Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)

1847-10-19 / 576. szám

rek magzati közt, kik részére a természet, ama ritka szerencsét s dicsösséget adományozta, hogy már egyéni tulajdonaiknál fogva a nemzet szivét s hódolatát eleve megnyerjék. A benyomás — mint mondánk — mellyet a fönséges ifjú főherczeg gyakorlott, nagy, páratlan s igéző volt___ Egy egész nemzet örömét, reményét, jövőjét fejezé az ki. A kormány, melly a királyi kegyelem e terjedelmét részünkre megnyerhetni elég szerencsés bizodalommal birt, ezzel számithatlan jót eszközlött a a hazának!........ A lelkesedés hangjai végre rövid pihenésre hajtlanak, s fölolvastatott ő felségének apostoli királyunknak kegyelmes leirata, a rendekkel Ferencz József Cs. kir. örökös föherczegnek királyi biztosuk kinevezését tudató; még el sem hangzottak a főjegyző szavai; a mint ismét újabb erővel ragadá meg a kebleket a zajos érzelem vihar, falakat rázó éljenekben szűnni nem akarólag kitörő... Beállott mégis a szünet, s ekkor a fönséges ifjú, kinek arczára a nyilvános rokonszenvnek, hódoló szeretetnek s személye iránti lelkesedésnek ezen fényes tanúsága, a kebelében fakadt viszonti rokonszenvnek s gyönyörnek pírját lehelő, szilárd férfias méltóságos hangon jelen állásához mért, következő mindnyájunkat elragadó — beszédet olvasa föl a legtisztább magyar kiejtéssel: ??Fölséges urunknak legmagasb kegyelmét, miszerint engem méltoztatott megbízni, hogy fönséges királyi helytartó István főherczeget ezen nemes vmegye főispáni székébe iktassam, annál nagyobb hálával élvezem, mert e díszes tiszt alkalmat nyújtott nekem e szeretett Magyarországba olly perczben lépni, midőn ez — mint felséges urunk atyai szive óhajtja — egy boldog korszak küszöbén áll, s mert tanúja lehetek azon közszeretetnek , mellyet fönséged dicső emlékű atyjától öröklött, s önmaga fényes tulajdonaival még inkább szilárdított, de tanúja azon közbirodalomnak is, mellyet fönséged magas erényeivel és hatalmi buzgó törekvéseivel magának már is kivívott, mik által biztosítva látom nem csak e nemes vmegye , hanem e szeretett honnak is boldog jövendőjét! Királyi megbízatásomhoz képest tehát fönségedet e nemes vmegye föispáni hivatalába minden ahhoz tartozó hatalommal és joggal fölséges urunknak nevében bevezetem, — a nemes megye rendeit intvén , hogy a fönséges főherczeg királyi helytartót törvényes főispánjuknak ismerjék és intézkedéseit törvényszabta engedelmességgel teljesítsék. Magam pedig ünnepelni fogom mindig e napot, mellyen fönséged iránti hő szeretetemnek és a magyar nemzetkezi élénk ragaszkodásomnak nyilvános jelét adhatom.“ Számtalanszor szakasztotta félbe e beszédet a nem fékezhető lelkesedés... Bár merre tekintett a szem, nem látott mást, mint kalpag emelintéseket, tapsokat s örömkönyeket, úgy a munka és gond között őszült országos hivatalnokok, mint a reménydús ifjúság szemeiben. Nem hallott mást, mint egybeolvadt hangját több ezer ajaknak. ... S meddig tartott ez? ki tudá megmondani?... Valamint ki volna képes leírni azon érzelmet, melly kebleinket a legmagasztosabb lelkesedéssel csaknem szét feszítés midőn a fönséges ifjú szemeiben is könnyeket lálánk. E könyek legdrágább gyöngyei voltak a hazának!... És jöjjön bár milly idő, kész lesz a magyar azon keblet, mellynek mélyéről az érzelmek e gyöngyöket fölhalászták, vérével és életével mindenkor megérzeni!. .. E magasztos jelenetet egy másik szintén mindenben hasonló magasztos jelenet követte: István főherczeg kezdő olvasni beszédét........Hangját s előadását, melly egy nemzet szivét boldogitá, ismeri a hon; s kinek ne csengne még most is gyöngyörélvezettel fülében? Beszéde, nem mondjuk, hogy remek, hogy fönséges, hogy elragadó, hogy mindezeknél több volt! nem: ez csak maga magát jellemezheti. Ám közöljük: „Üdvözlégy fönséges lóhere,reg körünkben, — üdvözlégy itt, hol elődbe dobognak mindnyájunk szivei, — szives hír magyaroknak, kik királyért és hazáért tántoríthatatlan ragaszkodásukban semmi néptől magukat fölülmúlni nem engedik!