Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)

1847-05-30 / 495. szám

nemzetségek alkotására forditassék. Ezek elvben tagadhatlanok, de az életben nem állanak. Szerző ezt a következőkből bizonyítja be a­ mivel a ko­rona visszaszerző pereiben, a bekövet­kezett bűn vagy magszakadás után, — nem úgy mint régi időkben, midőn a további próbák terhe egyenesen a kereset alá vett birtokos vállaira tétetett, melly alapon épitetett a neoacm­istica eljárás is — a rend­szer természete ellenére a jogbebizonyitás súlya a koronára visszatoroltatott; b) 17 f­okig világos mag­szakadás eseteiben a korona per nélkül tettleg járt és járhatott el, később azonban törvényileg ezen gya­korlatból kizáratni kezdetett, míg nem a mostani kor szelleme a korona visszaszerzési jogát, és így az ősiség és adomány­rendszer sarkelvét annyira ellenzi, hogy 1836 ban a világos örökösödésről al­kotott törvény a koronára, és pedig készakarva - mert volt szóban — ki sem terjesztetett. c) A jó­szágok nagy része, főkép régebben, két ágra ada­tott. Már mikor hal ki mind a két ág , ha egyszer a nemzetség több ízig terjedett? Milly kevés eset­ben lehet mind a két ág kihaltát már csak a kü­lönböző vezetéknevekre is tekintve, kimutatni . Mi siker néz a mód fölött megterhelt jószágok kivál­tásából a koronára ? Mivel gátolhatja meg ez az örökváltságot, úrbériekkel­ a megszállítást, és ismét ezeknek örökváltságát ? Kipótolhatja e a rend­szer értelmében a megváltási somma a további adományzás tárgyául szolgálandó földet ( Mi mó­don előzheti meg a korona, vagy ha megtörtént, hogyan hozhatja helyre a tagosítás által össze­zavarását a testezeteket egymástól elválasztó ha­tároknak? — d) A­mi végre az adományzást il­leti: ha történeteink tükrébe tekintünk, látni fogjuk, hogy az, a rendszer értelmében élni, már majd egé­szen megszűnt, mert másfél század óta vajmi kevés birtok ajándékoztatott a rendszerben kitűzött érdem­ért, mivel az állandó katonaság behozatala az egész rendszert fölforgatta, és ezért jajdultak föl a rend­szer emberei, és pedig előbb hevesen, később azon­ban mindinkább lankadtabban, m­íg végre 1840 óta majd­nem egészen elnémultak az ellenszegülések, úgy annyira, hogy a közállományi szaporodó költségek fedezésére a koronás jószágok adományozás helyett eladattak, elárvereztettek, s ollyanokra is hibáztattak, kik az egregiusok sorába nem tartoznak; mert a „mi sz. Istvántól, Werbőczytől, a múlt század végéig jó volt, vagy legalább jó lehetett, az ma — mint a ta­pasztalás tanúsítja — nem jó, abból, tetszik nem tetszik, kinőttünk. A múltat visszaidézni nem lehet, és nem is kell, mert minden kornak megvan a maga istene.“ Végre a derék szerző által fölállított s megfej­tett 2-dik kérdést ezen szavaival zárjuk be: „Az ál­­lodalom ne keressen a honpolgár után örökösödést, de kívánja tőle, hogy törvény útján járuljon kivétel nélkül a közteherviseléshez, a lehető legigazságo­sabb arányban; követelje vérét, a­mennyiben szük­ség, mind belső, mind külső bátorság föntartására bőven, homloka verítékét, minden erejének megfe­szítését, kifejlését; mert egyes egyén semmi, az e­­gésznek jól vezetett egybehangzósági működése, aka­dályt nem ismerő minden. És ezt a főhatalom, a törvényhozás teheti is, és fogja is lenni, csak min­denek előtt tisztuljon az úr a régi salaktól. És maj­dan a birtok becse nőni fog úgy, mint talán még nem