Nemzeti Ujság, 1848. január-április (42. évfolyam, 618-687. szám), Nemzeti, 1848. május-június (42. évfolyam, 1-43. szám)

1848-04-04 / 671. szám

671. szám 1848. Negyvenkettedik év. Elpim/U'si.l.j felívn* helyben boritékotikul li.i/hoz küldve á ft. borítékkal ft Irt, postán hetenkint kétszer küldve 6 fit 24 kr, négyszer küldve pedig 7 fit 12 kr ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egyegy iv. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz-Egyegy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. NEMZETI UJ Szft. Alapító KULTSÁR ISTVÁN, kiallja Özvegye. Kedd april 4. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint a hivatalban. Tisztán irott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem közlendőnk. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Jó sorsunk. — Értsük és kíméljük egymást. — A vörös szín. — Választmányi gyűlés a megyeházánál april 1. — Pesti mozgalmak april 2. — Országgyűlési közlemények. (Kerületi ülés mart. 30-án délelőtt s délután). Vidéki hírek. Kolosvárról. külföld. Olasz-, Franczia-, Porosz-, Bajorország, Schleswig-Holstein. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Pest apr. 1. délutáni 2 órakor. Jó sorsunk. Magyarország sorsát eldöntő pillanatokat éltünk épen most. Az elvetett koczka — szabad legyen hinnünk, immár megállapodott, mi nemcsak szabadok és függetlenek vagyunk, hanem egyetértő, békés, testvér s polgárok is, a minthogy is e nélkül soha semmin nem diadalmaskodunk. Testvéreink , hazánkfiai, kik velünk egy véleményen nem állottak, föláldozák magok nézetét a mienknek béke okáért, s kezet fogtak velünk, aggodalmaink megszüntetése végett. Soha ennél szebb, dicsőbb napot nem ért a magyar. — Az örömhír, kevésbé múlt, hogy igen szomorú — a leg-szomorúbb nemzeti nótává nem változott, pedig ebből elég volt már három század óta. Elmondjuk egyszerűen s röviden ez eseményt. Tömérdek népsokaság sereglett ma reggel a megyeházára, hol a mart. 31-kei királyi leirat vala tárgyalandó. Ennek el vagy nem fogadtatását életkérdésnek tartottuk uralkodó viszonyainkban. Miután Perczel Móricz polgártársunk megbízatási eljárását a ministeriumi törvényjavaslat ügyében előadta, Nyári Pál, ernyedetlen buzgalmas bölcs vezérünk e kétes perczekben, a higgadt s messzire látó ész legildomosb okosságával a leirat elfogadását bizonyította be czélravezetőnek. Okainak óriási súlya alatt összeroskadhatott minden álbölcselet vagy a dolgok más oldalróli tekintése. Utána Irányi Dániel ellenkezőre szavazott, mindjárt beszéde kezdetén azon électel élvén, miszerint ápr. 1-ső napja lévén ma, úgy hiszi, „bolonddá akarják tenni a nemzetet.“ Minden véleménynek megvan a maga pártja — tehát ennek is volt. Irinyi József pontonkint megczáfolátt, s ezenkívül Stuller Ferencz és Patay József nyilatkoztak az elfogadás mellett. Az ellenszenv, melly a kir. le irat irányában mutatkozott, nem csekély volt még azok részéről is, kik azt védelmezők, de ők fölülemelkedtek minden külön elágazó véleményen, önmaguk kedvencz eszméinek egyes részleteit is megtagadák, s mert eszélyesen nem tehettek mást, reményeiket a jövő horgonyához kötve, hogy a haza fölött lbegő damoclesi kardot eltávoztassák, két részból a kisebbiket választották. Nem azért fogadták el a leiratot, mintha az kielégítő volna, hanem mivel választaniok kellett elfogadás és — végtaglalatban — polgárháború közt. Koronás urunk a felelős kormányban, tagadhatatlan, azon jogot adá meg a nemzetnek, minek alapján a legtökéletesb alkotmányosságra, legszorosb értelmű parlamentáris kormányfüggetlenségre s kívánt önállóságra jutnunk kell. Rómát sem építették egy nap. Elvetni ez alapot, a politika s a történetbeni járatlanság leendett. És megfeszítők egész erőnket, hogy a leirat elfogadtassék. Megfordítva az ellenfél figyelmeztetéseit, mus fatumra — mit ugyan mi nem hiszünk, figyelmeztetők a gyülekezetét; mi mondok, hogy „ma ápr. 1-ső napja van, vigyáznunk kell, hogy valami bolondot el ne kövessünk.