Üdvözlégy koronás fejedelmünk egyik legközelebb rokona, ki egykor hivatva leendesz a népek boldogságáért — őseid példájára — dicsően működni! Hála legjobb fejedelmünknek, — hála neked fölséges föherczeg, — ki közbejöttöd által neveled azon örömöt, mellyet érzek, midőn Pestmegye föispáni székét elfoglalom, — és kinek ajkairól örömmel hallottuk ez alkalommal zengeni édes hazánk nyelvét. — Légy hü érzelmeink tolmácsa ö fölségénél, légy hódoló köszönetemnek megvivője a trónhoz, — mond el, hogy itt, egy lélekkel, egy hanggal kiáltjuk mindnyájan : Éljen a király!! — Fogadják meg mindazon tisztelt hatóságok, mellyek küldöttjeik által itt képviselve lévén, beiktatásom díszét szinte nevelni kívánták, ezen szomszédias szívességükért őszinte köszönetemet. S most tekintetes karok és rendek — önökhöz fordulok, kikhez egy édes kötelesség a mai naptól fogva ismét szorosabban csatol, s midőn elfoglalom ezen elnöki széket, mellyen dicsőült atyámat önök változatlan tisztelete s szeretete környezé, s mellynek az ö ötven édes felejthetlen hivataloskodása mintegy uj fényt kölcsönzött; — fogadom önöknek, (s a boldogult szelleme hallja fogadásomat) miszerint szentebb vágyat nem ismerek, mint az ö példáját híven követve, — azzá lehetni, majdan e megyének , mi ö volt; s igy hiszem, hogy önök sem fogják megvonni a fiútól azon bizodalmát, mellyel az érdemdús atya iránt, mindenkor viseltettek. Részemről kinyilatkoztatom, hogy valamint egy oldalról törvényadta elnöki jogaimhoz rendületlenül fogok minden alkalommal ragaszkodni, szintúgy fogom más részről tisztelni tudni a véleményszabadságot, valameddig ez törvényes korlátok közt nyilatkozik, és így az ellenkező nézetek szabad kifejlését nem nehezíti, szóval: elnöki kötelességeim hív betöltése által ő felsége legkegyelmesebb urunk bizalmának, önök várakozásának erőm s tehetségemhez képest megfelelhetni legszentebb föladásom leend. Ha önök bizalma velem leend, ha közremunkálásukra számíthatok, akkor derült szemmel merek nézni a jövőbe, sikert ígérni törekvéseimnek, szép jövendőt a megyének, hazámnak , mellyért élek , halok !. — E beszéd alatt és végeztével, hogy mind azon jellenetek megújultak, mellyeket az előbbi fönséges szónoknak beszédje alkalmával emlitünk — nem szükség mondanunk.... De nem: nem újultak meg e jelenetek — folyvásttartó egység volt ez az egész, hol a két fönséges személy minden különbség nélkül egyben személyesítve a jelenlévők szivében, egyiránt karoltattak át, a szeretet, hódolat s önföláldozás érzelmeinek legmagasztosabb árjától!... Minek hoznak újra elő azon mondhatlanul bájoló kedvességet , azon sziveket hóditó nyájas leereszkedést, melly István föherczeg személyét dicsőíti; hiszem már mindezeket ismeri, érzi, s Kárpátoktól Adriáig lelkesedéssel hirdeti a hon!.... A fönséges föherczegeket, a megye rendes nevében Szaniszló Ferencz püspök s kir. helyt, tanácsos ő méltósága üdvözlé ... Jeles tolmácsa volt ő a rendek érzelmeinek; remek beszédjének közlését azonban, mellyet többszöri kitörő éljenek szakitanak meg, miután még kezünkhöz nem kaphattuk, kénytelenek vagyunk jövő számunkra halasztani. A méltóságos szónok után, a megyei tisztikar nevében Szentkirályi Móricz első alispán, következő nemes egyszerűséggel szerkesztett gyönyörű beszédet tartott: „Cs. kir. örökös főherczeg, kir. helytartó és főispán, kegyelmes urunk! Félszázaddal ezelőtt apáink és sokunknak nagyapáik körében foglalta el herczegségednek dicsőült atyja azon széket, melylyet herczegséged most foglal el, és azon vészteljes időben , mellynek kezdetére trónok sodortatlak el, cs. kir. föherczegségednek atyja iránt, mint ezt ön maga helyesen megjegyzé, a magyar nemzet szeretete soha nem csökkent, sőt öregbedett. Nem azért hozom ezt föl, mintha cs. kir. föherczegséged iránt csak egy gondolattal is kevesebb hódolatot és szeretetet éreznénk, mint atyja iránt atyáink éreztek; atyáinktól mi a szeretetet herczegséged dicsőült atyjának fia iránt legbecsesebb örökségként vettük át. Nem is azért, mintha föherczegségednek valamely példát kívánnék fölmutatni; távol legyen tőlem s tiszti társaimtól, kiknek nevökben szólok, illy fölfuvalkodás; ezenkívül minden idő megkivánja a maga emberét, s a szántóvető, ki a földet a magnak elkészítő, rosszul cselekednék, ha