is képzelitek; nézzetek csak Pestre, és arány­lag a többi városokra, hol a városi birtokos szaba­don mozog tulajdonában. Lesz adó, pedig sok adó, mert lesz miből. Lesz úrbéri váltság, mert lesz mi­ből, és nem lesz ok, miért feltartóztatni. Lesz gaz­dagon jutalmazó földművelés, ipar, kereskedés, for­galom, hitel, mert lesz miből, lesz czél, miért, és lesz ki működjék. Lesz hitelintézet, mert majd bíznak meg­erősödött birtokunkban. De meglesz, a többi is mind, mert senki sem fog attól tartani, hogy százados kér­dések fölmelegitése fogja föl iparkodása jutalmát. Vá­lasztassák el az állodalom ügye a hűbéri viszonyok­tól, mellyekkel össze van kapcsolva, s adassák az el­­­­sőnek idő kívánta irány, m­ig a másik töröltessék el mielőbb, mert a tagosítás behozatalával, örökváltság megengedtével, kisajátítás eszméje fölállításával, a hi­teltörvények alakításával, végre az álalános birtok­lati és hivataloskodási tehetség megadásával, úgy is csak napról napra inkább hal­ványodó árnyékká tör­­pült. Bebizonyítván szerzőnket első kérdésben, mi­ként az ösiséget múlhatlanul el kell törölni, áttér a harmadik kérdésre, annak t­ s. okszerű megmutatásá­ra, miként lehessen azt óvatosan, de még­is sikeres eredménnyel véghezvini. Szerző nem szándékozik egy ütéssel véget vetni a bajnak, s kimondani: tö­röltessék el úgy „ali possidetis.“ Szerző jogszerűen akar ezélhoz jutni, mert miután „már háromszor me­rő lelkesedésből kicsúsztunk — egyszer, mikor a kis dézmát és ugardézmát, minden pótlás nélkül elen­gedvén, tulajdont tiportunk; másszor, mikor a hitel­­törvényeket , a szükséges előzmények nélkül, csak úgy könyv nélkül behoztuk; harmadszor — és ezt talán nem részul — mikor a birtoklati és hivatali ké­pességet, nem ügyelve alaptörvényeinkre, amúgy rö­viden, jól ki nem fejtve, korlátlanul, rögtön, megad­tuk : v­annak illy körülmények közötti fönállhatásá­­ról, de csak módosításáról is, többé szó alig lehet.“ „A tulajdon, tulajdon marad, ha netalán bal­nézeteken is alapulna, de az marad, ha csak merő kö­vetelésben is állana.“ És azért a természeti jogra következtetve,— miután láttuk,mire mentünk az 1741- ki „ne nyúlj hozzám“ korláttal, mellyet „egy még el nem készült, de ki tudja mikor elkészülendő láncz­­hid“ is alapjaiból kiforgató — ne bántsuk mi szent, mi a természeti jogból ered: ne bántsuk a tulajdont, ha pedig kell, ne bántsuk pótlás nélkül. Más mód lenne az adományozási viszonyokból kiszabadulni, ha a jog visszakeresésére, bizonyos ha­táridő szabatnék, min túl minden további kutatások megszűnnének. Ez a tulajdon eszméjét meg nem sér­tené, mert a­ki elmaradna, magának tulajdoníthatná, hogy jogától megfosztatott. De bezzeg lesz akkor per és per. Mi tehát alkalmatos, ha a határidő sem az? Szerző véleménye szerint, hogy itt is, mint min­denütt, a jó, az elfogadható, a két végpont között, kö­zepett áll. Fogadjuk el az „úti possidetis“ból a rögtöni biztosítását a birtoknak; a jogi kielégítésre, vagy iga­zabban megváltásra, a határidőt czélravezetőleg szabá­lyozva. Szerző e módot a következőkben látja öszpon­­tosítva: 1) Mondassák ki: minden birtok marad abban a kézben, mellyben a törvény találja. Mi abban a szem­­pillantásban megerősít minden birtokot, megadja an­nak valódi becsét, megalapítja a rendi­hellen hitelt.De gyakorlatilag sok valódi különbséget sem okoz. 2) A követelőknek kivétel nélkül adassák bizonyos ha­táridő, egy, két, vagy három esztendő, melly alatt jogaikkal előállhatnak. 