“ Népköltőnk Petőfi, kinek keblében magasztos honszeretet él, szinte többet kívánt, és megmosván kezeit, a felelősséget reánk hárította. Szívesen elvállaljuk. Még a vörös szint is, — a vérszinét, mellyel a nemzeti színek helyett sokan föltűztek, melly már nagy aggodalmat gerjesztett a polgárságban — bölcs tanácsadó szavakra önkint letépték az illetők. Mennyei érzést fakasztott szivünkben e példátlan egyetértésre jutás! Hálaimat mondtunk magunkban az éghez, hogy megmentett a pártviszály szörnyétől. A régi rész idők enyésztével belőlünk is kivesztek tehát az átok magvai, s jellemünk most a szó egész értelmében: egyetértés és testvérisülés. Birányi Ákos, Pest, ápril 2. Értsük meg, és kíméljük egymást. A független felelős magyar ministérium alakítása iránt készült törvényjavaslat ollyan királyi jóváhagyást nyervén, mellynél fogva a független nemzeti ministerjelöltek tárczáikat elvállalták, azt tartjuk, ezáltal nálunk a békés forradalom teljesen befejezve van. ... és valóban, fővárosunkban is, a hullámzó kedélyingerültség, mi mart. 31 kén fenyegető alakban mutatkozott, alább vagyon hangolva, sőt az értelmiség képviselő bajnokai, és a tapasztalatedzett férfiak teljesen megnyugodva lecsilapodtak. Azonban, az ifjabb nemzedék, s legkivált az egyetem ifjú polgárai, a mart. mikén kelt másod királyi válaszban sem találtak elegendő függetlenségi biztosítékot és elegendő polgári örömhírt . .. mert valószínűleg nem értették jól meg azt, hogy a minden lehető esetre kikötött „ministeri ellenjegyzés“ által a nemzet függetlensége teljesen biztosítva van, s elfeledték veszatűrként lángoló hazaszeretetük izgatott pillanataiban, hogy a legmegpróbáltabb hazafiakból álló, s tántoríthatlan jellemű s legkitűnőbb értelmiségű magyar ministerek, bizonyosan el nem fogadák a mart. 31 -ki leiratot, s el nem fogadák tárczáikat, ha felelősségüknek megfelelő teljesen független, és biztosított hatáskör tőlük megtagadtatik. Sok megérett ember találkozik nagy Magyarországban, ki az eddigelé nálunk idegen parlamenti kormány alapeszméiről fogalommal sem bír... nem lehet tehát csodálkozni, ha az ifjú nemzedék — kinek még a sokféle statusinstitutiok megismerésére ideje, alkalma és hivatása nem volt, — merő benne fidei tévedésben lévén, a kérdéses királyi leiratban rögtönös megnyugvást nem talált, főleg, ha el nem feledjük azon nevezetes körülményt, hogy már előlegesen a pragmatica sanctio megváltoztatására izgató lökést kapott. S ezen hibás fogalomból eredeti elégületlenségnek volt tehát egyenes következése azon demonstratio, hogy egy merő egyetemi ifjakból álló nemzetőrségi osztály veres szalagokkal különbözteté meg magát — jeléül elszántsága — és annak, hogy ha kell, respublicai nézetektől sem idegen....... S mindezeknek szoros egybevetése után nyíltan megváltjuk, nem helyeselhetjük a visszataszító modort, mellyet a nemzetőrségi ezredes, ezen elégületlen ifjú osztály ellenében használt, fegyverük letételét vévén t. i. igénybe, és fenyegetőzvén, hogy ellenszegülés esetében ellenök katonai erőt is képes használni. . . .. s nem hagyhatjuk helyben némellyeknek azon korlátlan gyűlöletét, mit tömegestül nehány véres szalagot viselő zsidó ifjú ellenében olly lázas szenvedéllyel tanúsított. — Tehát az egyenlőség határa önünknél végződik? felülről lefelé azt kiáltjuk: éljen az egyenlőség! de magunktól lefelé már azt mondjuk: vesszen az egyenlőség. Való, nincs helyén a nyugtalanság, mi az ifjú nemzedéket még most is forradalmi állapotban tartja — nincs helyén a kishitűség, hogy az ifjú nemzedék a legmegpróbáltabb hűségű hazafiak elhatározásában sem talál illendő megnyugvást . . ., de meg kell bocsátanunk ezen tévedést, mert az ifjúságnál rendes állapotban is, a szív határoz a hideg ész fölött, az önzéstelen honszeretet a megfontolást túlsúlyozza. S ezek után azt mondjuk, hogy a