akkor is, midőn már a bevetett mag kikelt, a földet folytonosan szántogatni meg nem szűnnék; hanem azért, mert tudom , hogy fölreczegségednek jól esik, ha azon hódolatot, mellyel személye iránt viseltetünk, dicsőült atyjának emléke iránti pietásunkkal vegyülni látja; és azért, hogy megczáfoljam azon balvéleményt , mellyet sokan készakarva terjesztenek, hogy a magyar hiú és könnyelmű. Azon arany álmok közöl, mellyek most herczegségednek ifjú kebelét e nemzet boldogitása iránt dagasztják, hihetőleg sok el fog enyészni; azon remények, mellyek sokunknak kebleinkben egy boldogabb jövendő iránt már régen tápláltatnak, hihetőleg cs. kir. herczegséged által sem fognak mind teljesülni ; de azért legyen meggyőződve herczegséged, hogy azt, mit a körülmények akadályoznak, herczegségedtől követelni senki nem fogja; legyen meggyőződve, hogy azt, kit e nemzet egyszer szivébe befogadott, onnan kiragadni többé semmi nem képes. — Mi, kiket e nemes megyék a közigazgatás illető ágaival megbíztak, hivatásunkat akként fogtuk föl, hogy igyekezzünk kiegyenlíteni azon ellentétet, mellyel a társadalmi napról napra felledező viszonyok és a törvényhozás elmaradott lépései mind inkább érezhetővé tesznek, és ezt föladatul tekintettük anynyival inkább, minél függetlenebb a magyar megyei élet egy központosított kormány működésétől, tekintettük ezt föladatul annyival inkább, mert körülményeink között azt hittük, hogy a törvényhozásnak átalánosító működését a megyei életben kell előkészíteni. És ezen föladatunkat szeretjük is. Ezen kívül vallunk hűséget a királynak, és fölséges uralkodó házának, engedelmességet a törvénynek , szívünk legszentebb szeretetét herczegségednek. Mi csekély emberek, kikből e megye tisztviselői kara áll, az idő hullámai között el fogunk enyészni; az unokák a helyet sem ismerik majd hová poraink örök nyugalomra letétettek, azon mohos irományoknak sem veszik hasznát, mellyekből neveinket megtanulhatnák. — Herczegséged élni fog, mig Europa históriájában a különfaju népek történetei össze nem olvadnak. Herczegségednek a sors mindent megadott, virágzó erésséget, erényt, királyi születést, hatalmas befolyást ott, hol a népek sorsa intéztetik, mi ehhez fönséges uram, önnek még egyet kívánunk: azt, miután száraz ajkaink hasztalan sóvárganak, azt, mi a nemes és magas lelkek törekvésének legfönségesbb czélja — dicsőséget, fényes hirt, nevet, melly él még akkor is, midőn e por már régen elenyészett. Egyébiránt, midőn a megye levéltárának kulcsait és a megye pecsétjét cs. királyi föherczegségednek ezennel alázatosan által nyújtanám, magamat és tiszti társaimat cs. k. herczegségednek kegyébe legmélyebb alázatossággal ajánlom.a E kitörő éljenek közt végzett csinos beszéd után, a kir. helytartó s főispán, vissza adá a megye pecsétjét és levéltár kulcsát, az első alispán kezébe, azon megjegyzéssel, hogy azok jobb kezekben nem is lehetnek; melly nyilatkozatot újra zajos éljenek követének; mellyek apadásával R. G gróf, azon kérést intéző kir. helytartó s örökös főispán Ő fönségéhez, miszerint lenne kegyes, a harmadnapra bekövetkező követválasztást,mint a magyarnak legalkotmányosabb ünnepét saját szemetében vezérleni; mire ő fensége válaszul adá , hogy semmit sem szokott megígérni, minek teljesithetéséről előre nem bizonyos ; egyébiránt ha körülményei engedendik kedves kötelességének ismerendi a rr. körében megjelenhetni. Ezek után ő fenségük beszédei a jegyzőkönyv számára kikérettek, s egyszersmind közhajtás szerint kinyomatásuk megrendeltetett. — Ezek után némelly magány érdekű tárgyak olvastattak föl, miközben egy táblabiró megmutatta, milly jó dolog az, ha az ember ollykor hallgat is és nem mindig beszél.... Az idő már 11 óra körül leven, ö fönsége a királyi helytartó fölállott, szokott bájos kedvességével kijelenté, hogy bármennyire szívesen mulatna is még tovább a tr.k. közepette, azonban ideje olly annyira ki van szabva, hogy ezt jelenleg tovább nem teheti; hiszi azonban,hogy nem utójára látjuk e helyen egymást — mire kitörő eljenek következtek —erre búcsúszavait mondá a rendekhoz s már indulni készült,midőn Ferencz József főherczeg, meghalva a 662