyiségig, ideiglén terhelni lehessen. Az illy majoratusok csak azért is elkerülhetlenek, hogy az ország fényes polczain legyenek nem csak lelki tehetséggel, de nevezetes ingatlan állandó birtokkal is ellátott férfiak, más részről pedig, hogy az országgyűlés főrendi táblájának, az ország nagyjai mellett, legyenek olly független egyénei, kik a birtokot méltán ivadékról ivadékra képviselik.“ Ezt elhatározni s megalapítani a törvényhozás dolga, s azért szerző azok bővebb fejtegetésébe nem is ereszkedik. — S mi elégnek hiszünk ennyit is megemlíteni, azokra nézve, kik a kényes tárgy felöl bővebben gondolkozni óhajtnak. Végre mit a nemzetiségről szól zárbeszédében, vajha minden magyar családapa szívébe vésné ! És igy elveiben s főbb vonásaiban megismertetvén a minden esetre figyelmet és méltánylatot érdemlő jeles munkát, tollunkat letesszük, a t. olvasóra bízván, annak élvezetes tartalmával mielőbb bővebben megismerkedhetni. B. Ferencz: TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK. Ingből. Május 22kén. Évnegyedes közgyűlésünk május 17kén főispáni helyettes , maga elnöklete alatt véve kezdetét, s mai napon befejeztetett. Mindenek előtt a kisgyűlési jegyzőkönyvek olvastatván fölé hitelesíttetvén meg, azokból, mint közérdekű tárgyat, kiemelendőnek vélem, miszerint megyénkben a kölcsönös tizkármentesítési egyesület életbe léptettetett, s ez által minden történhető tűzvészi szerencsétlenség esetére magunkat biztosítottuk , (megjegyezvén, miszerint a biztosítás mind a nemes, mind a pórnép részéről csak önkénytes és nem kényszeritett) ennek folytán főispáni helyettes , maga inditványozá, hogy a megyei valamennyi épületeket biztosítsuk. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatván, a scontrók olvasására került a sor, mellyekből a tisztviselők kitűnő szorgalma kitetszett ugyan, de a dolognak az a fő bökkenője, hogy a lisztujitás nyakunkon van. — Ezután főispáni helyettes , maga emlékezetbe hozá, miként Fölföldy Antal szolgabiró meghalálozásával egy jeles hivatalnokunkkal kevesebb van, s bátor ez ínség idején tisztujitást tartani nem volt szándéka, ez eset azonban kényteti, miszerint azt megtartsa , miért is a határnapot még e gyűlés folyama alatt igéré kitüzendeni. — A megyei levelekből a) Zágrábé, mellyben a túrmezei nemes közönség jogain némelly kormányrendeletek által ejtett sérelmeket igen hosszasan előterjesztvén, az ő részbeni fölirásának pártolására a megyét is fölhívja ; lévén 338