szeplőtelen lelkesedés, mi ifjú polgártársainkat, a forradalom első napjaitól fogva, mostanig, olly szent odaadással jellemző, s a lelkesedés, mellynek hullámzó demonstratiójára annyi szükségünk vala, melly — merjük állítani — annyi közönyös polgárt, fegyverre buzdított, s melly a forradalom egész folyamában Pest városa személy és vagyon bátorságáért erejéhez képest napjait, és éjeit áldozatul vitte, s azon ifjú nemzedék, melly még a honszereteten kívül egyéb érdeket nem ismerve, bizonyára a kenyértörés idejében, s a tettleges vész napjaiban is, első fogta volna mellét az erőszakos hatalom öldöklő fegyvere ellen szegezni — ollyan megbántó visszautasítást nem érdemlelt; sőt inkább jogosítva volt arra, hogy az elismerő kegyelet hangján, a dolgok miben léte értelméhez képest előtte megmagyaráztassék, s hibás meggyőződéséből eszélyesen kivétessék — és a kellő béke, rend és nyugalomra, a polgári szeretet legkegyesebb szavaival intessék. Midőn tehát ekkér hiszünk, noha megvalljuk, hogy az ifjúságnak a falusi erőre tett hivatkozását teljesen roszaljuk — és ezen declaratiót nemes tetteik egyik árnyékfoltjául följegyezzük — mert végeredményben illyes provocaliók után, nem élnénk-e nem sokára egy pusztító Dósa háborút? más részről azonban ezt csak okozatául tartjuk az oknak, az az, más szóval: fenyegetőzés, és insullatio helyett, jobb lett volna, a kegyelet, a felvilágosítás, s a méltányolás szava. Tehát jövőre jelszavunk legyen: „értsük meg, és kíméljük egymást.“ Pest apr. 3. A vörös szin. Forradalmi napjaink történetében egyik mellékszerepet kezde játszani a vörös szin. Nekünk, kik a kedélyek hőfokmutatói s részint irányzói vagyunk, kötelességünk e színről egykét szót váltani. Mindenekelőtt határozott ellenmondásunkat kell azok irányában kijelentenünk, kik a jeleknek, színek és jelszavaknak nem a kellő fontosságot tulajdonítják, s midőn azoknak irányzatát látják, hatásukat vagy épen nem, vagy hanyagul paralizálják. Hisz a jel , jelszó vagy szín mindig képviselője bizonyos elvnek, véleménynek, mellynek diadalmat szerezni törekszünk; és mivel megtestesítve könnyen érezhető, látható s megfoghatóvá tétetik, sokszor gyorsabb s erősebben működik, mint a legbölcsebb, okdusabb s lángolóbb ékesszólás. "Valamint tehát a szónoklatot, ha elvei nézeteinkkel nem egyeznek, ostromolni szoktuk, úgy amazokkal is, ha ellenkező tanokat hirdetnek, s főleg ha túlcsapván a korlátokon, könnyen egy ollyan térre vezethetnek, mellyen az eredmények nem olly biztosak, szembe kell szállnunk. És léteznek jelek, színek és jelszavak, mellyek az emberek utósó szenvedélyeit viselik magukon , mellyek hona ott kezdődik, hol az ész s okok birodalmának határa végződik; mellyek a krokodil tekintetének mesés hatásához hasonlítván, sokakat ellenállhatlan erővel vonnak vésztorkukba , s végre, mellyek nyomán kárhozatot akármennyiszer aratott. Ilyen a vörös szin polgártársak a vörös színnek — melly a vér színe, története borzadályteljes. Midőn Egyptom zsarnoka a választott népet nyomorgatván, azt országából kiereszteni nem akarta, Mózes isten sugallatára varázsvesszővel üté meg Egyptus vizeit, s azok mind vérpirossááltoztak. Ez volt az első csapás. Midőn Scipio Carthagot földulván, annak romjain az emberi dicsőség enyészete felől elmélkednék , s hitelen hazája felé pillantana, vérszinben égett Róma láthatára, és Scipio keblében vészjósló érzet támadt, mert az a világváros egykori hasonló sorsának előjele volt. Midőn Marius afrikai futásából, egyik párthivével, a száműzött consul Cinnával Rómába nagy sereggel visszaérkeznék, s ezt ostrom alá venné, előbb vörös szalagot küldött a római tanácsnak — és meghódítván a várost, öt napig gyilkolt és dühöngött. A vörös szin öldöklő csalák előhírnökéül is szolgált, — váljon nem vérbe mártott kardot hordattak-e honszerte apáink, valahányszor háborúba szállták föl a hazafiakat? és a bakók, a kik fejdelmeket, s népezreket