3) A perek elintézésére, a megyékbeni viszonyok kiegyenlítése ugyanazokra bi­zarván, a többire rendeltessenek rendkívüli bírák an­nyi számmal, a mennyi kell az ország minden részei­ben. 4) El kellene rendezni egy rövid eljárási módot, mint p. o. a szóbeli pereknél, vagy mint az a kisajá­tításról, váltó és csőd­eljárásról törvényileg kimond­va van. 5) Minden per kezdete hirdettessék ki a hírlapokban. Miért? a derék szerző nagyon ok­sjog­szerűen előadja. 6) A jogkövetelő és a birtokos kö­zött próbáltassék egyezség. Ha nem sikerült, ítéltes­sék el a per érdemileg. 7) Becsültessék meg a bir­tok, de becsü­h­essenek és határozassanak meg bár­mi néven nevezendő, a jószágon fekvő beruházások is. 8) A per és per, meg követelés és követelés kö­zött különbség lévén, a méltányosság hozza magá­val, hogy a kereset minőségéhez képest, vagy egye­nesen törvényileg megalapítandó aránnyal, vagy pe­dig a bírák által minden ide vágó körülményeknek minden egyes esetbeni józan megfontolásával hatá­rozassák el, a kiszámított summa hányad részével, például: három negyedével, felével, vagy hol talán százados jog jön kérdés alá, kevesebbel is tartozzék megelégedni a követelő. 8) A jószágbecsükre nézve, a becsükulcsnak az egész országra egyformának, de még­is ollyannak kell lenni,mi maiden helyzeti fekvésekre fi­­gyeljen. 10) A bíráknak az kijárásnál úgyis elegendő dolguk lévén, a becsükt megalapítására minden bíróság­hoz egy szám­vivői tisztség csatoltassék, mellyhez a fe­lek részéről még egy egyén neveztessék ki, hogy az eljárásnak még inkább barátságos ré­szín adassák. 11) A fizetések könnyebbitésére a kiegyenlítő rend­szer és eljárás beálltával tüstént kellene fölállítani egy elegendő kiterjedésű hitelbankot. 12) Lehetne és kellene egyátalában a mindennapi forgalom és hitelezésekről rendelkezni, elvben mindig azt tart­ván szem előtt, hogy a tulajdon ugyan már a tett­leges birtokosé, d­e a jogkövetetök kielégítésére szolgálandó sommák a birtokos irányában minden esetre idegen tulajdont képezzenek. 13) A korona már életbe lépett jogaival, úgy szinte öt szenve­­dőleg érdeklő pereivel, vagy egyéb ellene létező magánjogokkal, a többi országbeliekkel egy vo­nalba esvén, kellene azt a közterhek megállapítása alkalmával méltó és aránylagos számba venni. Ezek­ben központosulnak szerző nézetei az ősiség eltör­lésére nézve; mindazonáltal czélszerűnek, sőt­­üd­vösnek hiszi, hogy ha az ősiség eltöröltetik, gon­doskodni kell útj, tökéletesen megfelelő rendszeres magánjogi törvénykönyvről, s erre boldogult I. Ferencz királyunk magánjogi törvénykönyvét ajánlja. Ezután van még valami, miről a derék szer­ző meg nem feledkezik, s az: a nemesség és majorátusok. „Aristocratia volt mindig és lesz. Kell lenni, máskint nem is lehet, születésen, érde­men , sőt birtokon is álló aristocratiának. Az ész­­belitől nem kell, nem szabad tartani. Ez mindig volt, van, és lesz örökké. A pénz teremtette aris­tocratia, fia ésszel, okossággal, erénnyel, hazafi­­sággal párosul, összeolvad a két elsőbbivel. Ha pedig makacs, csak kincsre kincset halmoz untalan, majd annak lesz ám furcsa vége, ha egyszer a közhatalom és népek fölébrednek; mert a gonosz­nak erős a hatalma, aztán ne panaszkodjanak a socialismus és communismus mindent pusztító követ­kezései