öltek gyilkoltak, váljon nem vörösbe öltöztetve végezték-e régenten kegyetlen tisztüket? — Midőn a fáradalom azon fokra hág, hol már nem elvekért küzdenek , hanem a daemon terjesztvén ki hálóját, rablásra, gyilkolás s pusztításra ingerli egymás ellen az embereket, akkor szokták a vérlobogót, polgártársak, kitűzni, s akkor kezd ennek vészhirdető szárnyai alá gyülekezni salakja, söprendéke az emberiségnek. Bizonyítja ezt mind a három franczia forradalom. Most is akartak ott a vörös zászlónak elsőséget kivívni, de Lamartine, a kedvelt népszónok, saját mellét tette ki annak leküzdésére s legyőzte a háborgó népszenvedélyt. Kimutatta, hogy a kivívott állományi rendszert a három szin is képviselheti , mig a vörös ismét meg fogná azt dönteni. Ti tehát a vörös színnel nálunk a respublikát eszélyesen nem akarhattátok. — Lehet azonban , megengedjük, a vörösnek azon jelentősége is, hogy utósó csepp vérig kész harczolni valaki azon elvek valósításáért, mellyeket vall és hirdet; de ezt csak ti kevesen értitek; a tömeg önszeme, és az után, mi jeletekkel legközelebb öszszeköttetésben áll — a vér után indul. Nálatok a vörös szin és a vér közt még egy átmenet létezhetik — szentsége azon elveknek, mikért harczolni szándékoztok s mikért a legjobbak is készek lennének vért ontani; de a tömeg nagy része sokszor fölvilágosithatatlan, s midőn szenvedélyének árja megindult nincs hatalom, melly azt visszaigázhassa. És vannak körülmények, midőn illyetén lelkesülés az elvek mellett, még ha legszentebb forrásból is ered, legszomorubb következéseket vonhat maga után. Hasonló helyzetben voltunk mi is a legközelebb lefolyt napokban. Pesten elég gyhanyag létezik a legborzasztóbb kicsapongásokra, mihelyt legcsekélyebb alkalmat lelne. Ezért méltó volt a polgárok aggodalma, mig okát — a vörös szint elvégre komoly fölszólitás s föllépés megszűnteté. Legildomosb illyenkor kebelben és nem a fölött viselni az elv jelét. Aztán, ha szeretett hazánk javáért életünket vérünket áldozni készek vagyunk, ott van a nemzeti háromszinben a piros, melly azt jelentse; ott azonkívül a fehér, melly elveink tisztaságát, és a zöld, melly győzelemreményeinket képviselje. Le tehát a vörös színnel, polgártársak, egész hazában nemzetegünk láthatára kiderült, s nem aggasztanunk, hanem inkább egy czélra lelkesítnünk illik s kell most egymást. Birányi Ákos: Pest, áprilsején. Választmányi gyűlés a megye házánál. A felelős független magyar kormány tárgyában érkezett kir. leirat, roppant népsokaságot gyűjtött a megyeház tanácskozó teremébe, biztos tanúságául annak, milly forrón hordja szivén a nép hazája sorsát, ha neki a közdolgokba befolyás engedtetik. Dobogó kebellel várta mindenki a határzatot, melly az összegyűlt néptömeg ajkáról lehangozandik. A föl föltűnő veres szalagok némi aggodalmat keltenek azokban, kik okszerűnek látták a királyi második leiratban megnyugodni. A királyi adott szó be van váltva, a ministeri kijelöltek elvállalák tárczáikat, s habár a leiratban foglalt pontok sokaknak első pillanatra nem olly tökéletesen megnyugtatók is, mint millyeket a jelen európai conjuncturáknál fogva vártak volna, mindazonáltal megnyughatunk bennök, miután e leiratban önállóságunk alapvonalai mindenesetre le vannak téve; s megnyughatunk annál is inkább, miután olly férfiak által fogadtatott el , kiknek eddigi életében egy perczet nem lelünk, mellyben nem a haza, nem a nép boldogságáért munkálkodtak volna. Perczel Móricz legelső emelt szót, s körülményes tudósítást tön pozsonyi küldetéséről. A mart. 30. éji 1 óra előtt nehány Perczel István nádor Bécsből a kir. leirattal megérkezvén, Kossuth , Deák, Eötvös és szóló a gőzös carutejébe félrevonulván, Deák a leiratot fölolvasta s röviden oda nyilatkozott, miszerint ő, miután a ministeri kormányzás felségileg el van ismerve, ezen hasison megnyugoszik, s bár a hadügy némi csonkítást szenvedett is, ők a kormányt kezük-