ellen. — Az adományzási vagy hűbéri rend­szer megszüntetése még nem következteti,­ hogy minden nemesség megszűnjék. Ennek ellenmond­­h­atlan példáját Európa mutatja. Mert köztehervi­selés mellett is, birtoklati és hivatali átalános ké­pesség mellett is, vannak még sok más kiváltságok, mellyek egy részről részeseikre sok fényt, más részről pedig az állodalomra, kár helyett, sok, máskép el sem érhető hasznot hajtanak. A majorátusokra nézve kimondja, hogy azok föntartása és kiebb terjesztése lényegesen el­­kerülhetsen; nem ugyan olly modorban, hogy e­­gyes nemzetség vagy egyén kizárólag az ország egy huszadrészét magáévá tegye, és ivadékról iva­dékra minden további forgalomtól elvonja, de le­het mind kiterjedésre, mind aránylag a me­gyékkel, számra meghatározandó majorátusokat fölállítani, és a dolog kártékony részét még avval is mérsékelni, hogy azokat bizonyos mennyisé­gig, id­eiglén terhelni lehessen. Az illy majo­rat­u­s­o­k csak azért is elkerü­lhetlenek, hogy az ország fényes polczain legyenek nem csak lelki tehetséggel, de nevezetes ingatlan állandó birtokkal is ellátott fér­fiak, más részről pedig, hogy az országgyűlés főrendi táblájának, az ország nagyjai mellett, legyenek olly független egyénei, kik a birtokot méltán ivadékról iva­dékra képviselik.“ Ezt elhatározni s megalapítani a tör­vényhozás dolga, s azért szerző azok bővebb fejte­getésébe nem is ereszkedik. — S mi elégnek hiszünk ennyit is megemlíteni, azokra nézve, kik a kényes tárgy felöl bővebben gondolkozni óhajtnak. V­égre mit a nemzetiségről szól zárbeszédében, vajha minden magyar családapa szívébe vésné ! És igy elveiben s főbb vonásaiban megismer­tetvén a minden esetre figyelmet és méltánylatot ér­demlő jeles munkát, tollunkat letesszük, a t. olvasóra bízván, annak élvezetes tartalmával mielőbb bővebben megismerkedhetni. B. Ferencz: TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK. I­ngből. Május 22kén. Évnegyedes közgyűlé­sünk május 17kén főispáni helyettes , maga elnök­lete alatt véve kezdetét, s mai napon befejeztetett. Mindenek előtt a kisgyű­lési jegyzőkönyvek olvas­tatván föl­é hitelesíttetvén meg, azokból, mint köz­­érdekű tárgyat, kiem­elendőnek vélem, miszerint megyénkben a kölcsönös tizkárm­entesítési egyesü­let életbe léptettetett, s ez által minden történhető tűzvészi szerencsétlenség esetére magunkat bizto­­sítottuk , (megjegyezvén, miszerint a biztosítás mind a nemes, mind a pórnép részéről csak önkénytes és nem kényszeritett) ennek folytán főispáni he­lyettes , maga inditványozá, hogy a megyei va­lamennyi épületeket biztosítsuk. Az indítvány egy­hangúlag elfogadtatván, a scontrók olvasására ke­rült a sor, mellyekből a tisztviselők kitűnő szor­galma kitetszett ugyan, de a dolognak az a fő bökkenője, hogy a lisztujitás nyakunkon van. — Ezután főispáni helyettes , maga emlékezetbe hozá, miként Föl­föld­y Antal szolgabiró meghalálozásával egy jeles hivatalnokunkkal kevesebb van, s bátor ez ínség idején tisztujitást tartani nem volt szán­­déka, ez eset azonban kényteti, miszerint azt meg­tartsa , miért is a határnapot még e gyűlés folyama alatt igéré kitüzendeni. — A megyei levelekből a) Zágrábé, mellyben a túrmezei nemes közönség jo­gain némelly kormányrendeletek által ejtett sérel­meket igen hosszasan előterjesztvén, az ő részbeni fölirásának pártolására a megyét is fölhívja ; lévén 338

Next